Amerikai és nyugat-európai diplomaták felszólították a libanoni vezetést, hogy jobban felügyelje a szír-libanoni határt és akadályozza meg a szír fegyverek csempészését a Hezbollahnak.
Ismerte a Magyarok Nyilai ügy jobbikos gyanúsítottját Benkő György, aki a terrorszervezetet lebuktató hangfelvételeket készítette. Ezt maga az érintett mondta lapunknak. Rihó Krisztiánt - a Jobbik bicskei elnökét - tegnap hallgatta ki az ügyészség lőszerrel visszaélés miatt.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Káosz alakult ki több földrengés sújtotta chilei településen: a kilátástalan helyzetbe került lakosok fosztogatnak, boltokat, gyógyszertárakat, de még autóbuszokat is megrohannak a vízért és az élelemért. A helyzet további súlyosbodását megelőzendő a chilei kormány kijárási tilalmat rendelt el két tartományban. Ezekbe utóbb 10 ezer rendfenntartó katonát vezényeltek. Gyors becslések szerint a kár…
Bár a szakértők szerint a legtöbb Oscar-szavazat már beérkezett az Amerikai Filmakadémia tagjaitól, a díj egyik nagy esélyese, A bombák földjén egy "ostoba" húzás miatt bukhat el, mivel egyik producere negatív kampánnyal akarta előtérbe tolni a filmet.
Heves támadást intézett a boszniai muzulmánok ellen Radovan Karadzsics. A boszniai szerb köztársaság egykori elnökének pere négy hónap után tegnap folytatódott a hágai Nemzetközi Törvényszéken a vádlott védőbeszédével.
Az év eleji filmfesztivál-dömping április 8. és 18. között a Titanic gazdag rakományát hozza el Budapestre: a vígjátéktól a krimiig, a társadalmi drámától a felnőtteknek szóló animációs filmig a változatos műfajú filmeket mutatnak be a világ minden tájáról, Chilétől Kínán át Svédországig.
A Generali Alapkezelő részvényportfólió menedzsere szerint a befektetők a következő időszakban óvatosabbá válnak; 2010 nagyon nehéz, ingadozó év lesz a globális tőkepiacokon
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmarad a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladja az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését - tette közzé a bank kedden publikált gyorsjelentésében. (MTI)
A gyógyszerfogyasztás kormányzati restrikciója csak átmenetileg csökkentette a kiadásokat, az idei gyógyszerköltségvetés valószínűleg nem fedezi a betegek szükségleteit, a forgalom növekedésére kell s...
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban sú...
A korábbiaktól sok tekintetben eltérő, a következő hetekben pedig egyre intenzívebbé váló országgyűlési választási kampányra számítanak a Nézőpont Intézet és a Political Capital munkatársai. A két választási forduló között pedig rég nem látott hevességűvé is válhat a szavazatokért folyó verseny
Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert kedd hajnalban Abony állomáson elromlott a vasúti biztosítóberendezés. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a vonatok emiatt lassabban haladhatnak, 20-30 perces késésekre kell számítani.
Vélhetően nem született megállapodás tegnap délután az Adó- és Pénzügyi Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete és a Pénzügyminisztérium közötti tárgyaláson az APEH és a VP dolgozók tavalyi mozgóbéréről folyó tárgyaláson. Az egyeztetésen elhangzottakról részleteket egyik fél sem árult el....
Az MSZP a nemzeti modernizáció jövőképét kínálja a választóknak, azt az utat, amelynek segítségével a rendszerváltás összes álma beteljesülhet - mondta Mesterházy Attila
A tizennégy városi polgármester közül három - Mohács, Harkány és Kozármisleny - első embere kapott prémiumot tavaly Baranyában, nem is akármekkorát, adja hírül az Új Dunántúli Napló alapján az MTI.
Múzeumi negyedet tervez a Fidesz a Nyugati helyén a Gyurcsány-kabinet kormányzati negyede helyén - írja a Népszabadság. Az új múzeumi negyed kapcsolathoz jutna a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) zónájával.
Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben. A menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép...
Magyarországra hozták Farkas Péter olimpiai bajnok birkózót, akit több mint egy évi bujkálása után karácsonykor fogtak el egy andorrai hotelben; a menetrend szerinti, Münchenből érkező repülőgép hétfőn késő este landolt Ferihegyen.
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal...
Nyereséggel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető indexei; az erősödés elemzők szerint elsősorban arra a két hírre vezethető vissza, hogy az amerikai AIG biztosító eladja ázsiai részlegét, és hogy az euroövezeti országok megsegítik a görög gazdaságot.
A módosított polgári perrendtartási törvény lehetővé teszi, hogy az egyénenként kis kárt elszenvedett személyek, illetve a magánszemélyek érdekképviseletei is csoportpereket indítsanak, a közszolgáltatók és a pénzintézetek számíthatnak arra, hogy a sok kis kár tetemes kártérítéssé duzzadhat - közölte a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda az MTI-vel.
Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el
Csaknem egyévi mélypontra gyengült a font hétfőn a dollárral szemben, és az euróhoz mérve is idei legalacsonyabb árfolyamát érte el, miután egyre bizonytalanabb a hamarosan esedékes parlamenti választások kimenetele, és így annak piaci megítélése is, hogy lesz-e elég erős parlamenti háttere a következő brit kormánynak a példátlan államháztartási hiány határozott lefaragásához. (MTI)
Az Egyesült Államok közvetítését kérte kedden az argentin elnök a Falkland-szigetek körül kibontakozott brit-argentin vita rendezéséhez. Christina Fernández kérése Hillary Clinton amerikai...
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban súlyosan akadályozó diákokat – tudta meg a Magyar Nemzet.
A Hamász iszlamista szervezet egyik vezetője és alapítója nyilvánosan kitagadta hétfőn saját fiát, aki beismerte, hogy az izraeli belbiztonsági szolgálatnak dolgozott.
Eleve nem akartunk vezérelvű pártot, parlamentbe készülünk, nem kormányra, ezért nem állítottunk miniszterelnök-jelöltet - egyebek mellett erről beszélt a Népszabadságnak adott interjújában...
A gyedre és a gyesre vonatkozó jogszabály módosítás közzétételét követően a Pénzcentrum azt harangozta be, hogy Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed. Ezúttal a kormányfőváltás kapcsán átkeresztelt intézkedés előzetes hatásait vizsgálja a honlap azon keresztül, hogy az idei év első hónapjában hány gyermek született. Nem egészen két hónap múlva megérkeznek az első "Bajnai-babák", vagyis azok a…
Emelkedni tudtak tegnap az amerikai részvénypiacok, a vállalatfelvásárlással kapcsolatos hírek mellett a formálódó görög mentőcsomagról szóló fejlemények is a befektetői optimizmust táplálták. Az...
Bár túlzás azt mondani, hogy kiböki az eget az OTP ma publikált 4. negyedéves eredménye, a 20,5 milliárd forintos korrigált profit a minőség diadalát hozta a mennyiség felett. A visszafogott elemzői...
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az osztálylétszámokról szóló népi kezdeményezésük ügyében - mondta el Kerpen Gábor, PDSZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában - mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak. Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és…
Robbanás történt kedden egy jemeni petárdaraktárban, három épület összeomlott, és legalább 18 ember meghalt - jelentette az al-Dzsazíra pánarab műholdas televízió. A baleset az ország déli részén...
Az új kormány a megalakulása után mihamarabb tárgyalásokat fog kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ebben egyetértés volt a Fidesz és az IMF-küldöttség tagjai között februárban, amikor az IMF delegációja Magyarországon járt - mondta Szapáry György, volt jegybanki alelnök az MTI-nek, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen. (MTI)