2010. március 2. kedd

márc. 2
0:03
Hazahozták Farkas Pétert - képek (inforadio.hu)
Hétfőn késő este hazahozták Magyarországra Andorrából Farkas Pétert. Az olimpiai bajnok birkózót kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték hét év fegyházbüntetésre, a sportoló azonban még az ítélethirdetés előtt kisétált a bíróságról.
márc. 2
0:03
Oroszország: Danko Lazovicsot akarja Huszti Szabolcs csapata? (nso.hu)
Holland sajtóértesülések szerint Oroszországba, egészen pontosan a Zenithez szerződhet Danko Lazovics, a PSV labdarúgója.
márc. 2
0:03
Nap idézete: elképzelhetetlen pusztítás (Kitekintő)
Michelle Bachelet, Chile elnöke
márc. 2
0:03
Chilei földrengés - Küzdelem a túlélők után és a fosztogatókkal (Népszava)
Teljes gőzzel folyik a mentés Chilében a földrengés sújtotta Concepciónban, miközben katonák és rendőrök igyekeznek elejét venni a fosztogatásnak.
márc. 2
0:03
A PD-L nem bontja fel a koalíciós megállapodást (fidesz)
Határozottan cáfolta Emil Boc román miniszterelnök hétfőn, hogy az általa vezetett Demokrata Liberális Párt (PD-L) felbontaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) tavaly decemberben megkötött kormánykoalíciós megállapodást.
márc. 2
0:03
Leitner Zsolt szakértő véleménye a vasárnap éjjeli fényjelenségről (boon)
2010. február 28-án helyi idő szerint 23 óra 25 perckor egy látványos égi jelenségre lettek figyelmesek azok, akik az égre pillantottak. Egy igen fényes, a telihold fényével is vetekedő fényjelenség volt látható az égen. Az eseményt Magyarország nagy részéről (Pest megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, stb.), de még Szlovákiából és Csehországból is megfigyelték.
márc. 2
0:06
A TV2 ismét elpáholta a Heti hetest (sg)
Megint többen nézték Hajdú Pétert, mint a Heti hetes humorbombáit, azonban az RTL Klub azzal vághat vissza a nézettségi adatokat előcitáló TV2-nek, hogy amikor egymás ellen ment a két műsor, akkor Jáksóék nyertek.
márc. 2
0:07
Oroszország modernizálja haderejét (fidesz)
Az orosz légierőnél tíz éven belül 1500 új repülőgépet és helikoptert, továbbá mintegy 200 rakétakomplexumot állítanak hadrendbe - jelentette be hétfőn Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.
márc. 2
0:09
Olvasnivaló: A japán konyha felfedezése (Mindmegette)
Az utóbbi néhány évben sorra nyílnak a japán éttermek Budapesten. Nagyrészt a diplomáciai munka vagy egyéb elfoglaltságok miatt Magyarországon élő japánok számára kínálják az otthon ízeit, de nem titkoltan szeretnék becsábítani a kíváncsi, újra nyitott magyar vendégeket is.
márc. 2
0:09
Keskeny palló (mno.hu)
A polgári kormány idején egyszer már bezárták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodáját: akkor annak a hitelnek az utolsó részletét fizettük vissza, amelyet még Grósz Károly és Németh Miklós vett fel a rendszerváltás előtt.
márc. 2
0:10
Rettentőt bukott az új magyar közönségfilm (sg)
Két első helyes nyitány után mindössze a hetedik helyen mutatkozott be a fővárosban Sas Tamás új romantikus filmje, A szinglik éjszakája. A rendező előző filmjét hétszer annyian látták az első hétvégén, mint mostanit.
márc. 2
0:12
email szolgáltató kabaré (plastik media)
Én: Jelzem, hogy a korábban megadott mail címeddel valami gondot tapasztaltam: Recipient address rejected: Recipient address does not exist (state 14). A haverom egy másik emailről: Olyannyira, hogy mióta elköltöztem, ez a mail nem is működik. Telkiben a nyomorult t-online nem szolgáltat. Minden más elérhetőségem változatlan. Én: Értem. Szóval ha mondjuk találkoznál velük Ausztriában egy…
márc. 2
0:13
Olvasnivaló: 2010. márc. 2. Húst sütni táskában is lehet! :-) (Mindmegette)
Briginek van egy táska alakú sütője, amiben eszméletlen finom húsokat szokott sütni. Mindegy, mit tesz bele, minden nagyon szaftos, puha lesz, és csíkokban barnára sül - az illat pedig, ami a "retikülből" jön, valami mennyei...
márc. 2
0:13
Megint lehet osztályismétlés az iskolákban (mno.hu)
Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban súlyosan akadályozó diákokat – tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 2
0:17
A hálózat ügynöke az Európa Házban (mno.hu)
A „Nádházi Emil” fedőnevű informátort 1969. november 28-án szervezte be hazafias alapon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság politikai osztálya. „Nádházi Emil” – polgári nevén Barabás Miklós – a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem–angol szakos diákja volt, amikor a kádári titkosszolgálat ügynöki munkára beszervezte. Ettől kezdve Barabás parancsra barátkozott diáktársaival,…
márc. 2
0:21
Nabucco: a románok is rábólintottak (stop.hu)
A román szenátus hétfőn ratifikálta a Nabucco gázvezeték megépítéséről szóló egyezményt, miután korábban a parlament "alsóháza", a képviselőház is áldását adta a megállapodásra.
márc. 2
0:21
Hazánk biztonságát rombolja a HM-ügy (mno.hu)
Simicskó István (KDNP) szerint Magyarország biztonságát és nemzetközi megítélését is rombolja, hogy a honvédelmi tárcánál maffia-bűncselekmények gyanújával tartóztattak le felsővezetőket. Értesüléseink szerint a letartóztatott tisztek egy része tavaly pozícióhoz juthatott a Zrínyi egyetemen is, ahol nemrég befolyással üzérkedés gyanújával tartóztatták le a rektort.
márc. 2
0:21
A munkanélküliség 10 százalék körül stagnál az EU-ban (gondola.hu)
Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest; az eurót használó 16 tagállamban 9,9 százalék, a huszonheteknél 9,5 százalék volt a...
márc. 2
0:21
"Bevándorlómentes" nap Franciaországban (fidesz)
"Bevándorlómentes" napot tartottak hétfőn Franciaországban. A 24 óra nélkülünk elnevezésű kollektíva még tavaly ősszel gazdasági bojkottra, azaz a fogyasztás és a munka beszüntetésére kért fel minden külföldi származású és más francia állampolgárt, aki tiltakozni akar a francia kormány bevándorlási politikája ellen.
márc. 2
0:24
Az amerikaiak negyede a mobilján olvas híreket (sg)
Az amerikaiak negyede manapság a mobilján értesül a hírekről - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
márc. 2
0:24
Láncfűrésszel a kalauz ellen (stop.hu)
Beindított láncfűrésszel ijesztgette az őt pótjegyvásárlásra felkérő vasúti kalauzt egy román állampolgár hétfőn a Budapest-Szombathely között közlekedő gyorsvonaton; a férfi ellen büntetőeljárás indult - közölte a rendőrség az MTI-vel.
márc. 2
0:24
Lakástextil férfiasan (Lakáskultúra)
A négyféle különleges anyag hatalmas minta- és színválasztékkal készült.
márc. 2
0:25
Az ukrán parlament szerdán szavaz a Timosenko-kormányról (gondola.hu)
Az ukrán parlament szerdán tartja a bizalmi szavazást Julija Timosenko miniszterelnök kormányáról - jelentette be a törvényhozás szóvivője. Timosenko, a februári 7-i elnökválasztás vesztese a...
márc. 2
0:25
Szerbia helye az EU-ban van (fidesz)
Szerbia helye az EU-ban van - jelentette ki hétfőn Belgrádban Bernard Kouchner francia külügyminiszter.
márc. 2
0:27
Röntgen, CT, PET - a kevesebb néha több (HáziPatika.com)
A rák diagnózisának felállításakor fontos az orvosnak, hogy a betegről annyi információt gyűjtsön be, amennyit csak lehetséges. De ki gondolná, hogy az elérhető információk egy részének figyelembe nem vétele pontosabb diagnózishoz...
márc. 2
0:28
Babasírás-fordító programot fejlesztettek ki (sg)
Számos oka lehet annak, ha egy baba sír - éhség, szomjúság, fájdalom, magány, álmosság, teli pelenka - japán kutatók most olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely megkülönbözteti a fájdalmas babasírást a többitől.
márc. 2
0:29
Feltörték a koszovói elnök honlapját (fidesz)
Szerb számítógépes kalózok feltörték hétfőn a koszovói elnök honlapját - közölte a pristinai államfői hivatal.
márc. 2
0:31
Néhány tipp, hogy időben felismerhesse a kalciumhiányt! (HáziPatika.com)
A kalciumhiány távolról sem ott kezdődik, hogy a csontritkulás diagnózisát az orvosi papírjainkra írják. Évekkel, sőt évtizedekkel korábban már találkozhatunk a kalciumhiány miatt kialakult problémáinkkal. Pontosan melyek lehetnek...
márc. 2
0:32
Minden titkot kiadó mobiltelefon-alkalmazás (sg)
A lefotózott gyanútlan idegenek minden személyes adatához hozzájuthatnak a kamerával ellátott, internetes csatlakozásra alkalmas mobiltelefonok tulajdonosai, ha letöltik a legújabb arcfelismerő és személyazonosító alkalmazást.
márc. 2
0:33
Önmagába visszatérő bútor (Lakáskultúra)
A végtelen, illetve az önmagába visszatérő Möbius-szalag jó néhány bútortervezőt is megihletett.
márc. 2
0:33
Napi horoszkóp március 2. kedd (csak csajoknak)
Egyszer fent, egyszer lent. A csillagok megmutatják, hogy mit tegyünk, és a hullámhegyet nem követi hullámvölgy. Horoszkóp, Csak Csajoknak!
márc. 2
0:33
Élesedő kampányra számítanak a politológusok (fidesz)
A korábbiaktól sok tekintetben eltérő, a következő hetekben pedig egyre intenzívebbé váló országgyűlési választási kampányra számítanak a Nézőpont Intézet és a Political Capital munkatársai.
márc. 2
0:36
CeBIT: Németország új internetstratégiát épít (sg)
Új internetstratégia kiépítését jelentette be Angela Merkel német kancellár a hétfő este nyíló CeBIT informatikai vásár kapcsán.
márc. 2
0:37
Észt tiltakozás Moszkvánál (fidesz)
Észtország hétfőn hivatalosan tiltakozott Oroszországnál, mert egy észt diplomatát kiutasítottak Oroszországból.
márc. 2
0:39
Tenisz: Wozniaknak egy szettet sem kellett a pályán töltenie Monterreyben (nso.hu)
Hamar bejutott a Monterreyben zajló női tenisztorna második fordulójában a hetedik helyen kiemelt Aleksandra Wozniak.
márc. 2
0:39
Benedek Fülöp büntető feljelentést tett Budai Gyula ellen (gondola.hu)
Büntető feljelentést tett Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettese hétfőn Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója ellen hamis vád miatt. A volt...
márc. 2
0:39
Nem bővül német high-tech szektor (fidesz)
A német high-tech ipar várhatóan nem kerül ismét növekedési pályára 2011-ig - nyilatkozta a BITKOM német szövetségi információs technológiai, távközlési és új média szakmai szervezet elnöke hétfőn, a világ legnagyobb informatikai kiállítása, a CeBIT megnyitója előtt.
márc. 2
0:39
George Florescu a román fociválogatott játékosa lett (foci24.net)
Keretet hirdetett a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Izrael elleni barátságos mérkőzésre Răzvan Lucescu több választása meglepte a szakmát, leginkább az, hogy meghívta a dán Midtyllandnál szereplő George Florescut
márc. 2
0:39
Napi Horoszkóp - március 2. (Ezoterikus.hu)
Mai napi horoszkópunk könnyed útmutató ahhoz, hogy mit, hogyan érdemes lépni, ha sikert akarunk elérni. Van, akinek kevésbé jó nap a mai, aggodalomra nincs ok.
márc. 2
0:40
Feltörték a koszovói elnök honlapját (sg)
Szerb számítógépes kalózok feltörték hétfőn a koszovói elnök honlapját - közölte a pristinai államfői hivatal.
márc. 2
0:43
Ligue 1: életveszélyes sérüléseket szenvedett az egyik PSG-szurkoló (nso.hu)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain egyik szurkolója csapata vasárnapi meccse után.
márc. 2
0:43
Oroszország kész megfontolni Irán elleni "célzott" szankciókat (fidesz)
Oroszország megfontolja, hogy támogasson "célzott" szankciókat Irán ellen, ha Teherán a diplomáciai erőfeszítések ellenére sem enged a nukleáris programjára vonatkozó nemzetközi követeléseknek - mondta Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn a francia államfővel folytatott párizsi megbeszélései után.
márc. 2
0:44
A dél-amerikai optikai hálózatot is érintette a földrengés (sg)
A chilei földrengésben egyaránt megsérültek a Global Crossing és a Telefónica által működtetett tenger alatti optikai kábelek. A szombati katasztrófa halálos áldozatainak száma eddig 723 ember.
márc. 2
0:45
Feleződött az OTP negyedéves profitja, így is teljesült az éves terv (ecoline.hu)
Közzétette 2009 utolsó negyedévére vonatkozó gyorsjelentését az OTP. Ebben az elemzők által várt 15 milliárdos profittal szemben 20,5 milliárd forintos, egyszeri tételektől megtisztított eredmény szerepelt. Egy évvel korábban 44 milliárd volt ezen a soron. Az év egészét tekintve a bank 151,4 milliárd forintos profitot könyvelt el, azaz teljesült a menedzsment 150 milliárdos eredményterve. Az egy…
márc. 2
0:47
Nigériában elraboltak három riportert (fidesz)
Nigériában elraboltak hétfőn három sportriportert - tájékoztatta a nyilvánosságot a túszok egyik kollégája, egy afrikai műholdas csatorna munkatársa.
márc. 2
0:48
Vető Gábor továbbra is hibátlan (Monokli.Com)
Az immáron Svájcban élő Vető Gábor, vasárnap este, egy bécsi profibox gálán megszerezte 14. hivatásos győzelmét. A még mindig csak 21 esztendős várpalotai fiatalember a bokszban újonc, de komoly thai boksz és MMA tapasztalatokkal rendelkező osztrák Stefan Paulic ellen húzott kesztyűt egy 6 menetre tervezett mérkőzésen. Vető már az első körben padlóztatta ellenfelét, aki a második körben, több…
márc. 2
0:51
Elhunyt diák - Hányadik háziorvos ért oda az iskolához? (WEBbeteg.hu)
A gyermek rosszulléte után a mentők kiérkezéséig a pedagógusok hívására csupán az ötödik háziorvos ment ki a helyszínre?
márc. 2
0:51
Keskeny palló (fidesz)
A polgári kormány idején egyszer már bezárták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodáját: akkor annak a hitelnek az utolsó részletét fizettük vissza, amelyet még Grósz Károly és Németh Miklós vett fel a rendszerváltás előtt.
márc. 2
0:57
Az LMP eddig 10-12 helyen gyűjtött össze 750 szelvényt (origo.hu)
A Lehet Más a Politika eddig 10-12 választókerületben gyűjtötte össze az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt - közölte Jávor Benedek ügyvivő. Szerinte a párt reálisan száz körzetben fog elindulni.
márc. 2
0:57
Moszkva nem zárkózik el az Irán elleni szankcióktól (origo.hu)

Keresés