A tornászok szerenkénti országos bajnokságán a nőknél Csillag Tünde két szeren győzött, míg a férfaknál Marján Péter és Kállai Zoltán szintén 2-2 szeren lett bajnok.
Pénteken éjfél előtt nem sokkal egy Opel Vectra közlekedett a 4-es főúton Kisvárda irányába. A 313-as kilométerszelvény után 100 méterrel, az ajaki felüljárón a hátsó futóműve kiszakadt. A jármű megpördült, és a menetiránnyal szemben a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött.
Nagy számban szavaztak az irakiak a vasárnapi parlamenti választásokon annak ellenére, hogy lázadók számos terrortámadást követtek el ezen a napon, összesen 38 ember halálát okozták.
Egyik legnagyobb büszkeségünk, hogy nálunk jelent meg először a 90 napos diéta. Azóta sok év eltelt, és rengetegen lettek egészségesebbek és karcsúbbak ennek a módszernek a segítségével. Azt hittük, a gyümölcsnap a legnehezebb, de kiderült, hogy a keményítőnap. Segítünk!
Dicsérte az iraki biztonsági erőket javuló képességeikért Barack Obama amerikai elnök vasárnap, és kitartott azon terve mellett, hogy a jövő év végéig az összes amerikai katonát kivonják az arab országból.
Öngyilkos lett Mark Linkous, az amerikai Sparklehorse zenekar énekese, aki producerként más neves előadókkal is dolgozott. Az, hogy miért lett öngyilkos, nem derült ki.
A kisbaba 36 évvel ezelőtt - sok kis társával egyetemben -, a Szent Imre kórház szülészetére érkezett meg. Csomagja nem volt, nem hozott egyebet, mint a szívét kitöltő, túláradó szeretetet. Útja hosszú és fáradtságos volt, hiszen nagyon messziről érkezett meg szüleihez és testvéréhez, akik már nagyon várták őt...
Lech Kaczynski lengyel államfőt elnökjelöltnek kérte fel vasárnap az általa alapított ellenzéki, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt poznani kongresszusán.
Már tavaly sem volt adómentes a minimálbér már, ebben idén sincs változás. Ugyanakkor az adó mértéke kevesebb, mint tavaly volt - idézi Ruszin Zsoltot, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökét a Magyar Rádió.
Hozzávalók 6 személyre: 2 tojássárgája 4 tojásfehérje 4 dkg cukor 3 dkg liszt egy csipet só A töltelékhez: vanília fagylalt, amennyi szükséges Nutella, szükség szerint
Egy késsel szívtájékon szúrta 28 éves fiát egy csökölyi férfi - közölte a rendőrség. Az 56 éves, erősen ittas férfi szombat este vitába keveredett a fiával. A vita odáig fajult, hogy az apa egy...
Az izlandiak 93,2 százaléka elutasította a hét végi népszavazáson a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító Icesave-törvényt - derült ki a vasárnap este közzétett hivatalos végeredményből.
A gazdasági világválság a számítógépes bűnözés terén hanyatlás helyett fellendülést hozott. A vállalatok többsége azonban igyekezett felvenni a küzdelmet, és nem fogták vissza a védelemre fordított kiadásaikat.
Nem aggódik az euró miatt a spekuláció keltette izgalom nyomán, de a görögöknek rendbe kell hozniuk államháztartásuk helyzetét - jelentette ki Lámfalussy Sándor, "az euró atyja", aki egy vasárnap esti televíziós műsorban a magyarországi oktatási-, egészségügyi-, és adóreformot is sürgette.
A Sugallat Bt.-től a tulajdonosi becenevet rejtő „Lillus” minicégen át a tiszteletet parancsoló Belső Erő vállalatig itt mindenki mindenre adhatott tanácsot az államigazgatásnak az elmúlt években. Egészen pontosan szinte mindenki: volt szocialista honatyák, koalíciós önkormányzati képviselők, egykori szakállamtitkárok, kabinetfőnökök, vagy a szépemlékű úttörőszövetség főtitkárai vélhetőleg nem a…
Hazánkban nagyon kevesen dolgoznak távmunka keretében, aminek az is oka lehet, hogy sokan, sokféleképpen értelmezik a távmunka fogalmát. Cikkünkben a jogi szabályozást foglaltuk össze, amelyből kiderül, kit is nevezünk távmunkásnak, mi az a távmunka-munkaszerződés és mit tartalmaz.
Michael Moore, a szókimondásáról híres dokumentumfilmes rendező felszólította Barack Obama amerikai elnököt: sürgősen változtasson a dolgokon, máskülönben a Demokrata Párt a novemberi kongresszusi választásokon súlyos veszteségeket fog elszenvedni.
Demszky Gábor jogi felelősségét ma nem látom bizonyítottnak, de a politikai felelőssége óriási. Nekem az ő helyében nem lenne jó a lelkiismeretem – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Tarlós István. A fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a budapesti MSZP politikailag belebukott az általa felügyelt városüzemeltetésbe, és ma már úgy látja, hogy ezzel a személyi összetételű szocialista…
A Mozilla elismerte, hogy a Firefox böngészőhöz elérhető kiegészítők között két olyan is letölthető volt, amelyek a közzétételük előtt egy trójai programmal fertőződtek meg.
Hozzávalók 6 személyre: A fehér linzertésztához: 17 dkg liszt 8 dkg vaj 8 dkg cukor 2 tojássárgája egy csipet só A barna linzertésztához: 15 dkg liszt 2 dkg kakaópor 8 dkg vaj 8 dkg cukor 2 tojássárgája egy csipet só A töltelékhez: nutella, szükség szerint
A palesztin vezetők elfogadták vasárnap azt az amerikai javaslatot, hogy az Egyesült Államok közvetítésével folytassanak tárgyalásokat Izraellel a megbékélésről - jelentette be Jászir Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára, Mahmúd Abbász palesztin elnök tanácsadója a PFSZ rámalláhi ülése után.
Sneider Tamás, a párt alelnöke a Jobbik elleni teljes körű fideszes letámadásnak minősítette a Demokrata által nyilvánosságra hozott felvételt. Ezen egy telefonbeszélgetés hanganyaga hallható, amelyen Sneider a párthoz köthető Heves megyei játékgépes vállalkozók személyével összefüggésben kijelentette: valószínű, maffiózókkal is jóban kell legyenek. A felvételen két név hangzik el, Magda Róberté…
Minden új kutatás, alternatív gyógymód, természetes alapanyagú gyógyhatású készítmény megjelenésekor felmerül bennünk a remény, hogy van természetes gyógymód az asztmára. A valóság azonban sajnos az, hogy jelenleg az asztma nem gyógyítható.
Az előző évhez képest 3,2 százalékkal, 545,1 milliárd forintra csökkent 2009-ben az APEH Dél-Alföldi Regionális Igazgatósága által beszedett összeg, a költségvetés nettó bevételéhez 444,5 milliárd forinttal járultak hozzá a régió adófizetői - közölte az APEH regionális igazgatója.
Csak minden feltétel teljesülése esetén írja alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a sávolyi motorversenypálya hitelszerződését - jelentette ki Varga István gazdasági miniszter. Az MTV A szólás szabadsága című műsorában arról beszélt, hogy kockázat nélkül nincs üzlet, de azokhoz biztosítékok társulnak.
Nem csak a selyebi iskola ment csődbe annak az iskolaigazgatónak a keze alatt, aki halott gyerekek után igényelt állami támogatást – tudta meg lapunk. A falu haragja elől menekülő, a rendőrség által jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsított férfire a Selyebtől alig néhány kilométerre fekvő, szintén mélyszegény településen, Tomoron bízta rá a leszakadt cigány gyerekek felzárkóztatását…
Mintegy 5 százalékkal csökkentek az APEH által kezelt államháztartási bevételek tavaly az előző évihez képest, amiben a gazdasági válság mellett szerepet játszott az adóterhelés szerkezetének évközi átalakítása is.
Elgázolt a vonat egy ismeretlen személyt Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között, ezért a szobi vonalon negyedórás késések várhatók - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. A baleset miatt a vonalon...
Mai napi horoszkópunk könnyed útmutató ahhoz, hogy mit, hogyan érdemes lépni, ha sikert akarunk elérni. Van, akinek kevésbé jó nap a mai, aggodalomra nincs ok.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége(IVSZ) és a MEFIT Alapítvány az idén január és március között országos rendezvénysorozattal folytatja az egy évvel ezelőtt indult, Született informatikus nevű képzési kampányát - közölte az IVSZ az MTI-vel.
Az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja a hétvégén az izraeli-palesztin béketárgyalások felújításán fáradozott. Miután George Mitchell amerikai szenátor szombaton az izraeli védelmi...
A heti bolygóállás nagy mértékben befolyásolhatja, hogy mikor lehetünk sikeresek, vagy épp ütközhetünk váratlan akadályokba. Ismerd meg te is a lehetőségeket!
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (3) bekezdése alapján a béren kívüli juttatások után az adókötelezettséget a juttatás hónapjára kell megállapítani, és a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adó és járulékok bevallására, megfizetésére az adózás rendjéről szóló törvényben előírt módon és határidőre kell bevallani és megfizetni.
Várad legszebb arcát mutatja vasárnap délután Vasárnap megjártuk Nagyváradot, én tizenöt év után jártam újra az egykori Pece-parti Párizsban. Tanulságok és nem művészi igényű illusztrációk következnek. [...] Bővebben!
Mogorva kollégák, lassú számítógépek és a hivatali zsargon borzolja fel a leginkább a brit munkavállalók idegeit egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint.