2010. március 8. hétfő

márc. 8
6:27
BKV-botrány: egy állítás, egy cáfolat (Alternatív Energia)
Nem kötöttek vele vádalkut, így gyanúsított lett Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott cégvezetője, aki azt állította: mintegy 70 millió forint jutott csak rajta keresztül a vállalatot korábban felügyelő MSZP-s főpolgármester-helyetteshez, és sok szerződésnél volt "visszatérítési ráta". Hagyó Miklós tagadta a vádat és perelni készül.
márc. 8
6:33
Bigelow filmje kétszer annyi Oscart kapott, mint a volt férjéé (Infostart)
A Bombák földjén című film sikerétől volt hangos a 82. Oscar gála: Kathryn Bigelow filmje hat díjat kapott, míg volt férje, James Cameron az Avatarral három elismerést gyűjtött be.
márc. 8
6:39
Kozmix Lala anyává tette Keleti Györgyit (BorsOnline)
Olyan szép ez a szerelem, olyan jól megvagyunk – áradozott barátainak új kapcsolatáról Keleti Györgyi, aki hónapok óta titkolja választottjának kilétét. A Bors megtudta, hogy a Kozmix frontemberével, Lányi Lalával él együtt.
márc. 8
6:39
Merre megy ma a forint és a BUX? (Portfolio)
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
márc. 8
6:51
EU-s forrásfelhasználás: élen járunk? (Privátbankár)
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára  és a kormányszóvivői iroda is visszautasítja, hogy a fideszes Deutsch Tamás csalást és korrupciót emleget az európai uniós források felhas...
márc. 8
6:51
Tűzharcban elesett egy brit katona Afganisztánban (Infostart)
Afganisztán déli részén egy brit katona meghalt, amikor lázadó fegyveresek megtámadtak egy katonai tábort a Hilmend tartományban lévő Szangin település mellett.
márc. 8
6:53
Minek az euró, ha nincs mögötte védőháló? (Privátbankár)
Új, nagy jelentőségű kezdeményezéseket tervez a német és a francia kormány az euróövezeten belüli gazdasági együttműködés és ellenőrzés erősítésére, és ennek egyik eleme lenne az "Európai Valutaalap" (EMF) létrehozása. Az ötlet Görögország kapcsán került elő: míg Párizs így akarna segítséget nyújtani, Berlin kilátásba helyezte, hogy egy ilyen ellenőrzőszerv akár kemény szankciókat is bevezethetne…
márc. 8
6:53
Haitin a hajléktalanok felének feje fölé már jut fedél (Infostart)
A nemzetközi vöröskereszt tájékoztatása szerint a januári haiti földrengésben hajléktalanná vált 1,3 millió ember felének sikerült már védett helyet biztosítani.
márc. 8
6:55
Öten meghaltak egy lahori robbantásban (Infostart)
A kelet-pakisztáni Lahorban 5 ember meghalt, több mint harmincan pedig megsebesültek, amikor felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép egy rendőrségi épület közelében.
márc. 8
6:57
Hol a lenyúlt BKV-s pénz? (BorsOnline)
Balogh Zsolt három részletben fizetett 70 milliót Hagyó Miklósnak. A kérdés az, hogy kihez kerültek végül a tízmilliók. Balogh legutóbbi kihallgatásán a pénz útjáról beszélt a rendőröknek.
márc. 8
6:57
Sztálint védi unokája (Kripto Akadémia)
Sztálin unokája keresettel fordult egy moszkvai bírósághoz annak érdekében, hogy márciusban kezdődő meghallgatásaival szolgáltasson igazságot a véreskezű diktátornak. Ez is annak a jele, hogy Oroszországban mostanában egyre gyakrabban törekszenek Sztálin kultuszának rehabilitására.
márc. 8
6:57
Most Törökországban rengett a föld (Infostart)
A Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengés volt hajnalban Törökország keleti részén.
márc. 8
6:57
Ki rúg labdába, netán egymásba? (Behaviour)
Rég volt olyan, amilyen most van: a kontinens öt legjelentősebb labdarúgó-bajnokságában egyaránt brutális küzdelem zajlik a bajnoki címért. Mivel a nyári világbajnokság miatt a sorozatok a szokottnál valamelyest hamarabb befejeződnek, hosszú és ádáz hajrá elé nézünk.
márc. 8
6:57
Oscar 2010: Robbantott A bombák földjén (hirado.hu)
Hat Oscar-díjat söpört be A bombák földjén. Az iraki háborús dráma "szülőanyja", Katheryne Bigelow lett a legjobb rendező. Ezt az elismerést az Oscar 82 éves történetében először kapja meg nő
márc. 8
6:59
Fenevadak ölik az ózdi ebeket (BorsOnline)
Lemészárolt kutyák tetemeire bukkantak állatvédők Ózd határában. A HEROSZ helyi szervezetének nyomozásából kiderült: a legyilkolt állatokkal viadalra képzett harci kutyákat edzettek.
márc. 8
6:59
Az olcsó gázért választották meg Janukovicsot? (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovicsnak a közelmúltbeli ukrajnai elnökválasztáson elért sikere nagyrészt annak is köszönhető volt, hogy az országban élők azt remélik, neki sikerülhet mérsékelni az orosz földgáz árát, másrészt biztonságosabbá tenni és fejleszteni az országot behálózó energiavezeték rendszereket. Moszkvának is érdeke az együttműködés Ukrajnával, hiszen az országon átvezető gázvezeték a…
márc. 8
6:59
Obama: 2011 végéig kivonjuk az amerikai csapatokat Irakból (Infostart)
Az Egyesült Államok elnöke szerint 2011 végéig kivonják az amerikai csapatokat Irakból.
márc. 8
6:59
Leállt a legendás Fradi-szív (Behaviour)
Háromgólos előnyről veszített pontokat Zalaegerszegen a Ferencváros, tavasszal még nem szerzett pontot a változatlanul bajnoki aranyéremről álmodó Újpest, miközben nem tud hibázni a tabellát vezető Videoton - ezt történt a labdarúgó NB I-ben.
márc. 8
6:59
Alulról támad az arzén (hirado.hu)
Több mint 400 településen magasabb az ivóvízben az arzén mennyisége a megengedettnél. Az önkormányzatok 2013-ig igényelhetnek a probléma megoldásához uniós forrást, azt követően saját büdzséből kell a munkálatokat fedezni
márc. 8
7:01
Külföldieknek nem jár kártérítés! (Kripto Akadémia)
Az izlandiak népszavazáson döntő fölénnyel szavaztak az ellen, hogy kártérítést kapjanak a britek és a hollandok az Icesave nevű izlandi banknak a csődtől való megmentéséért. A választásra jogosultak 93,6 százaléka szavazott a parlament által 2009 végén elfogadott kártérítési törvény ellen. Mindössze 1,6 százaléknyian voksoltak a javaslat mellett. A közvéleménykutatók a nemek enyhébb, 70-80…
márc. 8
7:01
Botlott a Barcelona, előzött a Manchester United (Behaviour)
A Barcelona váratlan döntetlent játszott az Almería otthonában, elsőszámú riválisa, a Real Madrid kétgólos hátrányt dolgozott le és nyert a szintén Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Sevilla ellen. Az Arsenal beérte, a Manchester United megelőzte az FA Kupa miatt bajnokit halasztó Chelsea-t. A Bundesligában a kiesés ellen küzdő Nürnberg legyőzte az eddig veretlen Bayer Leverkusent, a Serie A-ban a…
márc. 8
7:03
Felküzdötte magát a brit Munkáspárt (Kripto Akadémia)
Ellenállt a kísértésnek Gordon Brown brit miniszterelnök, s a kedvező közvéleménykutatási adatok láttán sem hozta előre március végére a legkésőbb júniusig esedékes parlamenti választásokat. Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy csak két hónap múlva, május 6-án szólítják urnákhoz a brit választókat.
márc. 8
7:09
Hagyón keresztül pártkasszákba is került pénz? (Privátbankár)
Balogh Zsolt, korábbi BKV-vezér szerint pártokhoz is kerültek BKV-s pénzek Hagyón keresztül. A volt vezető inkább nem kérdezgetett, "nyugodtan akart aludni"
márc. 8
7:09
Varga István: elkészülhet időre a sávolyi pálya - ha a napokban megkötik a szerződést (Infostart)
A Magyar Fejlesztési Bank akkor írja alá a Balatonring hitelszerződését, ha a 15,3 milliárd forintos hitellel és a biztosítékokról szóló összes feltétel rendben van - közölte a gazdasági miniszter.
márc. 8
7:09
Izlandi nem a népszavazáson (Infostart)
Izalndon a szavazók 93,2 százaléka elutasította a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító törvényt a hétvégi népszavazáson. A hivatalos végeredmény szerint a szombati referendumon a mintegy 230 ezer választópolgár 62,7 százaléka adta le voksát, és mindössze 1,8 százalékuk támogatta a törvényt.
márc. 8
7:09
NBA: bajnokverés Orlandóban, két ponttal kapott ki a Lakers (She)
Sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el a címvédő Los Angeles Lakers az észak–amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután 96–94-re kikapott a 25 pontos Vince Carter vezérelte Orlando Magic vendégeként. A Boston Celtics megszenvedett a Washington ellen, ám Ray Allen utolsó két percben dobott két hárompontosával megnyerte a Wizards elleni összecsapást 86–83-ra.
márc. 8
7:09
Diszkriminációra panaszkodnak az állapotos francia nők (HR Portál)
Mind gyakrabban panaszkodnak hátrányos munkahelyi megkülönböztetésre az állapotos francia nők.
márc. 8
7:11
Balogh Zsolt: "Párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a Hagyónak juttatott pénz" (Infostart)
A BKV volt megbízott vezérigazgatója szerint párthoz, vagy pártokhoz kerülhetett a vállalattól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. Balogh Zsolt a Hír Televízió Kontraszt című műsorában ugyanakkor hangsúlyozta: erről csak informális értesülései vannak.
márc. 8
7:11
Segítséget ígért Görögországnak a francia államfő (Infostart)
Nicolas Sarkozy Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel tartott párizsi megbeszélése után csak annyit mondott, hogy szükség esetén az eurozóna országai tudni fogják, hogy mi a kötelességük, de részletekről nem beszélt.
márc. 8
7:11
Görögország: jóváhagyták a megszorító csomagot (HR Portál)
A görög parlament múlt pénteken jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez.
márc. 8
7:13
Elnökjelöltnek kérte kérte fel Lech Kaczynskit az általa alapított párt (Infostart)
Elnökjelöltnek kérte kérte fel Lech Kaczynski lengyel államfőt az általa alapított ellenzéki, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt a szervezet poznani kongresszusán.
márc. 8
7:13
Demonstráltak az ózdi kórház dolgozói (HR Portál)
Az egészségügyben dolgozók esélyegyenlőségének megteremtéséért, a diszkrimináció megszüntetéséért, illetve az ágazatot érintő finanszírozás javításáért demonstráltak múlt pénteken a Borsod megyei Ózdon az Almási Balogh Pál Kórház munkatársai.
márc. 8
7:15
Várhatóan nem lesz újabb sztrájk a Lufthansánál (HR Portál)
Hétfőn jár le az a határidő, ameddig a Lufthansa pilótái felfüggesztették a sztrájkot, de a szakszervezet szerint a határidő lejárta után sem várható munkabeszüntetés, mert folytatni akarják a tárgyalásokat.
márc. 8
7:15
Javításra szorul a Windows 7 (PCWorld)
Márciusban két biztonsági frissítést ad ki a Microsoft. A Windows 7 SMB sérülékenységére és az "F1" hibára nem érkezik javítás.
márc. 8
7:15
Zenésztársaival is szexelt Mick Jagger (BorsOnline)
Kora egyik legnagyobb sztárjaként nem volt lehetetlen Mick Jagger számára: szex, drogok és a rock éltette és ebbe majdnem bele is halt.
márc. 8
7:15
Audrey Hepburn ruhájában bulizott (Blikk)
Budapest - A színésznő Breakfast at Tiffany's (Álom luxuskivitelben) című filmjében viselt ruhája köszönt vissza a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Backstage-partin.
márc. 8
7:15
Negyed kilóval született (Kripto Akadémia)
Mindössze negyed kilogrammal látta meg a világot egy újszülött Németországban.
márc. 8
7:15
Jelinekkel a rasszizmus ellen a Trafóban (Spa Trend Online)
Sosem szerettem a direkt politikai színházat - mondja Lengyel Anna dramturg a PanoDráma alapítója. De azt még kevésbé szeretném, hogy szó nélkül hagyjuk mindazt, ami ma Magyarországon történik. Hogy úgy játsszunk Csehovot és Feydeau-t, mintha nem tombolna gyilkos rasszizmus az utcán és nem olvashatnánk nap mint nap a harmincas évek lózungjait a falakon és az újságokban.
márc. 8
7:15
Kenedi feltételeket szabott (hirado.hu)
A történész több feltételt is támasztott, hogy elvállalja a mágnesszalagok tartalmát vizsgáló bizottság vezetését
márc. 8
7:15
Megvan az első Oscar-díjas rendezőnő (Metropol)
Robbantott A bombák földjén című iraki háborús dráma a vasárnap esti Los Angeles-i Oscar-gálán: ez lett a legjobb film, és az azt jegyző Kathryn Bigelow nyerte el a legjobb rendező díját is. A film ezen kívül még négy díjat zsebelt be, míg az Avatar csak hármat. Összefoglaló+képgaléria+nyilatkozatok!
márc. 8
7:15
Mi történt? Rocker pap adta össze a magyar sztárénekest párjával! (ATV)
Meg voltak elégedve a szolgáltatással.
márc. 8
7:17
Vendéglátósok: irány Németország! (HR Portál)
Országjáró munkaerő-toborzást szervez március 8. és 17. között vendéglátóipari szakemberek számára az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) együttműködésben a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központjával - olvasható az ÁFSZ honlapján.
márc. 8
7:17
Milliókra perlik Havast (BorsOnline)
Bírósághoz fordul a Híradó Média Kft., amely Havas Henrik honlapját üzemeltette. Állításuk szerint nem elég, hogy tartozásokat halmozott fel náluk, hanem a szerződésből kifarolva más üzemeltetővel állapodott meg.
márc. 8
7:17
Lecsukták az álpilótát (Kripto Akadémia)
Az amszterdami repülőtéren vették őrizetbe azt a svéd férfit, akinek nem volt érvényes jogosítványa a repülők vezetésére.
márc. 8
7:17
Műpártoló Esterházyak (Spa Trend Online)
Az ausztriai Esterházy Magánalapítvány folytatva a család több évszázados műpártoló tevékenységét, Magyarországon is több művészeti projektet indított. Haydn zenéjének kutatása, az Iparművészeti Múzeum kincseinek restaurálása, vagy fiatal hazai képzőművészek szponzorálása egyaránt szerepel programjában.
márc. 8
7:17
Csődbe vitt egy iskolát a holt lelkekkel sáfárkodó igazgató (hirado.hu)
Az iskolacsőd kapcsán 30 millió forintos tartozást halmozott fel tomori, főleg roma gyerekeket oktató alapítványi iskola, mely az utóbbi években több száz millió forint közpénzhez jutott. Az iskolaigazgató Selyeben elhunytak után igényelt állami támogatást
márc. 8
7:17
„Látogasson Orbán papa bányáihoz!" (ATV)
A szocialista elnökség nem mond le Hagyó miatt, viszont vannak ötletei a Fidesz számára.
márc. 8
7:27
A következő ciklusban tovább dagad Budapest adóssága (Privátbankár)
A következő ciklusban ugyan folyamatosan lassul Budapest hitelállományának növekedése, de 2014-re elérheti a 234 milliárd forintos csúcsot
márc. 8
7:27
Tenisz: Pavljucsenkova élete első tornagyőzelmét aratta Monterreyben (She)
Az orosz Anasztaszia Pavljucsenkova nyerte meg a monterreyi női tenisztornát, miután a fináléban fordulatos mérkőzésen 1:6, 6:1, 6:0-ra legyőzte a szlovák Daniela Hantuchovát. A 18 éves orosz tehetség életében először győzött WTA-tornán.
márc. 8
7:27
MSZP-s szlogenbe bújtatott uniós kampány közpénzből (HírTV)
„Többen vagyunk, mint bárki gondolná” – ez a címe az MSZP kampánydalának, „Többet fejlődünk, mint gondolná” – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hirdetésein. A szocialisták tagadják, hogy a két üzenetnek köze lenne egymáshoz, az ügynökség viszont vizsgálatot ígér.

Keresés