Olimpia - Peking 2008

A NOB a mesterséges intelligenciát is beveti az olimpián
2024 május 8.   Sportal
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) a mesterséges intelligencia által működtetett megfigyelőrendszer segítségével igyekszik megvédeni a sportolókat a internetes zaklatásoktól és visszaélésektől a nyári, párizsi ötkarikás játékok ideje alatt - írta az Mti.
Kiss Virág a magyar válogatottban
2024 május 8.   Magyar Hírlap
A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.
Kiss Virág is ott lesz a magyar válogatottban a 3x3-as olimpiai selejtezőn
2024 május 8.   m4sport.hu
A 3x3-as kosárlabda-válogatott a jövő héten Debrecenben harcolhatja ki a párizsi részvételt.
Párizsi olimpia: Mesterséges intelligenciával az internetes zaklatás ellen
2024 május 8.   Magyar Hírlap
A NOB közleménye szerint a rendszer több ezer fiókot figyel majd valós időben az összes jelentős közösségi médiaplatformon, több mint 35 nyelven.
A mesterséges intelligenciát is bevetik az internetes zaklatás ellen a párizsi olimpia alatt
2024 május 8.   hirado.hu
A párizsi olimpiát július 26-tól augusztus 11-ig, a paralimpiai játékokat augusztus 28-tól szeptember 8-ig rendezik.
Nagy László a Mandinernek: legalább a fél csapatot ki kellene cserélni Újpesten
2024 május 8.   Mandiner
Az olimpiai aranyérmes, kilencszeres magyar bajnok egykori labdarúgó szerint hosszú folyamat lesz, mire a lilák utolérhetik a Ferencvárost, de a nemzetközi szereplés reális cél lehet pár éven belül.
Merre tovább, Kína?
2024 május 8.   Mandiner
Meddig tud emelkedni Kína – és mik az előtte lévő akadályok? Mik a kínaiak erősségei és gyengéi az átalakuló világrendben? A pekingi Csinghua Egyetem dékánját kérdeztük!
Hszi Szerbiába ért
2024 május 8.   Infostart
Hszi Csin-ping kínai elnök a Kína belgrádi nagykövetségét is érintő NATO-bombázás 25. évfordulóján 400 fős küldöttséggel érkezett kétnapos szerbiai látogatásra, amely során a Belgrád és Peking közötti kapcsolatok további erősítése lesz a legfőbb téma.
Visszaszámlálás: hatalmas magyar csapat készül az olimpiára
2024 május 8.   AC News
80 nap múlva kerül sor a párizsi olimpia nyitó ünnepségére. Az eseményen az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.
Hatalmas hajrát indít három olimpiai kvótáért a magyar kajak-kenu válogatott
2024 május 8.   Infostart
Reális esély van arra, hogy minden aspiránsunk ott legyen Párizsban, a pótkvalifikáció helyszíne Szeged.
Szakmai jóslat Párizsra: 180-190 kvótánk, 15-25 érmünk lehet
2024 május 8.   Infostart
Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt. Jelenleg 156 kvótával rendelkezik Magyarország.
270 ezer brit katona adataihoz férhetett hozzá Kína
2024 május 8.   444.hu
A pekingi kormányhoz közelálló csoportok feltörték a védelmi minisztérium egyik adatbázisát.
Kapás Boglárka nagyon menőnek érzi magát
2024 május 8.   Infostart
Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit a Várkert Bazárban. Gyulay Zsolt MOB-elnök bejelentette, hogy a delegáció két csapatkapitánya Telegdy-Kapás Boglárka és Szilágyi Áron lesz. Az ünnepség végén az ötkarikás bronzérmes úszónőt kérdeztük.
Hüttner Csaba szerint reális az esély a három kajak-kenu kvóta megszerzésére a kvalifikációs versenyen
2024 május 7.   m4sport.hu
Reális az esély a hiányzó három kajak-kenu kvóta megszerzésére a szerdán kezdődő szegedi európai olimpiai pótkvalifikációs versenyen - közölte Hüttner Csaba szövetségi kapitány az eseményt megelőző keddi sajtótájékoztatón.
Így köszöntötték a 75 éves Gedó Györgyöt
2024 május 7.   Sportal
Gedó György 75. születésnapját ünnepelték hétvégén családi körben. München ökölvívó olimpiai bajnoka a Vasast a második családjának tartja. Az ünnepségnek helyet adó sportcsarnokban otthonosan mozgott, már csak azért is, mert jó ideje már az ő nevét viseli.
"Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok" - 75 éves lett a magyar sport legendája
2024 május 7.   Ripost
A Vasas köszöntötte a müncheni játékok aranyérmesét.
Meghalt a fronton egy Európa-bajnok ukrán sportoló
2024 május 7.   Telex
Olekszandr Pelesenko negyedik volt a riói olimpián súlyemelésben, ózdi színekben is versenyzett.
Szomorú hír jött a háborúból, meghalt egy olimpikon
2024 május 7.   BorsOnline
Az első pillanattól fegyverrel harcolt.
Hadüzenetet küld a német autógyártóknak a kínai elnök Budapestről
2024 május 7.   ATV
Az Európai Unió piaca a cél Pekingnek, ehhez ugródeszka lehet az uniós pénzek elzárása miatt gazdasági gondoktól sújtott Magyarország
Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
2024 május 7.   TőzsdeFórum
A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.