Lassan három éve Beverly Hills-ben vagyok magánszakácsa egy híres, milliomos ruhatervezőnek. Főnököm vagyona már szinte igazságtalanul sok: négy repülőgépe van, sportautói, motorjai és óriási házai. Sokat utazik, és amikor éppen nem neki főzök, akkor butlerként a házat vezetem: igazgatom a takarítónőket, a kertészeket, vagy éppen a repülőtéren sürgök-forgok.
Ugye ön is hosszú, boldog, egészséges életre vágyik? Nos, ehhez keresve sem talál jobb iránytűt a Blikk Nők Egészség különszámánál, amely tippeket ad ahhoz, hogyan lehet tetőtől talpig, kívül-belül egészséges!
Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a fülzúgás nem gyerekjáték! Ha a zúgások állandóak, előfordulhat álmatlanság, erős szorongás, vagy akár öngyilkosságra hajlamos depressziós állapot is.
Sokan felteszik a kérdést, hogy milyen gyakran kell tisztítani a fület. Elsősorban le kell szögeznünk, hogy mindenkinek különböző a füle zsírtermelése. Valakinek naponta kétszer is szükséges a fül kitisztítása, másnak pedig hetente egyszer elegendő a fülével foglalkoznia.
Az ékszer öltöztet. Bármilyen unalmas ruha van rajtunk, egy jól megválasztott nyaklánc, karlánc vagy fülbevaló feldobja a kinézetünket. Ám sokan túlzásba viszik önmaguk felékszerezését, aminek az eredménye rosszabb, mintha egyáltalán nem lenne rajtunk kiegészítő. Melyek azok a hibák, amelyeket nem árt elkerülnünk?
Egy új amerikai tanulmány szerint a hordozható MP3 lejátszó akár halálos lehet egy pacemakeres betegre. A Michigan Egyetem kutatói szerint a pacemakert hordozó páciensek felénél okoznak zavart elektromos eszközök, mint például mobiltelefon, mikrohullámú sütő és egyes magas feszültségű vezetékek.
Nem szegte meg a szabályokat a 4-es csatorna, amikor fiai ellenvetése ellenére bemutatta a Diana hercegnő utolsó perceiről készített dokumentumfilmet. Az illetékes Ofcom szerint a karambolról készült felvételek a műsor "integráns részei" voltak.
Elismerte a brit védelmi minisztérium, hogy a Királyi Haditengerészet egy búvára átvizsgált egy szovjet hadihajót, amely 1955-ben Portsmouth kikötőjében horgonyzott. Az akció összefügg a hidegháború egyik legnagyobb kémdrámájával.
Mikor kislány voltam, egyik nap arra keltem, hogy édesanyám panaszkodik a fülére. Rázta a hideg, lázas volt, és a füle élénk vörös színűre változott. Próbáltuk borogatni, de nem változott semmit, majd másnap háromszor nagyobbra dagadt.
Négy év után szabadulhat Bertrand Cantat, aki brutálisan agyonverte a barátnőjét. A négygyermekes asszony családja nem érti, hogyan csökkenthetik felére a francia rocksztár büntetését.
A belgák krémesen, az angolok mentolosan, a németek töltelékkel, az olaszok szerelmesen, a magyarok mogyoróval szeretik a csokoládét Talán nem is létezik még egy olyan csemege, amely olyan régre visszanyúló történelmi háttérrel büszkélkedhetne, mint a csokoládé.
Egy brit plasztikai sebész meghatározta, milyen a tökéletes női mell. Eszerint a mellbimbók egy kissé felfelé állnak, a felső felük pedig egy kicsit kisebb, mint az alsó.
Egy félresikerült mozdulattal játszotta el utolsó esélyét is volt felesége visszaszerzésére Shane Warne. Az ausztrál krikettező a visszahódítani kívánt asszonynak küldte a szeretőjének szánt SMS-t.
Teljes mértékben figyelmen kívül fogja hagyni a Diana hercegnő halálát felülvizsgáló bíró azt a jelentést, amelyet Lord Stevens, a Scotland Yard egykori vezetője készített a halálos balesetről. Scott Baker bíró szerint változatlanul megválaszolásra vár 20 kulcsfontosságú kérdés, amely a hercegnő halálával - és esetleges meggyilkolásával - kapcsolatos.
Szülés. Van, akinek már a gondolattól összerándul a gyomra. Másnak viszont mosolyt csal arcára a megannyi kedves emlék felidézése. Sokan terveznek, szeretnének gyereket, de fogalmuk sincs, mi vár rájuk. Reméljük, összeállításunkból kiderül: nincs mitől félni!
Vannak mondatok, amiktől egy nő egészen biztosan kifut a világból. És olyanok is, amitől egy férfi kap hidegrázást. Alább persze erősen viccesre vesszük a figurát, de hölgyeim és uraim, azért gondolják meg: mindegyik állításnak van egy kis igazságalapja.
Robbanásszerűen nőtt az antidepresszánsok népszerűsége az olasz fiatalok körében, az utóbbi hat évben duplájára emelkedett a gyógyszerfogyasztás. Ez a későbbi életszakaszukban növeli az öngyilkosságra való hajlamot is.
Formabontó WAMP vár rád szeptember 29-én, kivételesen szombaton a Ludwig Múzeumban és az előtte levő sétányon! Utánozhatatlan WAMP-hangulat, stílustanácsadás, a női DJ-szektor legjobbjai és rengeteg kulturális program egy helyen.
Egy sikeres, brit dizájner páros úgy érezte, jópofa dolog lesz kombinálni a női táskát a magas sarkú cipővel. Kombináltak, de szerintünk nem eleget, ugyanis a végeredmény egészen bénára sikeredett.
Többen érdeklődtetek a dúlai hivatásról. A várandósok leggyakrabban arról érdeklődnek, hogy hogyan segíthet a dúla a szülésnél, azok, akik pedig már szültek, azt kérdezgetik, hogy hogyan válhat valaki dúlává?
A vőlegény- és férjmentes övezet különösen veszélyes zónává változik, ha szélesebb publikum előtt kell számot adnunk arról, miért lógunk még mindig a levegőben. De tartozunk-e bárkinek is elszámolással?
Nagymami féltett kisunokájából a Barátok közt nézői előtt vált házasságával és karrierjével, lelki válságokkal küzdő érett nővé. Tildát sokan ismerik, de vajon Szabó Erika szereti-e, ha lépten-nyomon Magdi anyusról kérdezgetik?
Vannak párok, akik összetartoznak tűzön-vízen át. Úgy tűnik, a közös munka, a közös érdeklődés nagy kerítő: a sztárok többsége így ismerkedett meg szerelmével... Bizony, vannak olyan hírességek is, akik körül nincsenek hangos botrányok.
Eddig a haj színezésére a tartós hajfesték és a hajszínezők között választhattunk. Mostantól színre lép az ammónia mentes tartós hajszínkrém is. Ismerkedj meg Te is ezzel az újdonsággal!
A hajunknak és a fejbőrünknek sok energiára van szüksége, hogy megújuljon, és felkészüljön a hideg időre. Ráadásul a divatos hullámok is csak egészségesen csillogó tincsekkel mutatnak jól.
A rapet választották a felvilágosításra a svájci tűzoltók, hogy "elmagyarázzák" az embereknek, milyen számon értesíthetik őket, ha baj van. A videó felkerült a YouTube-ra is, és olyan népszerű lett, hogy azóta már remixei is készültek.
A GfK Hungária étkezési szokásokat vizsgáló tanulmányának 2007. évi adatai jól tükrözik a napjainkban jellemző életmódot, a korábbiakhoz képest átalakuló "napirendet". 2005-höz képest jelentősen megnőtt azok aránya, akik fő étkezése az ebéd helyett a vacsora, illetve a magyarok közel harmada bevallottan rendszertelenül étkezik. Aki nem otthon étkezik, leggyakrabban a munkahelyi, illetve iskolai…
Lassan három éve Beverly Hills-ben vagyok magánszakácsa egy híres, milliomos ruhatervezőnek. Főnököm vagyona már szinte igazságtalanul sok: négy repülőgépe van, sportautói, motorjai és óriási házai. Sokat utazik, és amikor éppen nem neki főzök, akkor butlerként a házat vezetem: igazgatom a takarítónőket, a kertészeket, vagy éppen a repülőtéren sürgök-forgok.
A magas orvosi fizetések elbocsátásokhoz vezetnek Nagy- Britanniában – az utóbbi két évben több mint 22000 orvost, nővért és más dolgozót bocsátottak el az állami egészségügyi szolgálatból.
Nem kell sajnálni George Clooney-t. Bár a sztár nemrég motorbalesetet szenvedett, három nappal később már egy nyilvános étterembe vitte vacsorázni kedvesét.
Eddig csak találgatások tárgya volt, hogy kik lesznek az októberben induló magyar MTV műsorvezetői. A legendás zenecsatorna vezetősége olyan karakteres egyéniségeket keres, akik hitelesek tudnak lenni.
A középkorú britek egyre nehezebben tudnak megküzdeni a rájuk nehezedő terhekkel - derül ki egy új kutatásból -, mivel egyszerre kell támogatniuk gyermekeiket, unokáikat, saját szüleiket és megfelelően végezni a munkájukat.
Balesetet szenvedett Botswanában a De Beers gyémántmonopólium gyémántok felfedezésére használt, Zeppelin típusú léghajója. A személyzet tagjait kórházba szállították.
Ma van a nyolcadik holdhónap tizenötödik napja, amely Kínában (és kelet-ázsiai országokban) az Őszközép Ünnepe. Az elnevezés onnan ered, hogy e nap a holdnaptár szerinti ősz közepe.
Önkéntesek osztogattak felvilágosító röplapokat, óvszert és fecskendőt a teherautósofőröknek Peking, valamint Hepej és Santung tartomány autópályáin az AIDS-megelőzési kampány keretében.
Egy Atlantában rendezett konferencián olyan vértesztet mutattak be, amely már egészen korai stádiumban is jelezhetné, ha valakinél tüdőrák alakult ki. A teszt annak a fehérjének a jelenlétét vizsgálja, amely az egészséges sejtekkel ellentétben fokozott mértékben jelenik meg a daganatsejtek felületén, és kontrollálatlan növekedésre serkenti őket. A teszt pontossága az eddigi vizsgálatok alapján…
Új városnegyedet terveznek Liverpoolban a régi kikötő helyére. A felhőkarcolókkal és fasorokkal dús beépítés tervezője pedig nem más, mint az a Chapman Taylor, akinek egyik házát nemrég a legcsúfabb tíz brit épület közé választották.
Búvárfelszereléssel, estélyi ruhában indultak vacsorázni a vendégek egy londoni uszodába. Ötszáz fő vett részt a különleges eseményen, mindenkire nehezéket kötöztek, leültették a víz alá, majd felszolgálták nekik a háromfogásos menüt.
A brit Egészségvédelmi Hivatal legújabb felmérései alapján 16 éves korára az angol nők legalább 10 százaléka megfertőződik a humán papillómavírus (HPV) egy vagy több törzsével. A tanulmányt Warwick-ban, az Egészségvédelmi Hivatal éves kongresszusának utolsó napján fogják megvitatni.
Mindenki érezte már legalább egyszer, hogy azt az élénk színű pulcsit meg kell vennem… Egyszer fel is vesszük, aztán ott porosodik a szekrényben. Vagy ismerünk olyan embert, aki egyszer csak elkezdett lila vagy kék színű tárgyakat gyűjteni, majd néhány hónap múlva elajándékozta az egészet, és azóta egyetlen ilyen színű tárgya sincs…
Hozzávalók: 1 kg (akár picit több is: 1,20 kg) darálthús 3 db zsemle 5 db tojás 1 közepes fej hagyma 3 gerezd fokhagyma só bors petrezselyem 2 evőkanál őrőlt pirospaprika zsemlemorzsa
Lezárult az idei köztéri kiállítás. Magyarország hat nagyvárosában találkozhatott a közönség tehenes alkotásokkal, és online szavazáson kiválasztották a kedvenc darabokat is. A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezik a jótékonysági aukciót.