Makaó - Az egykori portugál gyarmatra, az 1999-ben Kínához visszakerült Makaóra a turisták zöme az utóbbi években már nem múltat idézni, hanem szerencsét próbálni érkezik
Washington - Az FDA, az egészségügyi kellékek és gyógyszerek felügyeletének illetékes amerikai szövetségi hivatal elérkezettnek látta az időt arra, hogy átfogó vizsgálatot indítson annak kiderítésére: megalapozott-e az orvosi körökben gyarapodó gyanú, amely szerint a tetoválás árthat a terhes nőknek.
Az, hogy az arc bőréből kiemelkedő keloidos hegek vagy a nyelven, netán mellbimbóban lifegő fémdarabkától szebb lesz-e a tulajdonosa, mindenki döntse el maga.
A hír hallatán teljes letargiába estem...Lassan egy éve jó (vagy rossz) szokásommá vált az aprópénzek összegyűjtése, akár az utcán, üzletekben vagy szupermarketekben heverésztek előttem. Még sportnak is kiváló gondoltam, hiszen derékfájdalmaimat is enyhítette a rendszeres mozgás, ahogy hajolgattam értük.
Az ételek íze jobban untatja az anorexiásokat, mint azokat, akik nem szenvednek étkezési rendellenességben - derült ki egy friss kutatásból. Megállapították azt is, hogy azok sem élvezik az ételt, akik már kigyógyultak ebből a súlyos betegségből.
Brit titkosrendőrök és kémek képesek megtalálni Madeleine McCannt - állítják hírszerzési szakértők. Szerintük a műholdas és légi felvételek, valamint az internet segíthet a május elején eltűnt kislány nyomára bukkanni.
A rendőrség több mint hetven férfit letartóztatott Kelet-Ugandában - mert a házuk udvarán nem volt latrina. Márpedig a Tororo régióban a hatóságok úgy döntöttek, hogy minden otthonnak megfelelő illemhellyel kell rendelkeznie.
Egészen különleges sztorikat hallottunk már arról, hogy a rajongók mire vetemednek kedvenc sztárjukért. Követik őket, szerelmes leveleket küldözgetnek, kinyomozzák a telefonszámukat, vagy esetleg az éjszaka közepén csengetnek be az ajtajukon.
Új szerelme van a 75 éves Liz Taylornak. Hollywood szimbóluma nyolcszor volt már férjnél, és nincs kizárva, hogy kilencedszer is kimondja a boldogító igent.
A gyertyafényes hangulatú fürdőzéshez már egyáltalán nincs szükség gyertyára. Helyette létezik egy praktikusabb - bár némileg illúzióromboló - megoldás: a színes, víz alatt is világító, vízálló lámpácskák.
Jennifer Aniston fiatal korában nem volt egyszerű eset: állandóan hangoskodott, verekedett és megőrült a fiúkért - állítja egy régi barátja. De mivel már akkor is imádott - és tudott - élni, mindig rengeteg barátja volt.
A baktériummentes lakás sem egészséges, mert meggátolja az immunrendszer természetes működését. Ráadásul az antibakteriális szerek nem válogatnak: minden útjukba kerülő bacit elpusztítanak, még azokat is, amelyekre esetleg a szervezetnek szüksége lenne.
Azok az ételek - például a hamburger, sült krumpli és más magas hőmérsékleten sütött zsíros étkek -, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak cukorbomlási végtermékeket, rövid ideig tartó, ám súlyos érműködési zavart okoznak, ami hosszú távon akár szívbetegség kialakulásához is vezethet.
Az 1500-as években kezdett általánossá válni a naptár, s ugyanebben az évszázadban indult el a születések regisztrálása is. Persze a kor jósnőinek is elindult a fantáziájuk, s a születési napok alapján is jóslatokba bocsátkoztak.
Újabb elmélettel álltak elő a portugál rendőrök a májusban eltűnt Madeleine McCann szülei ellen: a nyomozók szerint a kislány holttestét hűtőkben tárolták, mielőtt megszabadultak tőle.
A só, amelynek értéke valaha az arannyal vetekedett, ma már filléres élelmiszernek számít. Ám ebben is bővül ma már a választék és akad luxusminőségű és -árú is a polcokon.
Életét vesztette egy 51 éves férfi, amikor feltehetően hajnalban elütötte egy autó az 5-ös úton Balástya közelében, a sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a rendőrség.
Szombat este felborult apja quadmotorjával egy kilenc éves nagykanizsai fiú, aki a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A televíziók nagyon ritkán vetítenek dokumentumfilmeket, mert állítólag az embereket nem érdekli az őket körülvevő világ. Mi találtunk egyet, ami pont a közöny ellen próbál tenni hétvégén, a Millenárison.
Megszületett a zsűri döntése az Axor és a PapaMamaKollektiv közös formatervezési pályázatán. A tervezési téma az integráció volt, hogyan lehetséges olyan funkciókat egyesíteni, amelyek egyébként is szorosan összetartoznak.
Új gyanúsított kerülhet a képbe Madeleine McCann eltűnésének ügyében - egy brit férfi, aki egy szemtanú szerint május 3-án éjszaka annak az apartmannak a lépcsőházában rejtőzködött, ahol a kislányt utoljára látták.
Felmondja Angelina Jolie-val kötött szerződését a St. John divatház. A színésznő két éve lett az amerikai luxusbrand arca, amelyhez a jelek szerint már nem illeszkedik a sztár stílusa.
A nõk 15 százaléka szenved depresszióban terhessége elõtt, alatt vagy után. A depresszió súlyos következményekkel járhat az anyára, a csecsemõjére és egész családjára nézve, olvasható a The American Journal of Psychiatry címû folyóiratban megjelent tanulmányban.