A cetuximab tartalmú rákellenes gyógyszer öt héttel meghosszabbította előrehaladott tüdőrákban szenvedő betegek életét, derül ki egy klinikai vizsgálatból, mely az eredményt jelentős előrelépésnek minősítette.
Koleszterin? Kerülje el! Hatékonyan segítheti a koleszterinszint-csökkentő terápia eredményességét, ha néhány apróságra odafigyel. Nem kell íztelen fogásokon rágódnia, vérzsír-értékei mégis egyre lejjebb és lejjebb csúsznak majd.
Bár a Hajógyári-sziget számos programot kínál még a nyárra, most hétvégén véget ér az egyik "leghagyományosabb" és talán leghosszabb rendezvénysorozat. Mókázni, tánsolni, sportolni, vizezni, okosodni, kézműveskedni, bohóckodni, szórakozni vágyó kicsik és nagyok: július 5-én és 6-án irány a T-Com Gyerek Sziget!
Már régóta találgatják, hogy vajon lesz-e mozifilm a 4 évvel ezelőtt befejeződött Jóbarátok című nagy sikerű amerikai sorozatból, de most a Daily Mail brit lap oldalán megjelent információ szerint hamarosan elkészül a várva várt film.
Míg a hagyományos kínai orvoslás (TCM) a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt és az embert egységes egészként kezelve vizsgálja a testi és lelki tüneteket, a nyugati orvoslásban maga a betegség, az alkalmazott gyógyszerek és a szervezet molekuláris vizsgálata kerül az előtérbe. A két módszer másként viszonyul nem csak magához a betegséghez, hanem annak feltárásához, kezeléséhez is.
A jövő újabb agyserkentő élelmiszereket hoz (eleinte omega-3 zsírsavakban gazdag termékek formájában), relaxációt segítő táplálékokat (például bizonyos aminosavakkal dúsított csokoládét), öregedést lassító, fáradtságot megszüntető, altató és áloműző termékeket. Részlet a HVG Kiadó gondozásában megjelent Jövő-dosszié című könyvből.
Mielőtt elmegyünk nyaralni, felkeressük rég óta elhanyagolt fodrászunkat, ellátogatunk kedvenc fürdőruha boltunkba, és talán még egy-egy, a kirakatok üvege mögül kacsingató szellősebb ruhadarab kísértésének is engedünk. Ha a várva-várt szabadság előtt ennyi energiát feccölünk a megújulásba, miért pont a személyiségünkre oly annyira jellemző illatunk maradna a régi?
Az állásinterjú során az első négy másodperc meghatározó tényező: eldől, szimpatikus-e a jelölt és az interjúztató egymásnak. Egy kézfogás és más semmi...
A tanga lassan lebegve megy ki a divatból, pont úgy, ahogy szex előtt földet ér. A fickók szerint lohasztó, a nődokik szerint egészségtelen, a csajok szerint kényelmetlen ? egyáltalán miért viseltük eddig? Ki érti! Talán azok, akik mindig kitalálják, hogy a balerinacipő, a répanadrág, vagy a kukásdzseki legyen menő ? és akik után majommód utánozni kezdenek a nők. Mindenesetre ideje, hogy a tanga…
Ha szeretnél gyorsan ledobni pár kilót, vagy a nyaralás előtt helyet csinálni az eljövendő nagy kajálásoknak, válts gyümölcsre - legalább néhány napra.
Az addig aktív, dolgozó, bulizó nő egyszeriben ''kiesik'' a társadalomból. Szülés után nem találja a helyét, néha depresszióba esik. Mi történik ilyenkor pontosan, és hogyan lehet megelőzni, kezelni?
A frigiditásnak anatómiai okai vannak. Az ilyen beteg valóban "hideg", hiányzik mind a szexuális vágy, mind a szexuális reagálókészség, teljesen érzéketlen, nincs hüvelyi nedvesedése, nem keletkezik a nemi szervében vérbőség, nem érez szexuális izgalmat.
Szeretnénk kedvesek lenni egymáshoz, de valahogy hiába igyekszünk. A kedves szavak sután hangzanak, - csak ügyetlenül tudjuk kifejezni az érzelmeinket. Ma érzékeny hangulatban leszünk, s a sértődékenység is benne van a levegőben.
Az önbizalom-növelő hatás csak egy a 237-ből, amelyet a szex jótékony következményeiként tart számon egy kutatás. A szakemberek szerint az egészséges szexuális élet egy szeretett partnerrel csodákra képes.
A Magyar Szív Egyesület ingyenes koleszterinszűrő akciója - a Flora pro.activ, a Magyar Vöröskereszt támogatásával - már eddig is sokakat ösztönzött arra, hogy első lépésként a magas koleszterinszint szűrésével tegyenek valamit egészségükért.
A szerdán kezdődő 16. soproni Volt Fesztivál legnagyobb talánya minden bizonnyal az, hogy miért kell egy hattagú csapat másfél órás koncertjéhez 150 darab törülköző.
Levélszemétszűrő program nélkül naponta átlagosan 70 kéretlen elektronikus levelet kapna minden internetező – mutatta ki egy biztonsági szoftvereket fejlesztő cég kutatása.
Eljött az intelligens virágcserepek ideje! Ki gondolta volna, hogy 2008-ban kell ezt feltalálni? Ha tudtam volna ezt, az elmúlt években nem nyírok ki jópár növénykét...
Egyre nagyobb az internetes társkeresés társadalmi elfogadottsága, ennek megfelelően ez a fajta ismerkedési forma gyorsabban terjed, mint maga az internet – mondta a Metrónak az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. ügyvezetője.
Elkészítette a világ legértékesebb abajáját, vagyis fekete, bokáig érő női ruháját egy brit dizájner. Bruce Oldfield a tradicionális iszlám ruhát, amelynek árát 175 ezer fontban szabták meg, 4668 gyémántkővel díszítette.
Anyuka vagy apuka leült veled megbeszélni, mi történik a szerveiddel, amikor nemi izgalomba kerülsz? És elmondták-e, hogy a szerelmed szervezetében kívül-belül milyen változás történik? Vajon észrevennéd-e, hogy a társad nemi szervén egy gyufafejnyi szemölcs van? Ha meglátnád a szemölcsöt a fiú péniszén, megkérnéd-e, hogy szeretkezés előtt menjen el vizsgálatra? Nemcsak a HIV-teszt a fontos, egy…
A japán szamuráj filmeket nézve mindig elborzadunk, amikor a hős, ősi rítus szerint "harakirit" követ el. Amíg ez számunkra egy brutális öngyilkossági módnak tűnik, az ő kultúrájuk szerint ez éppen az erényt és a megtisztulást jelenti.
A nyár, és nem túlzás azt állítani, hogy az év legnépszerűbb fickója Po, a kissé esetlen, ám hatalmas lelkesedésű panda, aki bebizonyítja, hogy nem csak a lelke mélyén igazi kungfuharcos. Ha kell, új stílust teremt, és bárkivel szembeszáll.
Számos változata és sokféle módja van a nőkhöz való közeledésnek. Itt az ideje, hogy tudassam azokat a különféle módozatokat, amelyek szokásban vannak.
A legtöbben a vírusoktól félünk, s a fertőzésekre gyakran rámondjuk, hogy ez egy vírus. Rettegünk tőlük, egyesektől összeomlunk, miközben nem is tudjuk, hogy az igazán nagy veszélyt a baktériumok jelentik szervezetünkre. Megdöbbentő tények és adatok! Tájékozódj, hogy ellenállj!
Tőlünk nyugatabbra ez is előfordulhat, ha a páciens betegsége megkívánja, orvosa táplálkozási szakértőhöz utalja be. De mi a helyzet itthon, illetve milyen betegségeken segíthetnek a szakértők által összeállított diéták?
A terhességük alatt depresszióban szenvedõ nõk gyermekei lassabban fejlõdnek, mint társaik. Tudtuk, hogy a szülés utáni hangulatzavar ilyen hatással lehet, de brit kutatók szerint már a terhesség alatti depresszió is jelentõs hatással bírhat: egyharmadával növelheti a kognitív és viselkedési zavarok...
Angol kutatók egy csoportja megállapította, hogy a szexuális úton terjedő fertőzések aránya a 45 év feletti korosztályban az elmúlt 10 évben megduplázódott. Az Egészségvédelmi Ügynökség Nyugat-Középföldi Hivatalának jelentése a BMJ Sexually Transmitted Diseases c. lapban jelentek meg.
Évszázadok, évezredek óta, mióta az ember párkapcsolatban él, a nemi szerepek megfogalmazása, kritériuma különböző szemszögből megközelítve és megfogalmazva más-más jellegek hangsúlyozásával történt. Hogyan kristályosodott ki az ideális férfi típusa, fogalma az évezredek tapasztalataiból, fennmaradt leírásokból? Mely három alaptípust különböztethetjük meg és hoygan kezelhetők, hogy az a férfi és a…
Júliusban sok érdekes változást ígér a Hold. Akár párban élsz, akár még keresed az igazit, előrejelzésünk átsegít a nehézségeken, jelzi lehetőségeidet...
Egy újabb hétfő, amikor a kávét is intravénásan adagolnád magadnak? Nyomasztó kedd? Üzleti vacsiból kerekedett fergeteges szerdai buli utáni macskajajos csütörtök? Egy péntek, amikor még a lezser „jeansday” miatt sem engedhetsz a szoros nadrágszíjon? Vess egy pillantást ezekre a vidám és színes kiegészítőkre!
Másfél éve beköszöntött az életembe a szerelem. Egyetlen dolog, egy szexuális eredetű probléma zavarja csak meg a tökéletes összhangot, a korai magömlés.
A napról napra készülő különböző listák legnagyobb baja, hogy rengeteg bennük a szubjektív elem. Nincs ez másként a következő összeállítással sem: a CNN Money kategóriánként összeszedte a tíz legjobb luxusautót.
Egyre több az olyan ember, aki magát ?tisztánlátónak? nevezi, és sokaknak mondja meg a TUTIT. Te is ilyen vagy? Vagy csak mélázol rajta, vagy éppen ellenkezőleg? Mi megmondjuk neked.