Kappanháj? Hát igen, azt állítja magáról Csonka András, hogy túl a negyvenen neki is kialakult az a has körüli párnácska. Hogy mit használ a ledolgozásához, hogyan kerülte el diákkorában a kötelező futást, azt megnézhetik...
Az a tapasztalatunk, hogy Magyarországon is ugyanolyan magas a cipők sarka, mint Amerikában. A barátnők itthon is szeretnek bulizni, enni, inni, shoppingolni és beszélgetni, miközben rendíthetetlenül keresik az Igazit. A Szex és New York című sorozatból és most már mozifilmből sokat tanultak a nők. Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda történetei megmutatták: nem ciki önmagunkat kinevetni és hogy…
Étkezési napló írása - néhány szakember szerint ebben rejlik a fogyás titka, ugyanis egy amerikai vizsgálat kiderítette, hogy azok, akik naplót vezetnek arról, mit esznek, akár kétszer annyi felesleges kilót is ledobhatnak.
A mai kor embere a sztárséfektől tanulja meg azoknak a fűszereknek a használatát, amelyekről az előző generáció még nem is tudott - de ez nem azt jelenti, hogy most van a kreativitás aranykora a konyhában.
A nyár a jó idő, a szabadtéri programok időszaka. Az asztmás betegek számára azonban a környezetben található szennyeződések, allergének akár rohamok kialakulásához is vezethetnek. Nézzünk néhány apró odafigyelést igénylő lépést, melyek segítségével a kellemetlenségek megelőzhetők.
Állásinterjún hajlamosak vagyunk a "Jól bírom a stresszt? általános kijelentés puffogtatására. De a munkáltató szempontjából mégis mi számít "jó tűrésnek?? Hogyan lehet felmérni, hogy egy pályázónak mekkora a tűrőképessége? A munkáltatók ennek mérésére a legenyhébb módszerektől kezdve a legdurvább vallatásig bármit bevetnek.
Ha nyaralni készül a család mindig felvetődik a kérdés, milyen gyógyszereket tegyél be a bőröndbe, vagy milyen készítményekkel lásd el kiránduló, táborozó gyermekeidet. Adunk pár tanácsot, mit érdemes az úti patika csomagodba bekészíteni.
A kánikulában közszemlére tesszük lábainkat, és bizony ilyenkor a takargatós évszakok minden bűne meglátszik rajtuk. A gyönyörű és formás láb nem vágyálom többé - megmutatjuk, hogy csináld.
A szex sokak szerint a kapcsolat alapja. Mások ezt undorítónak nevezik, és sokkal inkább a kapcsolat kezdeti erejének, zászlóvivőjének tekintik. Az igazán jó szex azonban nem veszi el az energiát tőled, és nem is termel felesleges mennyiségűt(!), hiszen az feszültté és nyughatatlanná tenne, egyszerűen az éppen kellő békét hozza be életedbe - mert tökéletes.
Ma nagyon fontos lenne, hogy kibontakoztathassuk szépérzékünket. Örülünk, ha új kiegészítőket, vagy berendezési tárgyakat vásárolhatunk, s olyan darabokat találunk ma, amelyek sokáig kedvünkre valóak lesznek.
Egyre több örömet találnak a nemi életben a hetvenévesek, és különösen a nők tűnnek elégedettnek – mutatta ki egy Svédországban folytatott vizsgálat, amelynek eredményeit a British Medical Journal internetes kiadása ismertette.
A világ népességének öregedése széles körben vizsgált jelenség. A 40 és 60 év közötti nők ma a népesség leggyorsabban növekvő rétegét alkotják. Ez a hatalmas szám, a várható életkor gyors emelkedése és a női szervezet összetett mivoltának növekvő elfogadása jelentős változást eredményez a nők életvitelében.
Egy brit tinédzser megdöbbent, amikor egy bébidenevért talált a melltartójában. Az állatot 5 órán keresztül "viselte", és először azt hitte, hogy a mobilja rezeg.
A könyvesboltban járva mesék tömkelegével találkozhatunk. A lükébbnél lükébb hercegnős csillogó-villogó könyvnek álcázott izék mellett a szülők gyermekkorának hasonmás, vagy megújult kiadásai is ott sorakoznak. Bekúszott az angolszász irodalom több nagyszerű meséje mellett néhány német mese, de a televíziós mesék könyv változatai is harcba szálltak a gyerekek figyelméért.
Magával vitte a sheriff azt a kecskét, amelyik fölugrott egy Mercedes tetejére egy alabamai autóúton. A kecskét nem akarta magára hagyni játszótársa, egy kutya sem, így mögé pattant a rendőrautó hátsó ülésére.
A híres rapper, Usher szerelmes a saját számaiba, sőt azt állítja, számára már számos szituációban beváltak a dalai. A többi között szexhez is kiválóak - mondja Usher.
Ha egy előkelő, sznob barátunk kastélyába vennénk kristálycsillárt, véletlenül se a Rock and Royal cég termékeit válasszuk. Tuti kiakadnának a kuki formájú csilláron.
A nyári hónapokban folyadékigényünk megnövekszik, ezért különösen ügyeljünk arra, hogy sokat igyunk. Gyerekeknél külön figyelni kell, hogy elfogyasszák a megfelelő napi mennyiséget.
Egy video- és egyéb játékokat fejlesztő cég furcsa ötlettel állt elő: az eredetiekhez nagyon hasonló, ezzel együtt ártalmatlan villamosszéket dobott piacra.
Szabadságok idején gyakran előfordul, hogy indulás előtt az önfeledt boldogság helyett sok ember lelkileg és idegileg megbetegszik. Ugyanis a nagy kapkodástól olyan izgatott lesz, hogy pihenés helyett pszichológusra lenne szüksége.
Nem, nem a Fidzsi-szigetekre gondoltunk. És még csak nem is Las Vegasra. Szerencsére Európa is egyre népszerűbb a hollywoodi hírességek körében. Így ne csodálkozzon, ha Görögországban járva együtt áll majd sorba a gyrosért Hugh Granttel.
Nem véletlen, hogy Horvátország az egyik első számú nyaralási célpontunk, hiszen gyorsan és könnyen az Adrián lehetünk. Ráadásul a horvát tengerpart elég sokoldalú ahhoz, hogy bármilyen igényt ki tudjon elégíteni.
Kelet-Indiában egy egész falu drukkolt az alkalmi elefántmentőknek, akik a két fuldokló állaton próbáltak segíteni. A torokszorító film végén mindenki örül: a falu ujjongva menekül a halálos csapdából kiszabadult elefántok elől.
Azoknak, akik felnőtt korukban is naponta megisznak egy pohár zsírszegény tejet, ritkábban károsodik a veséje, mint a sovány tejtermékeket nem kedvelőknek. Az amerikai és norvég kutatók vizsgálatának legújabb eredményeit az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat közölte.
Mai tudásunk szerint a bűn, negatív, fájdalmas, szorongató tartalmat hordoz. A Büűn azonban egészen más. Egy csodás, meseszép elképzelés. Hit, érték, egyeseknek vallás. Mit közvetít és tanít neked?
A férfiakat mi izgatja? Mi taszítja? Miről álmodnak? Íme egy 20-45 éves férfiakat megszólító közvélemény-kutatás meglepő eredménye, s néhány szakértő véleménye...
Ott tartottunk, hogy Lola szép lassan kezdett megbarátkozni az osztozkodás gondolatával. Azokon a kéthavonta bekövetkező angliai hétvégéken, amikor a kipárnázott otthoni egyeduralmat fölváltja a kényszerű nagylelkűség. Egy éve edződik a Lola-lélek. Azóta, amióta megszületett az unokahúga, Sophie.
Párommal hat éve élünk együtt. Kiléptem az általa vezetett cégből, így szerinte megszegtem az ígéretemet. Azóta már ötször kezet emelt rám. A verés elég indok, hogy elhagyjam?
Egy amerikai kutatás szerint a vezetés során könnyen dühössé váló szülők gyermekük sportversenyei során is gyorsabban veszítik el önuralmukat. Mindkét viselkedésforma hátterében az én védekezése áll, vagyis az ellenünk, vagy éppen gyermekünk ellen irányuló kihívásokra haraggal válaszolunk.
Nem, nem a meleg ártott meg! Csupán egy virtuális balatoni barangolás közben jutott eszembe, vajon milyen az élet most az egykori úttörőtáborok helyszínén? Kik "bitorolják" és mit cselekszenek most pajtásos és "kiszes" korom nagy helyszínein Zánkán és Fonyódligeten?
Úgy tűnik, a magas benzinár és az egyre több helyen tapasztalható gazdasági válság nem csökkenti az emberek luxuséhségét, legalábbis ha a divatról beszélünk - derül ki a Forbes egyik cikkéből. Az amerikai magazin szerint virágzik az outlet-piac, egyre többet költenek az emberek, ám sokszor a minőség fordított arányban van a mérsékelt árral.
Drew Barrymore és barátja, Justin Long egy év együttjárás után szakítottak egymással. Márciusban még felhőtlen volt a színésznő boldogsága, néhány hónappal később váratlanul mégis kirakta kedvese szűrét.
A Balaton melletti kis településen egész hétvégén zajlik majd az élet. Lesz kirakodóvásár, reneszánsz piac, reneszánsz étkek, pincelátogatás lovaskocsival, és rengeteg gyerekprogram is.
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 kisebb cukkini 2-3 közepes sárgarépa 3-4 db gomba bors só 1 húsleveskocka vagy ételízesítő bazsalikom oregánó 2 dl főzőtejszín kevés liszt olaj reszelt sajt (akár füstölt is lehet)
Az Adriai-tenger horvátországi partjainak a 885 strandján a vízminőség túlnyomó többségében első osztályú, mindössze 15 szennyezett fürdőhelyet találtak - közölte honlapján a horvát környezetvédelmi tárca.