A homoszexualitás eredetét máig vita övezi. Az egyházközösségek jelentős része az ördög művének tekinti, a pszichiátria nem tartja betegségnek. Mi állhat a hátterében?
Nyáron előszeretettel mezítlábaskodunk, azonban érdemes vigyázni, mert a cipő és zokni nélküliség gyakran okoz olyan sérüléseket, melyek elfertőződhetnek, és csak műtéti úton kezelhetők. Ha mégis úgy döntünk, ledobjuk a papucsot, érdemes megfogadni az Amerikai Láb és Bokasebészek Társaságának ajánlásait.
Dél-Afrikában 15 kisfiú meghalt, kilencvenet pedig kórházban ápolnak a rosszul elvégzett körülmetélés miatt. Az országban kampányt indítottak a további áldozatok elkerülése érdekében.
Ma túlságosan büszkék leszünk ahhoz, hogy segítséget, vagy jó szándékú megnyilvánulásokat fogadjunk el egymástól. Úgy érezzük, hogy egyedül is meg tudjuk oldani a problémáinkat.
Egy amerikai férfi életét vesztette Seffner kisvárosban még a múlt hét keddjén, miután fél óra alatt 23 vodkát gurított le a torkán, jelentette Hillsborough megye seriffhelyettese.
Tudom, egy láthatatlan háló összeköt bennünket, valamennyiünket, sőt valószínűleg sok-sok láthatatlan szállal is kapcsolódunk egymáshoz és minden és mindenki máshoz?
A készételek - például a torta, cukrászsütemény, burgonyaszirom, az édességek és szénsavas üdítőitalok - tele vannak finomított cukorral és liszttel, telített zsírsavakkal, sóval és adalékanyagokkal, amelyek mind károsak gyermekeink egészségére.
Nem tartja többnek magát egy állatnál az a férfi, aki gyermek- és állatpornó képekből és videókból készített gyűjteményt. Olyan felvétele is van, amelyen ember közösül egy polippal.
Az ősi kínai harcművészeti ág, a tajcsi modernizált változatának rendszeres gyakorlása megkönnyíti az éjszakai pihenést, írják amerikai kutatók a Sleep című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Mi is kellene más a nyárhoz, mint ragyogó napsütés és enyhülést nyújtó vízpart! S ha mindezt egy remek hangulatú családi vízi sportfesztiválon tehetjük meg a Velencei-tónál, Sukorón úgy, hogy különösebb előképzettség nélkül kajakba, kenuba vagy éppen egy húsz fős sárkányhajóba szállhatunk, és a győzelemért, az élményért evezhetünk - garantált a siker.
Te őszinte vagy a pároddal szexuális téren? Vagy inkább hallgatsz, mert nem akarod megbántani őt? Vagy azt gondolod, hogy benned van a hiba? Pedig ezzel csak rontasz a helyzeten. De akkor mit lehet tenni?
A gyakori nemi közösüléssel csökkenthető a merevedési problémák kialakulása - állapították meg finn kutatók, akik azt is kiderítették, hogy a reggeli merevedések gyakoriságából előre jelezhetőek a későbbi gondok.
Szúnyog hobbitartására kevesen adják a fejüket, pedig ennél egyszerűbben talán csak muslincát nevelhetünk: elég egy kis napsütés, némi állott víz, és pár nap alatt hálás szúnyogkolóniára tehetünk szert.
Az ősi kínai harcművészeti ág, a tajcsi modernizált változatának rendszeres gyakorlása megkönnyíti az éjszakai pihenést, írják amerikai kutatók a Sleep című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Megtalálták a Balatonban két nappal korábban eltűnt 17 éves fiú holttestét Balatonszárszón, a nádas közelében - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
Július 5-én megérkezik Siófokra az első hazai MTV Icon koncert. Szombaton a Neoton Família előtt tiszteleg majd 12 neves zenekar: saját felfogásukban játsszák az ikonok két-két dalát.
Mindenkinek ismerős a helyzet, mikor nyaraláskor észrevesszük, hogy hiába tömtük tele a poggyászt, valami nagyon fontos bizony otthon maradt. Csak okosan! Próbáljuk helyettesíteni valamivel a házigazda konyhájából, vagy vessük be ideiglenesen szépségtárunk egy másik kellékét.
Az ősi kínai harcművészeti ág, a tajcsi modernizált változatának rendszeres gyakorlása megkönnyíti az éjszakai pihenést, írják amerikai kutatók a Sleep című szaklapban megjelent tanulmányukban.
A barátok jótékony hatása életünk több területén is jelentkezik. Egyrészt lebeszélnek bennünket az olyan káros szenvedélyekről, mint amilyen például a túlzott alkohol fogyasztás, vagy dohányzás. Másrészt állandó társaságot biztosítanak számunkra, s így óvnak bennünket a depressziós, önmarcangoló cselekedetektől, gondolatoktól.
Dietetikus receptre? Svájcban ez is előfordulhat, mivel ha a páciens betegsége megkívánja, az orvosa táplálkozási szakértőhöz utalja be. Magyarországon a dietetikus szakma és a dietoterápia (táplálásterápia) a színvonalas képzés és a nemzetközi elismerés ellenére még nem tölti be a neki járó szerepét az egészségügyben.
A nyomozás korábbi vezetője biztos abban, hogy a tavaly májusban Portugáliában eltűnt Madeleine McCann már nincs életben, és legfeljebb a holttestét találhatják meg. A tiszt azután nyilatkozott, hogy leszerelt a rendőrségtől.
A megjelenés egyfajta vizuális kinyilatkoztatás személyiségünkről, életmódunkról, s árulkodik képességeinkről és magabiztosságunkról is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a mai világban fontos szerepet játszik.
Whitney Houston Amerika első számú dívája volt, számtalan Grammy-díjat vihetett haza, majd a magánéleti problémái hosszú időre elvágták előtte a sikerhez vezető utat.
Bizonyára sok olvasónak beugrott közmondásunk, mely szerint "a szerelem sötét verem" - tehát egyrészt, mivel sötét, nehezen vehető kellő időben észre (hogy ki tudnánk térni előle), másrészt, ha benne vagyunk, nem látunk: nem tudunk tájékozódni benne, s ez is megnehezíti, hogy kimásszunk belőle.
Egy nyugtalan telefonáló egy fényes, egyhelyben álló UFO miatt hívta fel a walesi rendőrséget, amely lelkiismeretesen foglalkozott is a kérdéssel, kiderült azonban, hogy mindössze a Holdról volt szó.
Eddig még sajnáltuk Amy Winehouse-t, féltettük az önpusztító énekes tehetséget, de kezdünk rájönni, hogy nincs miért aggódni: Amy Winehouse elpusztíthatatlan.
Kiborultak Wilson C. Lucom örökösei. A két éve elhunyt milliomos környezete számára érthetetlen módon a panamai szegényekre hagyta vagyona nagy részét. A rokonok pert indítottak.
Bírósághoz fordul az a mosonmagyaróvári nő, akinek egy öt évvel ezelőtti műtét során mintegy 15 centiméter hosszú fémcső maradt a hasüregében - írta a Kisalföld szombati száma.
A rettegett, halálos betegségként megismert AIDS ma gyógyszerekkel eredményesen kezelhető, de ezek a készítmények jelentősen fokozzák a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Parkoló autóra zuhant egy vitorlázó repülőgép szombaton a Fejér megyei Kisapostagon, a balesetben a rendőrség elsődleges információja szerint senki nem sérült meg.