A Maláj Nagydíj vezetősége megerősítette, a korábbi hírekkel ellentétben egyelőre még nem kötelezték el magukat 2015-ig a Forma-1 mellett, noha a szerződés már szinte teljesen végleges.
A Subaru mellett a SsangYong a másik autógyártó, aki mer tudatosan bűnronda autókat készíteni. A Subaru néha melléfog, a B9 Tribeca például egyszerűen csak béna, de a Ssangyong képtelen hibázni. A Rodius a legvidámabb autó az egész kerek világon, az Actyon pedig ügyesebben imbolyog a ronda és a vagány közötti pengeélen, mint bármelyik BMW. De vannak, akik szerint egyszerűen égetnivalóan ronda: A…
A presztízsautók keresletének ugrásszerű növekedése miatt a Fiat azt fontolgatja, hogy Alfa Romeókat kezd el gyártani a Föld legnépesebb országában. A 159-esek valószínűleg a Chery gyárából gördülnek majd ki.
Egy prémiummárka zászlóshajójának lenni mindig nehéz feladat. Itt kell megmutatni mindent, amit a gyártó tud, ebben a kategóriában lehet a legnagyobbat alkotni és bukni is. A Lexus az LS-sel ismét nem lőtt mellé, versenyben van a világ legjobb limuzinja címért.
A MINI marketingesei az eddig többször is kiállított tanulmányautók mellett más eszközöket is bevetnek, hogy fokozzák az érdeklődést a hamarosan érkező hosszított MINI iránt. Íme az első hivatalos anyag a várva-várt Clubmanről!
A Ferrari sportigazgatója, Stefano Domenicali szerint nagyszerű világbajnoki idénynek nézünk elébe, ami nagyon szoros eredményeket hoz majd az év végére. A szakember kitart amellett, hogy a McLaren a csapat fő ellenfele, de megnyugtatónak találja, hogy Kimi Räikönen holtversenyben vezeti a bajnokságot.
Mit csináljon a család, ha heten vannak? Vegyen egy hétüléses egyterűt, hiszen ma már úgyis bőséges választék áll belőlük rendelkezésre. És mit csináljon, ha ezzel egy időben még csomagot is akar szállítani? Vegyen egy Mercedes Vianót!
Norbert Haug hangsúlyozta, az, hogy két versenyzőjük Kimi Räikkönennel hármasban holtversenyben vezeti a világbajnokságot, nem ok arra, hogy egyiket a másik mögé sorolják annak érdekében, hogy együttes erővel győzedelmeskedjenek a Ferrari felett.
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Ron Dennis megerősítette, hogy ugyan a jövőben is az istállónál maradna, ám a csapatfőnök szerepet átadná másnak. Dennis a McLaren jelenlegi ügyvezetőjét, Martin Whitmarsh-ot favorizálja.
A vártnál lassabban haladnak a fejlesztésekkel, így már most tudni lehet, hogy a tervezettnél közel fél évvel később mutatják be a Volkswagen Golf hatodik generációját.
A Forma-1 hetek óta a példanélküli debütálást végrehajtó Lewis Hamiltonról beszél. A McLaren üdvöskéjét remekül ismeri a száguldó cirkusz egyik másik elsőévese, Adrian Sutil ugyanis korábban csapattársa is volt a britnek.
A hockenheimi dupla győzelmével sikeresen kezdte a 2007-es DTM-sorozatot az Audi. Az Audi A4 DTM a leggyorsabb autó volt a verseny mindhárom napján, pedig a hockenheimi pálya a Mercedesek kedvence.
A FIA elnöke, Max Mosley meg van róla győződve, hogy az egyre többet követelt éjszakai versenyek Forma-1-es bevezetését nem szabad elkapkodni, hiszen egy ilyen eseménynek igen szigorú biztonsági feltételeknek kell megfelelnie.
Két forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a benzin ára nem változik - értesült a távirati iroda piaci forrásokból.
Baowah, a konténerszkennerek David Attenboroughja, megörökítette nekünk a konténerszkennerek egyszerű táncát. Nézzük együtt, gyönyörködjük a mechanika precizitásában: Korábban is figyelte meg már őket, de akkor nem mozogtak.
A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János tesztelte a vadonatúj Peugeot 207 Super 2000-est, amellyel körülbelül 100 km-t tett meg a Veszprémhez közeli aszfaltos erdei pályán.
Az egy példányban készült őrült szupersportautókat mindenki azonnal felismeri. De mi a helyzet, ha szembejön valami, amire azonnal rávágnánk, hogy… Hogy mit is?
Nem kevesebb, mint hat új, illetve megújult modellt készül piacra dobni a Skoda 2010-ig. Most már biztos, hogy megvalósul a Yeti, jövőre pedig jön az új Superb és az is elképzelhető, hogy hamarosan miniautó is lesz.