2020. január 1. szerda

jan. 1
6:06
20 autómodell, ami nagyot szólhat 2020-ban (Autónavigátor)
Aki kicsit is jártas az autók világában, nyilvánvalóan tudja: 2020 még több elektromos modellt hoz, ám ez nem jelenti azt, hogy vége lenne a lóerő-hajhászatnak.
jan. 1
9:06
Beindult a gyártás a Tesla kínai üzemében (Autónavigátor)
Ahogy azt a Tesla ígérte, az év végéig beindult a gyártás a Tesla kínai üzemében. Az első legyártott autó egy Model 3s volt.
jan. 1
12:12
Ilyen autók álltak Freddie Mercury garázsában (Autónavigátor)
Freddie Mercury nem csak kiváló énekes, dalszerző és producer volt, hanem az autók iránt is vonzódott, bár jogosítványt nem szerzett. A fiatalon elhunyt énekes szívéhez a luxusmodellek álltak közel, mutatjuk, mivel járt a Queen frontembere.
jan. 1
15:06
Folytatja a civil autós ellenőrzéseket a rendőrség (Autónavigátor)
Decemberben új eszközhöz nyúlt a rendőrség: matricázás nélküli autókkal fülelték le a szabályszegőket, a módszer olyannyira bejött, hogy a jövőben is alkalmazni fogják, immár országosan.
jan. 1
18:06
Az EQA-val folytatódik a Mercedes elektromos offenzívája (Autónavigátor)
Az új GLA elektromos testvére várhatóan idén érkezik, egyesek azonban már lerajzolták, hogyan nézhet majd ki.

2020. január 2. csütörtök

jan. 2
7:06
Szívesen látjuk – Opel Grandland X (Autónavigátor)
Úgy sikerült megőrizni az Opel értékeit a PSA csoportnak, hogy aki nem húzta fel magát azon, hogy németből francia termékké vált, annak fel sem tűnik a dolog. Ráadásul jobban is jár, mintha GM termék lenne.
jan. 2
9:00
Új modellek sora várható a Golfból (Autónavigátor)
A kínálat alapjának tekinthető ötajtós már bemutatkozott, de a jövő év sem ígérkezik unalmasnak, erről gondoskodnak a wolfsburgiak. Sportváltozatok, hibrid és kombi is várható jövőre.
jan. 2
11:06
Reméljük hozzánk is eljut – íme, a Genesis első SUV-ja (Auto Pult)
A Gensis, mint név már ismerős lehet olvasóinknak: a Hyundai luxusmárkájának – ami csak pár éve vált önállóvá – modelljeiről mi is igyekeztünk beszámolni Önöknek, még ha egyelőre Európában nem is elérhetők a modelljeik. A terv azonban az, hogy idéntől elindul a bevezetés, még ha egyelőre csak a nagyobb piacokra is, ezt pedig kitörő örömmel fogadhat
jan. 2
11:42
Megható animációs filmmel búcsúzik a Volkswagen a Beetle-től (videó) (Auto Pult)
A Beetle név ismét elbúcsúzik, és bár szerintünk egyelőre még korai lenne kijelenteni, hogy örökre, de egy darabig biztosan nem találkozhatunk vele, amit nagyobb részt az elektromos autózás térhódításának, és az ezzel járó nagy megújulásoknak köszönhetünk. A Volkswagen többféleképpen is elbúcsúzott már a legendás típustól/típusnévtől, de az újév al
jan. 2
12:18
Hangszertokban menekült a Renault-Nissan egykori vezére? (Autónavigátor)
Házi őrizetben várta tárgyalását Carlos Ghosn, ám 2019 utolsó napjaiban szülőhazájában, Libanonban bukkant fel.
jan. 2
12:48
Idén végre bemutatkozik az új Mitsubishi Outlander – egy kisebb crossover is jön (Auto Pult)
Idén lesz nyolc éve, hogy a Mitsubishi Outlander jelenleg futó generációja bemutatkozott – igaz, azóta többször is frissült –, így éppen ideje már a váltásnak. Tudják ezt a japánok is, és már készülnek is rá egy ideje, most pedig végre hivatalosan is megerősítették, hogy 2020-ban bemutatkozik az utód, ráadásul egy kisebb crossoverről is lerántják a
jan. 2
15:06
Luxus haszonjármű a Toyotától (Autónavigátor)
Már nem teljesen újdonság a Toyota haszonjárművé alakított luxusterepjárója, hiszen a Toyota Land Cruiser Commercial tavaly debütált, ám idén gazdagabb felszereltségű változatot is kap.
jan. 2
18:06
Ezért lesz kicsi a Mazda MX-30 hatótávja (Autónavigátor)
Amikor mindenki apró motorokat turbósít, akkor a Mazda méretes szívómotort fejleszt, amikor más gyártók a hatótávon versengenek, akkor a Mazda a piac egyik legkisebb kapacitású akkus villanyautóját dobja piacra.

2020. január 3. péntek

jan. 3
5:36
Turbózta és felforgatta a nagycsaládos kedvezmény az autópiacot (Autónavigátor)
Tavaly is lassuló növekedés mellett, de tovább nőtt az autópiac. Bár a márkák dobogóján nincs változás, máshol azért akadnak érdekességek. Mutatjuk őket!
jan. 3
9:06
Megmutatta első SUV-ját a Genesis (Autónavigátor)
Furcsa is lenne, ha pont az USA-ban próbálna sikereket elérni egy márka szabadidő-autó nélkül. Habár a Genesis eddig csak limuzinokkal próbálkozott, hamarosan megérkezik a palettájukra egy hatalmas SUV.
jan. 3
9:54
Európa nem kap a Kia új, dögös hobbiterepjárójából (Auto Pult)
Noha nem ritka, hogy a gyártók bizonyos típusok forgalmazását adott földrészekhez kötik, ma már egyre inkább a globális modellek felé tolódik a mérleg nyelve. Ennek ellenére még mindig vannak példák az előző esetre, ezúttal például a Kia döntött úgy, hogy legújabb SUV-ját csak az USA élvezheti majd, Európa nem kap a friss hobbiterepesből.
jan. 3
11:24
Máig működik és versenyez egy idén 118 éves Peugeot (Auto Pult)
Egyedülálló automobil került kalapács alá egy londoni aukción a közelmúltban. Az idén 118 éves Peugeot Type 37-es egyetlen fődarabját sem cserélték még ki, és ma is működőképes – a mókás apróság árcédulája is ennek megfelelő.
jan. 3
11:48
Mustang szívet kaphat a Ford Ranger Raptor (Autónavigátor)
Nehéz meghatározni pontosan, hogy mi is a Ranger Raptor, nevezhető utcai raliautónak, kőkemény terepjárónak, haszonjárműnek, de családi autónak is befogható. Egy biztos, a Mustang motorjával még kívánatosabb lesz a Ranger.
jan. 3
12:24
Belga versenyző tiszteletére készült el az új Porsche 911 első limitált szériája (Auto Pult)
Az új generációs, 992-es kódjelű Porsche 911 még közel sem mutatta meg minden arcát, hiszen tavaly novemberben bemutatott Carrera S kivitelek mellett egyelőre csak a belépő Carrera változatokról rántották le a leplet a németek – ám hamarosan jön a Turbo és a Turbo S is. Ennek ellenére máris megérkezett az első limitált szériás kiadás, ami a belga v
jan. 3
13:06
Két-három éven belül jöhetnek az első elektromotorral szerelt Daciák (Auto Pult)
A Dacia autói kiváló ár/érték arányukról híresek: nem ígérnek túl sokat, de amit tudnak, azt magabiztosan és kedvező áron hozzák, ez pedig sokak számára aranyat ér. Adott azonban a kérdés, hogy az elektromosság és a modern technológiák térhódításával vajon mi lesz a sorsa a Renault kezében lévő román márkának – erről beszélt nemrég egy interjúban P
jan. 3
13:30
Jön a Kia Imagine szériaváltozata, hibrid hajtásláncokat kap az új Sorento (Auto Pult)
Nemrég számoltunk be róla, hogy a Kia nem hozza Európába a Seltos crossovert, de ennek ellenére azért így is kaptunk izgalmas híreket a koreai márkától. Egészen pontosan Emilio Herrera, a gyártó egyik magas rangú európai vezetője árult el néhány érdekességet a jövővel kapcsolatban, amikor arról kérdezték, hogy milyen módon szeretnék csökkenteni a k
jan. 3
14:48
Hibridként tér vissza a Skoda Octavia RS (Autónavigátor)
Soha nem állt ennyi hajtáslánc a sportos Octavia vevőinek rendelkezésére, mint most. A Skodánál igyekeznek minden igényt kielégíteni az RS modellel, amire jó esélyük van.
jan. 3
18:06
Le Mans-i hős előtt tiszteleg az új Porsche 911 (Autónavigátor)
Ha valaki, akkor Jacky Ickx mindenképp megérdemli, hogy egy limitált Porsche 911 szériát nevezzenek el róla.
jan. 3
20:24
Izgalombomba a Fordtól: jön a V8-as Ranger Raptor (Auto Pult)
A Ford Ranger, kiváltképp a Raptor verzió talán a jelenlegi pickup kínálat legdögösebb választása, azonban a kék oválosok platós terepjárójából mindeddig hiányzott valami: egy őrült motor, ami még tökösebbé tenné a mokány Rangert. Ausztrál kezdeményezésre most ez megtörténik - természetesen V8-assal.

2020. január 4. szombat

jan. 4
6:12
Végre, egy kis vagányság! Kia Stonic teszt (Autónavigátor)
Bár a Stonic már több mint két éves modell, még mindig vagánynak hat. Nem is rossz gép, de azt azért nem tudom elhallgatni, hogy a van a Kiánál jobb ajánlat is.
jan. 4
9:12
Végét járja a Lánchíd? Korlátozzák a forgalmát (Autónavigátor)
Ma lép érvénybe a Lánchídon a korlátozás, amely a teherautókat és a turistabuszokat érinti.
jan. 4
10:42
Levél a Jézuskának – BMW 330d Touring xDrive (2019) teszt (Auto Pult)
Az ünnepi teendők hevében sajnos lekéstem a tavalyi kívánságlistát, de üsse kavics, beérem azzal is, ha csak a következő Karácsonyra hallgattatik meg a Jézuskának címzett levelem – addigra, ha minden jól alakul, már kétgyermekes családapa leszek, még nagyobb szükségünk lesz hát egy praktikus kombira. Pontosítva a definiálást egy olyan kombira, amiv
jan. 4
12:12
Rekord eredményt ért el a Tesla (Autónavigátor)
Nincs miért szégyenkeznie a Teslanak, 2019 negyedik negyedévében minden eddiginél több villanyautót gyártott és szállított vevőinek az amerikai autógyár.
jan. 4
15:12
DeLorean a pajtából (Autónavigátor)
A DMC DeLorean, a Vissza a jövőbe filmek kultikussá vált autójának egy példánya került elő gyári állapotában egy pajtából.
jan. 4
18:12
Jönnek az elektromos RS Audik (Autónavigátor)
Az izmos modellek sem bújhatnak ki a környezet védelme alól az Audinál, persze a flottaátlagnak sem tesz jót, ha csak fosszilis tüzelőanyag hajtja a sportmodelleket.

2020. január 5. vasárnap

jan. 5
6:06
Lágyan kezdi a hibrid érát a Suzuki – Ignis hibrid teszt (Autónavigátor)
A szigorodó emissziós normák még a kisautókkal hírnevet szerző Suzukit is hibridizációra késztetik. Na, de pontosan miféle hibridségről is beszélhetünk?
jan. 5
9:06
Milyen olajat kapjon egy dízel Avensis? (Autónavigátor)
Olvasónk nemrégiben vásárolt egy immár több mint 15 éves Toyota Avensist. Szerencsére feltette a kérdést, amit minden esetben érdemes, ha nem tudjuk a választ: milyen olaj kell bele?
jan. 5
12:12
Egy Peugeot is ér 30 milliót, ha 118 éves (Autónavigátor)
Az 1902-es Type 37-es modell majdnem gyári állapotú, évszázados történelme alatt pedig rendszeresen versenyeztették is.
jan. 5
15:12
43 métert repült egy Toyota, senkinek sem esett baja (Autónavigátor)
Rosszul lett egy Toyota Camryt vezető sofőr, az autó pedig letérve az útról 43 méter repülés után egy autókereskedés parkolójában állt meg. Senki sem sérült.
jan. 5
18:24
Generációt vált a Mitsubishi Outlander (Autónavigátor)
Nem csak a friss Outlander lesz a Mitsubishi idei újdonsága, hanem egy kisebb modell érkezése is várható, gázolajos modellekből viszont kevesebb lesz a kínálatban.

2020. január 6. hétfő

jan. 6
5:42
Kisoroszlán nagy karmokkal – Peugeot 208 teszt (Autónavigátor)
Egy kiscica annyira aranyos tud lenni, hogy megbocsátod neki, ha óvatlanul megkarmol, vagy épp mindent szétszed a lakásban. Ugyanez igaz a Peugeot kismacskájára is, hiszen a 208 annyira magával ragadó, hogy simán megbocsátod a hibáit.
jan. 6
8:24
Negyedik felvonás: videón, amit karácsonykor láttak a rendőrök (Autónavigátor)
Nem csak a jelöletlen autós ellenőrzést, a látott szabálysértések közszemlére bocsátását is folytatja a rendőrség. Íme legújabb videójuk.
jan. 6
11:18
Ez a Ford Fiesta gyorsabb a Tesla Roadsternél is! (Autónavigátor)
Még ha csak egyetlen tizedmásodperccel is, de gyorsabb a Tesla Roadsternél a most következő Fiesta. Persze egy versenyautótól ez el is várható.
jan. 6
13:48
Közös útra léphet a Mercedes és a Volvo – erőforrásokat fejlesztenének együtt (Auto Pult)
Az elektromos technológiák fejlesztése bizony hatalmas összegeket emészt fel, így nem csoda, hogy az autógyártók ott igyekeznek költséghatékonyabbá válni, ahol csak tudnak. Egyesek éppen ezek fejlesztése érdekében szövetkeznek, míg mások a hagyományosabb, belső égésű erőforrások továbbgondolásának költségeit osztanák meg – persze van olyan is, aki
jan. 6
14:00
Jöhet egy még erősebb Porsche Cayenne Coupe (Autónavigátor)
Úgy tűnik, a Porsche az eddigi legerősebb SUV modelljét, a Cayenne GT-t fejleszti, ami gyorsabban repeszthet a 670 lóerős Turbo S E-Hybrid Coupe-nál is.
jan. 6
16:18
Feltörekvő nemzedék – SsangYong Korando 1.5 Turbo GDI Aut. teszt (Auto Pult)
Nincs kérdés, ha ma egy feltörekvő márka szeretne eredményt elérni, akkor egy ütős SUV nélkül egy lépést sem érdemes megtennie. Noha a SsangYong már nem fiatal, mégis, Európában még keveseknek jut eszébe vásárláskor. Azonban az új Korando egy elég nyomós okot ad arra, hogy a kompakt SUV-ot keresők a legrégebbi koreai autógyártó portékáját is alapos
jan. 6
16:48
Mi újság a Citroënnél? Új hajtásláncok és felszereltség (Autónavigátor)
Új felszereltségi szintet kap a C4 Cactus, a C5 Aircross motorkínálatát pedig átalakítják, sőt, egy hibrid hajtásláncot is bevezetnek.
jan. 6
19:06
Egy SUV lesz a Toyota Aygo utódja? (Autónavigátor)
Habár a Toyota Aygo második generációja felett még bőven nem járt el az idő, egyes források szerint napjai meg vannak számlálva.

2020. január 7. kedd

jan. 7
5:42
Egymillió kilométeres Toyota is indul az idei Bamakón (Autónavigátor)
Idén is elstartol a Budapest-Bamako, január 31-én Budapestről, az idei versenynek pedig több különlegessége is lesz, például a Spirit kategóriában induló, csaknem egymilliós óraállású Toyota Hiace.
jan. 7
8:24
Autóra szavazhatsz, üdülést és AMTS belépőt nyerhetsz (Autónavigátor)
39 modell indul az Év Magyar Autója 2020 díjakért, köztük az Év Magyar Autója 2020 közönségdíjért. Utóbbira te is szavazhatsz, amivel még nyerhetsz is.
jan. 7
9:48
Végleg leköszön a BMW 3-as Gran Turismo (Auto Pult)
Az új generációs 3-as és 3-as Touring bemutatkozása óta még kevesebb figyelmet kapott az egyedi felépítésű 3-as Gran Turismo (azaz GT) a BMW palettáján. Nem is csoda hát, hogy hamarosan végleg el kell búcsúznunk az autótól, ami még a 2013-as Genfi Autószalonon mutatkozott be, majd 2016-ban frissült a 3-as sorozat többi tagjával karöltve.
jan. 7
11:06
A Sony autót épített, nem is egyszerűt! (Autónavigátor)
Évről-évre egyre meglepőbb dolgok történnek a Consumer Electronic Show-n. Teret nyertek az autók, és olyan gyártók is jelentkeznek, akiknek eddig sok közük nem volt hozzá.
jan. 7
12:48
Újabb értékesítési rekorddal zárta 2019-et a Rolls-Royce (Auto Pult)
A Rolls-Royce abszolút értékesítési rekorddal zárta a 2019-es évet. A kékvérű brit márka 116 éves történelmében még sosem készült ennyi autó egyetlen év alatt, de nem csak a goodwoodi gyár, hanem a vállalat is rendesen felpörögött.
jan. 7
13:48
A vezetés igaz szerelmeseinek – csak hátul hajt az új Lamborghini Huracán EVO RWD (Auto Pult)
Sajnos manapság már a legvadabb sportautók esetében sem magától értetődő a hátsókerékhajtás, ami egyrészt érthető – hiszen a biztonság és a teljesítmény hatékonyabb leadása érdekében hasznos az összkerékhajtás –, másrészt viszont kissé szomorú. A Lamborghini modelljei is már alapból hajtják mind a két tengelyüket, még ha a rendszer hangolása a háts
jan. 7
14:06
Értékesítő, üzletkötő munkatársat keresünk új 3D-s rendszámkereteinkhez (Auto Pult)
Új szolgáltatásunk, ún. 3D-s rendszámkereteink (termékinformációk részletesen itt: https://autopult.hu/rendszamkeret) népszerűsítéséhez keresünk üzletkötő, értékesítő munkatársat teljes munkaidőben, azonnali kezdéssel.

Keresés