2020. február 1. szombat

febr. 1
6:06
Elkészültek, végre – Kipróbáltuk a plug-in Peugeot-kat (Autónavigátor)
Formabontó, extravagáns, nagyon fiatalos és menő autókat rajzolnak a Peugeot-nál, és ebbe a tökéletesre faragott összképbe már nem illik a hagyományos hajtáslánc, annál inkább a hibrid.
febr. 1
9:12
A fapados Dakar legmerészebb indulói! (Autónavigátor)
Már 15 éve, hogy elrajtolt az első Budapest-Bamako rali, amely egyre nagyszabásúbb rendezvénnyé nőtte ki magát az évek során. 2016-óta viszont csak kétévente indul el a mezőny Afrikába. Idén tehát ismét megtartják.
febr. 1
11:06
A következő Mini is a brexit áldozatává esik (Autónavigátor)
Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból, de a bizonytalanság nem csökkent és számos kérdés megválaszolatlan. Hogyan lehet kereskedni a britekkel? Mi lesz az ottani autógyárakkal? Amíg nincsenek döntések, óvatosabbak a gyártók is.
febr. 1
13:00
Simogató keménység – Ford Focus ST (2020) teszt (Auto Pult)
A Ford Focus legújabb generációja már többször bizonyított tesztünkben, a dinamikus alapokat ismerve pedig sejtettük, hogy nagyon mókás sportmodell fog készülni belőle. Így is lett, sőt, az új ST változat megmutatja, hogy ő továbbra sem akar puhány köztes sportmodell lenni, miközben közvetlen elődjénél sokkal jobb autó is vált belőle.
febr. 1
13:36
Már több mint 15 millió hibridet adott el a Toyota (Autónavigátor)
Várható volt, meg is lett a tizenöt-milliomodik eladott Toyota hibrid.
febr. 1
16:12
A Subaru is az elektromos autókban látja a jövőjét (Autónavigátor)
15 éven belül a Subaru szeretné teljesen kivezetni a belsőégésű motorokat a kínálatából, kizárólag elektromos hajtáslánccal szerelt kocsikat akar gyártani. Ambiciózus cél, de határozott koncepcióval és vezetéssel sikerülhet.
febr. 1
18:48
Halálos iramban – kilencedszer is (Autónavigátor)
Már csak május 22-ig kell várnunk, hogy újra végigizgulhassuk Dominic Toretto és családjának kalandjait a világ körül. Jön a Halálos Iramban 9 Vin Diesellel és az elmaradhatatlan 1970-es fekete Dodge Chargerrel.

2020. február 2. vasárnap

febr. 2
6:06
Olvasztótégely – Mini Countryman JCW teszt (Autónavigátor)
Nem járt ráncfelvarráson a Mini Countryman, ám „edzőterembe” igen, úgyhogy most már 306 lóerővel szaggatja az aszfaltot.
febr. 2
9:12
Vajon többet fogyaszt egy VW Polo katalizátor nélkül? (Autónavigátor)
Olvasónk autójában aktuális az olajcsere, a nagyobbik baj viszont, hogy katalizátor - már - nincs benne.
febr. 2
11:36
Podcast: vajon miért vett Tünde Toyota helyett Volvót ismét? (Autónavigátor)
Kolléganőnk egy Volvóra váltott Toyota után, majd ismét Toyota, ráadásul egy Prius vásárlásán gondolkodott, aztán mégis Volvo lett belőle ismét. Vajon miért?
febr. 2
14:48
A fellegeket is meghódítaná a Toyota (Autónavigátor)
A Toyota nem csak autógyártóként, hanem mobilitási szolgáltatóként tekint magára, a jelen közlekedés problémáit a levegő meghódításával orvosolná a japán gyártó.
febr. 2
16:24
Olyan autó kerekeit lopták el, amit még kapni sem lehet (Autónavigátor)
Detroit eddig sem fényes hírnevének nem tesz jót, hogy ott fújták meg egy utcán parkolt C8-as Corvette kerekeit. Legalább az autó megmaradt.
febr. 2
19:12
Tavasszal búcsúzik a Mercedes X-osztály (Autónavigátor)
Májusban hagyja el az utolsó X-osztály a barcelonai üzemet, a Nissannal közösen készülő platós nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

2020. február 3. hétfő

febr. 3
5:36
Ha kerülnéd a feltűnést, de jót szeretnél – Skoda Superb teszt (Autónavigátor)
Ötajtósként is óriási csomagteret ad, közepes felszereltséggel is egészen fényűző már, csúcsdízelével remek utazóautó a Skoda Superb. De vajon mennyit fogyaszt a TDI?
febr. 3
8:24
Nem mindennapi Mercedes G-osztály került eladósorba (Autónavigátor)
A kiváló terepképességet és a luxust ötvöző Mercedes-Benz G-osztály hosszú verziója ugyan előbbit nagyrészt elvesztette, de a kényeztetés terén jócskán felülmúlja a gyári verziót.
febr. 3
9:42
Ismétlés: tovább csökken a benzin és a gázolaj ára (Autónavigátor)
Nem csak a tőzsdéken esik az olaj ára, a hazai benzinkutakon is kitart az árcsökkenés, most szerdán ismét a gázolaj kapja a nagyobb mínuszt.
febr. 3
12:18
Újabb elektromos autós rekordot döntött meg a Hyundai Kona (Autónavigátor)
Olyan rekordot döntött meg a Hyundai elektromos autója, miről nem is tudtunk, hogy már valaki felállította. A legmagasabbra jutó elektromos autó címe így viszont már az övék.
febr. 3
15:18
Bika a cica ellen – Lamborghini Urus vs. Dodge Hellcat csata (Autónavigátor)
Érdekes összehasonlítást végeztek Kaliforniában. Egy szabadidő-autót küldtek csatába egy szedán ellen. Persze nem akármilyen járgányokról van szó!
febr. 3
17:36
Idén is jött néhány érdekes reklámfilm a Super Bowl alatt (Autónavigátor)
Az NFL bajnokság csúcspontjára még mindig előszeretettel készülnek új reklámokkal az autógyárak
febr. 3
17:54
Kedvező hír az autósoknak: tovább csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
Január közepétől kimondottan kedvezően alakul az üzemanyagok ára és ezen a héten tovább folytatódik az árcsökkenés: a MOL mai bejelentésének értelmében most szerdától, tehát január ötödikétől a benzin kiskereskedelmi bruttó literára 3, míg a gázolajé 5 forinttal mérséklődik. Ez azt jelenti, hogy január 5-től a 95-ös (és immár ugye kötelezően E10-es
febr. 3
19:36
Meghódítaná Indiát a Skoda a Vision IN segítségével (Autónavigátor)
Kizárólag India számára fejlesztette ki a Skoda a Vision IN néven futó járművet.
febr. 3
20:00
Centenáriumát ünnepli idén a Mazda – 100 éves a japán vállalat (Auto Pult)
A Mazda napra pontosan január 30-án ünnepelte 100 éves évfordulóját hirosimai központjában, de a japán vállalat nyilván nem ‘intézi’ el egy egynapos születésnapi bulival ezt a nem mindennapi eseményt: a Mazdánál minden bizonnyal az egész 2020-as év a centenáriumról fog szólni: több limitált modell érkezésére számíthatunk, illetve természetesen vilá

2020. február 4. kedd

febr. 4
5:42
Erős felhozatal – RS modellek a használtpiacon (Autónavigátor)
Sportos modelleket keresve többféle csoportosítást is össze lehet állítani. Például dögösen kinéző, de nem különösebben erős autókat vagy épp erős, ám nem hivalkodó járgányokat. Most az RS logóval felvértezett példányok között nézünk szét.
febr. 4
8:24
Záróvonalon, piros lámpán áthajtás, tiloson behajtás? Íme! (Autónavigátor)
Ahogyan ígérte a rendőrség, januárban, vidéken is folytatta fedélzeti kamerás felvételeit és spontán ellenőrzéseit, büntetéseit. A legújabb film szerint még menetrend szerinti autóbuszt is bírságoltak.
febr. 4
14:42
Ha a vége jó – Ford Mondeo Hybrid Kombi (2020) teszt (Auto Pult)
Miközben az utódlás híre már a levegőben kering, a frissített Ford Mondeo egyik legérdekesebb változata járt nálunk. Teljes hibrid kombiból ugyanis meglehetősen keveset találunk a piacon, pláne a középkategóriában, pedig most éppen erről beszélünk. Nézzük, hogy mire képes a modell.
febr. 4
15:48
Zöld rendszámmal is elérhető lesz az új Renault Megane (Autónavigátor)
A franciák nem hagyják, hogy az egyik legnépszerűbb modelljük lemaradjon a konkurenciától, a félidős frissítés keretében a Megane felzárkózott az élbolyhoz.
febr. 4
15:50
Ezt a Porschét nyerheted meg az AMTS-en! (Autónavigátor)
Elkészült a 2020-as Automobil és Tuning Show nyereményautója. Minden eddiginél exkluzívabb autóval lepték meg a közönséget, Porschét nyerhet egy szerencsés látogató.
febr. 4
15:52
Afrikában ez a Toyota Hiace is átlépte az egymilliomodik km-t (Autónavigátor)
Hogy mennyire fontos a megfelelő karbantartás, azt a Budapest-Bamako is jól mutatja, vannak versenyzők, akik már az európai etapon komoly problémákkal szembesültek, nem úgy a Toyota Hiace.
febr. 4
15:54
Skodákon is osztozhatunk – újabb autómegosztó érkezik Budapestre (Autónavigátor)
A hírek szerint már idén újabb szereplővel bővül a budapesti autómegosztó-piac, a VW-konszern WeShare szolgáltatásával közösségi Skodák várhatók.
febr. 4
18:18
Sejtelmes képek jelentek meg az új Kia Sorentóról (Autónavigátor)
A Genfi Autószalonon debütál a nagyérdemű előtt a Kia Sorento negyedik generációja, ám most kaptunk egy kis ízelítőt az autó formavilágáról.
febr. 4
21:24
Bemutatkozott a vadonatúj Renault Megane – zöld rendszámmal is elérhető lesz (Auto Pult)
A Renault Megane aktuális, negyedik generációja nem számít öreg típusnak, ám – legalábbis Európában – a kompakt kategóriában a legkeményebb és a legszorosabb a verseny, a szegmens pedig az elmúlt hónapokban rendkívül komoly újdonságokkal gazdagodott, a VW konszern például rögtön 3 friss kompakt modellt jelentett be.

2020. február 5. szerda

febr. 5
5:42
Nyomatékbajnok – Audi SQ7 villámpróba (Autónavigátor)
A német prémiumok piacán a legizmosabb dízelként tündöklő Audi SQ7-est tettük próbára. Megnéztük, mire elég 435 ló és 900 Nm.
febr. 5
8:24
Félidős frissítéssel lett gazdagabb a Suzuki Ignis (Autónavigátor)
Optikai téren hozza a legtöbb újdonságot a Suzuki Ignis, amiből már a frissítés előtt kifutott a sima benzines verzió, már csakis lágy hibrid van belőle.
febr. 5
9:30
Mielőtt kitör a pánik: az igazság a benzines és dízel autók tiltásáról (Auto Pult)
A sajtót már körbejárta a hír: Nagy-Britannia bekeményít az autók környezettudatosnak láttató szabályozása kapcsán és 2035-re már betiltja a kizárólag benzines és dízel üzemű új autók értékesítését. Ez tény, viszont mielőtt még több kárt okozna az újságírás, mi fontosnak látjuk tisztázni: ez az égvilágon semmit nem jelent. Mondjuk is, hogy miért.
febr. 5
10:18
Újabb árcsökkenés a benzinkutakon: péntektől olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
Január közepétől kimondottan kedvezően alakul az üzemanyagok ára és nagy örömünkre ezen a héten is tovább folytatódik az árcsökkenés: a MOL ma reggeli bejelentésének értelmében péntektől, tehát február hetedikétől a benzin kiskereskedelmi bruttó literára 2, míg a gázolajé 5 forinttal mérséklődik. Ez azt jelenti, hogy február 7-től a 95-ös (és immár
febr. 5
10:24
Üzemanyagár-változás: pénteken a dízel ára fokozottan csökken (Autónavigátor)
Főként a dízelt tankolók örülhetnek az újabb, pénteki üzemanyagár-csökkenésnek, de a benzin is kap még egy kis mínuszt.
febr. 5
10:42
Hivatalos rajzokon már látható az új Škoda Octavia RS (Auto Pult)
A Škoda nemrég egy olyan bejelentést tett, aminek nem biztos, hogy mindenki fog örülni. Amint megtudhattuk, az új Octavia RS formabontó lesz abban a tekintetben, hogy a Superb iV és a Passat GTE kissé felpörgetett konnektoros hibrid hajtásláncát fogja megkapni. Ez viszont azt jelenti, hogy a modell történelmének messze legnehezebb és legdrágább kia
febr. 5
11:54
Amerika csúcsa? – bemutatkozott az új Cadillac Escalade (Auto Pult)
A hazai autópiacot ugyan nem érinti a hír, de a Cadillac Escalade vadonatúj generációjának premierje így is fontos hír. Végtére is Amerika legnevesebb prémium gyártójának csúcsmodelljéről van szó, a termetes SUV pedig ennek megfelelően újult meg: hozott világújdonságot is, miközben immár visszafogott dízelmotoros változatban is elérhető lett odaát.
febr. 5
12:12
Lassan technológiai iparrá alakul az autógyártás (Autónavigátor)
Aki lemarad, kimarad: azok az autógyártók, akik nem követik a változó piaci igényeket, ki fognak esni a hamarosan több milliárd dolláros járműelektronikai piacról.
febr. 5
15:12
Koronavírus miatt szünetel a Hyundai gyártása (Autónavigátor)
A koronavírus terjedése amellett, hogy egy súlyos egészségügyi vészhelyzetet jelent, nem kíméli az autóipart sem. A kínai beszállítók leállása miatt már a teljes ázsiai termelés is veszélybe került. A Hyundai néhány napra leállítja a gyártást.
febr. 5
17:33
Hivatalos skicceken az új Skoda Octavia RS (Autónavigátor)
Mivel az új Octavia RS is hibrid hajtásláncot kap, immár az iV jelölés is csatlakozik a nevében a sportosságot jelölő RS mellé.
febr. 5
20:03
Síelésre buzdít az Alpine A110 (Autónavigátor)
A SUV láz közepén az Alpine is előállt a saját elképzelésével, a sportsikerekre emlékezve elkészült az A110 sportkocsi terepváltozata, egyelőre csak egyetlen példányban.

2020. február 6. csütörtök

febr. 6
5:39
Vajon milyen télen? Kia e-Niro mid range teszt (Autónavigátor)
Tavaly kétféle, mid és long range, azaz közepes és hosszú hatótávú verzióval érkezett a Kia e-Niro. Ezúttal az olcsóbb, kisebb akkumulátoros bizonyíthatott, nehezített, téli körülmények között.
febr. 6
8:21
Ezeken az új autókon lehet spórolni jó értéktartásuk miatt (Autónavigátor)
Elsőre soknak tűnhet egy új autó ára, az alábbi modelleket viszont használt autóként is el lehet adni jó áron, megkönnyítve a következő autócserét.
febr. 6
11:09
Ennyi idejük maradt a belső égésű motoroknak Nagy Britanniában (Autónavigátor)
Több európai ország is fontolgatja a kipufogóval szerelt modellek forgalmazásának végleges betiltását, most az Egyesült Királyságnál született meg az ominózus dátum.
febr. 6
14:31
Megszületett az új BMW 4-es legtalálóbb gúnyneve! (Autónavigátor)
Korábban a Concept 4 tanulmányautó próbálta beadagolni a még nagyobb BMW-veséket, ám ha akkor nem hitted el, hogy tényleg meglépik ennek a dizájncsemegének az alkalmazását, akkor most már biztos lehetsz benne.
febr. 6
15:33
Nagyobb teljesítménnyel és új ruhákkal frissült a Ford GT (Auto Pult)
Még erősebb motorral és új izgalmas lehetőségekkel folytatja pályafutását a Ford GT. A friss amerikai szuperautó a gyártó valaha készült leggyorsabb utcai modellje lett.
febr. 6
16:27
Titkok nélkül – ilyen lesz a vadonatúj Audi S3 (Auto Pult)
Folytatódik a Volkswagen konszern kompakt modellpalettájának generációváltása. Az új Golf, a Škoda Octavia és a Seat Leon már bemutatkozott – mi van hátra? Természetesen a vadonatúj Audi A3, amire sokat már biztosan nem kell várni. A gyártó az átmeneti csúcsmodell S3-at már meg is mutatta, minimális álcázással.
febr. 6
16:51
Így búcsúzik az együléses BAC Mono (Auto Pult)
A legönzőbb sportautó gyártása véget ér a jelenleg formában, de ez nem a gyász helye. A BAC Mono utódja ugyanis néhány hónapon belül mutatkozik be, a kifutó szériát pedig a méltó módon, egy mindössze három példányban készülő kiadással búcsúztatja a gyártó. Szinglik előnyben.
febr. 6
17:15
Közös vállalatot alapít a Toyota és a Panasonic (Auto Pult)
A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az azokat forradalmasító szilárd test technológia fejlesztésében fontos szerepet betöltő Toyota és a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója, a Panasonic a Prime Planet Energy & Solutions néven alapít vegyesvállalatot, ami autóipari  prizmatikus  és szilárd test akkumulátorokat gyárt majd.

Keresés