2020. július 1. szerda

júl. 1
6:33
Vettel: Érdekes kihívás lesz egyazon pályán két versenyt teljesíteni (F1világ)
Új kihívásokat tartogat majd a Forma-1 csapatai számára az, hogy bizonyos versenyhelyszíneken két futamot is megrendeznek idén – mondja Sebastian Vettel.
júl. 1
7:30
Virtuálisan Párizsba repített a Citroën – debütált az új C4 (Autónavigátor)
Egy-egy, az elődjénél rendszerint csekélyebb emissziójú modell, különösen egy villanyautó bemutatójára repülővel utazva sokszor elgondolkoztam: akkor mi most segítjük a
júl. 1
8:33
Korai még dönteni az F1-es Amerikai Nagydíjról (F1világ)
Az austini Forma-1-es versenypálya főnöke, Bobby Epstein szerint korai még döntést hozni az Amerikai Nagydíj megrendezésével kapcsolatban.
júl. 1
9:15
Leclerc tudja, nehéz lesz győzniük Ausztriában (F1világ)
Nehéz lesz nyernie a Ferrari Forma-1-es csapatának a hétvégi Osztrák Nagydíjon – ezt mondja az istálló versenyzője, Charles Leclerc.
júl. 1
9:24
Jobbak a túlélési esélyeink, ha kabrióban utazunk (Autónavigátor)
A nyár egyet jelent a motorosok és a kabriósok megjelenésével, most utóbbi járművek biztonságát vizsgálta egy amerikai kutatóintézet. A tető
júl. 1
9:33
Ágyban, párnák közt – de ne a kormány mögött (aludjunk) (Auto Pult)
Az éves nyaralások előtt érdemes néhány percben végig gondolni az autóvezetőkre leselkedő egyik legalattomosabb veszélyt. Az álmosságot, a sokszor szinte észrevétlenül ránk törő érzést senkinek sem kell bemutatni. Egy kimerítő nap az irodában, a pirkadattól alkonyatig végzett kerti munka, vagy egy hajtós éjszakai ügyelet egyaránt kimeríti a szervez
júl. 1
10:15
Célegyenesben az új BMW M3/M4 – álcázva már láthatjuk őket (Auto Pult)
A BMW 4-es Coupé premierje megtörtént, és miközben barátkozunk a formáival, érdemes felkészülni a bajorok következő nagy bemutatójára. Hamarosan megérkezik a sportos csúcsmodell: az M4 az M3-mal karöltve fut be, a debütálásra pedig álcázott fotókkal hangol a gyártó.
júl. 1
10:39
Amerikába is megérkezett az új Kia Optima, most mi következünk (Auto Pult)
Dél-Korea után az amerikai kontinensen is bemutatkozott a Kia K5, vagyis az Optima, ahogyan mi ismerjük. Az új generáció formailag teljesen új vonalat képvisel, miközben igyekszik az elődjénél is érzelmesebb lenni.
júl. 1
11:24
Hivatalos fotókon a friss Bentley Bentayga (Autónavigátor)
Habár az autó orra többnyire hasonlít a ráncfelvarrás előttire, azért észrevehetően másképp forgott a körző a formatervezők kezében, amikor a
júl. 1
12:33
Red Bull: 2013 óta nem voltunk ennyire felkészültek! (F1világ)
2013 óta nem várta ennyire felkészülten a Forma-1-es idényt a Red Bull csapata – ezt mondja az istállót irányító Christian Horner.
júl. 1
12:54
A mai komoly drágulást pénteken üzemanyagár-csökkentés követi (Autónavigátor)
Miként arról , a mai napon az előző negyedévben kedvező olajár miatt eszközölt jövedéki adó emelésnek "köszönhetően" 7 forinttal drágult
júl. 1
12:57
Fejlődött az összes Škoda (Auto Pult)
Új kormánykerekek, még gazdaságosabb motorok és további vezetői segédrendszerek: immár a 2021-es modellévbe lép a nyáron a Škoda, számos újdonságot tartogatva modellpalettáján. Az Octavia sorozatból már ismert, új kezelőgombokkal és görgetőkerekekkel kialakított, új két- vagy háromküllős kormánykerekek most a márka minden modelljében megjelennek, a
júl. 1
13:39
Felfrissült és sportos csúcsváltozatot kapott a Volkswagen Tiguan (Auto Pult)
Sokkal kifejezőbb tekintettel frissült fel a Volkswagen Tiguan, amely nem utolsó sorban több szempontból is jobb autó lett. A nagy durranást azonban az R kivitel jelenti, amely régen várt csúcsmodellként hozza el a paprikás hangulatot a kompakt SUV világába.
júl. 1
13:51
89 évesen lett újra apa Ecclestone! (F1világ)
Megszületett Bernie Ecclestone és felesége, Fabiana első közös gyermeke. A Forma-1 korábbi teljhatalmú ura 89 évesen lett újra apa!
júl. 1
14:09
A Bentley Bentaygára költöztek a Continental GT hátsó lámpái (Auto Pult)
A Bentley Bentayga kétségtelenül megosztóra sikerült formatervet kapott, de mivel lassan négy éve van a piacon, esetében időszerűvé vált a frissítőkúra. Az eddig eladott több mint 20 ezer példánnyal meglehetősen sikeres modell kívül-belül megújult, de az igazán látványos módosításokat hátul kell keresni.
júl. 1
14:15
Fotók: Motorhome-ok helyett konténerházak az F1-es paddockban (F1világ)
Pénteken a szabadedzéssekkel kezdődik meg a Forma-1-es Osztrák Nagydíj programja, a királykategória csapatai pedig természetesen már megérkeztek az idénynyitó futamok helyszínére, Spielbergbe.
júl. 1
15:18
Haszonjármű változattal gazdagodott az új Land Rover Defender (Autónavigátor)
A Hard Top elnevezés 1950 óta velünk él, hiszen az akkori korai Land Rover járművekhez kínált leszerelhető keménytetőt nevezték így.
júl. 1
15:51
Marko: Nem lesz harmadik verseny a Red Bull Ringen (F1világ)
Dr. Helmut Marko nem lát esélyt arra, hogy a Red Bull Ringen az első két osztrák futam után ősszel egy harmadik Forma-1-es versenyhétvégét is tartsanak..
júl. 1
16:48
Európát átszelő túrákon sem lesz gond a Volvók töltésével (Autónavigátor)
A kifogás, hogy azért nem vesz valaki elektromos autót, mert nincs hol tölteni, főleg hosszabb utazások során, lassan kezd elavulttá
júl. 1
16:51
A rendszámtábla tartók új generációja: egyedi tervezésű, exkluzív 3D-s rendszámkeretek készítése (Auto Pult)
Az Autó Pult tavaly új szolgáltatással bővítette ki tevékenységi körét: egy neves európai rendszámkeretgyártó hivatalos magyarországi importőreként egyedi tervezésű, dombornyomott prémium rendszámtábla tartók forgalmazásába kezdtünk. Igényesen kivitelezett, kiváló minőségű 3D-s rendszámkereteink elegánsak, vonzzák a tekintetet és az utakon az év mi
júl. 1
18:42
A világ egyik legdrágább autója körözött a Nordschleifén (Autónavigátor)
Rengeteg autóőrült ül órákon keresztül a Nordschleife kanyarjaiban azért, hogy valami különlegeset láthassanak. A gyártók fejlesztés alatt álló új modelljei
júl. 1
18:57
Időjárás-előrejelzés az F1-es Osztrák Nagydíjra (F1világ)
A tavalyinál jóval hűvösebb időjárási körülmények között rajtolhat el a Forma-1 2020-as szezonja Ausztriában: péntekre eső is áztathatja a Red Bull Ringet, a vasárnapi futamot azonban jó eséllyel száraz pályán rendezik.
júl. 1
19:48
Felfrissült a legkelendőbb Volkswagen (Autónavigátor)
Ahogy az a legtöbb esetben lenni szokott a ráncfelvarrások esetében, a Tiguant is óvatosan rajzolták át. A végeredmény egyértelműen a

2020. július 2. csütörtök

júl. 2
0:03
Így utazott a McLaren Spielbergbe (F1világ)
Megérkezett a száguldó cirkusz az évadnyitó Osztrák Nagydíj helyszínére, Spielbergbe. A csapatok külön charterjáratokkal érkeztek a közelben fekvő zeltwegi repülőtérre. Most egy videóban mutatjuk meg a McLaren különleges utazását!
júl. 2
7:00
Hol kapunk többet az állami támogatásért? Villanyautó összevetés (Autónavigátor)
Június 15-én startolt, június 16-án, azaz másfél nap alatt ki is futott a villanyautók új támogatási rendszere, ami a 11
júl. 2
7:45
Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent! (F1világ)
Az Alfa Romeo színeiben versenyző Antonio Giovinazzi elismerte, zátonyra futhat Forma-1-es pályafutása, ha idén nem tudja legyőzni csapattársát, Kimi Räikkönent.
júl. 2
8:15
A Red Bull most nem piszkálja a Mercedest a DAS-rendszer miatt? (F1világ)
A legfrissebb sajtóhírek szerint használni szeretné innovatív DAS-rendszerét a Forma-1 idénynyitó versenyéhétvégéjén, Ausztriában a Mercedes csapata.
júl. 2
8:21
F1: Így lesz távolságtartás a pályabírók között is (F1világ)
Új pályabírói posztokat alakítanak ki a Red Bull Ringen annak érdekében, hogy a Forma-1 biztosítani tudja számukra a kötelező távolságtartást.
júl. 2
8:54
Hibrid tudással bővül az idejekorán megújuló Hyundai Santa Fe (Auto Pult)
Nemrégiben meglepő hírrel szolgált a Hyundai, méghozzá azzal, hogy a Santa Fe esetén kimarad a szokásos modellfrissítés, és helyette idejekorán új generációba lép a dél-koreaiak középkategóriás SUV-ja. Új alapokon új külsővel és belsővel egy új Santa Fe született, amely hibrid hajtásláncokkal is elérhető lesz. Most pedig már tudjuk a műszaki részle
júl. 2
9:06
Zöld rendszámos autót mutatott be a Suzuki: itt az új Across (Auto Pult)
Megszületett a Toyota és a Suzuki együttműködésének első látható gyümölcse. Az új Across lényegében egy Toyota RAV4, amit a típus csak szemből igyekszik tagadni. Ha pedig RAV4, akkor rögtön a legtetejéből merített a Suzuki: az újdonság kizárólag a konnektoros hibrid hajtással lesz elérhető.
júl. 2
9:30
Rögtön három motorral érkezett meg az Audi e-tron S (Auto Pult)
Teljesítményben felfelé bővül az Audi villanyautójának kínálata. Az e-tron S elérhető a hagyományosabb ötajtós karosszériával, a kupésított változat pedig Sportback utónévvel kerül a kereskedésekbe. A duó mindkét tagja rögtön három-három elektromotort kap, amelyek merőben újszerű menettulajdonságokat ígérnek.
júl. 2
10:18
Több ezer lóerős, de csak 110-zel megy ez a Lamborghini (Auto Pult)
Nem újkeletű a sportautógyártók és a jachtok készítői közötti együttműködés, gondoljunk csak az Aston Martin, a Lexus vagy a Porsche példájára. Mindhárom patinás márka vízre szállt már, most pedig a Lamborghini is csatlakozik a fürdőzőkhöz. Az olasz márka országon belül választott magának párt, az Italian Sea Grouppal társult a tengeri luxuscirkáló
júl. 2
10:33
Fotó: Ilyen lesz Hamiltonék ruházata 2020-ban! (F1világ)
Az egyenlőség jegyében színezi feketére Forma-1-es versenyautóit a 2020-as idényben a Mercedes csapata, emellett pedig a versenyzők overallja is fekete színben tündököl majd.
júl. 2
11:00
Suzuki Across: az első átemblémázott Toyota hozzánk is érkezik (Autónavigátor)
Megérkezett a Suzuki első igazi hibrid modellje. Az Across nem saját fejlesztésű, ahogy az már az első fotókról is tökéletesen
júl. 2
11:36
Hatalmas veséket kap az új BMW M3 is? (Autónavigátor)
Többnyire a Nordschleife a gyártók kedvenc terepe a futómű fejlesztéséhez, finomhangolásához, hiszen a rengeteg különféle kanyarban nagyon jól kiismerhető az
júl. 2
12:21
Az F1-es biztonsági autóra is felkerül az egyenlőség szimbóluma, a szivárvány (F1világ)
Nemcsak a versenyautókra, hanem a Forma-1-es biztonsági autóra is felkerül az a szivárvány-szimbólum, mely 2020-ban az egyenlőségre hívja fel a figyelmet a világbajnokság során.
júl. 2
12:24
A kategóriák határán – minden információ az új Citroën C4-ről (Auto Pult)
Két év szünet után visszatér a franciák kompakt modellje: a Citroën C4 harmadik modern kori generációja (ne feledjük, 1928-1934 között szerepelt már C4 nevű típus a gyártó kínálatában) a benzines és gázolajos motorok mellett teljesen elektromos hajtással is elérhető lesz, kialakításában pedig az aktuális trendeknek megfelelően több kategória határá
júl. 2
12:33
Megmutatjuk, mit érdemes tudni a 2020-as F1-es szezonról! (F1világ)
A hétvégi Osztrák Nagydíjjal hosszú várakozás után kezdetét veszi a Forma-1 2020-as szezonja! A GP Világa legújabb epizódjában megmutatjuk, mi az, ami tudni kell az előttünk álló idényről!
júl. 2
12:45
A Mercedesnek is új motorja lesz Spielbergben (F1világ)
A Hondához hasonlóan egy továbbfejlesztett motorral érkezett az évadnyitó Osztrák Nagydíj helyszínére, Spielbergbe a Mercedes Forma-1-es csapata.
júl. 2
13:39
Még az F1-es versenyzők is megszenvedik a koronavírus-tesztet (F1világ)
Komoly biztonsági intézkedések mellett rajtol el a 2020-as Forma-1-es világbajnokság ezen a hétvégén Spielbergben. A mezőny tagjait természetesen folyamatosan koronavírus-tesztelik.
júl. 2
14:06
Újra hangsebességgel száguld a Mustang! (Autónavigátor)
Igyekszik a Ford annyi bőrt lehúzni a Mustangról, amennyit csak lehet. Hiszen ki tudja, meddig ordíthat még az ötliteres V8-as
júl. 2
14:45
Fotó: Már a bokszutcában a Mercedes fekete autója (F1világ)
Fekete alapszínű versenyautókkal vesz részt a 2020-as bajnokságban a Mercedes Forma-1-es csapata. Az autóról ma már fotók is készültek a spielbergi bokszutcában.
júl. 2
15:45
Räikkönen a jövőjéről: Még korai dönteni (F1világ)
Kimi Räikkönen azt mondja, felesleges még arról beszélni, hogy folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben jövőre is. A finn szerződése idén lejár, a bajnokság pedig ezen a hétvégén rajtol el Spielbergben.
júl. 2
15:47
Így néz ki a minimalista F1-es paddock (F1világ)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, a külvilágtól teljesen elszeparálva rendezik meg ezen a hétvégén a Forma-1 idénynyitó futamát, az Osztrák Nagydíjat. A paddockban ezúttal a csillogó motorhome-ok sincsenek jelen. A McLaren videójának köszönhetően most megnézheted, hogyan is néz ki most az általában népes „F1-es hátsó kert”.
júl. 2
16:12
Túl a mélyponton a hazai autópiac? Mutatjuk a kedvenc modelleket (Autónavigátor)
Tavaly több mint 10 éve nem tapasztalt szintre, csaknem 160 ezer példányra bővült a hazai személyautó-piac. Jól indult az idei
júl. 2
17:18
Ülj be egy körre az új BMW M4-be! (Autónavigátor)
Egyelőre még csak nyakig álcázva, de már hivatalosan a BWM mutatta meg az M3 és M4 sportmodellek legújabb generációját. Egy
júl. 2
17:51
Vettel: Meglepett a Ferrari döntése, ajánlatot sem kaptam (F1világ)
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Forma-1-es Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben elárulta, „meglepődött” csapata, a Ferrari döntésén, miszerint nem tartják meg őt a 2021-es idényre. A német elárulta, Mattia Binotto csapatfőnök telefonon közölte vele a hírt.
júl. 2
18:27
Képgaléria: Megérkezett a Forma-1 Ausztriába! (F1világ)
Szokatlan körülmények között vette kezdetét a Forma-1-es Osztrák Nagydíj Spielbergben: csütörtökön a médianapot tartották, a koronavírus-járvány miatt azonban természetesen nem úgy, ahogy megszoktuk!
júl. 2
18:39
Leclerc: 99 százalék, hogy jobban küszködünk majd, mint tavaly (F1világ)
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc „99 százalékig” biztos abban, csapata idén jóval nehezebb bajnokság elé néz, mint 2019-ben.
júl. 2
18:57
Hamilton reméli, idén nem lesznek olyan gondjaik Spielbergben, mint tavaly (F1világ)
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton reméli, a hétvégi Osztrák Nagydíjon nem lesznek olyan problémáik, mint egy évvel ezelőtt, Spielbergben.

Keresés