2020. december 1. kedd

dec. 1
5:36
Mi lesz veled zöld rendszám? – használt plug-in hybrid körkép (Autónavigátor)
Sajnos a címben feltett kérdésre nem tudok egyelőre pontos választ adni. Lóg a levegőben, hogy mi lesz a zöld rendszám
dec. 1
8:24
Így ment a 330i a Kiskunlacházi reptéren (Autónavigátor)
Ahogyan sok minden mást, a több fordulós FRT Kupa aktuális, idei utolsó előtti fordulóját is nézők nélkül rendezték meg most
dec. 1
10:24
Emelkedő árak és enyhülő szigor az autópályákon (Auto Pult)
Még a nyáron fogadták el azt a törvénymódosítás, amely az inflációhoz köti az útdíjak emelését. Az országos matricák ára 2012 óta nem változott, vagyis csak idő kérdése volt a drágulás.
dec. 1
11:24
Kémfotókon a 2021-re várható új Peugeot 308 (Autónavigátor)
Valószínűleg az új 308 is a PSA eVMP alapokon nyugszik, akárcsak a hamarosan érkező harmadik generációs 3008 crossover. Ez a
dec. 1
13:48
Már itthon is rendelhető az elektromos Skoda SUV, mutatjuk árait (Autónavigátor)
A napokban már meg-megjelentek a hazai árai, ám hivatalos forrásból még tegnap sem volt elérhető (pedig direkt rá is kérdeztem),
dec. 1
14:42
15,14 millió forinttól elérhető az elektromos Škoda Enyaq iV és itt az Octavia iV is (Auto Pult)
Sorra érkeznek a Volkswagen csoport elektromos autói. Szűk két hónapja startolt a VW ID.3 magyarországi értékesítése, ezúttal pedig a Škoda jövőjének alighanem legfontosabb modellje, az Enyaq iV kapott forintos árlistát.
dec. 1
16:36
Van még lehetőség a hazai flottákból kifutó autókban! (Autónavigátor)
Alapvetés, hogy a használt autók között a transzparens szerviztörténet, az első tulajdonos és a valós kilométeróra-állás is igazi értéket jelent.

2020. december 2. szerda

dec. 2
5:36
A vágy villamosa? Volkswagen ID.3 teszt (Autónavigátor)
A címet még az előtt adtam, mielőtt megérkezett volna a hír, hogy . Na persze olyan nagyon nem kell ezen
dec. 2
8:24
Már Toyotaként is rendelhető a konnektoros RAV4 (Autónavigátor)
Itthon az eladott RAV4-esek 95 százaléka öntöltő hibridként gurul az utakon, ám most már konnektoros hibridként is megvásárolható. Hajtásrendszerének egyik
dec. 2
11:06
Egyedül a Skoda kínál majd kombit a Fabia méretosztályában (Autónavigátor)
Már közúton az új Skoda Fabia, természetesen tetőtől talpig álcában. Októberben még csak furcsa, maszkolt orrú VW Polo kémfotók láttak
dec. 2
11:18
Íme, a Hyundai és a Kia jövője (Auto Pult)
A Hyundai bemutatott egy új, elektromos autóknak szánt padlólemezt, amit természetesen a Kia, sőt a Genesis is bátran használ majd a belátható jövőben. Az E-GMP nevű építőkészlet 2022-ben mutatkozhat be az első szériagyártású modellben, az egyik legfontosabb jellemzője pedig az 500 km-t közelítő hatótávja.
dec. 2
14:18
Még idén kisorsolja Porschéját az AMTS (Autónavigátor)
Tavasszal nem csak a járványhelyzet miatt életbe lépett korlátozások, már előtte a szervezők józansága miatt is megszületett a döntés, hogy
dec. 2
14:24
Még gyorsabb lesz a Jaguar F-Pace SVR (Auto Pult)
A Jaguar F-Pace SVR esedékes frissítésével további newtonméterek érkeznek az eddig sem gyengeségéről híres modellbe. Az ötliteres kompresszoros V8-as kereken 700 Nm-re lesz képes (eddig 680-at tudott), miközben a legnagyobb teljesítménye továbbra is 550 lóerő marad. A legjobb hír nem is ez, hanem a tény, hogy továbbra is tervez a V8-as erőforrással
dec. 2
15:06
Végre: 22 kW-os AC töltés kerül az elektromos Audikba (Auto Pult)
Az elektromos autózásnak számos szűk keresztmetszete van, de az összes közül a legnagyobb talán a tölthetőség és a töltőhálózat anomáliája. Ezt oldja fel egy huszárvágással és egyben elsőként az Audi: 22 kW-os AC töltést tesz elérhetővé.
dec. 2
15:24
Továbbra is viszonyítási pont? – Volkswagen Golf VIII 1.5 TSI (2020) teszt (Auto Pult)
Számos gyártó és még több vevőjelölt várta az új, nyolcadik generációs Volkswagen Golf megjelenését. Lehet, hogy az első képek alapján sokan másra, esetleg többre számítottak. Ezzel szemben a Golf minimális változások után továbbra is felismerhetően Golf maradt. Más gyártóknál FL-nek (facelift), MPF-nek (Modellpflege), LCI-nek (Life Cycle Impulse),
dec. 2
15:36
Nem alkalmi vétel: 18,19 millió forinttól elérhető a konnektoros Toyota RAV4 (Auto Pult)
Először Amerikában mutatkozott be, majd megvolt az európai premier. Most pedig kijelenthetjük: rendelhetővé vált a Toyota RAV4 konnektoros hibrid változata. A 306 lóerős modell mérföldkő a Toyota történelmében, de alkalmi vételnek nem nevezhető: a 18,19 milliós beszállója csak a kezdetet jelenti.
dec. 2
16:30
Megújul az Opel emblémája (Autónavigátor)
Finomítottak kicsit az Opel emblémáján, ám aki jobban megnézte anno a GT Experimental tanulmányautót, már észrevehette, hogy változás közeleg. Azon
dec. 2
17:12
Vigyázat, ónos eső közeleg – mutatjuk, merre (Autónavigátor)
A havazás még szinte szerethető, a városokban a sózás hatására belőle gyorsan kialakuló latyak kevésbé, a leesése után azonnal jeges
dec. 2
19:12
Élhetőbbé válnak az Audi e-tron modellek (Autónavigátor)
Az egyenáramú gyorstöltés eddig is működött a villanyhajtású Audiknál, ám mostantól az e-tron 55 és az e-tron Sportback 55 modelleket

2020. december 3. csütörtök

dec. 3
5:42
Kisbusz SUV-nak álcázva – Ford Tourneo Custom Active (Autónavigátor)
Egy nehéz évnek a vége felé közelednek az autógyártók. A személyautók eladásait több tényező is hátráltatta úgy itthon, mint a
dec. 3
8:24
Magára talált az autópiac novemberben? (Autónavigátor)
Az önmagában még nem lenne szenzáció, hogy míg az újautó-eladások éves szinten még mindig közel 20%-os mínuszt mutatnak, novemberben "csak"
dec. 3
9:18
Ízelítők és technikai részletek jöttek a vadonatúj DS 4-ről (Auto Pult)
A Citroën két évig pihentette a C4-et, de hamarosan ismét elindítja a kompakt modellek között. Nyáron tudtuk meg, hogy a crossoveresített-kupésított modellbe a kisebb erőforrások mellett (1,2-literes benzines és 1,5-literes dízel) teljesen elektromos hajtáslánc is kerülhet. A PSA pedig úgy döntött, hogy a prémium szegmensben is megméreti magát, ezé
dec. 3
11:24
Jöhet új Honda S2000 a Type R motorjával (Autónavigátor)
Olyan hír kelt szárnyra a sajtóban, aminek mindannyian nagyon örülnénk, ha igaz lenne. A egy interjújában, amit állítólag egy a
dec. 3
13:48
Tömegek a Normafán, új buszjáratot indít a BKK (Autónavigátor)
Az elmúlt hétvégéken elözönlötték a kirándulók a Normafát, ami nem csoda, hiszen a koronavírus járvány második hulláma miatti korlátozások egyre
dec. 3
16:48
Fiat 500 modellekkel bővül a SHARE NOW flottája (Autónavigátor)
Még örömtelibb hír a Fiatok érkezése, ha megnézzük a díjszabásukat. Ugyanis az 500-asok a legelérhetőbb árkategóriában használhatók. Mindössze 60 forintos
dec. 3
18:42
Duplán szerez örömöt az Aston Martin és a Zagato együttműködése (Auto Pult)
Szinte hihetetlen, de a Zagato is a centenáriumát ünnepli. Az olasz karosszériagyártó egy (pontosabban kettő) igazi csemegével, az Aston Martin V12 Zagato Heritage Twins párossal emlékezik meg az évfordulóról.
dec. 3
19:18
Vennél Moszkvicsot, ha így nézne ki? (Autónavigátor)
Jó, persze nem az Alekóra gondolok, amikor azt mondom, hogy felkapjuk rá a fejünket. Az idén 44. születésnapját ünneplő 2140-es

2020. december 4. péntek

dec. 4
10:18
Maradj a városban! – Mazda MX-30 (2020) teszt (Auto Pult)
Nagyon ritkán találkozunk ennyire kétarcú autóval. A teljesen elektromos Mazda MX-30 rövidebb távokon, rövid ideig használva imádnivaló alany, ami jóformán lekenyerez mindenkit. Aztán hosszú útra indulunk vele, minden megváltozik, és átbillen a mérleg nyelve. Nem apróztuk el, 1000 kilométeren át libikókáztunk vele – elmeséljük, milyen volt!
dec. 4
11:06
Ilyen volt a középkategóriás Peugeot-ok csúcsa 30 éve (Autónavigátor)
Új jelöléssel érkezik a szalonokba a Peugeot 124 éves fennállásának legerősebb széria autója. A turbómotort, négy ajtót, összkerékhajtást és a
dec. 4
11:36
A dízelek után a benzinesek is eltűnnek a Honda európai kínálatából (Auto Pult)
A Honda 2022-ben elbúcsúzik a kizárólag belsőégésű motorral hajtott autóktól – legalábbis Európában. Ezt nem más, mint Ian Howwles alelnök jelentette be. A mai naptól számított bő két év múlva tehát az összes, kontinensünkre kerülő új Honda vagy teljesen elektromos lesz, vagy hibrid hajtásláncot kap.
dec. 4
12:36
Hamarosan érkezik a legkisebb Jeep Wrangler (Auto Pult)
Mihez kezdjen a hosszú téli estékkel a kispénzű autórajongó, ha csak egy húszezres lapul a farzsebében? Első hallásra nem magas az összeg, mégis van remény akár vadiúj jármű vásárlására is.
dec. 4
13:12
Elkészült az Audi Q3 és Q3 Sportback konnektoros hibrid verziója (Auto Pult)
Az Audi első kompakt méretű, konnektoros hibrid SUV-jét Q3 45 TFSI e-nek hívják. Illetve az ingolstadtiak valójában rögtön két versenyzővel lépnek porondra, hiszen bemutatták a lejtős tetejű Q3 Sportback 45 TFSI e kivitelt is. Mindkét típus Győrben készül.
dec. 4
14:00
Sportos stílusban is elérhető lesz a Lexus UX (Autónavigátor)
A képeken nem könnyű felfedezni, hogy miben más az UX sportváltozata az eddigieknél. Talán a teljesen fekete hűtőrács a legárulkodóbb,
dec. 4
16:48
Kémfotókon az új Civic, ránézésre pont olyan, amilyennek vártuk (Autónavigátor)
A Honda Civic 2022-ben a 11. generációjába lép, ami mindenképpen szép kornak mondható. A márka rajongóinak viszont már volt lehetőségük
dec. 4
18:00
Fogyasztáscsökkentő csodafogás? Te is élhetsz vele! (Autónavigátor)
Öt évvel ezelőtti cikkünk témája került elő, vagyis a héten. Miután ugyanis van egy fél évig vendégeskedő, sales csapatunk által
dec. 4
19:18
A világ második legértékésebb autógyártója odaszúrt az elsőnek (Autónavigátor)
A Toyota vezérigazgatója nyilatkozott a Tesláról, és láthatóan nem bánja utóbbi tőzsdei szárnyalását. Júliusban a piacon lévő Tesla részvények összértéke

2020. december 5. szombat

dec. 5
6:06
40 éve dobta piacra a Mercedes az első légzsákos S-osztályt (Autónavigátor)
Tény, hogy hivatalosan 1981 februárjában mutatták be az új utasbiztonsági rendszert az amszterdami autókiállításon, ám a Mercedes már 1980 decemberében
dec. 5
9:12
A BMW is elkezdi kivezetni a dízelmotorokat az európai piacról (Autónavigátor)
Egyáltalán nem forgalmaznak a továbbiakban dízel kettes kupét és kabriót, a hátsókerekes kisautó sportosabb változatai így csak benzinmotorokkal maradnak a
dec. 5
12:12
Első McLaren készletét adta ki most a LEGO Technic (Autónavigátor)
Nem csak a LEGO rajongóknak lehet igazán kívánatos a játékgyártó legújabb készlete. Ismét az autóimádók szívét is megdobbanthatja egy új
dec. 5
15:12
1000 lóerőt tud a legújabb, négyszemélyes hiper-GT (Autónavigátor)
Szinte minden hónapban feltűnik egy vadonatúj autómárka, ami kolosszális teljesítményt, ütős dizájnt és egyediséget ígér, természetesen csillagászati árért. Aztán megszületnek
dec. 5
18:12
Szigorúbban lép fel a rendőrség a büntetőfékezőkkel szemben (Autónavigátor)
Egyre csak szaporodtak az utóbbi időkben a videófelvételek arról, ahogy néhány autóvezető rögtönítélő bíróságnak hitte magát, és ezzel sokakat veszélybe

2020. december 6. vasárnap

dec. 6
6:12
Ha igazi városi szabadidő-autóra vágysz! – Mazda CX-3 Revolution (Autónavigátor)
Hiába keresel új részleteket a Mazda CX3-karosszériáján, most nem egy modelfrissítés miatt kaptuk a kezeink közé az tesztautó parkjából a
dec. 6
12:12
Elkészült a 400 ezredik Mercedes-Benz G-osztály (Autónavigátor)
Nem könnyű eldönteni a G-osztály esetében, hogy a 41 évnyi gyártással elért 400 ezer példány sok vagy kevés, de Mercedes
dec. 6
15:12
Az elektromos Dacia Springből is autómegosztós flottajármű lesz (Autónavigátor)
Jó látni, hogy egyre több helyen, egyre több típusú járművel érhetők el a különböző közösségi autózási lehetőségek. Nálunk is elterjedőben
dec. 6
18:12
A szépség csak másodlagos – a 2023-as i7 remek autónak ígérkezik (Autónavigátor)
A már várható i7 állítólag összkerékhajtással és 536 lóerővel szaggatja majd fel az aszfaltot, ha viszont ésszel közlekednek vele, a

2020. december 7. hétfő

dec. 7
5:42
Csak ne felejtsd el tölteni – Audi A6 55 TFSI e teszt (Autónavigátor)
Egy Q7, amiben alacsonyan ülök. Ez volt az első gondolatom, amikor a zöldrendszámos A6-ba behuppantam. És ez mennyivel jobb érzés,
dec. 7
8:30
20 éve minden nap összetörnek egy Volvót a mi érdekünkben (Autónavigátor)
Aki szereti az autókat, annak fájdalmas lehet látni, amikor csúnya karambolokban összetörik egy-egy négykerekű. Megéri viszont szándékosan összezúzni a kocsikat,
dec. 7
10:12
Frissítést kap a SsangYong Rexton (Auto Pult)
Megújul a SsangYong (akár) hétszemélyes SUV-ja, a Rexton. A második generációjánál tartó modell 2017-ben lépett piacra, vagyis éppen időszerű a frissítés, amelynek középpontjában a jóval nagyobb hűtőrács áll, de műszaki csemegéket is tartogat.
dec. 7
11:12
800 férőhelyes garázs nyílt a Városliget szélén (Autónavigátor)
Elkészült a budapesti Városliget szélén épülő új mélygarázs, mely a korábban igencsak népszerű felszíni parkoló helyét vette át. A budapestiek
dec. 7
11:18
Újgenerációs okosalkalmazással jelentkezik a BMW és a MINI (Auto Pult)
A BMW és a MINI egyszerre számolt be az autóikhoz elérhető legújabb generációs telefonos alkalmazásokról, amely a korábbinál gazdagabb funkciókínálattal digitalizálja tovább az autókat.

Keresés