A hadkötelezettség visszaállításáról értekezett az Együtt 2014 egyik társszervezete, a Haza és Haladásnak alapító tagja. Kiderült: félreértettük szavait.
Fenyőfán akadt fent egy siklóernyős Budapest III. kerületében péntek délután, a 40 év körüli férfi nem sérült meg - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Magyarország nem antiszemita ország - jelentette ki Fónagy János a Fidesz és Steiner Pál az MSZP képviseletében pénteken Budapesten, az antiszemitizmus ellen küzdő interparlamentáris koalíció (ICCA) delegációjával folytatott tárgyalásokat követően.
Egy negyvenhat éves zalaegerszegi asszony az áldozata annak a gyilkosságnak, amelyet csütörtök délután követtek el Nagykanizsán – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Kulcsfontosságú tárcákat ajánlott fel Benjámin Netanjahu a nem hivatalos koalíciós tárgyalásokon centrista riválisának Jair Lapidnak – közölték pénteken a két politikushoz közeli források.
A folyamatos hóátfúvások miatt több mellékutat le kellett zárni Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a viharos erejű szél helyenként egyméteres hótorlaszokat emel, de elzárt település nincs - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek kora este az MTI-vel.
Továbbra is gondot okoznak a közlekedésben a hófúvások Vas megyében, ahol kilenc út járhatatlan - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere péntek este az MTI érdeklődésére.
Továbbra is gondot okoznak a közlekedésben a hófúvások Vas megyében, ahol kilenc út járhatatlan - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere péntek este az MTI érdeklődésére.
Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Kevesebb, mint tíz hónappal a Mercedes-Benz legújabb, kecskeméti gyárának megnyitása után a helyszín újabb mérföldkőhöz érkezett: a Mercedes-Benz CLA gyártásának hivatalos elindulásával - a B-osztályt követően - legördül az első, kizárólag Kecskeméten gyártott modell a gyártósorról. Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója ez alkalomból magas rangú látogatókat…
Kezdődik a személyi jövedelemadó (szja) bevallási időszak, 2012-ben szerzett jövedelméről több mint 4 millió magánszemélynek kell valamilyen módon számot adnia - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az új generációs Hyundai Santa Fe bizonyult a legbiztonságosabbnak az Euro NCAP által 2012 során tesztelt valamennyi nagyméretű terepjáró közül. A modell az összes vizsgálati szempont szerint kategóriaelső eredményt ért el a független járműértékelő szervezet tesztsorozatán, ezzel minden idők egyik legbiztonságosabb járművének, valamint 2012. legbiztonságosabb nagyméretű terepjárójának bizonyult –…
Egy 46 éves zalaegerszegi asszony az áldozata annak a gyilkosságnak, amelyet csütörtök délután követtek el Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
Minden előzetes várakozást felülmúlt a Ford magyarországi márkakereskedéseiben január 24-ére meghirdetett, Fiesta 24 elnevezést viselő különleges autócsere-akció sikere: összesen mintegy 29.497-en regisztráltak az aznap éjfélig nyitvatartó bemutatótermekben abban a reményben, hogy nyernek egy vadonatúj Ford Fiesta-t, vállalva azt, hogy amennyiben rájuk mosolyog a szerencse, használt autójukat…
A fideszes országgyűlési képviselőt, volt vidékfejlesztési minisztériumi államtitkárt azért büntette meg saját frakciója, mert nem szavazta meg a decemberi alkotmánymódosítást. Negyvenhét paraszt köszönetet mondott Ángyán Józsefnek, és magukra vállalta a büntetést. Nyílt levelükhöz bárki csatlakozhat.
Meghalt egy járművezető, amikor autójával összeütközött egy másik gépkocsival pénteken a 44-es főúton Békésszentandrásnál. A baleset miatt az útszakaszt teljesen lezárták - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Halálra gázolt egy 78 éves férfit egy osztrák rendszámú autó pénteken Daruszentmiklóson - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A magyar gazdaság megújításának európai sikertörténetét látja a kecskeméti Mercedes-gyárban a miniszterelnök. Idő előtt törlesztett Magyarország 607 millió eurót a 2008-ban felvett IMF-hitelből. Ismét a Nyugat-Dunántúlon okozták a legnagyobb gondot a hóátfúvások.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, amikor frontálisan ütközött két személyautó pénteken Kövesgyűrpusztánál, a Veszprémet Tapolcával összekötő úton - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.