Legkorábban csak két hét múlva derülhet ki, hogyan értékeli Pintér Sándor belügyminiszter a hókáosz kezelését, a kormány ugyanis csak a héten veszi napirendre a dokumentumokat. Ugyanakkor a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete megunta a kormány öndicséretét, és kedden tervezik nyilvánosságra hozni azokat a belső levélváltásokat, amelyekben a tűzoltók a mentésirányítás súlyos hiányosságait…
Akár 200 milliárd forintos kiigazításra is szükség lehet, hogy a kormány tartani tudja a három százalék alatti hiányt, ez áll a Pénzügykutató legfrissebb előrejelzésében. Varga Mihály miniszter a portfolio.hu-nak azt mondta, egyelőre rendben van a költségvetés, de ha szükségesnek látják, még tavasszal elkészítenek egy újabb kiigazító csomagot. Közben holnap ismét kamatot csökkenthet a jegybank, a…
Néhány éve még az Európai Unió magyarországi beavatkozását sürgette Juhász Imre és a - szerinte akkoriban sérülő - politikai szabadságjogok érvényesüléséért küzdött, méghozzá Morvai Krisztina, a Jobbik mai EP-képviselője oldalán. Tegnap viszont alkotmánybíróvá választotta őt a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik. Az új taggal gyakorlatilag teljhatalomra tett szert a jobboldal - a negyedik…
Nem lehetett elég jogsértést bizonyítani a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységével kapcsolatban, és a Jobbikhoz köthető csoportot egyelőre nem lehet feloszlatni - lényegében erről döntött tegnap a Szegedi Ítélőtábla, miután hatályon kívül helyezte az egyesület feloszlatását elutasító elsőfokú bírósági döntést. Egyúttal azonban új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró Gyulai…
Tiltott összetevőt tartalmazó étrend-kiegészítő készítményre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ); az egyik, gyors fogyást ígérő készítmény összetevői között megtalálható Hoodia gordonii növényi komponens az Európai Unióban új élelmiszernek tekintendő, közösségi szintű engedélyezés hiányában a fogyasztók egészségét veszélyeztetheti, emiatt nem…
Újabb fordulat az ír gázoló felelősségre vonásának ügyében: míg hazánkban ismét nyomozás indult a Leányfalun 13 éve két kisgyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin ellen magánokirat-hamisítás miatt, a kormánypárt Viviane Reding uniós biztost kezdte ki, miután a magyar kormányt és a magyar igazságszoltatást bírálta. A kormánypárt egy Redinget kritizáló jelentést is készített - állítva, hogy a…
Várhatóan még az idén elkészül több térségi intézményközpont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd kölcsönözni a rászorulók és hozzátartozóik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára hétfőn Budapesten.
Megemelte ugyan az idei bérfejlesztésre vonatkozó eddigi ajánlatát a BKV menedzsmentje, ám értesüléseink szerint csupán néhány tízmillió forinttal, vagyis az igazgatóság pénteki ülésén nem kapott zöld utat a szakszervezetek összességében mintegy 200 millió forintos pluszkövetelése. Ez azt is jelenti: akárhogyan osztják is el a rendelkezésre álló pénzt, a mintegy 11500 BKV-dolgozó közül nem…
Még a héten megkezdi a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjéről szóló szabályok felülvizsgálatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kultúráért felelős államtitkára - tudatta a tárca közleményében.
Ezentúl nem a kormányfő, hanem a miniszterelnök javaslatára az államfő nevezi ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét - egyebek között erről döntött tegnap este a parlament.
Több megyében is korlátozzák a 7,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek forgalmát és ezek a gépjárművek nem léphetik át a szerb, a horvát és a román határt sem. A rendkívüli időjárási körülményekre tekintettel hétfőn este - néhány kivétellel - megtiltották a kamionok belépését a nagylaki és a röszkei határátkelőhelyen.
Az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért szerint is a Jobbik felé tett komoly gesztus Juhász Imre alkotmánybírói jelölése és megválasztása. A szocialisták azt mondják, a Fidesz lebontja a demokráciát, Juhász Imre a kilencedik olyan alkotmánybíró, akit a kormánypárt javaslatára választanak meg. A PM úgy véli, a jelölési folyamat is komolytalan volt, a legkomolyabb érv a néhány perces meghallgatáson…
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjút. A Népszabadság szerint mégsem indulhat el áprilistól a fordított áfarendszer.
Jelenleg két megye - Komárom-Esztergom és Békés - kivételével az ország egész területén első-, illetve másodfokú figyelmeztetések, valamint riasztások vannak érvényben a havazás, illetve a várható hófúvás miatt.
A parlament honlapja szerint mind a házelnök, mind a köztársasági elnök a törvényes határidő letelte után írta alá az alaptörvény módosítását. Ha tényleg így történt, az azt jelentené, hogy az közjogilag érvénytelen. A kormánypárti nyilatkozók – köztük Kövér László házelnök – másképp látják.
Országszerte havazás, illetve hófúvás veszélyezteti a közlekedést. Jelenleg két megye - Komárom-Esztergom és Békés - kivételével az ország egész területén első-, illetve másodfokú figyelmeztetések, valamint riasztások vannak érvényben a havazás, illetve a várható hófúvás miatt.
Szentendrén és Dunakeszin egyaránt fideszes győzelem született az időközi önkormányzati képviselő-választáson. Szentendrén 33 százalékos részvétel mellett mintegy 40 százalékos eredménnyel nyert a Fidesz-KDNP jelöltje az MSZP-s előtt. Dunakeszin 37 százalékos részvétel mellett fölényesen nyert a Fidesz jelöltje, a második helyen az Együtt 2014 jelöltje végzett, de a szocialista indulóéval…
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint idén stagnál a magyar gazdaság, az Európai Unió (EU) módszertana szerinti államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százaléka körül alakulhat, míg az infláció éves átlagban három százalékra eshet.
Az első vizsgálati eredmények szerint akasztás okozhatta Borisz Berezovszkij néhai orosz oligarcha halálát, bár a halálesetet vizsgáló brit hatóságok egyelőre csak közvetett utalásokat tettek az öngyilkosság lehetőségére.
A Fidesz indítványára három, hétfőn napirendre vett javaslatot is elfogadhat kedden az Országgyűlés. A képviselők szavazhatnak a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról, a lakásokon történő aláírásgyűjtés engedélyezéséről, valamint arról is, hogy ne léphessen életbe a fordított áfa alkalmazhatósága a sertések és takarmányok értékesítésekor.
Több mint hétszáz, többségében külföldi kamion vesztegel az időjárási körülmények miatt elrendelt forgalmi korlátozások okán Zala megyében, a sofőrök ellátását karitatív szervezetek is segítik.
Mindenhol elsőfokúra mérsékelte a hófúvás miatt korábban kiadott másodfokú figyelmeztetéseit, illetve riasztásait az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kedd délután ismét szabaddá vált az átkelés Szlovéniába a kamionok számára.
Jegybanki források néhány órával korábban még arról beszéltek, hogy a földközi-tengeri szigetország bankjainak többsége - a válság miatt elrendelt nyolc napi kényszerű szünet után - kedden már kinyit. Éjszaka azonban kiderült: további két napig zárva tartanak a pénzintézetek.
Roman Abramovicsot a 2018-as labdarúgó világbajnokság helyszínének kiválasztásával kapcsolatos korrupció gyanúja miatt kérdezte ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI - állította hétfőn Alekszandr Dobrovinszkij orosz ügyvéd.
A banki elemzők túlnyomó többsége szerint 25 bázisponttal, a történelmi mélypontot jelentő 5,00 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Az Együtt2014 nem gyűjt illegálisan adatokat, csak azt kérik, hogy adják meg az őket támogatók az adataikat, hogy elérhetőek legyenek, hogy aktivistáik vagy támogatóik lehessenek - mondta Bajnai Gordon az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A havazás az ország középső részein, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye vasútvonalain okoz jelentősebb fennakadást, de kedd reggeltől megerősített szolgálat dolgozik a váltók hó- és fagymentesítésében - közölte a Mávinform ügyeletese.
A címvédő Miami Heat sorozatban 27. győzelmét aratta az NBA-ben, ezúttal az Orlando Magic vendégeként, így már csak hat sikerre van attól, hogy beállítsa a Los Angeles Lakers 1971/72-es, 33 győzelemből álló rekordját. Erik Spoelstra, a Miami vezetőedzője pályafutása 250. sikerét ünnepelhette a kispadon.
Nagyon hamar be kell mutatni az új konvergencia-programot, és ha ez sikerül, akkor talán rendben lesz a dolog - mondta Petschnig Mária Zita az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ütközés következtében az oldalára borult egy autóbusz kedden reggel a Nógrád megyei Rákóczibánya külterületén, a buszban rekedt három gyerek, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Még mindig nem sikerült helyreállítani 101 ukrajnai településen az áramellátást, eközben kedd délelőtt ismét hatalmas dugók alakultak ki a fővárosban, Kijevben.
Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni bizonyos feltételek mellett a jövőben az állampolgárok otthonában, miután az Országgyűlés kedden elfogadta fideszes képviselők erre vonatkozó indítványát.
Néhány napja az adatvédelmi hatóság elnöke, Péterfalvi Attila még tiltotta, a Fidesz pedig jogsértőnek tartotta, hogy pártok lakásokban gyűjtsenek aláírásokat, tegnap viszont - Péterfalvi "áldásával" - mégis ezt engedélyező törvényjavaslatot nyújtott be a kormánypárt.
Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni bizonyos feltételek mellett a jövőben az állampolgárok otthonában, miután az Országgyűlés kedden elfogadta fideszes képviselők erre vonatkozó indítványát.
Átnéztük az elemzéseket, és 12 pont alapján kiderült, hogy a kormánypárt részére jelenleg kedvezőek a feltételek ahhoz, hogy előrehozott választások legyenek - mondta Schmuck Andor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden. A bíróság jogerős határozatában az áramszolgáltatók érvelését elutasítva ugyanakkor kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az…
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal áramcégekre vonatkozó, rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden.
Több mint tízmillióért ad tanácsot Herman István fideszes képviselő fia, ifjabb Herman István, a Hende Csaba vezette Honvédelmi Minisztériumnak - olvasható az MSZP közleményében.