Nem vonja vissza az alaptörvény negyedik módosítását, sőt a javaslatról hétfőn meg is tartja a zárószavazást az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP. A kormánypártok visszatámadásos kommunikációval, illetve a szokásos lejárató hadjárattal reagáltak a terveiket érő hazai és nemzetközi kritikára, valamint a civilek csütörtöki demonstrációjára. A fiatalok ugyanakkor szombaton ismét megmutatják az…
Biztonságot, igazságosságot, erős demokráciát teremtenek kormányra kerülve a szocialisták. Az MSZP ennek jegyében készül a választásokra és erről fognak beszélni ma a Papp László Budapest Sportarénában, ahol évet értékel a legnagyobb ellenzéki párt.
Aláírta Budapest adósságkonszolidációs szerződését a főpolgármester és a miniszterelnök, amelytől a főváros 104 milliárd forintos átvállalást remélhet - ezzel Orbán Viktor szerint Budapestnek már "tele a gyomra", csak a szárnyait kell kiterjesztenie. A 2020-ig szóló megállapodás ennél több konkrét számot nem tartalmaz, viszont a kormány erősebben megkötné az önkormányzat kezét egy munkabizottság…
Nem tervezi az igazságügyi tárca, hogy előbb utalják át a gyerektartási díjat, és csak azután fizessék ki a végrehajtók munkáját, ha az elvált szülő munkabéréből sem tudják az eltartott pénzét levonni. Arra hivatkoznak, hogy ez így volt a szocialista kormányok idején is, s elég kedvezményt kapnak a gyereket nevelő szülők. Strasser Tibor ügyvéd szerint Navracsics Tibor visszadobja a labdát a…
A fiatalok körében kezd divatba jönni a baloldaliság. Legalábbis Sass Szabolcs, a Societas elnöke szerint, aki büszkén újságolta lapunknak, hogy a fesztiválokon immár jóval többen mennek hozzájuk beszélgetni, mint a Fidelitashoz. Pedig a 2010-es választások után sokan elpártoltak a mozgalomtól, mert tudták, hogy az MSZP társult ifjúsági szervezete. Sass szerint a fiatalok féltek vagy a vereség…
Megalakult tegnap az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, amelyik az LMP-ből nemrég kivált és azóta ugyancsak párttá alakult Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjaival azonnal választási szövetségre is lépett.
A március 18.-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be tegnap Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a kezdőnapot ugyan nem jelölte meg, azt viszont elmondta, "gördülő sztrájkot" indítanak, azaz országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.
Ma ő a legmagasabb politikai posztot betöltő nő Magyarországon, a miniszterek közt az egyetlen hölgy, mégis róla tudnak az emberek a legkevesebbet a kormánytagok közül.
A magyar húsipar egészét átszövi a korrupció és a maffiaszerű működés – állította a Heteknek saját közvetlen tapasztalataira alapozva egy nagynevű magyar húsüzem volt vezetője. Megkent állatorvosok, kémiai úton felpumpált készítmények, és az egész termékláncon végigvonuló feketeáruk jellemzik a magyar viszonyokat, amelyek között már a híresebb feldolgozó üzemek és kereskedelmi láncok sem tudnak…
Újabb emberrablásoktól tartanak az ENSZ-békefenntartók a szíriai-izraeli határon, miután 21 társukat hurcolták el a hét közepén a szíriai felkelők. A parancsnokok emiatt arra utasították a világszervezet katonáit, hogy hagyják el pozíciójukat a Golán-fennsíkon. Az ENSZ-erők Izraelbe menekültek, ahol a hadsereg gyakorlaton szimulál egy esetleges konfliktust az ország északi határain.
Nagyon megijedt attól, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hogy esés után partnere nem tudott azonnal felállni, illetve nem volt egyértelmű, hogy elvesztette-e az eszméletét vagy sem.
"Igazándiból lehet, hogy van egy másik valóság is, amelyik sokkal inkább materiális, és valójában a materiális világban pozíciókat vesztő érdekkörök gondolják úgy, hogy fel kell használni az Alaptörvényt, meg az egyházi törvényt, a médiatörvényt, hogy el lehessen takarítani minket" - Kövér László szerint a világ.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel telefonon péntek délután - erősítette meg az MTI értesülését a bizottság szóvivője. Az MTI úgy tudja, Barroso levelet is írt Orbánnak, amelyben közölte, a módosítás nemcsak a jogállamisággal kapcsolatban vet fel aggályokat, hanem uniós jogot is sérthet.
Kína reméli, hogy az Egyesült Államok hajlandó egy újfajta kapcsolatrendszer kialakítására vele, s ez a kölcsönös tiszteletre és előnyökre fog épülni - hangoztatta Jang Csie-cse kínai külügyminiszter, a külügyeket felügyelő államtanácsosi poszt várományosa szombaton.
Nehéz helyzetben lehet Kósa Lajos, amikor ilyen hazugságokat adnak a szájába – ezt Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy a volt miniszterelnök áll a tegnapi székházfoglalás hátterében.
Állami felügyelet alá került az Ajkai székhelyű MAL Zrt. azt követően, hogy egy hitelezői kezdeményezést követően a bíróság egy hete elrendelte a cég felszámolását. A MAL Zrt. 2010 októberében, a gyilkos iszapömlés következtében került nehéz helyzetbe, azóta folyamatosan nő a cég tartozása, ráadásul milliárdos nagyságrendű bírság is lebeg a részvénytársaság fölött. A kormány tavaly minősítette a…
Évértékelő nagygyűlést tart ma a szocialista párt. Beszédet mond Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Victor Ponta román miniszterelnök és Szergej Sztanisev korábbi bolgár kormányfő, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke.
A konklávé március 12-re való kitűzése felerősítette a találgatásokat az új pápa személyéről, a jelöltekről a pápaválasztó bíborosok egészen a konklávé kezdetéig folytatják az egyeztetéseket.
Évértékelő nagygyűlést tart ma a szocialista párt. Beszédet mond Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Victor Ponta román miniszterelnök és Szergej Sztanisev korábbi bolgár kormányfő, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött pénteken José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének azzal a telefonbeszélgetésükkel kapcsolatban, amelyet aznap folytattak a magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról.
Ha a parlament kormánypárti többsége elfogadja az alaptörvény módosítását, Tóth Gábor Attila szerint az államfőnek az Alkotmánybírósághoz kell küldenie a jogszabályt, egyébként nem tehet mást, mint hogy lemond. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke szerint illúzió azt várni, hogy külföldi jogi mechanizmusokkal rendbe tehető a hazai alkotmányos válság.
Észak-Korea felmondta a tűzszünetet Dél-Koreával. A két ország közt hatvan évig volt érvényben fegyverszüneti, és meg nem támadási megállapodás. A kommunista Észak-Korea azután jelentette be a tűzszünet felmondását, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat vezetett be ellene a legutóbbi kísérleti atomrobbantás miatt.
Hosszan ostorozta a baloldalt és a liberális értelmiséget Kövér László a Hír Tv péntek esti műsorában. Az országgyűlés elnöke szerint Magyarországon szellemi és politikai értelemben vett hideg polgárháború zajlik, amelynek jegyében a baloldali értelmiség megpróbálja kikezdeni a társadalmat összetartó értékeket. Bajnai Gordonnak szerinte visszatérés helyett "azt kellett volna mondania, hogy…
Letette az esküt, így a választásokig Nicolás Maduro vezeti Venezuelát. A korábbi elnök Hugo Chávez sírjánál azt mondta, hogy nem tér le a chávezi útról.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke az általa vezetett uniós intézmény aggodalmának adott hangot a magyar alaptörvény tervezett módosítása miatt, és azt ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti szavazás előtt kérje ki a Velencei Bizottság véleményét.
Hogy valóban ráz-e, azt senki nem akarta kipróbálni, mindenesetre az egyik szolnoki garázssor - ahonnan már számos autót elloptak - egyik kapuján tábla figyelmeztet: áram alatt a garázsajtó.
A székely zászló bekerült a relikvia-bizniszbe, ennyit érdemes megjegyezni kinti a jobboldali demonstrációról. Bent több mint tízezer szocialista-fan készül hitet tenni a baloldal mellett, és mielőtt Mesterházy Attila a színpadra lép, többek között Gáspár Laci és Victor Ponta alapoz.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke az általa vezetett uniós intézmény aggodalmának adott hangot a magyar alaptörvény tervezett módosítása miatt, és azt ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti szavazás előtt kérje ki a Velencei Bizottság véleményét.
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke az általa vezetett uniós intézmény aggodalmának adott hangot a magyar alaptörvény tervezett módosítása miatt, és azt ajánlotta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti szavazás előtt kérje ki a Velencei Bizottság véleményét.
A polgári engedetlenség a normális tiltakozás módja, ezek általában jogellenes cselekedetek, de bizonyos értelemben a demokrácia része – ezt Hack Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Rogán Antal szerint üzenetértéke van annak, hogy az MSZP szombati kongresszusának díszvendége Victor Ponta román miniszterelnök, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány Ferenc megbukott politikájához.
Egy kitört asztallábbal vertek agyon egy 27 éves férfit egy IV. kerületi lakásban. A brutális gyilkost a rendőrök a helyszínen elfogták - tudta meg a HavariaPress.
Az LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője szerint olyan tekintélyelvű rendszer alakul ki Magyarországon, ahol "senki és senkinek a jogai nem lehetnek biztonságban", és az alkotmányosságot felszámolják.
Vádemelést javasol az ügyészségnek a zalaegerszegi rendőrkapitányság egy 15 éves fiú ellen, aki pénzt és cigarettát követelt iskolatársától a sapkájáért cserébe - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Fidesz és a párt országgyűlési frakciója továbbra is támogat minden olyan javaslatot, amely végleges és biztonságos megoldást nyújt a devizahitelesek problémájára, ennek érdekében az eddigi intézkedések mellett újabb segítséget kínál az érintett családoknak - mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Olyan Fidesz-tagok jelentkezését várja Kubatov Gábor, akik egy órán belül a helyszínen tudnának lenni, ha megtámadnának egy pártirodát. Kubatov szerint politikai ellenfeleik nem fognak válogatni az eszközökben, ezért arra kéri a tagokat, hogy alakítsák ki irodáik védelmét.
A hét második felében érdemi elmozdulás nélkül zajlott a kereskedés a Brent piacán ez pedig finomított termékárakra is átragadt, ennek ellenére tovább csökkenhet az üzemanyagok ára a következő héten - írja a Portfolio.hu.