2013. szeptember 6. péntek

szept. 6
10:38
Óriásit kaszálnak a szíriai polgárháború miatt a közeli kereskedők (ATV)
Naponta áruval megrakott teherautók százai sorakoznak a török-szíriai határ mentén, például az Öncüpinarhoz közeli határátkelőnél, hogy étolajtól kezdve pelenkáig Szíriában jelenleg hiánycikknek számító termékekkel lássák el a szíriai kiskereskedőket, akik aztán odahaza értékesítik a szükséges árucikkeket a nélkülöző lakosságnak.
szept. 6
10:40
A miniszter döntött: feloszlatják a Muzulmán Testvériséget (ATV)
Az egyiptomi kormány feloszlatja a Muzulmán Testvériséget mint bejegyzett nem kormányzati szervezetet, hivatalosan azonban csak a jövő héten jelentik be a határozatot – közölte pénteken az egyiptomi al-Akbar című központi lap.
szept. 6
10:54
Marihuána fogás Röszkénél (Metropol)
Egy kakaós-, valamint kekszesdobozokban öt csomagban összesen 600 gramm marihuánát találtak.
szept. 6
11:12
MSZP: azokat is segítsék, akiknél már kikapcsolták az áramot, a gázt vagy a távhőt! (Alternatív Energia)
Az MSZP politikájának egyik fő célja, hogy a megélhetési költségek a lehető legkisebbek legyenek - mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő pénteken, sürgetve, hogy a kormány azoknak is segítsen, akiknél már kikapcsolták az áram-, a gáz- vagy a távhőszolgáltatást.
szept. 6
11:12
Német választások: évek óta nem volt ilyen mélyen a Zöldek támogatottsága (ATV)
Alig két héttel a parlamenti választások előtt négyéves mélypontra süllyedt a német ellenzéki Zöldek népszerűsége, ugyanakkor a választásra jogosultak csaknem 60 százaléka még nem tudja, hogy elmegy-e szavazni, és ha igen, akkor melyik pártot támogatja.
szept. 6
11:14
Gréczy: a bizalom légkörét lehetett érezni Felcsúton (ATV)
Rettenetesen félhet Orbán Viktor, a 70-es évek Ceausescu rendszerében éreztük magunkat, amikor ellátogattunk Felcsútra – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 6
11:48
Tizenöten fulladtak a Tiszába - vádat emeltek az embercsempészek ellen (Alternatív Energia)
Vádemeléssel zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a nyomozást azzal az albán és szerb embercsempésszel szemben, akik 2009-ben 18 menekültet próbáltak Szerbiából Magyarországra csempészni csónakkal a Tiszán, de a hajó felborult, és 15-en, köztük gyerekek is, belefulladtak a folyóba - értesült a HavariaPress.
szept. 6
11:48
Öt magyar szurkolót őrizetbe vettek Bukarestben (ATV)
Öt magyar szurkolót előállított péntek hajnalban Bukarestben a helyi rendőrség, miután összetűzésbe keveredtek egy román csoporttal - közölte a Mediafax hírügynökséggel Razvan Popa rendőrségi szóvivő.
szept. 6
11:50
DK: a szülőknek kell fellépniük az oktatási rendszer ellen (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a szülőket, hogy lépjenek fel a jelenlegi oktatási rendszerrel szemben és tiltakozzanak az ellen, ami az iskolákban történik - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, a DK alelnöke.
szept. 6
12:06
Avartűz veszélyezteti a Kiskunsági Nemzeti Parkot (Alternatív Energia)
Kigyulladt az avar és aljnövényzet Apajon, a tűz veszélyezteti a Kiskunsági Nemzeti Park növényzetét - értesült a HavariaPress.
szept. 6
12:06
Hivatalos: Schmuck Andorék is külön indulnak (ATV)
Miután nem sikerült megállapodni az ellenzéki erőkkel mind a 15 pontban, úgy döntöttek, hogy külön listán indulnak és külön miniszterelnök-jelöltet állítanak és a koordinált jelöltállításról sem tárgyalnak.
szept. 6
12:08
Utolsó szó joga: ártatlanságát hangoztatta Hunvald és Gál (ATV)
Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán álláspontjukat kifejtő vádlottak a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtáblán pénteken. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a pénteki tárgyalási nap végén közölte, a nyilvános ülés október 10-én folytatódik.
szept. 6
12:24
Javaslat Havasi Bertalannak (Alternatív Energia)
A hvg.hu írt róla először, aztán a 444.hu fotókkal is megerősítette: útjavítási munkálatok folynak annak érdekében, hogy az Orbán Ráhel és Tiborcz István lakodalmára igyekvő násznép útja ne legyen rázós. Havasi Bertalan, miniszterelnöki szóvivő az útjavítást-kátyúzást tagadta. Török Zsolt az MSZP szóvivője "segít" Havasinak, ha a kátyúzást letagadta, mit tagadhatna le még. Az alábbiakban ezt…
szept. 6
12:26
Pintér Sándor: új büntetés-végrehajtási törvény készül (Alternatív Energia)
Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem felel meg az az 1979-es törvényerejű rendelet, amely alapján a szervezet dolgozik - mondta Pintér Sándor pénteken Balassagyarmaton, a büntetés-végrehajtási szervezet napjának központi ünnepségén.
szept. 6
12:48
Maradnak a mobil frekvenciák (Metropol)
Meghosszabbították a mobilszolgáltatók 900 és 1800 megahertzes frekvenciák használatára szóló jogosultságát.
szept. 6
12:48
Bajnai: folytatódik a rezsihazugság (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint folytatódik a "rezsihazugság".
szept. 6
12:48
Csatáry-molinó: Hol van a felvétel? (ATV)
Lassan két héttel a Kubatov Gábor FTC-elnök által szabott határidő lejárta után sincs hír arról, hogy egyetlen szélsőjobbos szurkolót is beazonosítottak volna a Csatáry-molinó ügyében. A szurkolók szerint azért, mert Kubatov eleve lehetetlen helyzetbe lavírozta magát. Az alkotmányjogász szerint viszont a klubnak lépnie kellett volna.
szept. 6
13:06
Pintér: új büntetés-végrehajtási törvény készül (ATV)
Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem felel meg az az 1979-es törvényerejű rendelet, amely alapján a szervezet dolgozik - mondta Pintér Sándor pénteken Balassagyarmaton, a büntetés-végrehajtási szervezet napjának központi ünnepségén.
szept. 6
13:08
Magyar áldozat Egyiptomban: lelőtték és megették (ATV)
Lelőtte és megette egy család Egyiptomban a Ménes névre keresztelt, magyar jeladóval felszerelt gólyát.
szept. 6
13:24
Rács mögött a törökszentmiklósi uzsorás (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön azt a 32 éves törökszentmiklósi férfit, aki éveken át adott 50 százalékos kamatra kölcsönt arra rászorulóknak - értesült a HavariaPress.
szept. 6
13:24
Lázár: a városok összes adósságát átvállalhatja az állam (ATV)
A kormány még szeptemberben tárgyal a javaslatról, mely szerint 2014 január elsejétől a városok minden adósságát átvállalná a kormány.
szept. 6
13:42
Bilincsbe verve vitték el a médiahatóság főtanácsadóját (Alternatív Energia)
Az Index több forrásból is megerősített információja szerint az NMHH budai, Ostrom utcai központjából vitték el Péceli Edit főtanácsadót. A mintegy tíz napja lezajlott elfogási akció az esetet ismerők szerint filmekbe illően koreografálták a hatóságok.
szept. 6
14:00
Hunvald-ügy: ártatlanok vagyunk (Metropol)
Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán álláspontjukat kifejtő vádlottak a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán.
szept. 6
14:02
Nincs megállapodás az MSZP és Schmuck pártja között (Metropol)
Nem lesz választási együttműködés az MSZP és Schmuck Andor szociáldemokrata pártja között. Utóbbi önállóan indulna a választáson.
szept. 6
14:18
Pintér Sándor: készül az új büntetés-végrehajtási törvény (Infostart)
Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem felel meg az az 1979-es törvényerejű rendelet, amely alapján a szervezet dolgozik - mondta Pintér Sándor Balassagyarmaton, a büntetés-végrehajtási szervezet napjának központi ünnepségén.
szept. 6
14:18
A hétvégén helyenként nem jár az 1-es villamos (Metropol)
Karbantartás miatt nem közlekednek a hétvégén az 1-es villamosok Budapesten a Lehel utca és a Puskás Ferenc Stadion között.
szept. 6
14:18
PDSZ: számos probléma tapasztalható a tanévkezdés után is a közoktatásban (Alternatív Energia)
Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 6
14:20
Mesterházy és Schmuck: nincs megegyezés (Infostart)
Nem lesz választási együttműködés az MSZP és Schmuck Andor szociáldemokrata pártja között. Utóbbi önállóan indulna a választáson.
szept. 6
14:20
Külügyminisztérium: inkább ne utazzanak Szíriába (Alternatív Energia)
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Libanont, mivel álláspontjuk szerint a szomszédos Szíria elleni esetleges nemzetközi katonai akció egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat az országban.
szept. 6
14:22
Átveszi az összes önkormányzati adósságot az állam? (Infostart)
Alaposan mérlegeli a kormány, hogy a települések fennmaradó adósságállományát is átvállalja 2014. január elsejével - jelentette be pénteken a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár a delmagyar.hu cikke szerint.
szept. 6
14:36
Szíria kérte: gátolja meg a katonai csapást a kongresszus (Infostart)
A szíriai parlament elnöke azt kérte az amerikai törvényhozástól, hogy szeptember 9-i szavazásukon ne adják meg a felhatalmazást a szíriai kormányerők ellen tervezett katonai csapáshoz - közölte a Sana szíriai állami hírügynökség.
szept. 6
14:54
Külügy: lehetőleg kerüljük el Libanont (Infostart)
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Libanont, mivel álláspontjuk szerint a szomszédos Szíria elleni esetleges nemzetközi katonai akció egyelőre beláthatatlan következményekkel járhat az országban.
szept. 6
14:54
Bajnai: folytatódik a rezsihazugság (ATV)
Bajnai Gordon szerint folytatódik a „rezsihazugság”. Az Együtt-PM szövetség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Banknak részt kellene vennie a devizahitelesek segítésében.
szept. 6
14:56
Román-magyar: túl az utolsó edzésen az Egervári-csapat (ATV)
Péntek délelőtt megtartotta utolsó edzését az esti, románok elleni világbajnoki selejtező előtt a magyar labdarúgó-válogatott.
szept. 6
15:12
Sztrájkba lépnek a pedagógusok? (Infostart)
Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig - jelentette ki Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
szept. 6
15:12
Elviszik az időseket ha kérik (Metropol)
Elindította a nyugdíjasokat szállító szolgálatát a XVI. kerületi önkormányzat.
szept. 6
15:30
Uzsorást fogtak Törökszentmiklóson (Metropol)
A gyanú szerint évek óta adott kölcsön uzsorahiteleket rászorulóknak.
szept. 6
15:32
A klubok helyett az utánpótlást támogatnák (Metropol)
Az Együtt-PM szövetség szerint a kormányzat a futball-, illetve sportfinanszírozással a saját klientúráját építi.
szept. 6
15:48
Marekné: a gyerekek választhassanak gazdag programkínálatból (Infostart)
A nevelőtestület feladata, hogy délután négy óráig értelmes elfoglaltságot biztosítson a gyereknek az iskolában, és az is, hogy ezt elfogadtassa a szülővel - derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke volt a vendége.
szept. 6
15:48
Hunvald-ügy: új eljárásról dönthetnek októberben (Alternatív Energia)
A nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezéséről és új eljárásról dönthet a Hunvald-perben októberben a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla. Legalábbis forrásaink szerint ez a legvalószínűbb forgatókönyv, mivel erre tett javaslatot nemcsak a vádhatóság, de a vádlottak védői is - igaz, más-más okok miatt. A következő tárgyaláson, október 10-én vagy 11-én már csak a határozathozatal várható, miután…
szept. 6
15:48
Csóti András az országos bv parancsnok (Metropol)
Országos parancsnoki beosztásba kerül Csóti András büntetés-végrehajtási vezérőrnagy.
szept. 6
15:48
Román-magyar: a csendőrök és a szurkolók már összecsaptak (ATV)
Összecsapott a csendőrökkel pénteken Bukarest történelmi belvárosában az esti labdarúgó világbajnoki selejtezőre érkezett magyar szurkolók egy csoportja. A Nemzeti Sport Online szerint a kedélyek már csitulnak, és szigorú ellenőrzések mellett megkezdték az arénába a beléptetést.
szept. 6
17:00
Eladják a lajosmizsei közlönynyomdát (ATV)
Pénteken közölhetik a dolgozókkal, hogy eladják a lajosmizsei közlönynyomdát, mivel veszteséges a termelés, tudta meg az atv.hu.
szept. 6
17:18
Felmentették a beteg gyermekét megfojtó nőt (Metropol)
Szakvélemények alapján a vádlott cselekménye elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban.
szept. 6
17:18
Felavatták Cseh Tamás énekes-dalszerző szobrát Budapesten (ATV)
Cseh Tamás énekes, dalszerző, a XI. kerület egykori lakosa bronzszobrát avatták fel péntek délután a budapesti Gellért téren. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja.
szept. 6
17:20
Nem kell kiírni a cigaretta szálankénti árát (Metropol)
Több trafikos aggódik amiatt, bírságot kapnak, ha nem írják ki üzleteikben a cigaretta szálankénti árát.
szept. 6
17:20
Első fokon felmentették a beteg gyermekét megfojtó nyíregyházi nőt (ATV)
Első fokon felmentette a vád alól a beteg gyermekét megfojtó nőt pénteken a Nyíregyházi Törvényszék, miután az Egészségügyi Tudományos Tanács igazságügyi szakértői testületének szakvéleménye alapján a vádlott cselekménye elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban – közölte a törvényszék helyettes szóvivője az MTI-vel.
szept. 6
17:36
Rendkívüli hír: bevitték az E14 aktivistáit a rendőrök a Royal Wedding-ezés miatt (ATV)
Rendőrök vitték el Simándi Szelimet, az Együtt 2014 alapítóját és Somlai Jánost, a párt aktivistáját, miután Budapesten annál a ferences templomnál, ahol a miniszterelnök lánynak templomi esküvője lesz, belevésték a frissen betömött kátyúba, hogy „Royal Wedding” – tudta meg az atv.hu E14-es forrásból.
szept. 6
18:30
Vegyes mozgások, alacsony forgalom a piacon (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 132,07 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 18 015,16 ponton zárt pénteken.
szept. 6
19:24
Folytatódik a késő nyárias idő (Alternatív Energia)
Szombaton folytatódik a derült, késő nyári idő, legfeljebb nyugaton lehetnek kezdetben kósza felhők az égen. Sopron térségében egy-egy élénk déli-délkeleti széllökés előfordulhat. Hajnalban 7-13°C várható, de a szélvédett völgyekben ennél hidegebb is lehet az idő, délutánra 24-28°C közé melegszik a levegő.

Keresés