Az ATV értesülései szerint Mesterházy Attila nem fogadta el Bajnai Gordon ajánlatát. Kedd este folytatódhatnak a tárgyalások, szerdán pedig a Magyar Liberális Párttal és a Demokratikus Koalícióval ül le – értesült az ATV.
Horváth László, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke, megyei kormánymegbízott kedden megküldte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak az abasári vízellátási problémák ügyében lefolytatott vizsgálat anyagait - közölte a Heves Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.
Annak a csaknem másfél millió tartósan munkanélküli amerikai segélyezésének folytatása mellett érvelt kedden Barack Obama amerikai elnök, akik kongresszusi megállapodás híján december végétől elvesztették az állami támogatást.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint egyetlen ország sem nélkülözheti egykori nagy játékosait és nem mellőzheti a saját hagyományait, ezért a volt nagytekintélyű labdarúgókat és edzőket különösképpen meg kell becsülni.
Eddig nem érkezett engedélykérelem a Nemzeti Bankhoz a Raiffeisen esetleges megvásárlásával kapcsolatban. A főpolgármester elképzelhetőnek tartja, hogy újraindul a posztjáért.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint eljött az ideje annak, hogy a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök Balatonőszödön elmondott beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részét nyilvánosságra hozzák.