2014. december 11. csütörtök

dec. 11
15:36
A hétvégén néhol 13 foknál is melegebb lehet (Metropol)
A hétvégén a szél olykor megerősödhet, de marad az enyhe idő, néhol akár 13 Celsius-fok felé is emelkedhet a hőmérséklet.
dec. 11
15:39
Egyelőre egy római járatot töröltek az olaszországi sztrájk miatt (Infostart)
Egyelőre egy járatot, az Alitalia péntek 18.15-ös Budapest-Róma járatát törölték a hét utolsó munkanapjára bejelentett olaszországi sztrájk miatt - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA).
dec. 11
15:42
BKV-per - Homályos emlékek M.-H. Éva foglalkoztatásáról (Alternatív Energia)
Egy bürokratikus és komplikált rendszerben működtek.
dec. 11
15:57
Csepreghy: havi négyszáz forintért egy autós sem hagyja el a gyorsforgalmi utat (Infostart)
A januártól évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több, mint 400 forint, ennyi pénzért pedig az agglomerációból munkába járók nem térnek át a településeken átvezető mellékutakra - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
dec. 11
15:59
FM: közel a megállapodás a GMO-k termesztésének tagállami tiltásában (Infostart)
A tagállamok nagykövetei szerdán megszavazták Brüsszelben azt a megállapodást, amely lehetővé teszi a tagországok számára, hogy gazdasági és társadalmi indokok alapján nemzeti hatáskörben lehessen dönteni a genetikailag módosított növények (GMO) termesztéséről saját területükön - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön.
dec. 11
16:03
DK: cenzúrázta az MTI Gyurcsány interjúját (ATV)
A párt szerint Gyurcsány az MTI megkeresésére adott interjút. Az elkészített szövegen semmilyen módosítást nem kértek, ennek ellenére nem jelent meg- közölte a DK.
dec. 11
16:15
Palkovics László: Az OECD üdvözölte a magyar felsőoktatási stratégia elemeit (Infostart)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) üdvözölte a magyar felsőoktatási stratégia legfőbb elemeit - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Párizsban Palkovics László az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, miután mintegy kétórás megbeszélést folytatott Andreas Schleicherttel, a szervezet Oktatási és Képességi Igazgatóságának vezetőjével.
dec. 11
16:18
LMP: pénzbehajtásról szól az útdíj (Alternatív Energia)
Számos nagyvárost csak autópályán lehet elkerülni.
dec. 11
16:33
Súlyemelő vb - Nyolc doppingesetből két győztes is megbukott (Infostart)
Nyolc súlyemelőnek, köztük két aranyérmesnek is pozitív lett a doppingtesztje a múlt hónapban Almatiban rendezett világbajnokságon.
dec. 11
16:35
Bankok: a vállalati ügyfelek nagy része nyilatkozott már tényleges tulajdonosáról (Infostart)
A nyilatkozatra kötelezett jogi személyiségű ügyfelek nagy része már nyilatkozott számlavezető bankjánál tényleges tulajdonosáról, a törvényi határidő erre december 31-én jár le - derült ki a bankok válaszaiból, amelyeket az MTI érdeklődésére küldtek.
dec. 11
16:39
A kormány tanácsadója került a Balassi Intézet élére (ATV)
Hammerstein Judit, a Miniszterelnökség korábbi főtanácsadója vezeti december 1-jétől főigazgatóként a Balassi Intézetet - közölte az MTI megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön.
dec. 11
16:41
Gólyatábori erőszak: a volt hök-elnök elfogult döntésről beszél (ATV)
Az ELTE tanító- és óvóképző kar (ELTE TÓK) korábbi hallgatói önkormányzati elnöke szerint az intézmény fegyelmi bizottsága nem tudott elfogulatlan döntést hozni ügyében. Erről Galántai Tamás tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
dec. 11
16:54
A téli időszak réme: Hogyan kezeljük a torokfájást? (Alternatív Energia)
Egy magyar kutatás fényt derített arra, mennyire vagyunk tisztában a torokgyulladás kiváltó okaival, és megfelelő kezelési módjaival.
dec. 11
16:56
BKV: már zajlik a 3-as metró felújítása (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy uniós forrás nincs, a cég határozott célja a metróvonal felújítása.
dec. 11
16:57
Róna: nem menekülnek meg a devizahitelesek (ATV)
Nem menekültek meg a devizahitelesek a forintosítással, legfeljebb abban az értelemben, hogy mostantól majd forintban fognak tartozni – ezt Róna Péter közgazdász mondta az ATV Start című műsorában.
dec. 11
17:06
Galántai nem tartja jogszerűnek az ellene indított fegyelmi eljárást (Metropol)
Az ELTE tanító- és óvóképző kar (ELTE TÓK) korábbi hallgatói önkormányzati elnöke szerint az intézmény fegyelmi bizottsága nem tudott elfogulatlan döntést hozni ügyében.
dec. 11
17:08
Levelet írt McCain szenátornak Farkas Flórián (Metropol)
Levelében tájékoztatta az Orbán Viktort "fasiszta diktátornak" minősítő John McCaint "mindazon tényekről, amelyek tételesen cáfolják a szenátor állításait."
dec. 11
17:09
Előretörnek az olcsóbb kínai mobileszközök - hetilapszemle (Infostart)
Az Államreform Bizottság elnöke a Heti Válasznak adott interjújában beszélt arról, hogy a bürokrácialeépítés keretében szeretne jelentős változtatásokat elérni. A Figyelő a másodvonalbeli, olcsóbb kínai mobileszközök előretöréséről ír.
dec. 11
17:12
Megöltek egy keresett terroristavezért Maliban (Alternatív Energia)
További tucatnyi fegyverest pedig "harcképtelenné" tettek.
dec. 11
17:15
Baj van a Fideszben, és most jön a neheze (ATV)
A Fideszben azon agyalnak, hogy csak akkora baj van-e, mint 2010 és 2011 között, mert azt később vidáman helyrehozták. A válaszhoz érdemes figyelembe venni, hogy akkor nem volt kitiltási-ügy, nem volt Simicska-Orbán háború, nem létezett az RTL-front, és a vezető fideszes politikusok vagyoni helyzetéről is kevesebbet tudtunk.
dec. 11
17:27
A magyarok háromnegyede jótékonykodik karácsonykor (Infostart)
A magyarok háromnegyede jótékonykodik a karácsonyi időszakban, a legtöbben gyermekotthonokat támogatnának pénzzel - derült ki egy reprezentatív felmérésből, melynek célja egy nagyszabású adománygyűjtés minél hatékonyabbá tétele volt.
dec. 11
17:29
Törvénymódosítást javasol az antiszegregációs kerekasztal (Infostart)
Törvénymódosítást javasol az antiszegregációs kerekasztal annak érdekében, hogy érthetőbbé váljon: az oktatással kapcsolatos jogszabályokban nincs szó szegregáló feltételek kidolgozásáról.
dec. 11
17:33
Három szoba, három gyerek, négy kerék és fizetős M0-ás (ATV)
Megkérdeztük az autópályák mellett található bevásárlóközpontok vásárlóit, mit terveznek jövőre, ha bevezetik januártól a fizető M0-ást és fizetőssé teszik az eddig ingyenesen használható fővárosi szakaszait az autópályáknak.
dec. 11
17:35
BKV: megkezdődött a 3-as metró felújítása (ATV)
A síncserével már megkezdődött a 3-as metró felújítása, a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására pedig kiírták a közbeszerzési eljárást - közölte a BKV csütörtökön.
dec. 11
17:45
Harrach: a kormány megállította a szegénység terjedését (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a kormány a válság után megállította a szegénység és a gyermekszegénység terjedését.
dec. 11
17:48
Ismét terítéken a Pető-ügy (Alternatív Energia)
dec. 11
18:03
BKV: már zajlik a 3-as metró felújítása (Infostart)
A síncserével már megkezdődött a 3-as metró felújítása, a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására pedig kiírták a közbeszerzési eljárást - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel.
dec. 11
18:09
"Szeretek gyilkolni": 42 gyilkosságot vallott be egy brazil férfi (ATV)
Elfogása után 42 gyilkosságot ismert be egy 26 éves brazil férfi, akit a hatóságok eredetileg "mindössze" egy nő megölésével gyanúsítottak - közölte a dél-amerikai ország rendőrsége csütörtökön Rio de Janeiroban.
dec. 11
18:18
Speciális járműveket kapott a katasztrófavédelem (Metropol)
Tizenegy új, összesen 2,5 milliárd forint értékű tűzoltóautót és mobillabort állítottak üzembe.
dec. 11
18:21
A fűszerpaprikák negyedénél találtak kifogásolnivalót az ellenőrök (Infostart)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtöki közleménye szerint 46-féle, hazai boltokban kapható fűszerpaprika őrleményt ellenőriztek és 11-nél találtak kifogásolnivalót. Kiemelték: a magyar fűszerpaprikák kimagaslóan teljesítettek a Nébih terméktesztjén.
dec. 11
18:24
Lesz női kvóta Németországban (Alternatív Energia)
A törvénycsomagot a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezésére készítették el.
dec. 11
18:57
Minden második ember adataival visszaélnek (Infostart)
Majdnem minden második embernek van adatlopással kapcsolatos rossz tapasztalata - derül ki egy friss felmérésből. A Fellowes megbízásából készített vizsgálódás eredményeit ismertetve Kreutz László, a cég értékesítési és marketing igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: bár az emberek alapvetően bizalmatlanok az adatkezelőkkel szemben, mégis hanyagul kezelik saját dolgaikat.
dec. 11
18:59
A Költségvetési Tanács az országvédelmi alap törlését javasolja (Infostart)
A Költségvetési Tanács (KT) megadja az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti előzetes hozzájárulását az egységes költségvetési törvényjavaslat zárószavazásához, egyúttal az országvédelmi alap törlését javasolja - közölte a KT az MTI-vel csütörtökön.
dec. 11
19:03
Hongkong: több mint 200 embert vettek őrizetbe a hatóságok (ATV)
A hongkongi hatóságok őrizetbe vettek 209 embert csütörtökön, amiért ellenszegültek a rendőri erők azon felszólításának, hogy hagyják el az általuk elfoglalt területeket Hongkong belvárosában.
dec. 11
19:15
Karácsonyig kifizetik a Tisza Takarékszövetkezet betéteseit (Infostart)
Karácsonyig várhatóan megkapja kártalanítását a Tisza Takarékszövetkezet valamennyi betétese - mondta el az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kommunikációs vezetője az MTI-nek csütörtökön.
dec. 11
19:17
Erőszak a gólyatáborban - Nem tetszik a hök-vezetőnek a fegyelmi eljárás (Infostart)
Az ELTE tanító- és óvóképző kar (ELTE TÓK) korábbi hallgatói önkormányzati elnöke szerint az intézmény fegyelmi bizottsága nem tudott elfogulatlan döntést hozni ügyében. Erről Galántai Tamás tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
dec. 11
19:18
Dugók lehetnek az M0-ás érdi szakaszán (Alternatív Energia)
Kiterjedt burkolathiba javítása kezdődik, két sávot lezártak péntek reggel, egész nap torlódásokra kell készülni.
dec. 11
19:20
Rendkívüli Orbán-interjú péntek reggel? (Alternatív Energia)
A Népszava úgy tudja, hogy a Fideszben természetesnek tartják a mostani népszerűségvesztést.
dec. 11
19:30
Polgármesterek tiltakoznak a fizetős utak ellen (Metropol)
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal, mert a tervezett formában nem tartja bevezethetőnek az útdíj kiterjesztését. Több polgármester is tiltakozik.
dec. 11
19:33
A hétvégén néhol 13 foknál is melegebb lehet (Infostart)
A hétvégén kezdetben sok lesz a napsütés, de később is csak helyenként lehet gyenge eső. A szél olykor megerősödhet, de marad az enyhe idő, néhol akár 13 Celsius-fok felé is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 11
19:39
Orosz szankciók: Obama óvatosságra intett (ATV)
Óvatosságra intett az Oroszországgal szemben az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetendő újabb szankciók ügyében csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, mivel az újabb büntetőintézkedések megítélése szerint megosztottsághoz vezethetnek az Egyesült Államok és az Európai Unió között.
dec. 11
19:57
CIA-jelentés: „miért van az, hogy egy terroristát arcul csapni bűn?” (ATV)
Nem ért egyet a CIA vallatási technikáiról szóló jelentés több megállapításával a szervezet igazgatója. John Brennan szerint enyhébb módszerekkel nem jutottak volna bizonyos információkhoz. Dick Cheney korábbi amerikai alelnök szerint csak azt tették, amit az adott helyzetben tenniük kellett. Az ENSZ illetékese ugyanakkor bíróság elé állítaná a kínvallatásokban részt vevő ügynököket, és a…
dec. 11
20:09
11 járművet kapott a katasztrófavédelem (Infostart)
Tizenegy új, összesen 2,5 milliárd forint értékű tűzoltóautót és mobillabort állított üzembe csütörtökön az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az MTI-t az OKF helyetteses szóvivője.
dec. 11
20:11
Dugók lehetnek pénteken az M0-s érdi szakaszán (Infostart)
Kiterjedt burkolathiba javítása kezdődik péntek reggel az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a 6-os főúti csomópontnál, emiatt egész nap torlódások lehetnek - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
dec. 11
20:13
McCain-kijelentés - Farkas Flórián levelet küldött a szenátornak (Infostart)
Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom elnöke szerdán levelet küldött John McCain amerikai szenátornak, amelyben visszautasítja a republikánus politikus Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatos szavait.
dec. 11
20:15
"Össznépi, civil megmozdulás" lesz vasárnap délután (Infostart)
Civil szervezetek és szakszervezetek tüntetnek vasárnap délután Budapesten a költségvetési törvény hétfői elfogadása ellen.
dec. 11
20:42
A török kártya (Metropol)
Ukrajnából előbb-utóbb nem jön majd gáz, orosz gáz egyre kevesebb, pedig hosszú évekig még szükség lesz rá. A Déli Áramlatnak pedig „konyec”.
dec. 11
20:45
Így néznek ki az új élelmiszercímkék (Infostart)
Szigorodnak az élelmiszerek jelölésére vonatkozó előírások. Egy uniós rendelet szerint szombattól meghatározott betűméret szerint kell feltüntetni az összetevőket, a nettó mennyiséget és a szavatossági időt. A címkéken külön színnel vagy betűtípussal kell kiemelni az allergén anyagokat.
dec. 11
21:06
Obama óvatosságra intett a Moszkva elleni szankciók ügyében (Alternatív Energia)
"Úgy gondolom, téves az az elgondolás, amely szerint egyszerűen csak tovább és tovább és tovább kell fokoznunk a szankciókat."
dec. 11
21:09
Aszódi: sehol a világon nem nyilvánosak ezek a szerződések (ATV)
Nem történt hirtelen aláírás, minden a tervezett ütemben halad, senki nem kapkod, mondta Aszódi Attila az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Keresés