Az Elephant Holding 2007. áprilisában végzett piackutatása szerint a budapesti panellakásokban élők 67%-a aggódik a házgyári technológiával készült épületek jelenlegi állapota és jövője miatt. Ennél jóval magasabb azoknak az aránya (92%), akik valamilyen időtávlatban szeretnék jelenlegi otthonukat más típusú ingatlanra cserélni. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a költözni vágyók közel 70%-a (az…
A Generali Reform Műhely felkérésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Széchenyi István Szakkollégium közreműködésével felmérést készített a mai magyar lakosság egészségügyi kiadásairól, magánfinanszírozási hajlandóságáról, illetve arról, hogyan ítélik meg a magánbiztosítók esetleges részvételét az egészségügyi alapbiztosításban
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális pályázataira keddtől lehet beadni a jelentkezéseket. Május 7-én a hét régióban összesen tíz felhívás jelent meg, mintegy 27 milliárd forintos keret felhasználására.
Az utaspanaszok érdemi kivizsgálásának, a megfelelő utastájékoztatásnak, a kultúrált jegyvásárlásnak, az utasbiztonságnak és a mozgáskorlátozottak utazási feltételeinek garanciáit tartalmazza majd a Magyar Vasúti Hivatalban készülő intézkedési tervben.
A humán tényező alulértékeltségét nevezi a magyar gazdaság legnagyobb problémájának frissen megjelent könyvében Gazdag László. Az egyetemi docens szigorú monetáris politikával és általános fizetésemeléssel orvosolná a bajt, és úgy véli: az összes eddigi megszorítás teljesen értelmetlen volt. A Bokros-csomag mítosza és a valóság című könyv nemcsak eredeti, de sajnálatosan szerkesztetlen és…
Joe Cocker brit énekes, a soul világszerte ismert képviselője november 7-én Debrecenben, a Főnix csarnokban ad koncertet - közölte a szervező, a Showtime Budapest ügynökség.
Egységes fogyasztóvédelmi szervezetre, valamint a fogyasztóbarát terméket és szolgáltatást jelölő embléma bevezetésére is javaslatot tesz a kormány a fogyasztóvédelmi politikáról szóló határozatban, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Egy éven belül megváltozhatnak lényeges, a lakossági banki szolgáltatást érintő szabályok, amelyek közül néhány leegyszerűsíti, míg mások olcsóbbá teszik az ügyfeleknek a banki szolgáltatások igénybevételét.
Szélesebb EU-szintű összefogást sürgetnek a képviselők a nemzetközi bűnözés elleni küzdelemben. Az EP azt kéri a Tanácstól, hogy hatékonyabb jogosítványokkal segítse az Europol küzdelmét a nemzetközi szervezett bűnözés ellen. A harc része a közvélemény tájékoztatása is.
A lakosság elöregedése az állampolgároknak nyújtott szolgáltatásoknak és az állami szolgáltatások finanszírozásának az átgondolására kényszeríti majd a kormányzatokat
Egységes fogyasztóvédelmi szervezetre, valamint a fogyasztóbarát terméket és szolgáltatást jelölő embléma bevezetésére is javaslatot tesz a kormány a fogyasztóvédelmi politikáról szóló határozatban, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.
Előfordul, hogy valaki csak lakáshitelt venne fel, de pillanatok alatt biztosítást, befektetést is rásóznak. Leginkább azért, hogy az ügynök bezsebelje busás jutalékát.
Igazi áttörés várható az olcsó és gyors mobil internet pár éven belüli elterjedésétől: visszaszorulhat az irodai asztal mellőli munkavégzés, és a mainál jóval szélesebb körben elterjedhet a rugalmas munka. Magyarországon csak minden tizedik céges asztali gépre jut egy vállalati notebook.
A két fő amerikai párt elnökjelöltségére pályázó politikusok között legalább tíz milliomos van, és az aspiránsok vagyona együttesen nem kevesebb mint negyedmilliárd dollárt tesz ki - írta a The Washington Post, megjegyezve, hogy az elnökségjelöltségért folytatott harc döntően a gazdagok "foglalatossága".
Ingatlanpiaci elemzések szerint 1990 óta Budapest lakóinak száma több mint 14 százalékkal csökkent. Ebben, a természetes fogyás mellett, szerepet játszott a fővárosból kiköltözők viszonylag jelentős száma. Ezzel egy időben a fővároson belül a lakosság eloszlása folyamatosan átrendeződött - állítják fejlesztők
Egy éven belül megváltozhatnak lényeges, a lakossági banki szolgáltatást érintő szabályok, amelyek közül néhány leegyszerűsíti, míg mások olcsóbbá teszik az ügyfeleknek a banki szolgáltatások igénybevételét.