Elszámolhatják költségeiket az egyéni vállalkozóként dolgozó prostituáltak. Az iparengedéllyel dolgozó szexmunkások az adóhatóság szerint ügyfeleiknek nyugtát vagy névre szóló, elszámolható számlát adhatnak.
A július elsejével esedékes korrekció alkalmával nem változik a hatósági gázár. A múlt év végi olajárzuhanás, a forint erősödése és az importgáz-ár folyamatos csökkenése sem áprilisban, sem júliusban nem tud begyűrűzni a magyar tarifákba.
A miniszter a Viadommal példálózva mondta tavaly, hogy épülhet olcsóbban is autópálya. Épül, de lehet, hogy beledöglik a cég. A társaság ellen végrehajtáshoz kapcsolódó korlátozó intézkedést rendeltek el a napokban, az alvállalkozók felszámolási eljárás indítására készülnek.
Bár a politikai nyilatkozatok szerint az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjainak brüsszeli elfogadása remekül halad, új pályázatok mégsem jelentek meg az elmúlt egy-két hónapban. Ám amíg a vállalkozók újabb lehetőségekre várakoznak, a gazdák két pályázattal is számolhatnak.
A Magyarországon működő kereskedelmi bankok olyan mértékben növelik devizahiteleik arányát, hogy az már saját, sőt az ország pénzügyi stabilitását is veszélyezteti - derül ki a Világbank legfrissebb elemzéséből.
A GE hibrid meghajtású mozdonyát - mely kategóriájában az első ilyen mozdony - a napokban mutatták be Los Angeles Union nevű pályaudvarán. A hibrid meghajtású tehermozdony képes beépített akkumulátorai segítségével a hőenergiát újrahasznosítani.
2007. június 30-ig dolgozzák ki a lakossági bankpiac problémáit vizsgáló munkacsoportok azt a javaslatcsomagot, amely az ügyfeleket, fogyasztókat szolgáló módon segítheti a további pénzügyi versenyt. A javaslatok szerint, amíg van lehetőség, a banki önszabályozás elsőbbséget élvez az állami beavatkozással szemben.
Budapesten a 2000 és 2005 között épült, úgynevezett újszerű lakások ára több kerületben meghaladja az újakét, de összességében sincs különbség a két kategória árai között - ezt tartalmazza az Otthon Centrum elemzése.
Július elsejével nem változik a gáz hatósági ára - értesült a Népszabadság. Állítólag a nagykereskedőnek nyújtandó "kompenzáció" miatt nem lesz olcsóbb a gáz
Változások várhatók a regionális operatív programok turizmus fejlesztési támogatások esetében. Az ÚMFT idei szakaszában több mint 200 ablak lesz nyitva. Az NFTI. keretén belül már 5000 pályázat valósult meg, így a keret kétharmada került kifizetésre. Szintén változás, hogy az ipari parkokat ezután a ROP-ban kell keresni.
A BMW tavaly szeptemberben mutatta be a világ első, sorozatgyártásra alkalmas hidrogénhajtású autóját, a BMW Hydrogen 7 modellt. Az autóból száz modell készült, amelyeket politikai, gazdasági és közéleti személyiségeknek adnak tesztelésre.
2007 júniusában tagadhatatlanul jobb állapotban vannak a magyar gazdaság teljesítménymutatói, mint a kormány hivatalba lépésekor. Adós maradt viszont a kabinet a hosszú távon fenntartható egyensúly és növekedés megalapozásával. A munkaerőpiac a kifehéredés irányába mozdult, a befektetőket nem rázta meg a kamatadó bevezetése, az agrárium elégedett. A FigyelőNet évértékelő sorozatában ezúttal a…
Az üzleti világ az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a klímavédelem és energiabiztonság kérdésére, a bankokban például külön osztály foglalkozik a környezetvédelmi beruházásokkal. A nyugati világban már javában zajlik egy új, energetikai technológiai forradalom, miközben Magyarországon évről évre kevesebb jutott például lakossági energiatakarékossági támogatásra. Az egységes magyar…
Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók tegnap. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,6 százalék (14,87 pont) emelkedéssel 2572,06 ponton fe...
A lakás-, autó-, utazás- és esküvői kiállítások mellett az idén egy újabb ágazat képviselői mutathatják be kínálatukat egy tematikus vásáron. A június 1-jén nyíló háromnapos Pénzexpón a hitelek és a befektetések kerülnek kiállításra.
Közel van a 10 ezres lélektani határhoz az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulást alkalmazók száma, de nem éri el azt. Az átlagos ekhós bruttó bér 250 ezer forintra rúg - írja a Napi Gazdaság.
A hazai munkanélküliek többsége nem tudja használni a számítógépet, pedig az alapvető felhasználói ismeretek nélkül ma már egyre nehezebb elhelyezkedni - mondta Magyar Bálint kedden Pécsett.
Az Állami Nyomda Nyrt. öt évig érvényes "NATO Titkos" minősítésű tanúsítványt kapott a Honvédelmi Minisztériumtól - közölte az Állami Nyomda kedden az MTI-vel.
Az idén a cégek tőzsdére vitelében Európa alaposan lehagyta az Egyesült Államokat, jóllehet korábban fordított volt a helyzet. A Bloomberg hírszolgálati ügynökség számításai szerint az elsődleges nyilvános kibocsátások (IPO) terén az európaiak értéke 79 százalékkal haladta eddig meg az amerikaiakat, s ha az egész évre marad az előny, akkor ez először fordul majd elő a II. Világháború óta.