Egy cafeteria rendszer bevezetésével a vállalkozásoknak többféle célja lehet. Leggyakrabban az elsőszámú célkitűzés a munkatársak motivációjának, elégedettségének és elkötelezettségének fokozása.
Üdvözölte az Európai Bizottság adó- és vámügyi felelőse, Kovács László kedden, hogy az Európai Unió tagországainak miniszteri tanácsa haladást ért el az elektronikus vámügyintézés végrehajtását célzó...
Nincs új a nap alatt? Akkor mi a helyzet az autóiparral? Sorozatunkban az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág néhány érdekes újítását mutatjuk be. Az első részben például az ujjerezetet figyelő kocsiőrt, vagy az atkákat felfogó szőlőmag-kivonatot.
Oldalunk egy új szolgáltatására szeretném felhívni szíves figyelmét. Legújabb fejlesztésünk eredményeként mostantól feladhatja apróhirdetését internet-oldalunkon keresztül, amellyel így hetente több, mint 10 000 látogatóhoz juthat el! Sőt! Mivel az apróhirdetés megjelenik az Ügyvezető szakmai hírlevélben további 40 000 látogató elérése is lehetségessé válik.
Új költségvetési szabályokat kíván kialakítani 2009-től a Pénzügyminisztérium, amely előtt már 2008-ban pozitív elsődleges költségvetési egyenleget határozna meg, maximalizálná az ország GDP-arányos adósságrátáját és az önkormányzatok eladósodását, valamint középtávú kiadási plafonokat állítana fel - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken Budapesten a Magyar Iparszövetség (OKISZ)…
A munkáltató a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg köteles tájékoztatni a munkavállalót a napi munkavégzéshez szükséges, illetve kapcsolódó - az Mt.-ben tételesen felsorolt - lényeges információkról.
A KÉK NOTESZ-t 2006 óta az Internethajó szervezői adják ki a köznyilvánosság számára mindenkor hozzáférhető adatok felhasználásával a magyar információs társadalom állapotáról.
Az Európai Bizottság egy rendeletbe vonná össze a közös agrárpolitika ágazati piaci szabályozásait, és egyebekben is egyszerűsítené a rendszert. Az EP általánosságban támogatja az áramvonalasítást, ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a változtatások csak a valóban technikai részletekre terjedjen ki.
Még a legképzettebb, leglelkiismeretesebb szakemberek is hibáznak munkájuk során. A kolosszális lebőgéstől az aprócska tévedésig minden belefér: a hibalehetőségek kockázatát bizonyos tényezők növelik. A fáradtság, figyelmetlenség, felkészületlenség, kapkodás és stressz hátrányosan befolyásolja koncentrációdat. Hogyan kezelik a kínos helyzeteket a profik és a szánalmas mentegetőzők? Tippek.
Az EQUAL projekt nemzetközi találkozói jó alkalmat biztosítanak arra, hogy közvetlenül népszerűsítsük az IT-mentor szakmák, a képzés és a foglalkoztatás elterjesztését a különböző európai régiókban.
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom volumene 2007. I. negyedévében 0,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, ezen belül azonban márciusban már 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az amerikai képviselőház harmadik nekifutásra már elfogadta a kémprogramok elleni törvény szigorítását. Korábban 2004-ben és 2005-ben is leszavazták a módosító indítványokat.
A vírus olyan szaporodásra képes program, mely futtatható fájlokat fertőz meg oly módon, hogy hozzá másolja önmagát, és a program futását magára irányítja.
Tizenhárom évvel a GSM szolgáltatás hazai indulása után, áprilisban a mobiltelefon előfizetések száma meghaladta a lakosság lélekszámát - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) pénteken. Száz lakosra már 100,4 előfizetés jut, miután a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma ötvenezerrel 10 millió 108 ezerre nőtt áprilisban.
Az egyik adathalászat ellen küzdő csoport úgy határozott, hogy egy központi adatbázist készít, amelynek segítségével az eddigieknél jóval gyorsabban lesznek kiszűrhetők az adathalász támadások.
A HP bejelentette, hogy olyan hordozható számítógépeket dob piacra, amelyek az adatok hatékonyabb védelme érdekében lehetővé teszik a merevlemezek teljes titkosítását.
A külső árnyékolók mellett vagy helyett alkalmazhatunk beltérben különböző anyagú és szerkezetű árnyékolókat, melyek nagymértékben meghatározzák a helyiség hangulatát, színvilágát, harmóniáját, ez egyben lehet az ablak dísze avagy "ruhája" is. A beltéri árnyékolók többfunkciós szerkezetek, hiszen a napsugárzási hatás csökkentése mellett fontos feladatuk a lakásba való beláthatóság megakadályozása,…
"Szakértők bevonásával, széles körű társadalmi egyeztetéssel mielőbb hozzá kellene látni a magyar adórendszer átalakításához" , mondta Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.
Összesen 187 álláshely szűnik meg májustól a Baranya Megyei Kórházban a növekvő adósság és az aktív ágyak számának jelentős csökkentése miatt - tájékoztatta az intézmény főigazgatója kedden az MTI-t.
Amikor elkezdtem a vállalkozásomat 15 évvel ezelőtt egy kicsi négyzetméternyi helyiséget szemeltem ki magamnak a lakáson belül, ahol úgy éreztem, tudok koncentrált munkát végezni. Nem sok lehetőségem volt a helyiség megválasztásakor, hogy hol is alakítsam ki a munkámnak legmegfelelőbb dolgozó sarkot, de igyekeztem bizonyos kritériumokat betartani. Azóta természetesen sok idő telt el és kinőtte azt…
A délelőtti kereskedés alapján a forint a 249,5-250,5 forintok közötti sávot jelölte ki magának: a gyors emelkedéseket és gyengüléseket ugyanis ezek a szintek tartották meg a délelőtt folyamán.
A Symantec biztonsági jelentéséből kiderül, hogy az utóbbi időszakban egyre kevesebb elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás indul a különböző célpontok ellen.
A német vállalatvezetők küzdenek a minimálbér ellen, az ágazati szövetségek figyelmeztetnek: a minimálbér bevezetése miatt rohamosan tovább terjedhet a feketemunka, amely már úgyis megkétszereződött az utóbbi három évben.
Új költségvetési szabályokat kíván kialakítani 2009-től a Pénzügyminisztérium, amely előtt már 2008-ban pozitív elsődleges költségvetési egyenleget határozna meg, maximalizálná az ország GDP-arányos adósságrátáját és az önkormányzatok eladósodását, valamint középtávú kiadási plafonokat állítana fel - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken Budapesten a Magyar Iparszövetség (OKISZ)…
A szakmai alapképzés tanműhelyben, továbbá központi képzőhelyen is meg lehet szervezni. Munkahelyi körülmények között a csoportos képzési vagy egyedi munkahelyen, illetőleg megfelelő feltételekkel rendelkező tanműhelyekben is meg lehet szervezni.
Az Európai Bizottság egy rendeletbe vonná össze a közös agrárpolitika ágazati piaci szabályozásait, és egyebekben is egyszerűsítené a rendszert. Az EP általánosságban támogatja az áramvonalasítást, ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a változtatások csak a valóban technikai részletekre terjedjen ki.
A "de minimis" alá tartozó kedvezmények köre igencsak széles. Számtalan tanulmány, cikk jelent meg az alkalmazásukról, amelyben részletesen szokták ecsetelni, hogy bizony-bizony részletes adatszolgáltatást kell teljesíteni a társasági adóbevallásban az elmúlt három évre, amely 1095 napot tesz ki. Ez az adóhatósági igény azonban ütközik a jogszabállyal…
Az április végi, május eleji fagy jóval több mint húszezer gazdálkodónál okozott kisebb-nagyobb, a szakértők szerint mintegy 40 milliárd forintra becsült kárt. Az önkéntes kárenyhítési alapból - a kormány döntése után - mintegy 6-7 milliárd forintnyi kárenyhítésre számíthatnak.
Az álláshirdetések nagy részében a pályázótól fényképes önéletrajzot kérnek a cégek. Technikailag egyszerű Word dokumentumba beilleszteni egy képet, ám jelentősen leronthatja esélyeinket egy oda nem illő fotó.
Még öt napig igényelhetik a diákhitelt azok, akik még ebben a szemeszterben pénzhez szeretnének jutni - tájékoztatta Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Az érettségi csupán jó alap a továbblépéshez, önmagában kevés a karrierépítéshez. Általános középfokú végzettséggel ugyanis az álláspiac alacsony fizetést és kevésbé izgalmas munkákat kínál.
A magyar felnőtt korú népesség jelentős része legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 2,4 millió ember él ma Magyarországon akinek nincs semmiféle szakképzettsége - mondta Székely Judit...
A vállalati csalások legtöbbjét a cégvezetés tagjai követik el, a tipikus csaló 36 és 55 év közötti férfi, aki már több mint hat éve a cégnél dolgozik, kivívta a felső vezetők bizalmát, és maga is vezető pozícióban van - derül ki a KPMG...
Létezik egy minősítés , a PPOS (Privacy Policy Online Services) ,, mely jogi szempontból auditálja a vállalatok adatkezelési módszereit, ezáltal növeli a felhasználók bizalmát.
A StopBadware.org szervezet kiadta azt a jelentését, amelyből kiderül, hogy napjainkban mely Internet szolgáltatók szerverein található a legtöbb fertőzött weboldal.
A merevlemezeket gyártó cégek biztonsági megoldások fejlesztése terén tett erőfeszítései kezdenek beérni, ugyanis a Seagate után immár a Hitachi is bemutatta a nagy teljesítményű, biztonságos winchestereit.
Évente több ezer fiatal szerez agrár területen diplomát. A piac nehezen szívja fel ezt a létszámot, ezért a kapcsolatoknak, a szakmai gyakorlatnak kiemelt jelentősége van. A Budapesti Agrárkamara elnöke szerint...
Megváltoztak az utóbbi évtizedben a munkavégzési szokások és elvárások. Egyre többen túlóráznak, nőtt a rugalmas munkaidőben dolgozók száma és egyre egyenetlenebb a munkaterhelés.
Így a tanítási év vége felé ismét aktuálissá válik a diákok nyári munkavállalásának a kérdése. Sajnos minden évben vannak olyan diákok, akik nem elég körültekintően kezdenek hozzá a munkakereséshez, és a jó fizetés reményében elfogadják...
A régióban a magyar adóhatóság jó minősítést érdemel, de a szolgáltatói funkcióját és módszereit illetően kissé lemaradt az angol hatóságtól - állapította meg Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers (PwC) cégtársa kedden...
Európai kutatók egy olyan kamerát fejlesztettek ki, amely képes arra, hogy a repülőtereken valamint a vasúti pályaudvarokon automatikusan jelezze a gyanús mozgásokat, illetve az elhagyott csomagokat.
Az illegálisan működő vállalkozások leleplezésére szakmai programot dolgozott ki Baromfi Termék Tanács (BTT) az adóhatósággal közösen - mondta Bárány László, a terméktanács elnöke az MTI-nek szerdán.
Rendszertelenül és egészségtelenül táplálkozik a felnőtt lakosság legalább egyharmada. Kevesebb dolgozó eszik rendszeresen ebédet, megnőtt a vacsora szerepe - derül ki a Gfk piackutató cég felméréséből.