Jelenleg is folynak egyeztetések az önkormányzati szövetségekkel a 25 ezer önkormányzati képviselői hely öt-nyolcezer fővel való csökkentéséről - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. Gyurcsány Fere...
Legfőbb céljának azt tekinti, hogy az általa képviselt szakmák megbecsültek legyenek, illetve modernizálódjon a hozzájuk kapcsolódó, gyakran elavult jogszabályi környezet
A BNP Paribas két, Magyarországon újnak számító befektetési terméket kínál, amelyeket bevezetnek a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) is: a BNP Paribas New Emerging részvényt és a BNP Paribas Agribusiness ...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyeztetést kezdeményez Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökével a következő két év politikájáról - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján,...
Érdemes tisztában lennie mindkét félnek, mi minősül munkahelyi balesetnek, milyen esetekben kötelező kártérítést fizetnie a foglalkoztatónak, illetve mikor mentesül az alól. Amennyiben bekövetkezett a baj, a dolgozót olyan helyzetbe kell hozni anyagilag, mintha a baleset nem következett volna be. A munkaadónak ezenfelül a társadalombiztosítás kiadásait is meg kell térítenie - áll a Napi…
Utas- és poggyászbiztosítás megkötésekor érdemes figyelembe venni a külföldön tartózkodás időtartamát. Nyaralás előtt nem árt átgondolni azt sem, mit teszünk majd, ha az autónk egy idegen országban hibásodik meg, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, mi történhet a lakásunkkal, amíg távol vagyunk.
A Kopint-Tárki szerint a gazdasági növekedés az idén 2,2 százalékkal bővül, 2009-ben pedig 3 százalékkal nő a magyar gazdaság - mondta Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója.
A következő BrandTrend kerekasztal beszélgetés június 18-án 18 órakor lesz. Téma: Aki nincs velem, az ellenem...? Kommunikációs Konferencia Piac Ki, hol, mit, miről, mikor? Helyszín: Magyar ...
A Generali Alapkezelő június közepétől öt új, köztük egy, a hazai piacon újdonságnak számító befektetési alappal bővíti termékportfólióját. Az alapok június 30-ig jegyezhetők.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szakértői szerint az őszi búza fejlődési folyamatát befolyásolta leginkább az elmúlt hetek változékony időjárása, így ebből a gabo...
2007 második felében felívelő időszak kezdődött a balatoni ingatlanpiacon. A pezsgés egyelőre a nagyobb városok és főbb turisztikai célpontok piacán látványos, ám várható, hogy a már régóta beharangozott nagyszabású idegenforgalmi és egyéb fejlesztések megindulására egyre nagyobb területet érint majd.
A fejlődő gazdaságok a kockázatkezelésből eredő előnyök hasznosításában megelőzték a fejlett piacokat – derül ki a BT Global Services új tanulmányából. A brazil, kínai, indiai és dél-afrikai ...
Miközben az Európai Központi Bank (EKB) szokatlanul nyíltan kamatemelést valószínűsít már júliusra, egy másik mértékadó központi bank, a Bank of England kedden értésre adta, hogy a gazdasági növekedés...
2007-ben az emberek legtöbbet általános üzletekben, illetve távol-keleti boltokban és utcai árusoknál vásároltak. Cipőt egy évben hétszer vett egy magyar háztartás.
A televízió készülékek üzemben tartási díjával kapcsolatos előírások hatékonyabb betartatásáról egyeztetett dr. Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke és dr. Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.
Jelentősen, 32 százalékkel csökkent a halálos közúti balesetek száma 2008 első öt hónapjában a megelőző év hasonló időszakához képest - olvasható a rendőrség honlapján.
A Zsigmond Király Főiskola a tavalyi évtől kezdve kompetenciaképzéseket tart nappali tagozatos diákjainak a használható tudásért. A képzés olyannyira sikeres volt, hogy a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. szerepvállalása révén a következő tanévben is folytatódik - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Illetékekből május végéig 58,4 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 13 milliárd májusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból.
Az M7-es autópálya Siófoktól a horvát határig vezető szakaszán a közeli benzinkutakhoz irányító táblákat helyez el az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK), a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (...
Blokkoló kisebbségi részesedést szeretne magának a GYSEV a MÁV Cargóban, amelyet az osztrák ÖBB-hez tartozó Rail Cargo Austria (RCA) céggel közösen vett meg - mondta Bécsben gazdasági újságíróknak Szé...
Jövő héten kedden találkozik az SZDSZ vezetőivel Gyurcsány Ferenc. Ezt maga a kormányfő jelentette be az MSZP-frakció ülésének szünetében Budapesten. A találkozón abban kell egyetértésre jutni, mel...
A Pénzügyminisztérium (PM) júniusra 281,2 milliárd forint államháztartási hiányt vár, az önkormányzatok nélkül - közölte keddi sajtótájékoztatóján Keller László, a tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón. Elmondta azt is, hogy a 2009-es költségvetés összeállítása tervszerűen halad.
Oroszország a harmadik Kína és az Egyesült Államok mögött a világ legnagyobb gazdasági társaságainak és alapjainak 2014-re szóló beruházási terveiben. A KPMG Consulting által 15 országban megkérde...
Amennyiben egy korábban nem lakóingatlannak minősülő ingatlant átalakítása miatt átminősítenek, s ennek következtében áfa szempontból már lakóingatlannak minősül, akkor egy új, korábban nem létező lakóingatlan jön létre, amelynek értékesítése úgy tekintendő, mint az új lakóingatlan első értékesítése - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatójában.
Csökkentek, bár az elemzői várakozásoknál kevésbé, a megkezdett lakóingatlan-építések májusban az Egyesült Államokban: a visszaesés 3,3 százalékos volt, éves szintű 975 ezerre. Ez 1991 márciusa óta le...
A múlt évben 2006-hoz képest még nagyobb veszteségeket halmozott fel a két lóversenyzéssel foglalkozó állami cég, az állami vagyonkezelés ezért az üzleti szerepvállalást szorgalmazza - derül ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács közleményéből.
Magyarországnak jó esélye van arra, hogy Budapestre települjön az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP-frakció ülésének szünetében. Hac...
Csökkentsék minimálisra, vagyis a jelenlegi harmadára a nagyvállalatoknak nyújtott egyedi támogatásokat, szüntessék meg a bújtatott adókedvezményeket, valamint emeljék meg a csomagolások termékdíját az újrahasznosítás költségeinek függvényében – egyebek mellett ezeket szabta feltételül az adórendszer környezetbarát átalakításának a Levegő Munkacsoport, néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott…
Váratlan csökkenést mutat az ipari termelés májusi mutatója az Egyesült Államokban: a kedden közzétett adat szerint a visszaesés 0,2 százalék volt. A Fed közleménye szerint a kapacitások kihasználtság...
Az SZDSZ egyetlen javaslatot sem támogat, amely növeli a munkanélküliséget, csökkenti a gazdaság versenyképességét és hatalmi szóval mondja meg az embereknek, hogy miként osszák be a saját idejüket - ...
A Dun and Bradstreet (D and B) programja alapján összeállította az idei év első negyedévére vonatkozó jelentését a fizetési tapasztalatokról, amelyből kiderül, hogy a magyar vállalkozások számláiknak mindössze 38 százalékát fizetik ki határidőre, a számlák 62 százalékánál legalább 2 napos késedelembe esnek.
Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos állami látogatás tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be annak kap...
A munkaerőpiacról olyan visszajelzések érkeztek az oktatási tárcához, hogy jó alapképzettségű munkaerőre van szüksége a munkaadóknak, két nyelvvizsgával
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot "csalt el" egy budapesti cég - közölte kedden az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az autókereskedéssel foglalkozó fővárosi szék...
A világ legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs 10 százalékkal kisebb nyereségre tett szert a második negyedben az egy évvel korábbinál, de könnyedén felülmúlta az elemzők várakozásait. Elsősor...
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
Narancssárga riasztást adott ki délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd. Nadrai Attila elmondta...
Erősödött a forint kedden, az euró délután már csaknem két forinttal ért kevesebbet, mint hétfőn. A budapesti bankközi devizapiacon délután fél ötkor 245,60/70 forintot ért egy euró, az európai deviza...
A TEÁOR és szakmakód változással érintett adózók a változás-bejelentést 2008. december 31-éig, írásban terjeszthetik be az állami adóhatósághoz - jelentette be az APEH honlapján. A változás-bejelentés illeték- és igazgatási szolgáltatási díjmentes eljárás.
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munka...
A kormány folyamatosan egyeztet a fuvarozók képviselőivel szakértői, illetve tárcaszinten - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn délelőtt tárca, délu...
Az MSZP-frakció végigdolgozza a nyarat, kéthetente ülést tart, amelyeken az aktuális politikai teendőket és egy-egy kiemelt témát vitat meg - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője....
"Az egyéni vállalkozók és kisvállalatok aránylag nyitottak arra, hogy fogyatékkal élőket vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak. Sajnos ez nem mondható el sem a közép méretű cégekről, sem a multinacionális vállalatokról" - ismertette felmérésének eredményét Gyülingné Schindler Rózsa, a Székesfehérvári Regionális Képző Központ igazgatója a MindenTanulásban. Még mindig kevés…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX kedden 0,21 százalékkal, 44,12 ponttal 21.464,79 pontra gyengült, a hétfői 1,4 százalékos csökkenés után. A forgalom viszonylag alacsony, 11,6 milliárd fori...
A cégbíróságnak július 1. helyett elég az év végéig bejelenteni a TEÁOR számok változását, ez csak az ügyvéd díjába kerül, mivel az igazságügy miniszter rendelete szerint ezt a változást nem kell közzétenni, tehát díja sincs. Az Apehnál viszont maradt a július 1-i hatráridő.