A csoportszintű szervezeti átalakítási folyamat keretében 2008. július elejétől átszervezésre kerül sor a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese által irányított területen. Az átalakítás célja egy karcsúbb és hatékonyabb szervezet létrehozása, valamint nagyobb hangsúly helyezése a külső és belső ügyfeleinkre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Nem helyezte hatályon kívül a Heves Megyei Bíróság a hevesi megyegyűlés azon döntését, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a megyegyűlés alelnöke.
A Budapest Winter Invasion keretében több mint 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a fővárosban 2007. december 1. és 2008. március 31. között
A Start Plusz kártyákból több mint kétszer annyit váltottak ki az érdekeltek eddig, mint a nagyobb kedvezményt biztosító Start Extra kártyákból - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatóból. Az álláskeresők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő új kártyatípusokat az elmúlt év júliusától lehet kiváltani, azóta 10 283 Start Plusz kártyát és 4602 Start Extra kártyát…
A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyijövedelemadó-bevallásokkal pénzt visszaigényelni a magyar adóhatóságtól. Az APEH szóvivője az InfoRádiónak elmondta: néhány millió forintot el is utaltak a csalóknak, akiktől visszaperelik majd a pénzt.
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget. Az értekezleten 151 ország képviselője ...
Ezermilliárd forinttal csökkentené a foglalkoztatás költségeit az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat. A szerzők az állami kiadások mérséklésével, valamint bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák a szükséges forrást.
Csökkent a vállalati csődök száma Németországban az idei év első negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint január-március között 7147 vállalati csődöt regisztráltak Németországban, 12,6 százal...
A Bank of England a jelenleg érvényes 5,0 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatot. A döntés arra utal, hogy a BoE-t egyre inkább a gyorsuló infláció, semmint a lassuló gazdasági növekedés aggasz...
Az Európai Központi Bank változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, tekintettel arra, hogy változatlanul fennáll az infláció felgyorsulásának a veszél...
Egy bűnbanda - több helyen is az országban - megpróbált hamis személyi jövedelemadó-bevallásokkal pénzt visszaigényelni az APEH-től. Az adóhatóság szóvivőjének elmondása szerint az illetőknek sikerült is kicsalniuk néhány millió forintot ily módon, amit majd per útján kíván visszaszerezni az APEH - adja hírül az InfoRádió.
Hétfő óta sztrájkolnak a lengyel postások, hogy nyomást gyakoroljanak a vezetőségre, az ugyanis nem hajlandó megfelelő mértékben emelni a béreket - adja hírül a Human Resource Executive Online.
A befektetők Kínát tartják a világ legvonzóbb régiójának, de az elmúlt évben jelentősen növekedett Oroszország vonzereje is. A tények ugyanakkor azt tükrözik: még mindig Európába érkezik a legtöbb külföldi befektetés - állapította meg az Ernst & Young
Nem valószínű a magyarországi inflációs cél emelése, sőt ha egyáltalán módosítják, inkább csökkentés várható - áll az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző cég elemzésében. A 4cast nevű, p...
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet azt mondta, "nem biztos, de lehetséges", hogy a bank a következő, júliusi kamatértekezletén "esetleg kis kamatmozdulatot tesz". A bank a gazdasági...
Barack Obama szenátor, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje kijelölt egy háromtagú szakértői csapatot, köztük Caroline Kennedyt, John F. Kennedy volt elnök lányát, hogy térképezze fel szám...
Az egész ország területére kiterjedõ adócsalás-sorozatot leplezett le az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH), az ügyben egyelõre ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést - értesült a HavariaPress.
Ezer milliárd forinttal csökkentené az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat a foglalkoztatás költségeit, ehhez a forrást az állami kiadások mérséklésével, bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák - mutatták be tanulmányukat a szerzők csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a magyar gazdaság lassú növekedése egyrészt a világgazdaság lassuló növekedése, és a magyarországi fogyasztás alacsony ütemű bővülése miatt alakult ki.
A MÁV és a MÁV Cargo privatizációjában segédkező két tanácsadó, az UniCredit-CAIB és a The Boston Consulting Group kapta az európai, közel-keleti és afrikai térség legjobb privatizációjának díját a MÁ...
Az Európai Bizottság döntése értelmében az áramtermelőknek vissza kell fizetniük a magyar állam számára azt a támogatást, amelyet az ország európai uniós csatlakozása óta kaptak, azok ugyanis ellentétesek a közösségi szabályokkal. Az összegből akár a lakosság is kaphatna, ez azonban valószínűtlen.
Megállította a forint erősödését az EKB kamatdöntést követő nyilatkozat a budapesti bankközi devizapiacon. Délután négy órakor 242,60/70 forinton jegyezték az eurót, szinte megegyező árfolyamon a szer...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,41 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 22.296,41 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,30 százalékkal 22.700 forintra csökkent, az OTP részvénye...
Tavaly még Nyugat-Európa volt a külföldi tőkebefektetések legvonzóbb célpontja, Kína azonban hamarosan átveheti a vezető szerepet. Ugyanakkor ez a várakozás még nem vált valósággá. Tavaly a külföldi tőkeinvesztíciók harminchét százaléka Nyugat-Európába irányult, míg Kína részesedése nem érte el az öt százalékot.
A dezinflációs folyamat az árfolyamcsatornától, a kamatcsatornától és az inflációs várakozásoktól függ, Magyarországon az árfolyamcsatorna jelentősége a legnagyobb - mondta Simor András. A Magyar Nemz...
Rendkívül alacsony a 35 évnél fiatalabb gazdálkodók aránya Európában - az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésen csütörtökön elfogadott jelentésben aggodalmát fejezte ki emiatt, egyúttal javaso...
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tavaszi előrejelzései alátámasztják a kormány prognózisát.
Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió az ambiciózus szennyezőanyag-kibocsátási céljainak teljesítését célzó erőfeszítések tagállamok közti elosztásakor - a jelenlegi szövegtervezetekkel ellentétben - vegye figyelembe mindazokat az eredményeket, amelyeket az új tagállamok 1990 óta értek el ezen a területen, hangoztatta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára az…
A foci EB-n hazájuk válogatottjának szurkolók igencsak eltérő áron juthatnak hozzá a frissítő nedűhöz. A habos nektár árában Románia verhetetlennek bizonyul
Ahogy közeleg az euró szlovákiai bevezetésének - január elsején esedékes - napja, úgy bukkannak fel egyre nagyobb számban az euróval üzérkedő nepperek és csalók
Noha a kalózkodás fokozódik 2000 óta, a félelmek ellenére még nem alakult ki együttműködés a tengeri rablók és a terrorista csoportok között - állítja egy tanulmány
Az elmúlt években az élelmiszerárak az egész világon drasztikusan megemelkedtek, és jelentősen megugrott a fogyasztás. Miután a folyamatnak még nincs vége, és valószínűleg a magas árak és a nagy kereslet hosszú távon jellemző marad, az Európai Unió is lépéskényszerbe kerül, hiszen jelenlegi támogatási mechanizmusa éppen a termelés csökkentését szolgálja. Vajon mi lesz a már eddig is sok vitát…
Az Országgyűlése elfogadta a versenytörvény módosítását, így a jogszabály a döntés következtében jelentős mértékben átalakul. A változtatások 2008. szeptember elsejétől lépnek hatályba. A változtatásoknak köszönhetően jelentős mértékben bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára is.
Komoly figyelmeztetésnek kell tekinteni, hogy szlovák számvitelt tanulnak a magyar könyvelők, szlovák autóval járnak a magyar vállalkozók, s hetente több tucat vállalkozás települ át Szlovákiába, ahogy azt is, hogy a magyarok Ausztriába mennek vásárolni, Svájcba viszik megtakarításaikat és Romániába járnak dolgozni - hívták fel a figyelmet a magyar adórendszer további tarthatatlanságára a Magyar…
A Bizottság által elindított környezetvédelmi tudatosító kampány Magyarországra ért. "Az éghajlatváltozás rajtad múlik!" című programsorozatban sportesemények, fiataloknak szánt vetélkedők, valamint televíziós hirdetések próbálják felhívni a figyelmet az éghajlatváltozásra. Ennek keretében a hétvégén a Margitszigetre várják a sportolni vágyókat.