Ön szerint bekerülhet-e a magyar olimpiai csapatba a nem a hazai szisztéma szerint, Amerikában készülő Fazekas Krisztina, aki a szegedi kajak-kenu válogatón másodikként végzett Kozák Danuta mögött? Ossza meg velünk véleményét a Nemzeti Sport szokásos olimpiai szavazásán!
Fehér Csaba, Juhár Tamás és Hahn Árpád személyében korábbi válogatott futballisták is indulnak a jövő hét végén először sorra kerülő footgolf-világbajnokságon, melyet Kisorosziban rendeznek meg.
Nyolc embert meglőttek hétfő éjjel, alig néhány sarokra az oklahomai Chesapeake Energy Arénától, miután a város csapata, az Oklahoma City Thunder az NBA-rájátszásban legyőzte a Los Angeles Lakerst.
Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a női 400 méteres vegyes úszásban megszületett az első magyar aranyérem a Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokság első napján. Hosszú Katinka 4:33.76-os idővel végzett az élen, másodikként 4:35.68-cal pedig Jakabos Zsuzsanna csapott a célba. Tekintse meg a magyar lányok győztes futamát!
Múlt héten 208 hegymászó vágott neki a csúcsnak, ám a szombati visszafele úton négyen közülük életüket vesztették a Mount Everest hegymászási történetének egyik "leghalálosabb" napján.
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC hivatalos közleményben jelezte, hogy azonnali hatállyal felbontotta S. József szerződését, akit gyanúsítottként hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség.
Tegnap megműtötték Szamoránsky Piroskát, a női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott beállóját, felépülése várhatóan három hónapot vesz igénybe. A KEK-győztes csapatot közben fogadta Tarlós István főpolgármester.
A német Hertha BSC csapata fellebbezést nyújtott be a Német Labdarúgó-szövetségnek (DFB), miután a szervezet elutasította a csapat óvását a Düsseldorf elleni osztályozó mérkőzéssel kapcsolatban.
Alessandro Del Piero, az olasz Juventus labdarúgócsapatának élő legendája pénteken egy torinói hotelben tartott sajtókonferencián jelenti be, hogy hol folytatja pályafutását.
A Chelsea kedden megerősítette, hogy távozik a klubtól Didier Drogba, aki szombaton a Bayern München ellen megnyert labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő hőse volt.
Dara Eszter 55.70-es idővel harmadik lett a futamában a 100 méteres gyorsúszás középdöntőjében, összesítésben azonban kilencedikként épphogy lemaradt a fináléról a debreceni Európa-bajnokságon.
Két magyar is érdekelt volt a férfi 100 méteres hátúszás döntőjében a debreceni úszó Eb-n: Bernek Péter 54.77-es idővel negyedik, Bohus Richárd pedig 55.00-val nyolcadik lett.
A svéd Sarah Sjöström nyerte meg a női 50 méter pillangó döntőjét a Debrecenben zajló úszó Európa-bajnokság második napján. Az ezüstérmet az észt Triin Aljand szerezte meg, a dobogó alsó fokára pedig a norvég Ingvild Snildal állhat fel.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona a Kortárs Művészetek Múzeumában mutatta be a 2012–13-as szezonban használandó mezeket. Annyiból mindenképpen találó a helyszín, hogy semmi hagyományos nincs a hazai szerelésben.
A baszk Jon Izagirre nyerte meg az olasz kerékpáros körverseny (Giro d’Italia) 16. szakaszát, miután egy tízfős szökevénycsoporttól sikeresen lépett el az utolsó kilométereken.
Joe Cole, az angol Liverpooltól a francia Lille-nek kölcsönadott angol középpályásnak az idény végén lejár a kölcsönszerződése és reméli visszatérhet Liverpoolba és újra a csapat meghatározó tagja lehet.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter a negyedik, Bohus Richárd pedig a nyolcadik helyen végzett a férfi 100 méter hát kedd délutáni döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Egerszegi Krisztina, az úszósport legendás alakja szurkol Cseh Lászlónak, hogy döntse meg a rekordját, és ő legyen a legtöbb Európa-bajnoki aranyérmet szerző magyar úszó. Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszeginek 50 méteres medencében kilenc, Csehnek pedig nyolc kontinenselsősége van pillanatnyilag.
Az olasz Fabio Scozzoli nyerte meg a férfi 100 méteres mellúszás döntőjét a debreceni Eb-n, a bronzérmet pedig honfitársa, Mattia Pesce szerezte meg. Kettejük közé az ukrán Valerij Dimo ékelődött be.
Marosi Katalin – oldalán a horvát Darija Jurakkal – bejutott a legjobb nyolc közé a 637 ezer dollár összdíjazású, brüsszeli salakpályás női tenisztorna párosversenyében. A duó a keddi első fordulóban nagy meglepetésre az első helyen kiemelt Kveta Peschke, Katarina Srebotnik cseh, szlovén párost búcsúztatta.
Budapest - Nehéz helyzetbe kerülhet Balzsay Károly (32). A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi világbajnoki övét az ukrán Sztanyiszlav Kastanov (27) ellen Donyeckben megszerző, majd Dimitri Sartison (32) ellen Németországban megvédő ökölvívó újra idegenbeli mérkőzésre kényszerülhet.
Tóth Márton, a Honvéd vízilabdázója a Vasas együtteséhez szerződött. A szőke center, aki jobbszélsőként is bevethető, már korábban is szerepelt a piros-kékeknél, ahová most két évre írt alá.