A női váltó hatodik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók kolomnai olimpiai kvalifikációs világkupájának vasárnapi zárónapján, ezzel pedig - a magyar csapat számításai szerint - kvótát szerzett a szocsi téli olimpiára.
Míg a brazil labdarúgó-válogatott Honduras ellen gálázott, addig Olaszországban az AC Milan edzésén a világbajnokság házigazdájának keretéből kimaradó Kaká Philippe Mexest oktatta. Az aranylabdás brazil rávezette a francia védőre a labdát, majd egy parádés mozdulattal, a lába között emelte át.
Az orosz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Alanyija Vlagyikavkaz hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Priskin Tamással és egy másik játékossal. A klub súlyos anyagi problémákkal küszködik, a magyar csatár pedig ezért kérte, hogy távozhasson a csapattól.
Austin — Christian Horner (40) aligha felejti el a negyvenedik születésnapját. A Red Bull Forma–1-es csapatának főnöke szombaton ünnepelte a jeles évfordulót, és két pilótája, Sebastian Vettel (26) és Mark Webber (37) gondoskodott arról, hogy örök emlék maradjon Horner számára a köszöntés. Ráadásként pedig tegnap Vettel megnyerte az Amerikai Nagydíjat.
A tavalyi, spanyolok elleni ütközethez hasonlóan ezúttal is Radek Stepánekre maradt a feladat, hogy megnyerje a Davis-kupa-finálé mindent eldöntő, ötödik mérkőzését, ő pedig ezúttal sem roppant össze a teher alatt: 6:3, 6:1, 6:1-re verte meg a szerb Dusan Lajovicsot, így Csehország megvédte tavaly megszerzett címét.
A Ferencváros 29–21-es vereséget szenvedett a Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának utolsó fordulójában. A montenegrói csapat így továbbjutott, míg a kvartett harmadik helyén végző FTC a KEK-ben folytatja.
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában a papírformának megfelelően a KTE-Duna Aszfalt tízpontos győzelmet aratott a Marso Nyíregyházi KK vendégeként.
Eddigi négy csoportmérkőzését egyaránt megnyerte az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, következő ellenfele a Celje lesz. Kövesse a mérkőzés alakulását folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Sebastian Vettel mellől csapattársa, Mark Webber rajtol az élről a 35. Amerikai Nagydíjon. A német világbajnok Ascari rekordjára hajt, míg a harmadik sorból induló Lewis Hamilton és Fernando Alonso a konstruktőri világbajnokság második helyéért küzd egymással.
Zsinórban harmadszor nyerte meg a férfi vízilabdázók Magyar Kupáját az A-Híd Szeged. A Szolnok elleni döntő után a győztes féltől Vincze Balázs vezetőedző és Nagy Viktor, míg az ezüstérmestől Kovács István szakmai igazgató és Hosnyányszky Norbert értékelt az NSO Tv-nek.
A Dunaújvárosi Főiskola VE sikerével zárult a Szolnokon rendezett női vízilabda Magyar Kupa. Az NSO Tv-nek a győztes gárda vezérei, Gurisatti Gréta és Menczinger Kata a csapatjátékot emelte ki, míg a ZF-Eger vezetőedzője, Kelemen Attila szerint a centerek gyenge teljesítménye miatt kaptak ki.
Szolnok — További egy évig őrizheti vitrinjében a Magyar Kupát a Szeged férfi vízilabdacsapata, miután a vasárnap délutáni döntőben 9-5-re nyert a szolnokiak ellen, s így zsinórban harmadszor lett kupagyőztes. Ez a triplázás legutóbb 1976 és 1978 között a Ferencvárosnak sikerült.
Megszerezte ötödik sikerét is a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében az MKB-MVM Veszprém, mely a Celje otthonában aratott ötgólos győzelmet. A magyar csapat így öt forduló után is százszázalékos mérleggel vezeti az A-csoportot.
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a címvédő Dab.Docler otthon nyert a Brassó ellen, az Újpest vendéglátóként kapott ki a Csíkszeredától, míg szétlövéssel kapott ki az FTC otthon az Érsekújvártól.
Ritkán látható jelenet játszódott le a jelenleg is zajló Philadelphia Eagles–Washington Redskins (24–0) amerikaifutball-mérkőzés előtt. A hazaiak futója, LeSean McCoy kiment pacsizni a szurkolókhoz, de nem tetszett neki, hogy egy Redskins-szimpatizáns előtte lengeti csapata zászlóját, ezért kitépte a kezéből, majd összegyűrte és eldobta.
A Ferencváros nyolc góllal kikapott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának hatodik, utolsó fordulójában, így kiesett, és átkerült a KEK nyolcaddöntőjébe.
Az utóbbi két fináléhoz hasonlatosan a szegediek sikerét hozta az első alkalommal 1923-ban kiírt férfi vízilabda Magyar Kupa idei döntője: a címvédő gárda, akárcsak 2012-ben, most is a Szolnok fölött aratott diadallal lett első.
Hiába tett szert 13–0-s előnyre a Cleveland Browns a Cincinnati Bengals otthonában, végül 41–20-ra kikapott az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 11. fordulójában. A címvédő 5 óra 20 perces meccsen kapott ki Chicagóban. Az elmúlt négy év további bajnokaiból a New York Giants legyőzte a Green Bay Packerst, a Saints pedig nagy hajrával diadalmaskodott a San Francisco 49ers ellen.
Felemás napja volt Andre Ellingtonnak, az Arizona Cardinals amerikaifutballcsapat futójának. A Cardinals ugyan 27–14-re megnyerte a Jacksonville Jaguars elleni mérkőzést, ám Ellington az egyik támadásnál olyan szerencsétlenül ütközött a Jaguárok védőjével, Jason Babinnal, hogy a haja ellenfele kezében maradt. Íme!