Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján a Toronto Maple Leafs hazai pályán sima, 5–2-es győzelmet aratott a New York Islanders felett. A vendégek támadójának, John Tavaresnek azonban nem csak ez fájt a találkozó kapcsán, hiszen a második harmad 5. percében Nyikolaj Kuljemin kőkeményen leütközte a 23 éves centert, ráadásul úgy, hogy fejjel beleállt a vonalbíró hasfalába. Az…
Sorozatban harmadszor nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupát a Szeged együttese. A címvédő a fináléban a Szolnok ellen győzött 9-5-re. Vincze Balázs vezetőedző kiemelte, hogy az 5-1-es első negyed ellenére nehéz és izgalmas meccs volt.
Szatmáry Kristóf klubelnök szerint a BVSC-t érintő adósságrendezés 300-340 millió forintot jelent majd, s ezt követően évi 50-100 millió forintos állami segítséggel meg tudják oldani a zuglói klub működtetését.
Térdsérülést szenvedett a holland labdarúgó-válogatott Kolumbia elleni felkészülési mérkőzésén (0–0) Rafael van der Vaart, a HSV Hamburg középpályása. A 30 éves játékost egy labdaátvétel után Abel Aguilar faultolta hátulról, amiért sárga lapott kapott.
A magyar labdarúgó Ligakupa B-csoportjának hatodik, azaz utolsó fordulójában legendás, igaz, már tét nélküli derbit rendeztek: a Nyíregyházi Spartacus a Debreceni VSC-Tevát fogadta. A hazaiak több nagy helyzetet is kihagytak, így Dalibor Volas két találatával győzni tudtak a vendégek. A csoportból a DVSC mellett a Mezőkövesd jutott tovább.
Emberhátrányban fordított a Ferencváros a Sopron elleni idegenbeli Ligakupa-mérkőzésen (1–3), ezzel az első helyen végzett az F-csoportban. Az NB II-es gárda Nyilasi Bálint révén került előnybe, ám Böde Dániel mesterhármasa győzelmet hozott a fővárosi együttesnek.
A férfi kosárlabda EuroChallenge C-csoportjában az eddig hibátlanul álló Szolnoki Olaj a 3. fordulóban 76–68-as vereséget szenvedett a fehérorosz Cmoki Minszk vendégeként.
Elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból Sven Malte Koch, a német nyolcadosztályban, a Köln-körzeti bajnokságban. Az SC Borussia Lindenthal-Hohenlind hármas számú csapatának játékosa mintegy harminc méterről eresztett el egy bődületes bombát, amely a bal felső sarokban landolt. A találat Roberto Carlos szebb napjait idézte, még az ellenfél, az SV Schlebuch II labdarúgói szerint is. A mérkőzést végül…
Ahogy arról már beszámoltunk, a Ligakupa csoportkörének 6. fordulójában a B-csoport egy Nyíregyházi Spartacus–Debreceni VSC-Teva derbit tartogatott. A találkozó Dalibor Volas duplájának eredményeként 2–0-s vendég győzelemmel zárult, bár a hazaiak többször is nagyon közel jutottak a gólszerzéshez: kétszer csattant a kapufán a labda.
A világ egyik legjobb klubcsapatának tartott olasz Pro Recco 8-7-re nyert a ZF-Eger otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 12-es főtáblájának első fordulójában.
Izland labdarúgó válogatottja bár közel állt a csodához és a jövő évi brazíliai vb-re szóló repülőjegyek lefoglalásához, a hazai 0–0 után kedden 2–0-ra kikapott Horvátországtól és elbukta a pótselejtezőt. A zágrábi mérkőzés lefújását követően az izlandiak legnagyobb sztárja, Eidur Gudjohnsen könnyek között jelentette be közelgő visszavonulását a nemzeti együttestől.
Három góllal vette ki a részét a Tatabánya elleni 4–0-s Ligakupa-győzelemből Rudolf Gergely, a Győri ETO labdarúgója. A válogatott csatár örül, hogy a sérüléséből visszatérve hasznára tud lenni a csapatnak.
A női kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Ferencváros 46–20-ra nyert Dabason, az Inárcs-Örkény vendégeként. Az FTC-hez hasonlóan bejutott a legjobb nyolc közé az Érd és a Siófok is.
A férfi kosárlabda Európa-kupa F-csoportjában, a 6. fordulóban az Alba Fehérvár Veszprémben jól kezdett, az első negyedet meg is nyerte az orosz Nyizsnyij Novgorod ellen, utána viszont a vendégek fordítottak, és 84–78-ra győztek is.
„Lupeta Cristiano Ronaldót imitálta Alex Marques előtt tisztelegve" – olvasható az A Bola nevű portugál napilap internetes kiadásának főcímében. A Videoton 20 éves támadója triplázott a Ligakupában a Dunaújváros ellen (0–3), nem egészen egy nappal azután, hogy a Real Madrid sztárja három góljával kivezette a vb-re a portugál válogatottat – így vont párhuzamot a portál a két futballista között.
Ahogy arról beszámoltunk, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának első mérkőzésén az Eger a jó kezdés után nagy küzdelemben egy góllal, 8–7-re alulmaradt a Pro Reccóval szemben hazai medencében. A találkozót követően az NSO Tv-nek a vendégektől Madaras Norbert és Alex Giorgetti, egri oldalról pedig Salamon Ferenc és Bátori Bence értékelt!
A női röplabda Challenge-kupában, a selejtezők második fordulójának első mérkőzéseit játsszák, amelyben a bajnoki ezüstérmes Teva Gödöllő az osztrák TSV Hartberg otthonába látogatott, s győzött négy játszmában.
Horvátország Izland 2–0-s legyőzésével kiharcolta a részvételt a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon. A zágrábi Maksimir Stadionban az ünneplés közepette Josip Simunic azonban olyat tett, ami a horvát újságok szerint is árnyékot vet a nagy sikerre, s aminek úgy tűnik, következményei is lesznek – számolt be róla a magyarszo.com.
A „videobombok királya”, Chris Bosh ezúttal saját magát is bátran kifigurázta az Atlanta Hawks ellen 104–88-ra megynert mérkőzésen, a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban. A Miami erőcsatára a harmadik negyed legelején labdát lopott, ám az messze pattant tőle, így már csak az oldalvonalnál sikerült visszakanalaznia, majd fejjel előre átbucskázott a pályát körülvevő kordonon, és a nézők…