A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján közleményben tudatta: a kedden távozó David Moyes utódja ideiglenesen, játékos-edzőként Ryan Giggs lesz.
A Lotus a Kínai Nagydíjon körönként két másodpercet nyert annak köszönhetően, hogy a Renault-tól megkapta ugyanazt a beállítású motort, amelyet a Red Bull már a szezon eleje óta használ – írja az Autosport.com.
Bár a Manchester United szurkolóinál a Borussia Dortmund vezetőedzője, Jürgen Klopp az egyik kedvenc edzőjelölt, a német szakember a Guardiannek nyilatkozva jelezte: biztosan nem ő lesz a kedden távozó David Moyes utódja.
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén az Atlético Madrid a Vicente Calderónban a Chelsea-t fogadja. A keddi meccset megelőző sajtótájékoztatón José Mourinho ismét alkotott. A portugál szakember nem volt hajlandó spanyolul válaszolni az egyik újságíró kérdésére, mikor megkérte rá, inkább megvárta a tolmácsot, majd angolul felelt. Íme!
A szezon végén felhagy a játékkal Iker Romero, a Füchse Berlin spanyol csapatkapitánya. A 33 éves világbajnok balátlövő ebben a szezonban Német Kupa-győzelemhez segítette csapatát, a bajnokságban az ötödik helyen áll, és az EHF-kupa négyes döntőjének rendezőjeként még egy trófeára pályázik.
A Ferencváros hivatalos Facebook-oldala új képeket osztott meg az épülő stadionról, ezek közül több halszemoptikával készült. Tekintsék meg a felvételeket!
Mint ismert, a magyar jégkorong-válogatott második mérkőzésén 3–0-s vereséget szenvedett Ukrajnától a divízió 1/A világbajnokságon. Kedden szabadnapot kaptak a fiúk, szerdán pedig déli szomszédunkkal, Szlovéniával csapnak össze. Az NSO Tv helyszíni riportja.
Koltai Tamás, a Győri ETO NB I-es labdarúgócsapatának válogatott labdarúgója bokaszalag-szakadást szenvedett, így számára idő előtt véget ért a szezon.
David Moyes távozásával másnak is távoznia kell az Old Traffordról – a Manchester United labdarúgócsapatának otthonába többé nem kerül ki a „Chosen One” („Kiválasztott”) transzparens.
Nem volt súlyos Huszti Szabolcs sérülése, amely miatt kihagyta a Hannover hétfői edzését, a magyar légiós kedden ismét teljes értékű edzésmunkát végzett.
A holland De Telegraaf értesülései szerint a Manchester United vezetősége már tíz nappal ezelőtt, David Moyes menesztését megelőzően tárgyalt a holland válogatott szövetségi kapitányával, Louis van Gaallal.
Ismét Dzsudzsák Balázsról cikkezik a római Il Messaggero, amely szerint a Lazio ezen a nyáron is a kiszemeltjei között tartja számon a Dinamo Moszkva magyar válogatott szélsőjét.
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában a Lokeren 3–2-re nyert a Zulte Waregem ellen. A találkozón zseniális csel után szerezte meg a vezetést a vendégeknek a mindössze 18 éves csatár, Theo Bongonda, a gólpasszt Thorgan Hazard adta neki. Íme!
Lovrencsics Gergő úgy véli, csapata, a Lech Poznan hasznot húzhat a lengyel bajnokság új lebonyolítási rendszeréből, és elhappolhatja a bajnoki címet a bajnoki éllovas Legia Warszawától.
Lemondtak a nepáli serpa hegyi vezetők minden mászást és vezetést a most kezdődött évadra a Mount Everesten. Pénteken bejelentették: úgy döntöttek, hogy elhagyják az alaptábort, így adózva a pénteki jéglavinában elpusztult társaik emlékének.
A Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) elkészítették az NB I 26. fordulójának játékvezetői küldését. Az élvonal két legmagasabban rangsorolt játékvezetője közül Vad II István vezeti a Győri ETO–Újpest, míg Kassai Viktor a Puskás Akadémia–Videoton meccset. Andó-Szabó Sándor, az NB I egyik leggyakrabban foglalkoztatott játékvezetője kapta a Ferencváros–Kaposvár találkozót.
Hétezer méterig jutott keddi akklimatizációs túrája során Klein Dávid, akit a SPAR Everest Expedíció közlése szerint nem érint a serpák bejelentett sztrájkja.
A hét végén kiharcolhatja az NB I-be jutást a Nyíregyháza, amihez az kell, hogy pénteken tévés meccsen legyőzze a Gyirmótot, s a Siófok kikapjon szombat délután az 5. helyen álló Békéscsabától. Az NB I-ben a Győr az Újpestet fogadja, míg üldözöttje, a három bajnoki óta nyeretlen Debrecen hazai pályán – az Oláh Gábor utcai stadion utolsó bajnokiján – a Kecskemét ellen nyerheti vissza nyerő…
Enyedi Zoltán személyében magyar pontozóbíró is közreműködik a szombati profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki mérkőzésen, amelyet az ukrán Vladimir Klicsko és ausztrál kihívója, Alex Leapai vív a németországi Oberhausenben – adta hírül kedden az Unian ukrán információs ügynökség.
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Gimnasia La Plata 2–1-re nyert az All Boys ellen. A mérkőzés első gólját Lucas Licht jegyezte, nem is akár milyen ollózásból. Tekintse meg, érdemes!
A Mount Everest északi oldalát továbbra sem érinti a serpák sztrájkja, a nepáli kormánynak kedden benyújtott petíciót a déli - nepáli - oldalon dolgozók mintegy 70 százaléka, 250 serpa írta alá - mondta el az MTI-nek Dawa Sherpa, a SPAR Everest Expedíció szervezésében is közreműködő Asian Trekking Agency ügyvezetője kedden.
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága kedden határozatban jelezte, hogy miután elfogadta a Puskás Akadémia kérelmét, engedélyt adott rá, hogy a Pancho Arénában (8086, Felcsút, Fő út 176.) játssza hátralévő hazai bajnoki mérkőzéseit.
Felipe Massának elege van a balszerencséjéből. A Williams-istálló brazil pilótája úgy véli, az eddigi négy versenyből háromszor önhibáján kívül esett el számos világbajnoki ponttól. Meggyőződése, hogy ha elkerülték volna a problémák, a vb-pontversenyben dobogó közelben állna, akárcsak a csapata.
A Szolnoki Olaj eredményesebben szeretné megvívni a férfi kosárlabda EuroChallenge bolognai négyes döntőjének pénteki és vasárnapi mérkőzéseit, mint 2012-ben Debrecenben, ahol a negyedik helyen zárt.
A megnövekedett előzetes igények teljesítése után nem maradt értékesíthető jegy, így sem a veszprémi aréna jegypénztárában, sem az interneten nem lesz jegyértékesítés a szombati MKB-MVM Veszprém–PSG férfi kézilabda BL-negyeddöntős mérkőzésre.
Nem nagyon látszik a Real Madrid labdarúgóin, hogy szerdán este nagy meccsre készülnek a Bayern München ellen a Bernabéu-stadionban. Cristiano Ronaldo és társai mosolyogva vettek részt a legutóbbi tréningen.
Nem tervez változást a szlovénok elleni szerdai divízió I/A világbajnoki mérkőzésre Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a kanadai szakvezető az ukránok elleni hétfőn 3–0-ra alulmaradó együttest változatlan összeállításban küldi jégre.
Kulcsembere nélkül kell megküzdenie a Premier League 4. helyezéséért és a BL-selejtezőbeli indulásért az Evertonnak a hátralévő három fordulóban, Kevin Mirallas ugyanis ágyéksérülés miatt nem léphet már pályára a szezonban.