2014. június 24. kedd

jún. 24
16:03
NBA: LeBron James távozhat Miamiból - sajtóhír (She)
Az ESPN információi szerint LeBron James úgy döntött, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem marad a Miami Heatben. Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő játékos ügynöke, Richie Paul a beszámolók szerint tájékoztatta a klubot: kéri aktuális szerződése opcionális felbontását, hogy szabadügynökként keressen magának csapatot.
jún. 24
16:03
VB 2014: Senki sem tudja, hogy az olaszok vagy az urugayiak jutnak-e tovább (Agroinform)
Megoszlanak a tippek és a vélemények a nap mérkőzésének ígérkező Olaszország-Uruguay rangadó kapcsán.
jún. 24
16:05
Dinamo: MU-védő és Dzsudzsák korábbi társa érkezett (She)
A Dinamo Moszkva bejelentette, hogy szerződtette Alexander Büttnert a Manchester Unitedból és Sztaniszlav Manolevet a Kubany Krasznodartól.
jún. 24
16:21
Elhagyta a kórházat Risztov Éva (Infostart)
Elhagyta a kórházat kedden, és otthonában regenerálódik Risztov Éva, aki a Magyar Úszás Napján, a nyíltvízi Európa Kupa-sorozat balatonfüredi versenye után bélhurut panaszokkal került a debreceni Kenézy kórházba - tájékoztatta a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. kedden közleményben az MTI-t.
jún. 24
16:21
Újpest: Vignjevics két évvel meghosszabbította szerződését (She)
Mint azt előrevetítettük, labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest két évvel meghosszabbította vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics szerződését – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
jún. 24
16:21
Elhagyta a kórházat Risztov Éva (Metropol)
A balatonfüredi verseny után került a kórházba.
jún. 24
16:23
Úszás: elhagyta a kórházat Risztov Éva (She)
A Magyar Úszás Napján megrendezett balatoni nyílt vízi versenye után bélhurut panaszokkal kórházba került Risztov Éva kedden elhagyhatta a kórházat, és már otthonában regenerálódik.
jún. 24
16:39
VB 2014: Alba elküldte a fenébe az As újságíróját (Agroinform)
Kisebb afférba keveredett a spanyol válogatott bal hátvédje, Jordi Alba.
jún. 24
16:41
VB 2014: Robben a németek világbajnoki címére fogad (Agroinform)
A Bayern München holland szélsője Joachim Löw együttesét tartja a legesélyesebbnek a világbajnoki címre.
jún. 24
16:57
Origi helyett Lukakunak gratulált a belga királyné (Infostart)
Matild belga királyné összekeverte a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon szereplő belga válogatott két csatárát, Romelu Lukakut és Divock Origit.
jún. 24
16:57
ETO: Wolfe maradna Győrben, Babic visszatérhet (She)
A Győri ETO elkezdte a felkészülést a 2014–2015-üs idényre, a keddi edzésen ott volt Rafa Wolfe, akinek lejárt a szerződése. A Nemzeti Sport információi szerint a jamaicai élne a hosszabbításra vonatkozó opcióval, de a győriek új megállapodást kötnének a védővel.
jún. 24
16:57
Federer és Wawrinka is gyorsan továbbment (Metropol)
Nem okozott gondot a klasszisoknak bejutni a legjobb 64-be.
jún. 24
17:15
Vb 2014: 3 védő az olaszoknál, Rooney nélkül Anglia - kezdők (She)
Megvannak a kezdőcsapatok a világbajnoki D-csoport 18 órakor kezdődő mérkőzéseire! Az olaszoknál Ciro Immobile és Mario Balotelli rohamoz elöl, az angoloknál viszont többek között Wayne Rooney sem kezd.
jún. 24
17:17
Wimbledon: Wawrinka és Federer is simán nyert (She)
Sima sikerrel kezdte a wimbledoni férfi teniszbajnokságot a két svájci klasszis, Stanislas Wawrinka és Roger Federer is szettveszteség nélkül hozta le a saját meccsét Joao Sousa illetőleg Paolo Lorenzi ellen.
jún. 24
17:19
Videó: ma is mindenki az utcára tódul Costa Ricában? (She)
Megunhatatlan Costa Rica boldogsága a csoportkörből való továbbjutást követően, íme, egy videó az olaszok elleni sikert követő utcai buliról!
jún. 24
17:33
Videó: Del Bosque nem csókolta túl boldogan feleségét (She)
A csoportkörben kieső spanyol válogatott gépébe a landolás előtt villám csapott, így érthető, hogy a kissé megviselt Vicente del Bosque csókja nem csattant túl boldogan felesége száján.
jún. 24
17:33
Átigazolás: Spanyol középpályást vesz a Manchester United (Agroinform)
Ander Herrera 24 éves, fel sem merült, hogy menne a vb-re, és 28 millió fontba kerül. Megvan van Gaal első igazolása.
jún. 24
17:51
NB I: a Bozsik-stadionban játssza hazai meccseit az MTK (She)
Az MTK Budapest a 2014–2015-ös idényben a Bozsik József Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, mivel elkezdődik új létesítményének építése.
jún. 24
17:51
A Bozsik Stadionban játssza hazai meccseit az MTK (Metropol)
Az erre vonatkozó szerződést délután írják alá a felek.
jún. 24
17:51
NB I: Európa Liga nélkül is marad az Újpest vezetőedzője (Agroinform)
Meghosszabbította szerződését az OTP Bank Ligában szereplő Újpest vezetőedzője, a szerb Nebojsa Vignjevics.
jún. 24
17:53
Vb 2014: nem marasztalják Besicék edzőjét a torna után (She)
Sajtóhírek szerint a bosnyák labdarúgó-szövetség nem hosszabbít Safet Susic szövetségi kapitánnyal, aki így a brazíliai világbajnokság után távozik a válogatott éléről.
jún. 24
18:09
Vb 2014: Costa Rica-Anglia élőben az NSO-n! (She)
A labdarúgó-világbajnokságon a D-csoport utolsó fordulójában a négyes első helyén álló Costa Rica az utolsó Angliát fogadja. Kövese a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!
jún. 24
18:09
VB 2014: Európai fiaskó, Olaszország bánatosan, Anglia pontosan tér haza (Agroinform)
Uruguay feltörte a tíz emberrel küzdő olaszok védelmét és 1-0-ra nyert, Anglia pontot szerzett a záró meccsén.
jún. 24
18:11
Vb 2014: Olaszország-Uruguay mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
Egyszerű a képlet: ha Suárezék nyernek, Uruguay megy tovább, ha nem, akkor az olaszok. Kövesse a találkozót élő tudósításunk segítségével!
jún. 24
18:13
Honvéd: a nemzetközi kupát célozta meg a klub (She)
A nemzetközi kupaszereplés elérése a cél a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál a 2014–2015-ös idényben George F. Hemingway szerint. A tulajdonos a kispadon nem légiósokat akar látni,hanem fiatalokat. Az új vezetőedző, az olasz Pietro Vierchowod intelligens futballt szeretne játszani,és átadni a tudását a fiataloknak.
jún. 24
18:27
Videó: vajon Bödéék megtalálták a góllövőcipőjüket? (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosai kedden délután futballcipőket próbáltak, és közülük választhattak is egy számukra megfelelőt. Az esemény során Böde Dánielt és Batik Bencét kérdezte a FradiMédia az első benyomásokról. Íme!
jún. 24
18:27
VB 2014: Klinsmannék már népszerűbbek, mint az NBA (Agroinform)
Rekordnézettséget hozott az Egyesült Államok Portugália elleni mérkőzése USA-ban.
jún. 24
18:45
Wimbledon: Nadal ismét fordított a pozsonyi fiú ellen (She)
Rafael Nadal szetthátrányból fordított a szlovák Martin Klizan ellen, így bejutott a wimbledoni teniszbajnokság 2. fordulójába.
jún. 24
18:47
Videó: horvát-mexikói ütésváltás a nézőtéren (She)
„Száll egy pofon a szélben!” Sőt, több is! Nagy balhé alakult ki a horvát és mexikói szurkolók között a sorsdöntő csoportmeccs közben.
jún. 24
19:21
Felkészülés: 196 centis csatárral a soraiban nyert a DVTK (She)
A DVTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra nyert Bükön az osztrák másodosztályú Mattersburg ellen.
jún. 24
19:21
Nadal szetthátrányból nyert Wimbledonban (Metropol)
A második helyen kiemelt spanyol teniszező pályafutása 700. győzelmét aratta.
jún. 24
19:21
VB 2014: Müllert öt öltéssel kellett összevarrni, de köszöni jól van (Agroinform)
Már jobban van a Ghána elleni meccs utolsó pillanatában fejsérülést szenvedő Thomas Müller.
jún. 24
19:23
Újpest: válogatott középpályást igazoltak a lila-fehérek (She)
A Haladást elhagyó Nagy Gábor az Újpest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
jún. 24
19:39
Rossz volt a grafika, Fred "lesgólja" nem volt les (Infostart)
A labdarúgó-világbajnokság közvetítéséért felelős televíziós csatorna egy rosszul alkalmazott grafikát jelenített meg a hétfői Brazília-Kamerun mérkőzésen a házigazdák harmadik, vitatott góljánál.
jún. 24
19:57
Blog: Gyilkos ösztönnel - Thury Gábor írása (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Thury Gábor. A Nemzeti Sport főmunkatársa ezúttal a világbajnokságon eddig jól szereplő mexikóiakról írja le véleményét.
jún. 24
19:59
Videó: Balotelli a nindzsa - ez a mozdulat csak sárgát ért? (She)
Ha tovább jut Olaszország, Mario Balotelli biztosan kihagyja a következő mérkőzést. A Milan labdarúgója ugyanis fejbe rúgta a levegőben Álvaro Pereirát, amiért villant is a sárga lap.
jún. 24
20:01
Vb 2014: az uruk a mennybe mennek, az olaszok haza (She)
Uruguay 1–0-ra legyőzte Olaszországot a vb-n, így továbbjutott a csoportjából.
jún. 24
20:03
Videó: Xaviék messze elkerülték az őket éltető szurkolókat (She)
A spanyol válogatott tagjai már haza is tértek Brazíliából, a repülőtéren azonban nem voltak hajlandóak találkozni a miattuk kiérkező szurkolókkal!
jún. 24
20:15
Kiestek az angolok után az olaszok is (Infostart)
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából.
jún. 24
20:33
Meglepetés: Anglia pontot rabolt Costa Ricától (Infostart)
A továbbjutását már korábban bebiztosító Costa Rica gól nélküli döntetlent játszott a biztos kieső Angliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi harmadik fordulójában. A közép-amerikaiak veretlenül, hét ponttal és csoportelsőként kerültek a legjobb 16 közé, történetük során másodszor, először 1990-ben szerepeltek a nyolcaddöntőben. Az angolok nyeretlenül, egy ponttal zárták a…
jún. 24
20:33
Vb 2014: Hodgson szerint Anglia legyőzte Costa Ricát (She)
Roy Hodgson, az angol válogatott szövetségi kapitánya szinte győzelmet látott Costa Rica ellen.
jún. 24
20:35
Vb 2014: két meccsen egy gól - a kapusok a legjobbak (She)
A FIFA hivatalos honlapján Gianluigi Buffont és Keylor Navast választották meg a D-csoport harmadik fordulójában rendezett mérkőzések legjobbjainak.
jún. 24
20:51
Godin újabb fontos fejes gólja az olaszok búcsúját is jelentette (Infostart)
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából. A négy éve a negyedik helyen végzett dél-amerikai együttes győztes gólját Diego Godín szerezte fejjel a 81. percben, az olaszok Claudio Marchisio kiállítása miatt az utolsó félórában tíz emberrel futballoztak. Uruguay szombaton a C…
jún. 24
20:51
Vb 2014: Lampard még nem akar a búcsúról beszélni (She)
Frank Lampard még nem tudja, elbúcsúzik-e az angol válogatottól.
jún. 24
20:51
VB 2014: Suárez megint harapott, ezúttal Chiellinit kóstolta meg - videó (Agroinform)
Karrierje során harmadszor harapta meg ellenfelét Luis Suárez, aki ezúttal uruguayi mezben nyomult szájkosár nélkül.
jún. 24
20:53
Vb 2014: ha Suárez harap, nem veszít a csapata - top 5 statisztika (She)
Luis Suárez aktuális együttese még nem kapott ki, amikor az uruguayi támadó megharapott valakit. Rég látott bravúr a dél-amerikaiaknál, még régebben tapasztalt bukás az olaszoknál. Statisztikák.
jún. 24
20:55
Wimbledon: S. Williams, Sarapova és Bouchard is nyert (She)
Serena Williams és Marija Sarapova sima, Eugenie Bouchard szorosabb mérkőzésen jutott a 2. fordulóba a wimbledoni teniszbajnokságon.
jún. 24
20:57
Vb 2014: nem csillog, nem romantikázik, „vámpír” Suárez újra lecsapott (She)
Luis „vámpír” Suárez újra lecsapott! Az uruguayi klasszis áldozata most Giorgio Chiellini volt az olaszok elleni vb-meccsen.
jún. 24
21:09
Vb 2014: Cesare Prandelli lemondott a kiesés után (She)
Lemondott Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
jún. 24
21:27
Még több világbajnok indul a Gyulai-emlékversenyen (Metropol)
Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul július 8-án a székesfehérvári Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon.

Keresés