2015. július 7. kedd

júl. 7
14:23
NB II: az ETO támadójának szerződést kínál a Gyirmót (She)
Az NB II-es Gyirmót labdarúgócsapata a napokban elköszönt két próbajátékostól, viszont a Győri ETO támadójának, Farkas Zoltánnak szerződést kínálnak.
júl. 7
14:25
Real Madrid: kapus nélkül maradhatnak az előszezonban (She)
Könnyen kapus nélkül maradhat a felkészülési előszezonban a Real Madrid labdarúgócsapata. Pénteken kezdenek, hamarosan edzőtáborokba utaznak, Rafa Benítez viszont csak fiatal kapusokra számíthat.
júl. 7
14:27
Bukások és betegség a Tour de France-on (Metropol)
Bukás és betegség miatt összesen heten adták fel a hétfői, harmadik szakasz utám a versenyt.
júl. 7
14:57
Visszahívták a röplabda szövetség elnökét és a teljes elnökségét (Infostart)
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén visszahívták Poór Csaba elnököt és az elnökség még hivatalban lévő további három tagját.
júl. 7
14:57
Juventus: „Csak egy fenomén viselheti a 10-es mezünket” (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus elnöke, Andrea Agnelli elmondta, hogy csak egy igazi fenomén érdemli meg, hogy a „zebrák” tízes számú mezét magára ölthesse, miután az Carlos Tévez távozásával gazdátlan maradt.
júl. 7
15:00
Átigazolás: Nem érkezett ajánlat a Realtól Vidalért - Marotta (Agroinform)
A bukmékerek szerint azonban a friss Copa América-győztes játékos hamarosan aláír a Galaktikusokhoz.
júl. 7
15:21
Visszahívták a röplabda szövetség elnökét és elnökségét (Metropol)
A szövetségnek eredetileg 11 fős elnöksége volt, heten már májusban lemondtak, arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni a testület többi tagjával.
júl. 7
15:33
Gyász: kedd délután eltemették Eisemann Lászlót (She)
Kedd kora délután a Cinkotai temetőben eltemették Eisemann Lászlót, a Ferencváros és a magyar válogatott június 18-án tragikus hirtelenséggel elhunyt masszőrét.
júl. 7
15:35
Wimbledon: negyedszer nyert kétszettes hátrányból Djokovics (She)
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a címvédő szerb Novak Djokovics kétszettes hátrányból legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont.
júl. 7
15:51
Légiósok: korábbi watfordi edzője Tel-Avivba vinné Tőzsért (She)
Izraeli sajtóhírek szerint Tőzsér Dániel követheti a Watford szezon után elköszönő edzőjét a Maccabi Tel-Avivhoz.
júl. 7
15:53
Pool: Balotelli a családi tragédia miatt nem edz a csapattal (She)
Mario Balotelli családi okokból nem vett részt a Liverpool első nyári felkészülési edzésén.
júl. 7
16:09
Djokovic 0-2-ről fordítva jutott a nyolc közé Wimbledonban (Infostart)
A világelső Novak Djokovic kétszettes hátrányról fordítva győzte le a 14. helyen kiemelt Kevin Andersont a wimbledoni nyílt teniszbajnokság hétfőn elkezdett és kedden befejezett nyolcaddöntős mérkőzésén.
júl. 7
16:09
FTC: újra Hevesi Tamás lett az FFC vezetőedzője (She)
Másodszor veszi át Hevesi Tamás a Ferencváros BLSZ I.-ben szereplő szurkolói csapatának irányítását.
júl. 7
16:11
DVSC: a visszavágóra is száz százalékot ígér a szerb védő (She)
A Szutjeszka Niksics elleni hazai 3–0-s győzelem során gólt szerző Dusan Brkovics szerint a DVSC játékosai tisztában vannak vele, hogy még nem garantált a továbbjutás, ezért a csütörtök 17.30-kor esedékes visszavágón is száz százalékot nyújt majd a magyar csapat.
júl. 7
16:13
Barca: a 34 millió eurós török nagy pillanatai Atlético-mezben (She)
Mint arról beszámoltunk, az FC Barcelona hivatalos csatornáin jelentette be, hogy szerződtette Arda Turant az Atlético Madridtól. A török játékos rendkívül tartalmas négy évet töltött el a spanyol fővárosban. Ez alkalomból összeszedtünk öt érdekességet róla.
júl. 7
16:27
Videoton: ötödik magyar klubként a G14 utódjában (She)
A Bp. Honvéd, a DVSC, a Ferencváros és a Győri ETO után ötödik magyar klubként a Videoton is az európai klubok érdekvédelmi szervezetének (European Club Association, ECA) rendes tagja lett. A magyar bajnok két éve társult tagként lépett be a szervezetbe.
júl. 7
16:29
Hertha: Dárdai emlékeztette a 10-est, erőnlét nélkül nincs foci (She)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatottat is irányító Hertha BSC vezetőedzője a Kickernek nyilatkozva kiemelte, megfelelő erőnlét nélkül egyik játékos sem kerül be a csapatba.
júl. 7
16:31
Röplabda: a közgyűlés leváltotta a szövetség elnökét (She)
A Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén visszahívták Poór Csaba elnököt és az elnökség még hivatalban lévő további három tagját.
júl. 7
16:45
Wimbledon: Stollár Fanny 3:5-ről és 2:5-ről is fordított (She)
Stollár Fanny bejutott az Angol nemzetközi teniszbajnokság junior lány egyesének harmadik fordulójába, miután két szettben legyőzte az amerikai Kayla Dayt.
júl. 7
16:47
Videó: CR7 kisfia megmondta! Minden apa erről álmodik (She)
Januárban Cristiano Ronaldo az Aranylabda-gálán bevallotta Lionel Messinek, hogy kisfia állandóan róla beszél. Együtt edzeni is láttuk már kettejüket, most újabb szerepléssel hódít az interneten a portugál sztár gyermeke.
júl. 7
16:48
Real Madrid: Készen állok megküzdeni De Geával - Navas (Agroinform)
A Costa Rica-i kapus már arra gondol, hogyan győzi le De Geát, és lesz a Real Madrid kezdő portása.
júl. 7
16:51
Gyulai emlékverseny: Pars ezüstérmes (Metropol)
A kalapácsvetők versenyét a világ idei legjobbját elérő lengyel Pawel Fajdek nyerte.
júl. 7
17:03
Videó: Hulk erődemonstrációja újabb trollkodással folytatódott (She)
A kapus hálóba repítő lövés, a labdát másvilágra küldő rúgás, valamint a kontrollerrel átlyukasztott fal után Hulk valamivel szelídebb megoldást választott, hogy ráijesszen egyik csapattársára.
júl. 7
17:05
Anglia: a Fradi korábbi szélsője a Nottsban folytatja – hivatalos (She)
A Ferencváros korábbi szélsője, Julian Jenner az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnokság rajtjára készülő Notts Countyban folytatja a pályafutását. A 32 éves holland szélső egyéves szerződést kötött Ricardo Moniz csapatával.
júl. 7
17:07
Kézilabda: az MVM növeli a veszprémi támogatás összegét (She)
Az MKB Bank visszalépése ellenére sem csökken a veszprémi férfi kézilabdaklub költségvetése, az MVM ugyanis korábbi megállapodásnak megfelelően növeli a támogatás összegét, s további három évig a csapat fő támogatója marad.
júl. 7
17:21
Gyulai emlékverseny - Pars második lett Fajdek mögött (Infostart)
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián második lett a világ idei legjobbját elérő lengyel Pawel Fajdek mögött a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj férfi kalapácsvető versenyében, melyen a rekkenő, közel 40 fokos hőséggel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.
júl. 7
17:21
Davis-kupa: Balázs maradt ki a bosnyákok elleni keretből (She)
Balázs Attila maradt ki az euro-afrikai zóna II-es csoportjában a július 17–19-i bosnyákok elleni, második fordulós mérkőzésre készülő Davis-kupa-csapatból, amely így a Fucsovics Márton, Borsos Gábor, Nagy Péter, Valkusz Máté összeállításban készül tovább.
júl. 7
17:23
Dortmund: két álompassz, hibátlan kontra, gyönyörű gól (She)
A Bundesligában szereplő Borussia Dortmund 6–0-ra nyert a japán Kavaszaki Frontale ellen ázsiai felkészülési túrájának első mérkőzésén.
júl. 7
17:25
Atlétika: Pars második lett a Gyulai-emlékversenyen (She)
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián második lett a világ idei legjobbját elérő lengyel Pawel Fajdek mögött a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj férfi kalapácsvető versenyében, melyen a rekkenő, közel 40 fokos hőséggel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.
júl. 7
17:57
Tour de France: Martiné a 4. szakasz és a sárga trikó (She)
A német Tony Martin nyerte meg a Tour de France negyedik szakaszát, és az összetett versenyben is az élre állt, elvéve a sárga trikót Chris Froome-tól.
júl. 7
17:59
Wimbledon: Sarapova már nem hibátlan, de így is nyert (She)
A 2004-es győztes orosz Marija Sarapova bejutott a wimbledoni női teniszbajnokság női egyesének elődöntőjébe, miután három szettben legyőzte az amerikai Coco Vandeweghét.
júl. 7
18:15
NB III: két korábbi NB I-es aláírt Nyíregyházán (She)
Luis Ramos és Jagodics Bence is aláírt az NB I-es licencétől megfosztott, az NB III-ban induló Nyíregyháza Spartacushoz.
júl. 7
18:33
Juventus: 18 millióért vettek olasz csatárt – hivatalos (She)
Az olasz bajnok és kupagyőztes Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy 18 millió euróért megvásárolta a Sassuolo csatárát, Simone Zazát. A 24 éves támadó ötéves szerződést kötött a torinói csapattal.
júl. 7
18:54
Karrier: Lő-e gólt Petr Cech az Arsenalban? (Agroinform)
Óriásit kaszálhatnak a fogadók, ha Cech megdönti a 2004/05-ös góltalansági rekordját az Arsenalban.
júl. 7
19:09
Nem érte felkészületlenül a veszprémi kézilabdaklubot az MKB döntése (Infostart)
Sem a veszprémi kézilabdázóknak, sem pedig a csapat szurkolóinak nem kell aggódniuk Fonyó Károly klubelnök szerint amiatt, hogy az egyik névadó szponzor, az MKB Bank hétfőn "hátrébb lépett", és a jövőben az utánpótlást segíti, a másik főszponzor, az MVM ugyanis növeli a támogatás összegét.
júl. 7
19:09
Videó: rákattantak Angliában az Újpest góljára (She)
A Belgiumban edzőtáborozó Újpest labdarúgócsapata Kylian Hazard és Sallói Dániel góljával 2–2-es döntetlent játszott a Sint-Truidennel. A lila-fehérek egyik találatára többek között az angol sajtó is felfigyelt, a szigetországban téma lett az Újpest.
júl. 7
19:45
FTC: Hajnal és Sesták edzésben, Csukics még a csapattal (She)
Gőzerővel készül a Go Ahead Eagles elleni Európa-liga-visszavágóra a Ferencváros labdarúgócsapata, amely a selejtezőkör első mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott Hollandiában. A Fradi edzéseibe már Hajnal Tamás és Stanislav Sesták is bekapcsolódott, de a szlovák csatár a csütörtöki meccsen még biztosan nem játszik. A FradiMédia felvételéből kiderül, hogy Vladan Csukics – aki a múlt héten a…
júl. 7
19:47
Békéscsaba: további játékosok távoznak az újonctól (She)
A Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapatának honlapja újabb távozókról számolt be.
júl. 7
20:03
Wimbledon: S. Williams fordított, Babosék nyertek (She)
Serena Williams rendkívül magas színvonalú mérkőzésen 3:6, 6:2, 6:3-ra legyőzte Viktorija Azarenkát, ezzel bejutott a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe. Szintén ott van a legjobb négy között a Madison Keyst búcsúztató Agnieszka Radwanska, Gálfi Dalma és Stollár Fanni pedig győzelemmel kezdett a junior lány párosok között egymás oldalán. Babos Tímea vegyes párosban negyeddöntőbe jutott…
júl. 7
20:05
Felkészülés: a próbajátékos betalált, félpályás gólt kapott a Haladás (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás felkészülési mérkőzésen hazai pályán 3–1-re kikapott a másodosztályú Zalaegerszegtől. A szombathelyi csapat gólját a legutóbb a Lombard Pápában szereplő Szasa Popin szerezte, aki próbajátékon vesz részt az élvonalbeli együttesnél.
júl. 7
20:07
Paks: itt sem kötelező, de ajánlott a szurkolói kártya (She)
A Paksi FC nem teszi kötelezővé a szurkolói kártya használatát a hazai mérkőzéseire kilátogatók számára, de a többi, hasonlóan rendelkező klubhoz hasonlóan erősen ajánlja annak használatát.
júl. 7
20:39
Wimbledon - Babos negyeddöntős vegyespárosban (Infostart)
Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán bejutott a vegyespárosok negyeddöntőjébe a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
júl. 7
20:39
Brazília: „a Bayernnél nagyobb” klubban a Copa gólkirálya (She)
A Corinthianstól a Flamengóhoz szerződött Paolo Guerrero perui csatár, a Bayern München korábbi légiósa.
júl. 7
20:42
Megszakadt Pars győzelmi sorozata a Gyulai Memorialon (Metropol)
Nem született magyar győzelem a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon. Kálló Péter fotói a galériában!
júl. 7
20:57
Atlétika: Justin Gatlin 10.02-t futott Székesfehérváron (She)
Az olimpiai és világbajnok amerikai Justin Gatlin szembeszélben 10.02 másodperccel is biztosan győzött 100 méteren kedden a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyen több mint 40 ország versenyzője, számos olimpiai, világ- és -Európa-bajnok indult.
júl. 7
20:59
MLS: Pirlo Lampardot, Gerrardot és David Villát is übereli (She)
Az ESPN amerikai tévétársaság szerint Andrea Pirlo lehet az MLS legjobban fizetett játékosa, ha megkapja nyolcmillió dolláros (több mint 2.2 milliárd forintos) fizetését. A New York City FC új középpályása így Frank Lampardnál, Steven Gerrardnál és David Villánál is többet kereshet.
júl. 7
21:00
Babos negyeddöntős vegyespárosban (Metropol)
Az osztrák Alexander Peyával az oldalán jutott tovább a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
júl. 7
21:15
Videó: olyan akar lenni, mint CR7? Elárulta a titkot a klasszis (She)
Az alábbi videóban elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo nem csak az edzőteremben töltött időnek köszönheti a kimunkált testét. A Real Madrid klasszisa ismét japán izomerősítő találmányhoz adta az arcát. A legújabb fitneszkészülék gyártói azt ígérik, hogy a terméket megvásárolva különösebb erőfeszítés nélkül olyanok lehetünk, mint CR. Ezt (jó pénzért) a portugál labdarúgó is…
júl. 7
21:17
Barca: „Miután megtudtam, hogy érdeklődnek, nem bírtam aludni” (She)
Először nyilatkozott a sajtó képviselőinek Arda Turan, miután hivatalossá vált, hogy az Atlético Madrid labdarúgócsapatától a Barcelonához szerződik. A török válogatott támadó a Mundo Deportivónak adott nyilatkozatában elmondta, a katalánok érdeklődése hallatán napokig nem tudott aludni.
júl. 7
22:09
Bajnokok Ligája - A The New Saints lesz a Videoton ellenfele (Infostart)
A The New Saints lesz a magyar bajnok Videoton ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, miután a walesi csapat a nyitó körben kettős győzelemmel búcsúztatta a feröeri B36 Tórshavn együttesét.

Keresés