Nyilvánosságra hozták a férfi kézilabda klubcsapatok nem hivatalos világbajnokságának tekinthető Super Globe 2016-os mezőnyét, amelynek ezúttal nem tagja a Bajnokok Ligája-döntős Telekom Veszprém. A szabadkártyát a francia PSG kapta meg.
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága közzétette az NB I 1.-5. fordulójának pontos időbeosztását. Az első tévés meccs az új idényben a két újonc, a Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása, az 1. fordulóból még az FTC–Haladás és a Videoton–DVTK találkozó kerül képernyőre.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján már megtalálhatóak a három, az Európa-liga második selejtezőkörében érintett magyar klubcsapat mérkőzésének időpontjai, amit az alábbiakban közlünk.
A Sky Sports gólszépségversenyén ismét lehet szavazni Gera Zoltán találatára, amelyet a portugáloknak lőtt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében.
Az újabb ötszettes mérkőzést már nem bírta Roger Federer: a hétszeres wimbledoni bajnok nyerhető meccset engedett ki a kezéből az elődöntő negyedik játszmájában Milos Raoniccsal szemben az All England Clubban, így a kanadai jutott elsőként a fináléba.
A Telekom Veszprém a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Blaz Blagotinseket, a Celje 202 centiméter magas, 116 kilogrammos szlovén válogatott beállóját. A 22 esztendős játékos 2019-ig írt alá a veszprémi csapathoz, amelyben a 31-es mezt viseli majd.
Különös baleset írta a Tour de France-on a britek kerékpárosát, Adam Yates-et, aki jókorát bukott, miután elé zuhant egy felfújható kapu (az utolsó kilométert jelző flamme rouge) a 7. szakasz hajrájában, nagy kavarodást okozva. Yates összekapta magát, és ugyan vérezve, de befejezte a szakaszt. Az etapot a brit Steve Cummings nyerte meg.
Sebastian Vettel természetesen örül annak, hogy jövőre is Kimi Räikkönen marad a csapattársa, mások szerint viszont a kényelmes döntés hátráltatja a Ferrarit a Mercedes utolérésében. A Scuderia pénteken jelentette be, hogy hosszabbított a finnel.
Több mint tízezer kilométer, 102 autós páros (közte két magyar) és 23 kamionos trió. Szombaton a Vörös téren elrajtolt a Silk Way-rali, amelyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az előkelő 110-es rajtszámmal, a Liszi László, Liszi Norbert duó a 139-essel.
A Forbes, illetve a Business Insider magazinok 2015-re vonatkozó adatai alapján összevetették a legtöbbet kereső labdarúgók, illetve nagy vállalatok vezérigazgatóinak fizetését. A tanulság: focistának lenni nagyobb hírnévvel jár, de még többet lehet keresni a világ legkeresettebb üzletembereinél is. Íme, az összevetés!
Idén először ült asztalhoz szupertornán Lékó Péter. A magyar sakkozó a kínai Tancsouban zajló verseny első fordulójában döntetlent ért el Jü Jang-ji ellen.
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának új vezetőedzője elmondta, hogy Manszur bin Szajed al-Nahjan sejk klubtulajdonos a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerését sem tűzte ki célként számára.
A 2013-as győztes Andy Murray három játszmában (6:3, 6:3, 6:3) legyőzte a cseh Tomás Berdychet a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében. A második kiemelt brit játékos a vasárnapi fináléban a Roger Federert öt szettben legyőző kanadai Milos Raoniccsal találkozik.
Nikolics Nemanja az újvidéki Magyar Szónak adott interjújában kijelentette: valószínűleg távozik a Legia Warszawától, és immár nem kizárt az sem, hogy Ázsiában folytatja labdarúgó-pályafutását.
A Squawka Football érdekes statisztikát közölt a franciaországi labdarúgó Eb-ről. A kimutatás arról szól, hogy mely csapatok töltötték a legkevesebb percet hátrányban az Európa-bajnokságon. A top 5 már biztosan nem változik, mert a döntőben érdekelt Portugália és Franciaország ebben az összevetésben nem került be a legjobbak közé.
Milák Kristóf 200 méter pillangón arany-, Barta Márton pedig 200 méter vegyesen ezüstérmet nyert pénteken, a hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján.
A következő szezonban is a német Nico Hülkenberg és a mexikói Sergio Pérez vezeti majd a Force India istálló versenyautóit a Formula–1-es világbajnokságon.
Patthelyzet állt elő Mervó Bence átigazolása ügyében, a Slask Wroclaw nem biztos, hogy meg tudja szerezni a magyar labdarúgót – olvasható a lengyel sajtóban.
Az Európai Labdarúgó-szövetség nem sújtja további szankciókkal Mamadou Sakhót, a Liverpool francia válogatott középhátvédjét, aki áprilisban megsértette az UEFA doppingszabályát.
Július 23-án, szombaton Budapest szívében, egyben a fővárosi sportélet ikonikus helyszínén, a Margitszigeten kerül sor az 5próba Rióba rendezvénysorozat záró eseményére.
Korszakos egyénisége volt a magyar labdarúgásnak. Vezére és csapatkapitánya volt a Mezey György irányította, az 1986-os mexikói világbajnokságra kijutó nemzeti csapatnak. Az 59 esztendős Nagy Antal a Nemzeti Sport szombaton megjelenő, Hosszabbítás című mellékletében az újjáéledő magyar futballról mondta el véleményét.
A Premier League-ben szereplő Liverpool első nyári felkészülési mérkőzésén 1–0-ra legyőzte az ötödosztályú Tranmere Rovers együttesét. Az élvonalbeli együttes kapuját a második félidőben Bogdán Ádám védte, míg a győztes gólt Danny Ings szerezte.
Egy plusz egyéves szerződést kötött a Mezőkövesd labdarúgócsapatával Tomás Tujvel, a Videoton FC kapusa – jelentette be az NB I-es újonc és a Videoton is hivatalos honlapján.