A címvédő Arina Szabalenka nyerte meg a női egyest az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben könnyedén legyőzte a kínai Cseng Csin-vent.
A mindennapokban egy 15 ezer fős francia kisváros klubcsapatával küzd a bentmaradásért, a válogatottszünetek alatt pedig egy kontinensnyi ország nemzeti együttesét igyekszik felvirágoztatni Szabó Edina. A korábbi 65-szörös válogatott kézilabdázó 2005-ben EHF Kupát nyert a székesfehérvári Cornexi edzőjeként, majd az Érddel hatszor szerzett bronzérme
A Kassa labdarúgó-csapata hivatalos weboldalán jelentette be, a szezon hátralévő részére megegyezett a 21 éves gaboni középcsatárral, Jérémie Moussango Obounettel.
A sors fintora, mondhatnánk. Az amerikai alpesi csapat 27 éves gyorssízője, Isabella Wright lemásolta barátnője, a sportág nagy csillaga, Mikaela Shiffrint produkcióját. Nem a nagy győzelmekben
Thierry Neuville két szakasz alatt ledolgozta péntek esti hátrányát, majd még növelte is előnyét szombat délelőtt, Elfyn Evans í hibrid rendszer problémája miatt nem tudott elég gyors lenni. A WRC2-ben Nikolay Gryazin őrzi pár másodperces előnyét két üldözője előtt.
Négy futam után Vadnai Jonatán közel húsz helyet előre lépve a nyolcadik, testvére, Benjamin kilenc helyet javítva a 43. helyen áll a vitorlázó ILCA 7-es (korábbi Laser) hajóosztály világbajnokságán Adelaide-ben.
Előtörtek Sébastien Ogier könnyei a pénteki második szakaszgyőzelme után a Montén, a nyolcszoros világbajnok valószínűleg nem az eredmény miatt hatódott meg.
A hét legnagyobb szenzációját okozta Jürgen Klopp, a Liverpool német edzője. A klubnál eltöltött nyolc és fél év után bejelentette, hogy a szezon végén távozik, annak ellenére, hogy a szerződése 2026-ig szól.
Bár a kollektív tesztelés majd csak február 21-én, Szahírban kezdődik, a fanezai istálló kihasználta a szabályok adta lehetőséget arra, hogy ritmusban tartsa Daniel Ricciardót és Cunoda Jukit – és talán még tanuljon is valamit.
A hétszeres világbajnok (kétszer egyéniben) és olimpiai bronzérmes öttusázó, Marosi Ádám hiába tölti be épp a párizsi olimpia nyitó napján a 40. életévét, a versenyeket legfeljebb nézőként izgulhatja majd végig.
A tenisztörténet legidősebb világelsője, a márciusban már 44 éves Rohan Bopanna ausztrál társával, Matthew Ebdennel megnyerte az Australian Open párosversenyét a férfiaknál.
Idénybeli hetedik vereségét szenvedte el a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a Hertha BSC, amely ezúttal a Wehen Wiesbaden otthonában maradt pont nélkül...
A Monte-Carlo Rally első szombati délutáni szakaszán Elfyn Evans komoly hátrányt szedett össze, míg az élen álló Thierry Neuville-t 2.2 másodpercre megközelítette Sébastien Ogier. Megvan az első kieső is a Rally1-es mezőnyben.
Lewis Hamiltonnak egyelőre esze ágában sincs kiszállni a Forma-1-ből, de ha megteszi, Fernando Alonso és Michael Schumacher példája nyomán még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy némi pihenő után visszatérjen a mezőnybe.
Az Európa-bajnokságon 5. helyet elérő magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton már haza is érkezett Kölnből: a leszállás után Lékai Máté, Imre Bence, Ancsin Gábor, Rosta Miklós és Kökény Beatrix értékelt az M1-nek.
A Monte-Carlo Rally második szombati szakaszán Sébastien Ogier volt a leggyorsabb, így összetettben először vette át a vezetést az idei versenyen, azonban a szombati első helyről csak az utolsó gyorsasági dönt. Sébastien Ogier még nem volt annyira közel a 10. Monte-győzelméhez, mint a verseny 13. szakaszát követően, ahol 3 másodperccel gyorsabb tu
Bár januárban pár napot ki kellett hagynia betegség miatt, jó formában érzi magát Németh Nándor. A világbajnoki bronzérmes versenyző a dohai világbajnokságon 100 méteren országos csúcsot, 200-on pedig olimpiai szintet úszna.
Béatrice Edwige, a Ferencváros női kézilabdacsapatának olimpiai- és világbajnok francia beállója már a DVSC elleni bajnoki rangadó ötödik percében piros lapot kapott, miután keményen szabálytalankodott Kácsor Grétával szemben. A játékvezetők videózás után döntöttek a kiállításról, az ellenfél arcát ért ütés miatt.
Thierry Neuville zárta a szombati napot az élen, így vasárnap megszerezheti a Monte-Carlo Rally első részéért járó 18 pontot. Az összetett győzelemre azonban még harcolnia kell a belga versenyzőnek Sébastien Ogier-vel.