A szerzői jogokkal kapcsolatos valaha volt egyik legnagyobb bírságot szabta ki az amerikai bíróság a TorrentSpy keresőoldalra - a 2006 óta húzódó per végén a büntetés összege 111 millió dollár. A pert az amerikai filmstúdiók szövetsége (MPAA) indította, a TorrentSpy keresőmotorja segítségével ugyanis filmek, zenék és szoftverek illegális másolatait tölthették le a felhasználók egymás gépeiről.
Csatlakozva a brit szabályozó hivatal, az Ofcom felhívásához, egyre több helyi internetszolgáltató tesz ígéretet arra, hogy az előírt határidőn belül elkészíti az otthoni kapcsolatokat jellemző valós internetsebességek összesítését.
Az Asus elnöke szerint idén akár 10 millió olcsó asztali és mobil megoldást is leszállíthatnak. Az Acer eközben elkészítette saját változatát, míg az MSI máris a most megjelent Wind kisebb verzióján dolgozik.
Az ABC misztikus scifi-sorozata nemrég tudta le 4. évadját és ahogyan az lenni szokott, nem mindenki élte túl a "kiképzést", így több színész is távozik a sorozattól. Spoilerek következnek, így csak az olvasson tovább, akit nem zavar, ha elrontják a meglepetést.
Az Electronic Arts érdekes dologra szánta el magát. Szombaton kezdődik a 2008-as Európa Bajnokság, melyet a kiadó a legújabb fociprogramjával szimulált.
Az elmúlt héten naptárat tettünk az XP Asztalára, sőt, teljesen Vistává alakítottuk a régi Windowst. A világ legnagyobb zenetárában válogattunk ingyen dalokat, azután sikerfilmeket néztünk online. Végül felkészültünk a nyaralásra: távolról is elérhetővé tettük számítógépünk fájljait.
Az IBM fennhatósága alá tartozó zürich-i illetve berlini kutató csoport és fejlesztő intézet új típusú vízzel történő hűtést talált ki a chipek számára.
Az alábbi oldalon több száz játék közül válogathatunk, és az emulálással sem kell szenvednünk, mivel a remek kis játékok a böngészőnkben is elindulnak.
Sorozatunk tizedik epizódjában a mobil eszközökön futó vírusokról, kémprogramokról és kártevőkről lesz szó. Az evolúció itt is végbement, igaz, a tömeges elterjedés még – és ez a legfontosabb szó ebben a mondatban – nem történt meg. Nyilvánvalóan nem az okos telefonról kell lemondanunk, hanem itt is elkerülhetetlen lesz a megfelelő hozzáállás és az óvatosság.
A világ legnagyobb elektronikus áruháza magyar idő szerint péntek délután elérhetetlenné vált, legalábbis, ami az amerikai portált illeti. Az ok egyelőre ismeretlen.
A nyári uborkaszezon már közeleg, de június első szombatjára még szolgálhatunk egy remek hentelős japán akciójáték, a Devil May Cry 4 demójával. Találtunk még olyan ingyenprogramot, ami a driverek karbantartásában segít, egy másik a Vista mini-képernyőképeit hozza el az XP-k Tálcájára, a sort pedig egy remek teljes verziós panorámakép-készítő alkalmazás zárja.
Mióta több hazai mobilszolgáltatónál is elérhetővé vált a 3G mobil-internetszolgáltatás (HSDPA) egyre többen szeretnék ezt a lehetőséget tartalék internet-megoldásként felhasználni. Olyan megoldást keresnek, ami automatikusan képes átvenni a kimaradó szélessávú kapcsolat szerepét, amikor pedig helyreáll a rendszerint kedvezőbb árú szélessávú kapcsolat, automatikusan visszatérjen minden a régi…
Feltehetően nem kell különösebben bemutatnunk a Tetrist. Sokak nagy kedvence azonban ezúttal új köntösben mutatkozik: földrajzi ismereteket kér számon a játékostól. Országokat kell a helyükre illeszteni!
A régi, vagy nem is olyan régi, ám romló állapotú negatívok digitalizálásának eddig nem igazán volt értelme, ám mostantól éppen e folyamat során lehet a minőséget leginkább helyreállítani. A Warner sokéves fejlesztés után elkészült a végleges változattal, és megkezdi szinte teljes filmtárának digitalizálását.
Chris Taylor, a játék atyja elhintett néhány információt a készülő harmadik részről, többek között azt, hogy a játékmenet egyszerűsödni fog az előző részhez képest.
Azt hiszem a "remek" Uwe Boll mozi után mindenki megkérdőjelezte, hogy egyrészt John Rhys-Davies megőrült-e a Gyűrűk Ura beli Gimli-karakter után, másrészt, hogy a játéksorozatnak egy ekkora szégyen után lehet-e folytatása...
Az illetékes amerikai szövetségi bíróság sokadszorra ismételten elhalasztotta annak az ügynek a tárgyalását, amelyet az AMD kezdeményezett az Intel ellen, monopolhelyzettel való visszaélésre hivatkozva.
Június eleje van, ráadásul hétvége is, ez pedig csak egyetlen dolgot jelenthet: eljött az ideje a következő olvasói szavazásnak. A következő egy hétben arról voksolhattok, hogy szerintetek melyik játék rendelkezik a legjobb multiplayer-rel.
A Western Digital állítólag megtette az első lépéseket a percenként 20.000-szer körbeforduló korongos merevlemezek kifejlesztése felé, mivel komolyan tartanak már attól, hogy az SSD-k rövid időn belül végleg kiránthatják a talajt a merevlemezek alól.
DirectX 9.0c teljes, a 2008 júniusi frissítésû verzió. Aki feltette az elõzõ directx-et, annak ajánlom a web-es installt inkább, mert ehhez képest az kevesebb megát szed le, nem 75-öt.
Közel száz embernek és a fejlesztési munkálatokat felügyelő alelnöknek intettek búcsút a Lucasarts-nál az elmúlt napok folyamán. Az elbocsátott alkalmazottak a titkos projektekről is beszélnek.
A Sony legújabb Walkman NWZ-S718F hordozható médialejátszója igen ütősre sikeredett: remek hangzás, elegáns tervezés és a minőségi akku garantálja, hogy minden zenerajongó a szívébe zárja.
A Tajpejben ma záruló Computex kiállításon debütált 2008-2009-ben megjelenő új termékeivel a Mio Technology Corporation, a világ egyik legnagyobb személyi GPS navigációs készülék-szállítója.
Egymás után két méretben (52 és 22 hüvelyk) is bemutatja majd a Philips a WOWvx technológiáján alapuló 3D(-szerű) kijelzőit az idei InfoComm alkalmával. Amint azt a nevük is mutatja, a kijelzők fő különlegessége az, hogy "önmagukban" is képesek hiteles térbeli megjelenítésre, és ennek észleléséhez a nézőknek semmiféle különleges szemüvegre nincs szükségük.
Akik már előrendelték a Fallout 3 gyűjtői változatot, azok most nyilván csalódottak lesznek, mivel az Amazon.com-on megjelent egy újabb kiadás, név szerint Fallout 3 Survival pack. Képgaléria:
A Funcom által fejlesztett Age of Conan: Hyborian Adventures a vártnál is jobban teljesít: valamivel több, mint 2 hét alatt 1 millió darabot értékesítettek világszerte.