A North Carolina Egyetem orvosi karának kutatói megállapították, hogy az akut koronária-szindróma vagy éppen stent-beültetés során széles körben használt véralvadásgátló szer nem csak biztonságos sarlósejtes anémiában szenvedőknek is, hanem bizonyos mértékű gyulladásgátló hatást is kifejt.
A nápolyi Frederico II Egyetem orvosi karának kutatói Dr. Giovanni Tarantino vezetésével legújabb kutatási eredményeik alapján úgy vélik, hogy a hepatitis-C vírusfertőzés hatására kialakuló májzsugor hosszan tartó vírusellenes kezeléssel akár gyógyítható is lehet.
A Massachusettsi Technológia Intézet kutatói azonosították a gént, amely a koleszterin eltávolítását segíti a szervezetből. Ha sikerül olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyek az SRT1 gén működését serkentik, megelőzhetőek lesznek bizonyos magas koleszterinszinttel összefüggő betegségek, mint az érelmeszesedés vagy az Alzheimer-kór.
Kevesebbet veszít csontrendszeréből az, aki naponta iszik teát - derül ki egy ausztrál kutatásból, amely az American Journal of Clinical Nutrition legújabb számában jelent meg.
Rengeteg beteg nem tudja megnevezni az általa szedett gyógyszereket, amivel jócskán megnehezíti az orvosa dolgát, a félreértés pedig nem megfelelő kezeléshez vezethet - állapította meg egy amerikai vizsgálat.
Százhuszonöt éve, 1882. október 13-án halt meg Joseph Arthur de Gobineau francia diplomata, író, akit a "modern rasszizmus atyjaként" emleget az utókor.
A nápolyi Frederico II Egyetem orvosi karának kutatói Dr. Giovanni Tarantino vezetésével legújabb kutatási eredményeik alapján úgy vélik, hogy a hepatitis-C vírusfertőzés hatására kialakuló májzsugor hosszan tartó vírusellenes kezeléssel akár gyógyítható is lehet.
Már az Egyesült Államok vezetése is rájött arra, hogy gazdasági károk nélkül is lehet tenni a klímaváltozás ellen - mondta el az InfoRádiónak az ENSZ Nobel-békedíjjal kitüntetett Kormányközi Klímaváltozási Bizottságának (IPCC) magyar tagja. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató az InfoRádiónak elmondta: a veszélyek reálisak, de úgy tűnik, hogy mind a gazdaságban, mind a társadalomban kedvező folyamatok…