Már régóta találgatják a művészettörténészek: vajon miért nincs Mona Lisának szemöldöke? Egy párizsi mérnök azonban most a legkorszerűbb műszerekkel kiderítette, hová lett a szőrzet.
A Discovery hétfős legénységgel a fedélzetén - közép-európai idő szerint - kedd délután indult útnak a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről.Az amerikai űrrepülőgép várhatóan két nap múlva kapcsolódik össze a Nemzetközi Űrállomással (ISS).
Kétszájú kulaccsal nyert aranyérmet egy innovációs versenyen egy 15 éves svéd diáklány. Anna Axelsson olyan butéliát kreált, amelynek a hagyományos, felső szájon kívül egy második, oldalszája is van.
Magyarország éves áramfogyasztásának megfelelő mennyiségű energia vész kárba az Európai Unióban az összes kikapcsolt, de készenléti állapotban tartott elektromos berendezés miatt - állítja az Európai Bizottság.
A poligráf, azaz hazugságvizsgáló gép az emberi szervezet élettani funkcióinak változását méri, miközben az illető kérdésekre válaszol. A vizsgált élettani funkciók a következők: légzésszám, vérnyomás, pulzusszám, bőrellenállás (verejtékezés mértéke).
Közel 60 évvel azután, hogy az Emberi Jogok Nemzetközi Nyilatkozata kimondta, hogy minden embernek joga van a táplálkozáshoz, elfogadhatatlan, hogy az alultápláltság még mindig fontos tényező az öt év alatti gyermekek elhalálozásának felénél - állapította meg az UNICEF a 2007-es Étkeztetési Világnap alkalmából.
Egy kutatás szerint azokban a nőkben, akik éjjelente 7 óránál kevesebbet alszanak, nagyobb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata. A vizsgálat eredményeiről a Hypertension című lap számol be.
A Hollywood környékén pusztító kaliforniai erdőtüzek fotói az elmúlt napokban az újságok címoldalára kerültek. Lássuk, hogy fest a katasztrófa a műhold szemszögéből: bár maguk a tüzek nem látszanak fentről, füstjük több mint ezer kilométerre is eljut az óceán felett, az elmúlt néhány nap leglátványosabb, az űrből is észrevehető jelenségét alakítva ki bolygónkon.
375 éve, 1632. október 24-én született Antony van Leeuwenhoek holland kereskedő, természettudós és mikroszkópkészítő, a kísérleti örökléstan megalapítója.
Reklámok százai igyekeznek bennünket meggyőzni arról, hogy otthonunknak igenis szüksége van arra, hogy különböző illatokkal árasszuk el. Léteznek e célra létrehozott különböző formájú, kiszerelésű és aromájú illatosítók. Nem árt azonban vigyáznunk, használatuk egészségre ártalmas lehet!
A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, a 2008-as Nemzetközi Consumer Electronics Show (CES®) ad otthont a legújabb autóelektronikai újdonságoknak. A kiállítás legnagyobb szenzációi várhatóan a BMW Sauber Forma 1 csapatának bemutatója, a BMW és az Intel új kezdeményezése, valamint a General Motors elnök-vezérigazgatója, Rick Wagoner előadása lesz.
Útjára bocsátották az első Hold körüli pályára tervezett kínai szondát a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi műholdkilövő állomásról.
Egy dán kutató új módszer segítségével vette elejét, hogy a HIV vírus mutálódjon és továbbterjedjen, így a metódus révén a fertőzöttek sikeresen erősíthetik meg immunrendszerüket.
Novemberben derül ki, hogy Leonardo da Vinci elveszett freskója tényleg a Palazzo Vecchio egyik fala mögött rejtőzik-e. A másfél millió dolláros projektben az eddig felhalmozott mérnöki, vegyészeti és művészettörténeti tudásanyag java ötvöződik, derül ki a wired.com cikkéből.
Mona Lisa hiányzó szemöldökének és szempilláinak titkát kutatja egy francia feltaláló. Leonardo ugyanis eredetileg megfestette ezeket is, ám az idők folyamán mégis eltűntek. De nem nyomtalanul.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében 10 milliárd forintra pályázhatnak az idén és jövőre azok a vállalkozások, amelyek ellátatlan térségekben építenének széles sávú internetes hálózatot.
Útjára bocsátották szerdán az első Hold körüli pályára tervezett kínai szondát, a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi műholdkilövő állomásról helyi idő szerint este 6 óra 5 perckor indították el.
Szabadalmat nyújtott be az amerikai ElcomSoft egy olyan módszerre, amellyel akár huszonötször gyorsabban is vissza lehet fejteni jelszavakat. A titok nyitja a számítógépek grafikus kártyájában rejlik, amit normális esetben csak háromdimenziós játékok használnak ki.
Kína becsvágyó űrprogramja nemcsak politikai és katonai célokat szolgál, a kelet-ázsiai hatalom új források felkutatását is reméli a programtól energia- és nyersanyag-szükségletének kielégítéséhez.