2024. január 3. szerda

jan. 3
13:06
Önt is idegesíti, hogy buszsávban közlekednek egyesek? – Most megbüntették őket (Tudás.hu)
Tavaly csaknem 30 millió forintnyi bírságot szabtak ki buszsáv-, járat- és taxiellenőrzéskor a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már negyedik éve zajló, közös ellenőrzési akciójában. A BRFK a police.hu-n azt közölte, hogy a 2023-as közös buszsáv-, járat- és taxiellenőrzésekkor 69 személyt elfogtak, 36-ot
jan. 3
13:08
Közel 80 ezer forinttal emelkedett a rendőrök, tekesek bére (Tudás.hu)
Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában. Az államtitkár tájékoztatása szerint a béremelés több mint 56 ezer embert érint, rendőröket, tekeseket, idegenrendészeti dolgozókat, bört
jan. 3
13:12
Nagy Márton: a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását tervezik (Tudás.hu)
Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött – mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában megjelent interjúban. Az új évet illetően optimista a tárcavezető, aki hangsúlyozta, hogy leszorították az inflációt egyszámjegyűre. Múlt év októberére éves alapon 7,9, dec
jan. 3
13:18
Top 6 tanács, hogy spóroljunk jobban! (Tudás.hu)
Az új év eleje az elhatározások időszaka. Megfogadjuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra, a környezetünkre, egészségesebben élünk, többet mozgunk. A testi és lelki egészség megerősítése mellett azonban nem mindig gondolunk arra, hogy a pénztárcánkat is jobb formába hozhatnánk, pedig az évkezdés remek időszak erre. Íme az Erste hat tippje a stabil k
jan. 3
13:36
Vegye észre korán, hogy baja van a szívével (Tudás.hu)
A szív és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. Általában életviteli tudatossággal megelőzhető kialakulásuk. Ebben a rizikófaktorok csökkentése az elsődleges kulcs: a dohányzás elhagyása, a túlsúly leadása, az egészséges étrendre való átállás, a rendszeres testmozgás bevezetése, az alkoholfogyasztás mellőzése. Ha a betegs
jan. 3
15:00
Nemzeti VPN-nt ígértek, helyette nézhetem külföldről a köztévét (Telex)
Kipróbáltam a január 1-jén indult Nemzeti Virtuális Teret, ami azt ígéri, hogy az internettel közelebb hozza a külföldi magyarokat, akik úgy intézhetnek majd ügyeket, mintha Magyarországon élnének. De egyelőre csak a köztévét lehet nézni rajta, legfeljebb ötezer felhasználónak, amikor működik. Azt nem tudni, mennyibe került, de azt igen, hogy a 4iG
jan. 3
15:54
Tényleg a Földbe csapódhat októberben egy elveszett aszteroida? (SzMo)
Igen, létezik a kisbolygó. Igen, október elején tényleg a Földbe csapódhat. Ennek azonban alig van esélye a tudósok szerint.
jan. 3
16:18
Így lehet jól és rosszul kihasználni a villanyautók és a hibridek lassulását (Telex)
Amikor a vezető felengedi a gázpedált, az autó magától lassulni kezd, a mögötte haladók pedig esetleg megijednek, mert nem világít a féklámpa. Mivel előzhetjük meg a veszélyhelyzetet és hogyan spórolhatjuk a legtöbb energiát a visszatáplálással?

2024. január 4. csütörtök

jan. 4
0:12
Látszik a válság az autóeladásokon (Tudás.hu)
Bár tavaly a magas kamatok és emelkedő árak miatt sokan halasztották el autóvásárlásukat, aránylag jól teljesített a magyar újautópiac: 2023-ban 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, csak 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A használtautópiac forgalma azonban jelentősebben, 16,2 százalékkal csökkent – közölte a Magyar
jan. 4
0:12
Érdemes hajnalban felnézni az égre, jön a Quadrantidák meteorraj (Telex)
Itthon a hullócsillagok megfigyelésére csütörtökön a pirkadatot megelőző órák lesznek a legalkalmasabbak.
jan. 4
0:16
A szuperbaktériumokkal is felveheti a harcot egy újonnan kifejlesztett antibiotikum (Telex)
A zosurabalpin a tesztek során a fertőzések 60 százalékánál elpusztította az egyik leginkább rezisztens baktériumot.
jan. 4
5:12
A Sony titokban kitalált egy kamufilmkritikust, hogy mindig legyen, aki jót ír a filmjeiről (Telex)
David Manning 2000 és 2001 között dicsérte agyon a Columbia Pictures akkoriban megjelenő filmjeit. Aztán kiderült, hogy nem is létezik. A lebukás majdnem kétmillió dollárjába került a Sonynak.
jan. 4
6:00
Vége a Windows 10-nek, és ez beláthatatlan következményekkel jár (Infostart)
240 millió számítógép válik feleslegessé egy pillanat alatt.
jan. 4
6:00
Jogellenesen rúghatott ki a SpaceX olyan dolgozókat, akik kritikusak voltak Elon Muskkal szemben (Telex)
Nyolc dolgozó nyílt levélben fogalmazta meg a problémáit, ezután állítólag kirúgták őket.
jan. 4
6:06
Űrkutatási szenzációk, amelyek közelebb vittek minket az Univerzum megértéséhez (Tudás.hu)
A tavalyi év néhány melléfogást leszámítva bővelkedett űrkutatási szenzációkban, amelyek közelebb vittek minket az Univerzum megértéséhez. Miről maradtunk le és mi várható idén a csillagászatban? Bár a Földre zuhanó különböző objektumok száma több milliárdra tehető, beleértve a porszem méretűeket is, azok tanulmányozása különös problémát vet fel. A
jan. 4
6:30
Tényleg közeledik egy harmadik nagy konfliktus a világban (Tudás.hu)
Tizenkét – zömmel nyugati – hatalom következményeket helyezett kilátásba közös közleményében arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal. A londoni miniszterelnöki hivatal által közzétett nyilatkozat – amelyet Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Japán, Kan
jan. 4
6:48
Egy amerikai tini legyőzte a tetrist (Tudás.hu)
Egy 13 éves oklahomai fiú végre megcsinálta a szinte lehetetlent: Legyőzte a Tetrist. Willis Gibson vélhetően az első ember, aki közel 40 évvel a megjelenése után elérte a klasszikus videojáték 157. szintjét – íjra a CNN "Mindjárt elájulok, nem érzem az ujjaimat" – mondta Gibson a YouTube-ra feltöltött videóban, miután teljesítménye miatt összeomlo
jan. 4
7:00
Figyelmeztetnek a tudósok, újabb ökológiai katasztrófától kezdtek tartani (Infostart)
A H5N1 mostanra világjárványt okoz a természetben, jegesmedve halálát is okozta már. A kutatók attól tartanak, hogy a rendkívül fertőző vírus a modern idők egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját idézheti elő.
jan. 4
7:24
Az ötöslottóval több mint négymilliárdot nyerhet, az eurojackpottal 46 milliárdot (Tudás.hu)
Közel fél éve nem talál gazdára az Ötöslottó főnyereménye. Az a szerencsés játékos, aki ezen a héten egymaga helyesen tippeli meg az öt számot, több mint 4 milliárd forinttal lesz gazdagabb. Az Eurojackpotot játszók is nagy nyereményre számíthatnak, ugyanis 13 hét halmozódás után közel 46 milliárd forint várja azt a szerencsést, aki egymaga találja
jan. 4
7:30
Ingyenes nyelvtanuló app fiataloknak (Tudás.hu)
Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon me
jan. 4
9:42
Brutális kettősség jellemzi Európa időjárását - térkép (Infostart)
Európa északi részén, Skandináviában a hét közepén a rendkívüli hideg és hóviharok akadályozták a közlekedést, több helyütt bezárták az iskolákat is, míg délebbre a viharos időjárásnak halálos áldozata is volt - derül ki a helyi hatóságok legfrissebb beszámolóiból.
jan. 4
11:42
Orosz hekkerek hónapokig benne voltak az egyik ukrán távközlési cég rendszerében (Telex)
December 12-én 24 millió embernek napokra le is álltak a szolgáltatások.
jan. 4
16:42
Ezek voltak 2023 legjelentősebb vulkánkitörései (Telex)
A "Kitör-e, vagy nem?" dilemmájának éve volt a szakértő szerint 2023, de voltak látványos, különleges, nagy erejű és váratlanul gyorsan elcsendesedő vulkánkitörések is – és sajnos halálos áldozatokkal járó is. Izlandon még mindig nem múlt el teljesen a veszély.
jan. 4
19:36
Megütötték az óriási hímmel a főnyereményt, mások azonban azt kívánják, hogy a rémálmaikban se jöjjön elő (hirado.hu)
Herkulesnek hívják, Kolosszust előzte meg.

2024. január 5. péntek

jan. 5
0:12
Rusvai Miklós szerint túl vagyunk az újabb Covid-hullám csúcsán, mégis figyelmeztet (Infostart)
Csökkent a koronavírussal orvoshoz fordulók száma, ugyanakkor egyre több az influenzás beteg.
jan. 5
0:12
Trumpot már két államban nem engedik indulni a választáson (Tudás.hu)
Donald Trump fellebbezést nyújtott be az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma. A volt amerikai elnök ügyvédjei útján a Colorado államban hozott döntés jogszerűtlenségének megállapítását, illetve azt kéri, hogy
jan. 5
0:12
Rekordméretűt fogtak be a világ leghalálosabb pókjából (Telex)
A Sydney-tölcsérhálóspók még az emberi körmöt is képes átszúrni, de a nemrég talált 7,9 centis egyedet is ellenméreg előállításához használják fel.
jan. 5
0:16
Jönnek az emelt minimálbérek (Tudás.hu)
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol – közölte az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A s
jan. 5
0:16
TikTokon terjedő videók miatt sokkal többet lopnak néhány autómodellből (Telex)
Az Egyesült Államokban főleg a régebbi KIA és Hyundai modellek veszélyeztettek, miután lopási oktatóvideók készültek hozzájuk.
jan. 5
0:20
Orbán részt vesz az Eu egyik legnagyobb politikusának temetésén (Tudás.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására részt vesz Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnökének búcsúztatási szertartásán Párizsban – erősítette meg a francia sajtó értesüléseit Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek. Emmanuel Macron elnököl a Jacques Delors előtt rendezett nemzeti tisztel
jan. 5
0:20
Elsőre nagyot csalódtam, de végül belopta a szívembe magát a kis kézi pécé (Telex)
Mit kapunk, ha összegyúrjuk a konzolokat egy Windows 11-es pécével? A Lenovo Legion Gót, ami elsőre nem váltotta be ugyan a hozzá fűzött reményeimet, végül mégis egy ügyes kis játékgépnek bizonyult, még ha vannak is bosszantó furcsaságai.
jan. 5
0:24
Rendkívüli ülést hívott össze a Nato (Tudás.hu)
Rendkívüli ülést tart a NATO-Ukrajna Tanács jövő szerdán Brüsszelben, hogy megvitassák, milyen választ adjanak az Oroszország által a közelmúltban Ukrajnában végrehajtott heves légitámadásokra, amelyeknek több civil halálos áldozatuk és számos sebesültjük volt – jelentette be a NATO. A szövetség szóvivője közölte, hogy Jens Stoltenberg főtitkár nag
jan. 5
0:28
Novák Katalin és Elon Musk találkozójának meglett az eredménye (Tudás.hu)
Az emberek a családra és a gyermekvállalásra szavaznak – ez derült ki abból a tíz kérdésből álló sorozatból, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök indított saját X oldalán "Keddek az emberiségért" (Humanity Tuesdays) elnevezéssel, amelyhez Elon Musk, a közösségi oldal tulajdonosa is csatlakozott. A Sándor-palota közleményében felidézte: Novák Ka
jan. 5
0:32
Izraeli hírszerzés: Mindenkit likvidálunk, aki részt vett a Hamász-támadásban (Tudás.hu)
Az izraeli külföldi hírszerző szolgálat, a Moszad vezetője kijelentette csütörtökön egy temetési beszédében, hogy Izrael a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i terrortámadásának minden értelmi szerzőjét és végrehajtóját likvidálni fogja. "Ma is egy háború kellős közepén vagyunk. A Moszadnak ma is, akárcsak ötven évvel ezelőtt tette, el
jan. 5
0:36
90 százalékkal is nőtt a mobilnet forgalom az ünnepek alatt (Tudás.hu)
Tavalyhoz képest csaknem kétszeresére nőtt a mobilnet-forgalom az ünnepi időszakban a Yettelnél, a Telekom ügyfelek mobil adatforgalma 2023-ban az ünnepek alatt nagyjából 30 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest – közölték a szolgáltatók az MTI megkeresésére. A Yettel közölte: a korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldás
jan. 5
0:40
Óriás eladásokat produkál a kínai e-autós cég, amely hazánkba jön (Tudás.hu)
Több mint hárommillió alternatív hajtású járművet (NEV: New Energy Vehicle) értékesített világszerte a BYD, ezzel a NEV-piac világszintű vezetője 2022 után 2023-ban is – közölte az MTI-vel a vállalat. A közlemény szerint a BYD a világ tíz legnagyobb autógyártója közé lépett, és megőrizte vezető helyét a kínai piacon. Kiemelték: a vállalatcsoport ne
jan. 5
0:44
Lehet-e nálunk egy Japánhoz hasonló nagyságú földrengés? (Tudás.hu)
A földtani folyamatok nem csak az országhatárokra nincsenek tekintettel, de a naptárra sem. A világ szeizmológusai még csak ébredeztek a szilveszteri kábulatból, amikor Japánt egy 7,6-os erősségű földrengés rázta meg. Vajon mekkorának számít ez? Alig köszöntött be az Újév, amikor helyi idő szerint hétfőn délután egy hatalmas földrengés rázta meg a
jan. 5
0:48
Nagy valószínűséggel idén választ Nagy-Britannia (Tudás.hu)
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint az év második felére várható a nagy-britanniai parlamenti választások kiírása. A brit törvények alapján a következő választást legkésőbb 2025 januárjában meg kell tartani, de egyöntetű az a várakozás, hogy a konzervatív párti kormányfő még az idei évre kijelöli az időpontot. A sajtóban és az ellenzéki pártok
jan. 5
4:30
Ilyen még nem volt: egy 13 éves fiú eljutott a Tetris legvégéig (Infostart)
Még soha senkinek sem sikerült végigjátszania az ismert számítógépes játékot, Blue Scutinak 38 perc kellett hozzá.
jan. 5
5:12
Zöld bakancs, azaz az Everest leghíresebb holtteste (Telex)
Az indiai Tsewang Paljor 1996-ban halt meg a Mount Everest közelében, és holttestével még ma is rengeteg mászó találkozik, afféle útjelzőként szolgál. Lábbelije miatt csak Zöld bakancsként hivatkoznak rá. De miért nem hozzák le?
jan. 5
5:30
Újabb iskolai lövöldözés Amerikában, most egy 17 éves az elkövető (Tudás.hu)
Egy diák életét vesztette az Iowában történt iskolai lövöldözésben, amelyet egy 17 éves tanuló követett el, aki magával is végzett – közölték a hatóságok az erőszakos incidens részleteiről beszámolva. A támadó, akit Dylan Butlerként azonosítottak, az év első tanítási napjának kezdetén nyitott tüzet Perry város középiskolájában, egy 6. osztályos diá
jan. 5
5:36
A húszik hadihajó és kereskedelmi hajó közelében robbantottak (Tudás.hu)
A jemeni húszi lázadók által indított felfegyverzett, legénység nélküli vízi jármű robbant fel néhány mérföldre a Vörös-tengeren közlekedő amerikai hadihajóktól és kereskedelmi hajóktól – közölte az amerikai haditengerészet közel-keleti műveleteinek parancsnoka. Brad Cooper altengernagy ugyanakkor arra nem tért ki, hogy a víz felszínén közlekedő tá
jan. 5
5:48
A brit nagyvállalati vezetők 1,7 milliárd forintot keresnek évente (Tudás.hu)
A szakértői számítások szerint a brit nagyvállalati vezetők az év eleje óta máris többet kerestek alkalmazottaik idei egész éves bérénél. A Compass nevű, elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és a fenntartható növekedésért kampányoló londoni székhelyű szervezet szakosított elemzőműhelye, a High Pay Centre közölte: becslése szerint a London
jan. 5
6:00
A Jupitert vizsgálja az egyik legfontosabb európai bolygóközi küldetés (Tudás.hu)
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (HUN-REN CSFK) kutatói is részt vesznek a JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer) küldetés PRIDE (Planetary Radio Interferometry and Doppler Experiment) kísérletében. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a PRIDE kihasználja a fedélzeten meglévő rádiós komm
jan. 5
6:06
Önmaga és családja kiváltságairól írt alá törvényt a fehérorosz elnök (Tudás.hu)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta az államfőről szóló törvény átfogó kiigazítását tartalmazó új jogszabályt, amely egyebek mellett többletjogokat és kiváltságokat tartalmaz az elnök és családja számára, még Lukasenka államfői tisztének megszűnése utáni időszakra is. A dokumentum – amelynek teljes szövegét nem tették közzé, csupán egyes
jan. 5
6:08
Van, aki 20-40-féle élelmiszerre is érzékeny, de a "rendterápia" segíthet (Tudás.hu)
Lassan nem lesz olyan család vagy munkahelyi közösség, ahol legalább egyvalaki nem kényszerül elkerülni valamilyen élelmiszert. Persze jócskán akadnak olyanok, akik csak divatból tartják a vegán diétát. Ám aki valóban ételérzékenységgel küzd, az az emésztési problémák visszaszorítása érdekében kénytelen elhagyni a tojást, a tejet és/vagy a glutént,
jan. 5
6:10
Egyre több boltban van visszaváltható palack gép (Tudás.hu)
Országosan több mint 1400 ponton mintegy 1800 visszaváltó automatát telepített a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. január elejére, a boltokban fokozatosan jelennek meg azok a palackok, dobozok, üvegek, amelyeken logó jelöli a visszaválthatóságot – közölte a társaság az MTI-vel. A MOHU felhívta a figyelmet: a gyártók 2024. június 30-ig még forgalom
jan. 5
6:54
Új gomb jelenik meg a klaviatúrákon (Infostart)
Ez már a mesterséges intelliigencia korszaka a PC történetének. Rövidesen kereskedelmi forgalomba is kerülnek az új klaviatúrák.
jan. 5
12:30
Rengeteget költenek kutyájukra a magyarok (Tudás.hu)
Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül; jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon, a legtöbben közülük egy kutyáról gondoskodnak – derül ki a Cofidis reprezentatív kutatásából. Az MTI-nek küldött közlemény szerint egy átlagos magyar gazda legalább évi 190 ezer forintot költ a kutyájára. A felszerelés, higiéniai ellá
jan. 5
12:32
Rövid sztori a Nemzet Bombázójáról (Tudás.hu)
Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. január 6-án hunyt el Tichy Lajos 72-szeres válogatott labdarúgó, a Nemzet Bombázója. Tichy 1935. március 21-én született Budapesten, a sportággal az angyalföldi grundokon ismerkedett meg. Pályafutását 1947-ben a MÉMOSZ SE-ben kezdte, majd a Bp. Lokomotívban játszott, 1953 és 1971 között pedig a Budapesti Honvéd labdarú

Keresés