Magyarországon ismert, de csak alig-alig fogyasztott növény. Pedig érdemes lenne felfedezni: értékes tápanyagokban, vitaminokban, rostokban gazdag, és két-három hét alatt már szedhetővé nevelhető.
Hazánk egyik legismertebb dokumentumfilm-rendezője, Almási Tamás az 1980-as Ballagás után először ismét nagyjátékfilmet forgat Mario, a varázsló munkacímmel. A film forgatókönyvét Halász Margittal közösen maga a rendező írta.
Nem nyomoz tovább a váci, a soproni és a budapesti József nádor téri mélygarázsépítések ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a hűtlen kezelés miatt indított eljárást megszüntették - erősítette meg lapunk korábbi értesülését az iroda szóvivője.
Egy nappal később már nem alakulhatott volna meg Vojiszlav Kostunica második kormánya: május 15-én új választásokat kellett volna kiírni. [Dátum: 2007. 06. 13. 00:00]
Sok mindent látott már a jó, öreg Komjádi uszoda, de olyat, ami a férfi pólódöntő kedd esti, második mérkőzésén történt, talán még sohasem. A Vasas a második negyed végén 6:0-ra, majd a harmadik szakasz utolsó percében 9:1-re vezetett a Honvéd ellen!
Kóka János szabad demokrata pártelnök tegnap a Népszabadság szerkesztőségében beszélt elképzeléseiről. Ezután nyilatkozott lapunknak a koalíciót érintő kérdésekről.
A szakértői intézet ma juttatja el a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnek E. Zsanett DNS-vizsgálatának eredményét. Meg nem erősített információink szerint az adatok a rendőrök álláspontját erősítik, ők tagadták, hogy megerőszakolták a lányt.
Aki egyszer már kóstolt házi készítésű szörpöt, biztosan rákap az ízére: az édes nedűben ott érezni a friss gyümölcsök telt aromáját, emellett pedig még egészségesebbek is az üzletekben kapható üdítők többségénél. A nyár sokféle zamatos gyümölccsel érkezik, tehát akár hetente kísérletezhetsz újabb ital elkészítésével. Hidd el, az egész nem is olyan nagy munka!
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso bevallotta: kissé kényelmetlenül érzi magát csapattársa, Lewis Hamilton bámulatos Forma-1-es debütálása és a brit versenyzőt körülvevő eksztatikus hangulat miatt.
Októberben a kecskeméti börtön központi folyosóján az őrök arra utasítottak négy előzetesben lévő fiatalkorút, hogy pofozzák egymást. Az ügyben a minap született ítélet. [Dátum: 2007. 06. 13. 00:00]
A harcok azonnali beszüntetésére szólította fel Mahmud Abbasz palesztin elnök tegnap az iszlamista Hamasz szervezetet és saját mozgalmát, a Fatahot. Mindkét fél puccskísérlettel vádolja a másikat.
Nem tudni, jó lesz-e nekünk, ha felszabadítják az áram- és a gázárakat. Az ember persze rögtön megretten: akkor majd a jól ismert, kedves, fogyasztóbarát szolgáltatók szabják meg a tarifát? Na ne, akkor felszabadulás helyett inkább elszabadulás várható...
Nyilvánosságra hozták a 42. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját: Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének versenyprogramjába Kamondi Zoltán Dolina című filmje is meghívást kapott.
A Háló nevű rendőri akcióban számos gyanúsítottat vettek a napokban őrizetbe Szerbiában. Eközben a vizsgálati szervek érdeklődési körébe került Szlobodan Milosevics néhai diktátor özvegye és fia is.
A vártnak megfelelően alakult májusban is az infláció, üteme 8,5 százalékot tett ki, vagyis a kiigazítást követő árhullám már tetőzött, s megkezdődött a lassú apadás.
Hozzávalók: 4 db nagyobb csirkecomb 3 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál ketchup 1 teáskanál szójaszósz 1 evőkanál méz erőspaprika-krém ízlés szerint A gyümölcsraguhoz: 30 dkg alma 2 db narancs 4 szál újhagyma 2 db kisebb chilipaprika 20 dkg narancslekvár (baracklekvár is megteszi) 1 mokkáskanál friss reszelt gyömbér (vagy 1 késhegynyi gyömbérpor)
Máris csalódások érik azokat az osztrák cégeket, amelyek azt remélték: saját reklámcéljaikra ki tudják használni a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságot.