Több mint 12 800-an csókolóztak egyszerre a Kossuth téren szombaton este, nem sokkal fél 10 után a szervezők szerint. Ezzel Budapest már másodszor vette el a Fülöp-szigetek fővárosától, Manilától a dicsőséget. Az egyik bulvárlap rendezvénye iránt nagy volt az érdeklődés, a Kossuth tér környékét már délután 5 óra után lezárták.
Három gól is egy időben esett a sztárcsapatok meccsein, Messi bemutatta Isten kezét, mégis szinte biztos, a Madrid lesz a spanyol bajnok az őrületes 37. forduló után.
"Szó sem lehet arról, hogy visszaforduljunk" - mondta az elmúlt évet értékelve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten az Egyéves a kormány című...
Budapest - Bravúrral kezdte a Vasas a férfi vízilabda-bajnoki döntőt. A piros-kékek - akárcsak tavaly - a finálé első mecscsén ismét idegenben lepték meg a Honvédot, ezúttal 7-6-ra nyertek.
A Domino-BHSE a Kőér utcában kapott ki 7-6-ra a TEVA-VasasPlaket együttesétől, a vízilabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén. A végig nagy elszántsággal, és akaraterővel játszó vendégek az első negyedben megszerzett előnyüket végig tartani tudták a sok hibával játszó piros-fehérek ellen, így az angyalföldiek 1-0-ra vezetnek a három győzelemig tartó párviadalban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök lett a G8 heiligendammi csúcstalálkozójának "hőse", miután sikerült meglepnie az Egyesült Államokat kezdeményezésével, hogy az amerikaiak által...
Soltvadkert - Soha nem izgult még annyira Benik Balázs, mint tegnap. Még akkor sem érzett ilyesmit, amikor 2003-ban és tavaly a szezon utolsó futamán a bajnoki címért harcolt - sikerrel. A ralipilóta élete legfontosabb napjára készülődött: oltár elé vezette kedvesét, Garami Anett Magdolnát.
Los Angeles - 150 ember egymillió munkaórája és számtalan szuperszámítógép kellett ahhoz, hogy elkészüljön a kasszasikeres mozisorozat legújabb darabja. A harmadik Shrek nálunk jövő csütörtöktől látható.
Gábor öröme tovább fokozódott tegnap. Az utolsó percekben, amikor már senki sem számított rá, futott egy elképesztően gyors kört, amellyel megdöntötte Alvaro Bautista (22) tavaly felállított pályarekordját.
Félkész bútorok, műszerekkel zsúfolt dobozok és egy örökmozgó ember. Ez a kép fogadja azt, aki meglátogatja Csiszár Jenőt, a belváros szívében, a Rádió Q üvegkalickájában.
kormány elfogadta a gazdasági tárca által előkészített, az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos törvények módosításáról szóló előterjesztést, amelynek kiemelt pontja, hogy az internetes kereskedelemhez általában kapcsolódó csomagküldő szolgáltatás üzletfenntartási kötelezettsége megszűnjék.
Szabályos számla ellenében fizették ki a Kóka János SZDSZ-elnökké választása után tartott rendezvényt - mondta Szekula László, a Colombus Étterem üzemeltetéséért felélős cég ügyvezetője...
Miközben Mark Webber az előkelő hatodik helyet szerezte meg Montrealban az időmérő edzésen, addig a fékeivel küzdő David Coulthardnak semmi sem sikerült.
Budapest - Kitört a vakáció a Heti hetes stúdiójában, legközelebb ősszel jelentkezik újra a műsor. Az utolsó adás felvételén fürtökben lógtak az emberek a lelátókról.
Ráfutásos baleset történt szombaton délelőtt az M7-s autópályán, a baleset torlódást okozott mindkét irányban - közölte Gálik Viktória, az Autópálya Rendőrség szóvivője az MTI-vel. A 23-as...
Háromfa - Kapitális méretű halakat fognak a pecások rendre a háromfai tóban, miután évtizedeken át senki nem halászta le a víztározóba telepített pikkelyeseket. A horgászok gyakran 30 kiló körüli pontyokat, félmázsás harcsákat húznak ki a tóból.
A klímaváltozás megfékezéséhez a jelenleg Magyarországon átélt reformok léptékével számolva megareformokra van szükség világszinten - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton a...
Budapest - Arra van szükségem, hogy biztassatok, hogy azt mondjátok, gyerünk MSZP, gyerünk miniszterelnök úr, gyerünk Feri” - mondta a kormányfő a második Gyurcsány-kormányt értékelő nagygyűlésen. A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy nem kíván lassítani a reformok tempóján, mert akkor a világ elmegy mellettünk.
A nyóckeresek stábja már az áramon sem alkudozik, sőt az első filmjük hatszorosát költik el az Egill című 3d-s animációfilmre, amit vikingsagákból ollózták össze. Stúdiólátogatás Véres Alexandrával és Jubinty Jékával.
Az év megleptetését okozta Kanadában az időmérőn a BMW csapat, hiszen Nick Heidfeld a két McLaren mögött a harmadik helyen végzett. Pedig a szombati nap nem a legjobban kezdődött az istálló számára.
Budapest - Kóka János bemutatta azt az éttermi számlát, amelyet az elnökválasztása utáni 150 fős rendezvény után kapott. Az SZDSZ első embere bocsánatkérésre szólította fel Dávid Ibolyát, amiért sunyi szivárogtatással, MDF-es párttársaival együtt adócsalással vádolt meg egy minisztert.
Róma - Kínos és vicces esetek sokasága színesítette Bush amerikai elnök és felesége látogatását XVI. Benedek pápánál. A legkínosabb eset az volt, amikor az elnök a pápát többször is uramnak szólította.