2008. június 12. csütörtök

jún. 12
0:09
Attila mentette meg a Madách Színházat (BorsOnline)
Veszélybe került a a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical tegnap esti előadása annak ellenére, hogy hármas szereposztással játsszák a Fáraó szerepét . A Madách Színház sikerdarabjának főszereplői – Gesztesi Károly, Gáspár Laci és Posta Victor – ugyanis nem tudták vállalni az előadást elfoglaltságaik és egyikük betegsége miatt. Végül egy negyedik színészt kellett ugrasztani,…
jún. 12
0:09
Olvasnivaló: Egzotikus csók és gyilkosság 27. (Mindmegette)
Ez gyönyörűen áll rajtad - lelkendezett Claire, amikor Lisa kilépett a próbafülkéből egy borvörös ruhában. - Te mit szólsz hozzá, Hannah? - Pont tőlem kérdezed? - nevetett Hannah. - Ennél már jobban ismerhetnél. Hányszor akartad már azt mondani nekem, hogy az összes ízlésem a számban van?
jún. 12
0:13
Buffon: bocsánatot kérek mindenkitől! (BorsOnline)
Alapos leckét kapott a világbajnoki cím védője a C jelű, úgynevezett halálcsoportban. Az olasz válogatott hétfő este súlyos, 3-0-ás vereséget szenvedett Hollandiától, ami erős kétséget támaszt a folytatás illetően. A squadra azzura Európa-bajnoki döntőben még nem szaladt bele ilyen méretes zakóba, vagyis nem csoda, hogy kínos kudarc alaposan kicsapta a biztosítékot Itáliában.
jún. 12
4:46
A miniszterelnök szerint 2010-ben is nyerhetnek a szocialisták (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál.
jún. 12
4:50
Gyurcsány: brutális megfélemlítés zajlik! (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint az elmúlt két évben teljesítette a szocialista párt azt, amit 2006-ban kitűzött maga elé. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt az MTV Este című műsorában.
jún. 12
5:01
Ellehetetlenülhet a Sziget Fesztivál (Spa Trend Online)
Idén szokatlanul sok szervezési nehézséggel néz szembe a Sziget Fesztivál.
jún. 12
5:01
Alkudozik a bébifotókról Jessica Alba (Adó1százalék)
Jessica Alba azt állítja, egyetlen ajánlatot sem kapott a bulvárlapokról, hogy szombaton született kislányáról fényképeket jelentetnének meg. A 27 éves filmszínésznő úgy látszik, nem akarja közzétenni, hogy pénzért adná a kis Honor Marie Warren első sztárfotóit, valójában ugyanis a US Weekly, az OK! és a People magazin is bejelentkezett, hogy fizetnének a bébi első képeiért.
jún. 12
5:03
Már a három hónapos csecsemőket is erőteljesen befolyásolja a felnőttek arckifejezése (Adó1százalék)
Már a három hónapos csecsemőket is erőteljesen befolyásolja a felnőttek arckifejezése, akkor is, ha ez utóbbiak nem a gyermekek felé fordítják tekintetüket - állapították meg német kutatók.
jún. 12
5:05
Medúzainvázió a Krím-félsziget déli partvidékén (Adó1százalék)
Viszkózussá vált a Fekete-tenger a krími Szevasztopol és Balaklava városok térségében a vízben óriási tömegben hemzsegő fülesmedúzáktól. Az átlátszó testű állatok hatalmas rajai félelmet keltenek a tengerparton üdülő turistákban és a helyi lakosokban egyaránt. A környéken nem emlékeznek a mostanihoz hasonló medúzainvázióra, jóllehet nyár végén minden évben sok a fülesmedúza a vízben - írta szerdán…
jún. 12
5:07
Száz év felett is "hetvenkedő" asszony (Adó1százalék)
A maga idejében a világ legidősebb asszonyának számító holland nőnél, aki 115 éves korában távozott az élők sorából, a kutatók nem találtak lényeges agyi elváltozásokat - a vizsgálat eredményeit a Neurobiology of Aging (Az öregedés neurobiológiája) című szaklap augusztusi számában látnak napvilágot.
jún. 12
5:17
Több mint száz állami ingatlant vesznek meg a parlamenti pártok (Alternatív Energia)
Több mint 100 állami ingatlant vesznek meg a parlamenti pártok kedvezményes kölcsönből a kincstártól – tudta meg a HVG.
jún. 12
5:17
Az eddigi évek legnagyobb közönségével ünnepelt együtt a Vígszínház és a Népszava (Spa Trend Online)
Bátran mondhatjuk régi hagyománynak, hiszen tegnap már éppen kilencedik alkalommal siklott a Duna vízén a Vígszínház és a Népszava közös hajója, együtt ünnepelve a két, egyenként is több mint százéves intézmény évadzáróját, közönségét, olvasóit. A Vígszínház társulata nyári szabadságra megy, lezárták a 2007-2008-as évadot, a Népszava pedig partnereit invitálta az Európa hajó fedélzetére zenével,…
jún. 12
5:19
Gyorsító sávban a kormány (Alternatív Energia)
Az uniós átlagot tartósan meghaladó 2 százalékos növekedést állítja a kormány a következő két év célkeresztjébe. Mindezt úgy akarják megteremteni, hogy a már elért szociális biztonságot az ország megőrizze - ebben értettek egyet a tegnap véget ért dobogókői tanácskozáson vezető szocialista politikusok. Ehhez az adórendszeren belüli átcsoportosításokra, a kedvezmények csökkentésére és újabb…
jún. 12
5:19
Túlkínálat van kórházakból és orvosokból (Spa Trend Online)
Shakespeare még színháznak látta a világot, mi a képernyőn csupa kórháznak. Öt perc eltéréssel megint ugyanolyan műsort sugároz a két kereskedelmi csatorna, azzal a "nagy" eltéréssel, hogy az egyiknek Doki, a másiknak Dokik a címe. Lassan már a hét minden napján válogathatunk több kórházsorozatból is.
jún. 12
5:28
'Reggelt! (GameStar)
"Ki korán kel, szúnyogot lel." tartja a bölcs indiai mondás. Jelen esetben a fordítottja igaz, ám az efféle apróságokon illik túllépni. Figyelem, vicc következik!
jún. 12
5:32
Pátkára menetel a gárda (Alternatív Energia)
Civil szervezet meghívására látogat a gárda abba a Fejér megyei faluba, ahol a múlt héten polgárőrök Molotov-koktélokat dobtak három roma család házára. A megyei rendőrség sajtóreferense, R. Szabó Ágnes lapunk kérdésére azt mondta: ők is csak az internetről értesültek arról, hogy Pátkára a Magyar Gárda is elmegy, hozzájuk magánszemély jelentette be a demonstrációt. (A gárda, mint mozgalom nem is…
jún. 12
5:34
Nyitottabb, humánusabb és demokratikusabb iskolák kellenek (Alternatív Energia)
Magyarországon is, mint szerte a világon komoly, de nem új probléma az iskola biztonsága - ez az első mondata Az Iskola Biztonságért Bizottság állásfoglalásának. A testületet még márciusban hívta életre Hiller István oktatási és kulturális miniszter azért, hogy résztvevői dolgozzanak ki javaslatokat az iskolák biztonságára. Az elismert társadalomtudósok megállapítása az volt, minden iskolai…
jún. 12
5:41
Magyarország áramexportőrré válhat (Infostart)
Magyarország villamosenergia-importőrből exportőrré válhat, ha megvalósulnak mindazok az erőművi beruházások, amelyeket már megkezdtek vagy terveznek a beruházók. Elsősorban a Balkánra szállíthatunk áramot - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.
jún. 12
5:47
Írek kezében az Európai Unió sorsa (Kripto Akadémia)
Eldönthetik ma az Európai Unió jövőjét az írországi választók, akik - egyedüliként a 480 millió uniós polgár közül - népszavazáson nyilvánítanak véleményt a közösség működését megreformáló új szerződésről. A küzdelem nyitott, és ha győznek a nemmel voksolók, újabb válság elé néz az EU.
jún. 12
5:47
Példátlan méretű ipari kémkedést akadályoztak meg a magyar hatóságok (Adó1százalék)
A magyar kriminalisztika történetében sosem látott nagyságrendű ipari kémkedést derítettek fel a vámnyomozók. A gyanú szerint egészségügyi jellegű szabadalmakat, technológiákat lopott egy magyar cégtől annak két vezető beosztású munkatársa. A hatalmas mennyiségű védett adatot Moszkvában kívánták átadni a megrendelőnek, de az utolsó pillanatban sikerült őrizetbe venni a gyanúsítottakat. A…
jún. 12
5:58
Psi-Ops: The Mindgate Conspiracy "ingyen" (GameStar)
A beépített reklámoknak köszönhetően bizonyos feltételekkel ugyan, de ingyenessé vált a Midway akciójátéka.
jún. 12
6:00
Horribilis összegű mobilszámlák előzmény nélkül? (Infostart)
A mobiltelefonról elérhető szélessávú internet használói esetenként magas, néha 100 ezer forintot meghaladó számlát kapnak olyan időszakra vonatkozóan is, amikor bizonyíthatóan nem használták a készüléküket - jelezte több panaszos az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnek. A civil szervezet a szolgáltatókhoz fordult magyarázatért és megoldásért.
jún. 12
6:02
Petal örökre elaludt (Adó1százalék)
Elhalálozott az Egyesült Államok legidősebb állatkerti elefántja. Petal, a philadelphiai állatkert egyik kedvence 52 évet ért meg.
jún. 12
6:04
Halálos quadbaleset Somogyban (hirado.hu)
A végzetes baleset szerdán délután, nem sokkal 6 óra előtt történt
jún. 12
6:06
Buszbaleset Cinkotánál - 15 sérült gyerek (hirado.hu)
A baleset szerdán kora este, negyed hét körül történt a Naplás út és a Cinkotai út kereszteződésénél
jún. 12
6:11
Horribilis összegű mobilszámlák előzmény nélkül? (Infostart)
A mobiltelefonról elérhető szélessávú internet használói esetenként magas, néha 100 ezer forintot meghaladó számlát kapnak olyan időszakra vonatkozóan is, amikor bizonyíthatóan nem használták a készüléküket - jelezte több panaszos az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnek. A civil szervezet a szolgáltatókhoz fordult magyarázatért és megoldásért.
jún. 12
6:12
Most még csak legyintünk a fenyegető vízhiányra... (Privátbankár)
A világ népességének hatoda nem jut egészséges ivóvízhez, közel fele pedig csatornázatlan területen él. Ezzel szemben hazánk szerencsés helyzetben van - mondta Katona Kálmán. De a magyar vízgazdálkodást is újra kell gondolni a klímaváltozás tükrében.
jún. 12
6:15
A sajtburger miatt szokott le (Blikk)
A filmsztár először mesélt arról, hogy szabadult meg a drogfüggőségétől
jún. 12
6:16
Szakított, de nem hagyja el családját a világbajnok (Infostart)
Szakított élettársával Ronnie O'Sullivan, háromszoros világbajnok snookerversenyző.
jún. 12
6:16
A tüzes őrület vezeti a horvátokat (Blikk)
Gitározik és indulót ír a horvátok edzője, Slaven Bilic
jún. 12
6:17
Playback a király (Blikk)
A Társulat producere Nagy Feróékat támadja
jún. 12
6:17
Nincs bocsánat Jocó gyilkosainak (Blikk)
Levélben esdekeltek a kamaszok szülei
jún. 12
6:18
Igazolvány nélkül Platini sem ugrálhat (Blikk)
Egy biztonsági emberrel akasztotta össze a bajszát
jún. 12
6:19
Újra menő a Balaton (Blikk)
139 milliárd forintot költenek a hazai nyaralók a tónál
jún. 12
6:19
Kékessy lánya érdekelt a kémkedési botrányba keveredett cégben? (hirado.hu)
A hazai kriminalisztika történetében eddig nem látott nagyságrendű, 4 milliárdos ipari kémkedést derítettek fel: egészségügyi szabadalmakat akart Oroszországba csempészni egy cég két vezető munkatársa
jún. 12
6:20
Ibrahimovic boldogsága (Blikk)
A boldog Zlatan még a Blikkre is szakított időt
jún. 12
6:21
Parlament: 10,5 nap munka (Blikk)
Számot vetettek a tavaszi ülésszakról
jún. 12
6:22
Mellben erős ez az EB (Blikk)
Van mit nézni a lelátókon is
jún. 12
6:23
Tűzszerész akart lenni a fiunk (†29) (Blikk)
Családja hiába akarta lebeszélni a külföldi misszióról
jún. 12
6:24
Van der Vaart, a rózsalovag (Blikk)
Rózsával helyettesítette magát a csatár
jún. 12
6:25
Még ismeretlen az áldozat (Blikk)
Hiába figyelmeztetett előre a statikus
jún. 12
6:27
Még a hosszú fizetési határidőt sem tartják a magyar cégek (Privátbankár)
A magyar vállalatok harmada rossznak tartja ügyfelei fizetési fegyelmét - a külföldiek ennél rózsásabbnak látják a helyzetet
jún. 12
6:30
Hayek férjhez megy? (Habostorta)
Két év és egy közös gyermek után Salma Hayeket állítólag végre feleségül veszi milliomos vőlegénye, Francois-Henri Pinault
jún. 12
6:31
Újra lecsapott a James Bond-átok (Infostart)
Lenyisszantotta egyik ujjának végét az új James Bond-film forgatásán a 007-es kémet alakító Daniel Craig. A Quantum of Solace forgatásán ez volt a negyedik baleset.
jún. 12
6:33
Posztumusz kitüntetés Tom Lantosnak (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, Elnöki Szabadságéremmel tünteti ki George Bush Tom Lantos néhai magyar származású amerikai kongresszusi képviselőt - közölte a Fehér Ház szerdán.
jún. 12
6:34
Harci készültségben a Fidesz (hirado.hu)
Előre hozoptt kampányt kezd az ellenzéki párt előre hozott választások nélkül. Orbán nem viccel
jún. 12
6:36
Alcsútdoboz nekimegy a szomszédoknak (hirado.hu)
Öt szomszédjával gesztorkodott egy beruházás felett, elégedetlen volt a munkával, így visszatartotta a pénzt, a bíróság azonban a kivitelezőnek adott igazat
jún. 12
6:42
Bulgáriába exportált magyar siker (Piac és Profit)
A határon túli terjeszkedés lehetőségét vizsgálja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A társaság Bulgáriában vizsgálta meg a piacra lépés lehetőségét.
jún. 12
6:46
A tűzoltók viszonylag nyugodtan éjszakáztak (Infostart)
Rosszabbra készültek a tűzoltók, ám végül egy szokásos nyári éjszaka munkája adódott csak szerda éjszaka és csütörtök hajnalban - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A szóvivő beszámolója szerint Sopron környékéről, ahol szerdán felhőszakadás volt 300 riasztást kaptak, ezek fele kapcsolódott a felhőszakadáshoz. A nyári zivatarok adtak munkát még a tűzoltóknak…
jún. 12
6:48
Gyurcsány: az MSZP-nek van esélye a következő választásokon (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál.

Keresés