2008. június 12. csütörtök

jún. 12
0:10
Függetlenek vagyunk az apparátusoktól (Népszabadság)
Lényegében a miniszterelnök értelmiségi beszélgetőpartnereinek tekintik magukat a kül- és biztonságpolitikai tanács tagjai, akik konkrét ügyekben alternatív javaslatokat dolgoznak ki Gyurcsány Ferenc számára. A testület elnöke, Valki László professzor a magyar külpolitikát ért újabb bírálatokra is kitért lapunknak adott interjújában.
jún. 12
0:14
Fegyverkezik a Kelet (Népszabadság)
A világ tavaly 1339 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, ebből bolygónk minden lakójára 202 dollár (nagyjából 32 ezer forint) jut. A növekedés 2006-hoz képest 6 százalék. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) napokban közzétett éves jelentése szerint az Egyesült Államok egymaga a világon fegyverkezésre és védelemre költött összeg 45 százalékáért (547 milliárd dollárért)…
jún. 12
0:18
Iráni nagykövet a Népszabadságnál (Népszabadság)
jún. 12
0:22
Merkel még nem írta le Busht (Népszabadság)
Kerékpártúra a brandenburgi erdőkben, spárgakóstolás és grillparti, valamint meghitt kerti séta Angela Merkellel - George W. Bush igyekezett kellemes benyomást keltve búcsúzni Németországtól. A hét hónap múlva leköszönő, így "béna kacsának" számító amerikai elnököt azonban a német kereszténypártok soraiban is érezhetően leírták, mindenki az utódra - Barack Obamára vagy John McCainre - vár.
jún. 12
0:26
Magyar-szerb kapcsolatfelvétel (Népszabadság)
Koszovó magyar elismerése és a magyar-szerb diplomáciai kapcsolatok ügyvivői szintre csökkentése óta először került sor magas szintű diplomáciai kapcsolatfelvételre Budapest és Belgrád között. Gilyán György külügyi szakállamtitkár és Csedomir Radojkovics megbeszélésein a két ország jövendő nagykövetei is részt vettek és szerb részről úgy fogalmaztak: bíznak abban, hogy a szóban forgó diplomaták…
jún. 12
1:57
Ratifikálta a lisszaboni szerződést a görög parlament (origo.hu)
Jóváhagyta a lisszaboni szerződést a görög parlament szerdai, éjszakába nyúló ülésén. Az athéni képviselők nagy többsége, 250 fő támogatta az Európai Unió reformszerződését, az ellenszavazatok száma 42 volt.
jún. 12
5:47
Írek kezében az Európai Unió sorsa (Népszava)
Eldönthetik ma az Európai Unió jövőjét az írországi választók, akik - egyedüliként a 480 millió uniós polgár közül - népszavazáson nyilvánítanak véleményt a közösség működését megreformáló új szerződésről. A küzdelem nyitott, és ha győznek a nemmel voksolók, újabb válság elé néz az EU.
jún. 12
6:31
Ártatlanul ült 23 évet egy amerikai férfi (origo.hu)
Huszonhárom év börtönbüntetést követően szabadlábra helyeztek szerdán egy tévedésből elítélt férfit az egyesült államokbeli Texasban. 2001 óta már 32 elítéltről derült ki ártatlansága Texasban.
jún. 12
6:33
Posztumusz kitüntetés Tom Lantosnak (Népszava)
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, Elnöki Szabadságéremmel tünteti ki George Bush Tom Lantos néhai magyar származású amerikai kongresszusi képviselőt - közölte a Fehér Ház szerdán.
jún. 12
6:47
Az írek kezében van az EU sorsa (FigyelőNet)
Csütörtökön szavaznak Írországban az Európai Unió működési kereteit jelentős mértékben átíró Lisszaboni Szerződésről. Egyedül az íreknél tartanak referendumot a kérdésben, minden más tagállamban a parlamentek ratifikálták a dokumentumot. Ha az alkotmány után a szerződés is elbukik, komoly válságba kerülhet az EU.
jún. 12
6:47
Urándúsításhoz szükséges felszerelést adtak el Észak-Koreának? (Index)
Razziákat tartottak májusban és nyomoznak Japánban az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatban.
jún. 12
6:48
Görögország is ratifikálta a lisszaboni szerződést (Népszava)
Jóváhagyta a lisszaboni szerződést a görög parlament szerdai, éjszakába nyúló ülésén.
jún. 12
7:02
23 év börtön, tévedésből (FigyelőNet)
Huszonhárom év börtönbüntetést követően szabadlábra helyeztek szerdán egy tévedésből elítélt férfit az egyesült államokbeli Texasban.
jún. 12
7:02
Ratifikálta a lisszaboni szerződést a görög parlament (Index)
Az Európai Unió decemberben aláírt reformszerződését eddig a 27 tagállamból 18-ban erősítették meg.
jún. 12
7:08
A 24 óra tíz legfontosabb híre (2008. június 12-én reggel) (zóna)
Reformban nem, de inflációban és ipari kémkedésben erősek vagyunk; egyre magányosabb Karadzic és Mladic; Kanada bocsánatot kért indiánjaitól. Semmi bulvár, csak a hírérték számít. Röviden. Stílusosan. Ahogy máshol nem kapja meg.
jún. 12
7:33
Bush most tünteti ki Tom Lantost (FigyelőNet)
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, Elnöki Szabadságéremmel tünteti ki George Bush Tom Lantos néhai magyar származású amerikai kongresszusi képviselőt - közölte a Fehér Ház szerdán.
jún. 12
7:35
Halálos hőhullám Amerikában (FigyelőNet)
Tizenhét halottat követelt a hőség négy napon belül az Egyesült Államokban a keleti partvidéken szerdai beszámolók szerint, az áldozatok többnyire idős emberek voltak.
jún. 12
7:35
Roosevelt Magyarországon (huszadikszazad.hu)
[1910. első félév] Roosevelt április 19-én este utazott el Magyarországból...
jún. 12
7:48
Az al-Kaidát bemutató dokumentumok jutottak el a CNN-hez (Népszabadság)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét részletesen ábrázoló dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
jún. 12
7:51
Írországban megkezdődött a népszavazás a lisszaboni szerződésről (Hír 3)
Írországban csütörtök reggel - közép-európai idő szerint nyolc órakor - megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választók határozzanak a lisszaboni szerződésről, az európai unió reformszerződéséről. A dokumentum csupán azt követően lép hatályba, hogy azt mind a 27 uniós tagállam ratifikálta. Eddig 18 tagállam parlamentje jóváhagyásra ajánlotta a dokumentumot, Magyarország pedig már elsőként…
jún. 12
8:20
Japán szállított alkatrészeket az észak-koreai urándúsítónak? (Népszava)
Házkutatást tartottak több vállalatnál Japánban azzal a gyanúval, hogy az ott gyártott szivattyúkat az észak-koreai urándúsítási programhoz használták fel - adta hírül csütörtökön a japán sajtó.
jún. 12
8:34
Földrengés Krétán, nincsenek áldozatok (hvg.hu)
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét, áldozatok nincsenek.
jún. 12
8:34
Földrengés volt Kréta keleti részén (inforadio.hu)
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtök reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét. Áldozatok nincsenek. Múlt vasárnap erős, a Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú rengés volt Görögország déli részén is. Két ember meghalt, a sérültek száma 37.
jún. 12
8:37
Merénylet a román miniszterelnök ellen (huszadikszazad.hu)
[1910. április] Bratiano Joel román miniszterelnök ellengyilkos merényletet követtek el...
jún. 12
8:50
Le a drága benzinnel, le a tőzsdei spekulációval! (Napi Online)
jún. 12
8:51
Világszerte nőttek a védelmi kiadások (Kitekintő)
A tavalyi évben 860 milliárd eurót költöttek védelmi célokra - az USA egyedül nyolcszor annyit, mint Kína és Oroszország együttvéve.
jún. 12
9:06
Küszöbön a harmadik olajválság? (FigyelőNet)
A világ esetleg egy „harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.
jún. 12
9:06
Sokkoló al-Kaida videók - nyilvános kivégzések a CNN honlapján (inforadio.hu)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába. Az iratok között szerepelnek kivégzendők listái és fizetési listák. A dokumentáció túszok nyilvános kivégzését mutató videókat is tartalmaz.
jún. 12
9:08
Al-Kaida-dokumentumok a CNN-nél (FigyelőNet)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
jún. 12
9:23
Nyolcvan lefejezős videó és „teljes fénykép” az al-Kaidáról (hvg.hu)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján közzétett cikk szerint.
jún. 12
9:27
Botrány a parlamentben (huszadikszazad.hu)
[1910. első félév] A dobálódzó képviselők ellen a rendőrség vizsgálatot indított...
jún. 12
9:40
Erkölcstelen okok miatt drága a benzin? (Napi Online)
jún. 12
9:40
A Borsodival házasodhat a Budweiser (Napi Online)
jún. 12
9:41
2010-re Koszovó az EU-tag lesz? (Kitekintő)
Az Európai Unió július 11-én donorkonferenciát szervez Brüsszelben, hogy az összegyűjtött pénzösszeggel segítse Koszovó fejlődését, amely néhány éven belül az EU tagja szeretne lenni.
jún. 12
9:42
Döbbenetes al-Kaida dokumentumok a CNN-nél! (Népszava)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
jún. 12
9:57
Taróczy: „nem Federer lett gyengébb, hanem Nadal erősebb” (hvg.hu)
Az idei Roland Garros Rafael Nadal és Ana Ivanovics egyéni győzelmével végződött. Taróczy Balázs egykori profi teniszezővel és wimbledoni páros bajnokkal a párizsi tornáról, csillagok bukásáról és felemelkedéséről, Szávay Ágnes idényéről és az idei wimbledoni esélyekről beszélgettünk.
jún. 12
9:57
USA: Kiscserkészekre csapott le a tornádó (orientpress)
Legkevesebb négy ember vesztette életét egy cserkésztáborban az Egyesült Államokbéli Iowa államban, amikor a térségen tornádó söpört végig. A természeti csapásban további negyven ember megsebesült, de helyi illetékesek szerint akár további halálos áldozatot is találhatnak.
jún. 12
9:59
Gyurcsány Ferenc Szarajevóban tárgyal (Népszava)
Egynapos hivatalos látogatást kezdett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Bosznia-Hercegovina fővárosában, az út célja a kétoldalú viszony, illetve a gazdasági kapcsolatok erősítése.
jún. 12
10:00
"Ez egyfajta teljes fénykép az al-Kaida iraki szárnyáról" (Hírszerző)
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
jún. 12
10:12
A görög törvényhozás is a Lisszaboni Szerződés mellett szavazott (EUvonal)
A görög parlament tegnap (2008. június 11.) éjszakába nyúló ülésén szintén az új alapszerződés elfogadása mellett foglalt állást. Ma minden szem Írországra szegeződik, ahol már elkezdődött a népszavazás a kérdésben.
jún. 12
10:15
Steinmeier lehet Merkel ellenfele (FigyelőNet)
Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszter lesz a konzervatív Angela Merkel kancellár ellenfele a jövő évi parlamenti választásokon a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) értesülése szerint.
jún. 12
10:15
Aktakukacok vezették az al-Kaidát Irakban (origo.hu)
Bürokratákat megszégyenítő gondossággal készítette elő merényleteit és szervezte a toborzásokat az al-Kaida Irakban - derül ki azokból a 2006-os dokumentumokból, amelyek most a CNN birtokába kerültek. Az újoncokat négyhónapos eljárás után választották ki, és ha valaki hazudott, akkor azt megkorbácsolták. Kiderült az is, hogy a szervezet jóval több kivégzést vett videóra, mint amennyit közzétett.
jún. 12
10:15
Rendőrségi hibák az elrabolt lány ügyében (inforadio.hu)
Natascha Kampusch ügyében nem járt el kellő gondossággal az osztrák rendőrség, és több olyan szálat is elvarratlanul hagyott, amelyet követve talán hamarabb a kislány elrablójának a nyomára juthatott volna. Elrablója nyolc és fél éven át tartotta bezárva a lányt egy föld alatti helyiségben Bécs közelében.
jún. 12
10:17
Kína ökológiai lábnyoma megduplázódott (Kitekintő)
A WWF által nyilvánosságra hozott tanulmány szerint, az ország ma több mint kétszer annyi természeti erőforrást használ fel, mint amennyi fenntartható lenne.
jún. 12
10:18
Betiltják a kormánypártot? - Kitört a török fejkendő-háború (Hírszerző)
A török alkotmánybíróság a napokban alaptörvénnyel ellentétesnek mondta ki a muzulmán fejkendő egyetemi viselésének engedélyezéséről elfogadott törvénymódosítást. Erdogan miniszterelnök most nyomást gyakorol: szerinte az alkotmánybíróság megsértette a parlament jogkörét. A fejkendővita szabályos kulturális és hatalmi harcot jelent a világi társadalom és a "lopakodó iszlamizáció" hívei között…
jún. 12
10:19
Tornádó, hőhullám és hóvihar követelt áldozatokat az USA-ban (DunaTV)
Tizenhét halottat követelt a hőség négy napon belül az Egyesült Államok keleti partvidékén, az áldozatok többnyire idős emberek voltak. Szerdai beszámolók szerint Philadelphiában nyolc ember halálát okozta a szokatlanul magas hőmérséklet.
jún. 12
10:34
Megtartotta alakuló ülését a szerb parlament (orientpress)
Megalakult a szerb képviselőház. Mind a 250 képviselő mandátumát hitelesítették. Ezzel megszűnt az eddigi összetételű törvényhozás megbízatása.
jún. 12
10:34
Az amerikaiak várható élettartama 78 évre emelkedett (Népszabadság)
Első alkalommal emelkedett az amerikaiak várható átlagélettartama 78 évre - jelentette be szerdán az amerikai kormány, amelynek szakértői főként annak tulajdonítják a javulást, hogy a vezető halálokok miatt bekövetkező elhalálozások száma csökkent.
jún. 12
10:34
Nyolcvan lefejezős videó került elő (Index)
Az iraki al-Kaida szervezetét leíró dokumentumok, harci tervek jutottak a CNN birtokába.
jún. 12
10:38
Kisiklott egy vonat Oroszországban - 60 sérült (Hírszerző)
Kisiklott és felborult egy személyszállító vonat csütörtökön Oroszország egyik távol-keleti régiójában. A balesetben hatvanan megsérültek, közülük hatan súlyosan.

Keresés