Elfogtak egy gyanúsítottat a Hasim Thaqi koszovói miniszterelnök háza elleni támadással összefüggésben, a rendőrség feltételezése szerint a fiatal férfi rablási szándékkal próbált meg bejutni az épületbe - jelentette be egy rendőrségi szóvivő szombat este. A kihallgatás során a 19 éves gyanúsított azt mondta: nem tudta, hogy a miniszterelnök háza az, ahová megpróbált betörni pénteken, "csak lopni…
Hét német szurkolót vettek őrizetbe az ausztriai Klagenfurtban szombat este, miután lengyelekkel kerültek összetűzésbe a lengyel-német meccs előestéjén. A vasárnapi összecsapásra 25 ezer német és 20 ezer lengyel szurkolót várnak Karintia tartomány fővárosába.
A lisszaboni szerződés támogatóinak mérsékelt előnyét mutatták a legfrissebb, szombaton közzétett közvélemény-kutatási eredmények Írországban. A szavazásra jogosultak 42 százaléka voksolna az Európai Unió új alapszerződése mellett, míg 39 százalékuk ellene a június 12-i népszavazáson - ezt az eredményt hozta a Sunday Business Post című ír gazdasági lap honlapján ismertetett felmérés. Egy másik,…
Mintegy 450 tüntetőt tartóztattak le Nepálban szombaton. Katmanduban ötszázan - többségében szerzetesek - vettek részt egy Tibet függetlenségét követelő demonstráción, akik közül szinte mindenkit őrizetbe vettek.
Nagy erejű robbanás történt vasárnap hajnalban az ukrajnai Donyec-medence egyik szénbányájában, a robbanás óta 37, a mélyben dolgozó bányászt eltűntként tartanak számon, sorsuk egyelőre ismeretlen - közölték a térség polgári védelmi hatóságai.
Több tízezren vettek részt a szombaton Rómában és Milánóban rendezett Meleg Büszkeség felvonulásokon. A színpompás öltözetet viselő, a melegjogi mozgalmat jelképező szivárványszínű zászlókkal felvonuló résztvevők a melegjogok kiterjesztését és a homoszexuális élettársi kapcsolatok törvényi elismerését követelték.
A legfrissebb beszámolók szerint hétre emelkedett a Tokió belvárosában vasárnap elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak a száma. A nyilvánvalóan elmeháborodott támadó összesen 17 embert - köztük három nőt és egy rendőrt - szúrt le harci késével a játéktermeiről, valamint szórakoztató-elektronikai áruházairól és képregényeket árusító üzleteiről híres Akihabara városrészben. A rendőröknek…
Áradásokat okoztak az Egyesült Államokban a Chicago térségében tomboló szombati viharok - A Wisconsin állambeli Milwaukee környékén helyenként hatvan centiméter magasan állt a víz az utakon, több autópályát lezártak.
A brazil esőerdő pusztítása elérte az eddigi legmagasabb értéket áprilisban. A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) műholdfelvételei alapján csupán ebben az egy hónapban 1132 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki. Ez Rio de Janeiro teljes területének felel meg.
Három ember meghalt egy Tokió belvárosában vasárnap elkövetett késes ámokfutásban - Az elektronikus és video-játéktermeiről ismert Akihabara városrész forgalmas utcáin ebédidőben rendezett vérfürdőt egy férfi, és legalább 17 embert megkéselt.
A brazil esőerdő pusztítása elérte az eddigi legmagasabb értéket áprilisban. A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) műholdfelvételei alapján csupán ebben az egy hónapban 1132 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki. Ez Rio de Janeiro teljes területének felel meg.
Az egyik túlélte a vietnami kínzásokat, a másik felemelkedett a mélyből. Az egyik majdnem belebukott a bratyizásba, a másik vakon válogatta meg barátait. Az egyik kimondja a kellemetlen igazságokat is, a másik változást és reményt hirdet. Az egyik állítólag lekurvázta a feleségét, a másik pedig reggelente egy "kicsit büdi". Hillary Clinton leállította kampányát, úgyhogy valamelyik a kettő közül az…
Hét ember meghalt, több mint tucatnyian megsérültek, amikor egy férfi rárontott a járókelőkre, és válogatás nélkül kezdte őket leszurkálni Tokió egyik bevásárlónegyedében. A 25 éves támadót elfogták; azt mondta a rendőröknek, torkig volt a világgal.
Befejezte elnökjelölti kampányát szombaton Hillary Clinton New York-i szenátor, s egyben az őt legyőző Barack Obama támogatására szólította fel híveit.
Szélsőjobboldali tüntetők zavarták meg az athéni melegfelvonulást. Európa több nagyvárosában tízezrek vettek részt a meleg büszkeség felvonulásokon, a legnagyobb számban Rómában.
Élelmiszerválság és éghajlatváltozás – sokak szerint napjaink két legfontosabb kérdése. Mit tehet e téren a genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezet? Erről kérdezzük annak főigazgatóját, Pascal Lamy volt uniós kereskedelmi biztost.
Bomba robbant vasárnap hajnalban a spanyolországi Bilbaóban, egy napilap székházánál - közölte a rendőrség. A detonációban senki sem sérült meg. A rendőrség szerint a merényletet a szélsőséges baszk szeparatista szervezet, az ETA hajtotta végre.
Talmácsi Gábor a harmadik helyen végzett a Katalán Nagydíjon Bacelonában, miután a hajrában ketten is kicsúsztak előle. A világbajnoki pontversenyt vezető Mike Di Meglio nyerte a futamot, Pol Espargaro második lett, Andrea Iannone balesetet szenvedett és hordányon hagyta el a pályát. (1 hozzászólás)
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba utazott George Bush amerikai elnök felesége. Laura Bush megnézte a bamijáni Buddha-szobrok helyét és néhány építkezést, majd az afgán elnökkel is találkozik. Az utazással a csütörtökön Párizsban kezdődő, Afganisztánnak adományokat gyűjtő konferenciára készül Bush neje.
Két, illegális bevándorlókat szállító hajó borult fel Málta partjainál - közölte a szigetország parti őrsége. 28-28 migráns utazott a járműveken, egy terhes nő is volt köztük a máltai hatóságok szerint. Az 56 utast sikerült kimenekíteni, a balesetben senki sem sérült meg.
A napokban éri el teljes létszámát és első sikereit az EUFOR-Tchad/RCA, a darfúri válság menekültáradatának kezelésére az Európai Unió által Csádba és a Közép-Afrikai Köztársaságba telepített katonai egység. A baljós körülmények közt indult akció végül úgy tűnik, hogy mégis eredményes lehet.
Dmitrij Medvegyev elnök az elmúlt napokban lerakta az új orosz külpolitika alapjait - írták a hét végi számukban az orosz lapok az elnök németországi látogatása, illetve a szentpétervári FÁK-csúcs kapcsán.
Elkezdődött Csíkszereda és térsége legnagyobb bevásárlóközpontjának építése. Egy multinacionális cég minden építkezéssel kapcsolatos engedélyt megszerzett, hogy Székelyföld első plázáját felépíthesse.
A legfrissebb beszámolók szerint hatra emelkedett a Tokió belvárosában vasárnap elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak a száma. Az őrült összesen 17 embert sebesített meg.
Szovjet megszállók, őrült hadurak, fanatikus mollák. Afganisztánban az elmúlt 30 évben minden rossz összejött, és a tálibok utáni hat év sem úgy sült el, ahogy szerették volna. Dús mákmezők, nyomorgó nők, besúgók, recsegő-ropogó ország - az [origo] helyszíni riportjai a fordulóponton lévő Afganisztánból.
Cristiano Ronaldo a vártaknak megfelelően már Portugália első Eb-mérőzése után a fókuszba került. A Manchester United támadója nem talált kapuba, de kétszer is közel állt hozzá, és főszerepet játszott Portugália 2-0-s győzelmében Törökország felett. Ennek köszönhetően sokan már mint az Eb egyik favoritjaiként beszélnek róluk.
A mianmari (volt burmai) állami vezetés alatt álló sajtó vasárnap elítélte a külföldi rádióállomásokat, mert azok "nagyobb pusztítást végeznek, mint a ciklon". Az állami lap, a Mianmar Új Fénye azt írta, hogy a külföldi rádióállomások jobb, ha belátják: az általuk folytatott propaganda nem jó semmire.
A jenakijevói Marx Károly szénbányában vasárnap hajnalban bekövetkezett robbanás az eddigi legsúlyosabb az ukrajnai szénbányászat történetében - közölte vasárnapi kijevi sajtóértekezletén Olekszandr Turcsinov első ukrán miniszterelnök-helyettes.
Eredmény nélkül ért véget az élelmiszerválsággal foglalkozó ENSZ-konferencia Rómában - a megoldás még távolinak tűnik, miközben az éhezés lassan egymilliárd embert érint.
Romániában az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azon beadványát, amelyben a szervezet a marosvásárhelyi helyhatósági választások eredményének megsemmisítését kérte.