Európai kemény mag, avantgárd, kétsebességes integráció - a lisszaboni szerződést elutasító ír népszavazás ismét előhívott olyan javaslatokat, amelyekről sokan azt hitték, hogy túllépett rajtuk az idő.
Az amerikai hadsereg Delta kommandója brit és pakisztáni segítséggel újabb kísérletet tesz Oszama bin Laden elfogására vagy megölésére. A londoni Times vasárnapi kiadása szerint George W. Bush amerikai elnök még mandátumának januári lejárta előtt bosszút akar állni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokért.
Stabilizációs és társulási szerződést írnak alá hétfőn az Európai Unió (EU) tagországainak külügyminiszterei Bosznia-Hercegovina képviselőivel, miközben luxembourgi találkozójuk hangulatát beárnyékolja az uniós reformszerződésről tartott írországi népszavazás negatív eredménye miatti sokk.
Nyolcan könnyebben megsérültek egy isztambuli kávéházban, mikor robbanás történt vasárnap este. A rendőrség még nem állapította meg, pokolgép okozta-e a detonációt.
Az Európai Unió a lisszaboni reformszerződés elutasítása ellenére sincs válságban hangoztatta rövid és óvatos nyilatkozatában Angela Merkel. A német kancellár aki az elmúlt év első félévében az unió soros elnökeként óriási szerepet vállalt a szerződés kidolgozásában elismerte, hogy nehéz helyzet alakult ki. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Európa már korábban is többször került rendkívül…
Összecsaptak a rendőrök a George Bush amerikai elnök ellen tüntetőkkel Londonban vasárnap este, mikor a brit fővárosba érkezett az európai búcsúkörutat tartó politikus. A tiltakozók megpróbáltak áthatolni a kordonon, többeket őrizetbe vettek.
Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt győzött a romániai helyhatósági választások tegnapi, második fordulója után.
Bukarest egy ellenzéki függetlené lett; Sólyom tegnap emlékezett, ma nem fog; nem kell kerülniük a tajvaniaknak; esküvő három pappal. Semmi bulvár, csak a hírérték számít. Röviden. Stílusosan. Ahogy máshol nem kapja meg.
A négy évvel ezelőtti eredmények megismétlése nem csak az RMDSZ szempontjából fontos, az erdélyi magyarság így továbbra is megőrzi az erejét az önkormányzatokban. Ez annál is értékesebb, mert idén a megosztó kísérletek miatt komoly konfliktusok alakultak ki – értékelte a helyzetet Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Duna Televízió stúdiójában.
Bár hivatalos részeredményeket még nem tettek közzé, annyi bizonyos, hogy a romániai helyhatósági választások második fordulójában több fontos városban eldőlt már a polgármesteri szék sorsa. Országos szinten az RMDSZ hódította el a választásokon részt vevő romániai magyarok voksainak jelentős többségét, mintegy nyolcvan százalékát.
Hamid Karzai afgán elnök tegnap háborús fenyegetéssel felérő üzenetet küldött Pakisztánnak, miközben saját országában is csak a NATO-csapatok tartják hatalmon.
Háborítatlanul élvezi a labdarúgó Európa-bajnokságot és a horvát válogatott eddigi sikereit az egyik legkeresettebb náci háborús bűnös. Bár szerepel az Interpol körözési listáján, Milivoj Asnernek nem kell semmitől tartania, az osztrákok szerint ugyanis túl beteg ahhoz, hogy kiadják Horvátországnak.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége szerint „kockázatos" kijelenteni azt, hogy megmenthető az unió lisszaboni szerződése, miután Írország népszavazáson nemet mondott annak ratifikálására.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség harminc polgármesteri mandátumot, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig öt polgármesteri széket szerzett meg a romániai helyhatósági választások második fordulójában.
Legkevesebb tizenkét rendőr meghalt és húszan megsebesültek egy pokolgépes támadásban hétfőn a Srí Lanka északi részén fekvő Vavanijában - közölte a hadsereg.
Tavaly világszerte összesen 1339 milliárd dollárt fordítottak fegyverkezésre - közölte egy stockholmi nemzetközi kutatóintézet, a SIPRI. Az intézet felmérése szerint az elmúlt tíz évben folyamatosan nőttek a hadi célú kiadások, 2007 pedig rekordévet jelentett ebből a szempontból. Tavaly - a Föld összlakosságát számítva - fejenként 202 dollárba került a fegyverkezés, ami a világ GPD-jének 2,5…
Dél-Afrikában az elkeseredett tömegek üldözik az idegeneket, köztük a több milliónyi zimbabwei menekültet. Thabo Mbeki elnök késve reagált, és mentegeti Robert Mugabe zimbabwei diktátort.
Két évvel az ENSZ első átfogó AIDS-konferenciája után Ban Ki Mun főtitkár New York-ba hívta a tagállamok kormányainak képviselőit, hogy értékeljék az elért eredményeket. A mérleg vegyes.
Az utóbbi napok hatalmas áradásai miatt 24 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására az amerikai Iowa állam második legnagyobb városában, Cedar Rapidsban; a becslések szerint 736 millió dollárnyi kár keletkezett.
Vállalkozóbarát várost szeretne faragni Sepsiszentgyörgyből Antal Árpád jövendő polgármester, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben vasárnap győzelmet aratott a helyhatósági választások második fordulójában a Magyar Polgári Párt (MPP) embere, Csinta Samu felett.
[1910. július] A magyar korona országainak területén az 1910. évi deczember 31-ike és 1911. év január elseje közt éjfélkor általános népszámlálást kell tartani...
Luxemburgban az EU külügyminiszterei, Prágában pedig a visegrádi négyek kormányfői tárgyalnak arról, milyen választ adjanak a dublini népszavazási kudarcra.
Terrorcselekmények fokozott veszélye áll fönn az Egyesült Arab Emírségekben - figyelmeztette az arab országban tartózkodó brit turistákat Nagy-Britannia dubaji nagykövetsége.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége szerint "kockázatos" kijelenteni azt, hogy megmenthető az unió lisszaboni szerződése, miután Írország népszavazáson nemet mondott annak ratifikálására. Dimitrij Rupel, szlovén külügyminiszter hétfőn Luxemburgban azt mondta: Európának "egy kicsit gondolkodnia" kell a helyzeten, és "elemeznie" azt. Rupel az EU külügyminisztereinek tanácskozására érkezett…
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség harminc polgármesteri mandátumot, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig öt polgármesteri széket szerzett meg a romániai helyhatósági választások második fordulójában. A legtöbb polgármestert a szociáldemokraták adják.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége szerint "kockázatos" kijelenteni azt, hogy megmenthető az unió lisszaboni szerződése, miután Írország népszavazáson nemet mondott annak ratifikálására.
A helyhatósági választások második fordulójában viszonylag sok független jelölt nyert madátumot, így például Bukarest főpolgármestere, vagy Székelyföldön Parajd és Csíkpálfalva is.