Hillary Clinton szenátor megnyerte a Puerto Rico-i előválasztást. A volt first lady ezzel sem tudta érdemben csökkenteni lemaradását párton belüli ellenlábasával szemben, így továbbra is úgy tűnik, a novemberi elnökválasztáson Barack Obamát indítják a demokraták.
Hillary Clinton hívei "Denver! Denver!" kiáltásokkal reagáltak a Demokrata Párt ügyrendi bizottságának szombat este meghozott határozatára. A testület egész napos, a hírtévék által élőben közvetített ülésén úgy döntött, enyhíti az előválasztását túl korán tartó Florida és Michigan elleni szankciót.
A német rendőrök által a kabuli repülőtéren átadott egyszerű szürke öltöny jelentette a szabadulást Gholam Ghaus Z. számára. A német állampolgársággal rendelkező afgán férfi öt hónap után vehette le az amerikai hadsereg foglyainak varrt narancssárga kezeslábast.
Az ablaka alatti szemétlerakat ellen tiltakozó lakosság és a hulladék eltakarításából nem engedő Berlusconi-kormány a vasárnap délután Chiaianóban rendezett tüntetésen mérte össze erejét.
Jan Kavan volt cseh külügyminiszter tegnap a szocdemek (CSSD) programalkotó konferenciáján javasolta, hogy a párt vezetősége vállaljon szolidaritást az immár harmadik hete éhségsztrájkoló Jan Bednárral és Jan Tamással, akik az országban létesítendő amerikai radarbázis ellen tiltakoznak.
Hetvenhét éves korában vasárnapra virradóan meghalt Tomi Lapid volt izraeli igazságügy-miniszter, miniszterelnök-helyettes, a magyar ügyek nagy támogatója. Bár több mint hatvan évet élt a zsidó államban, mégis mindig az Így írtok ti-t és Faludy Villon fordításait tartotta az éjjeliszekrényén.
A cigaretták logóit sem lehet a csomagolásra nyomtatni, a dohánytermékeket pedig csak húszszálas kiszerelésben lehet majd árulni, ha sikerül elfogadtatni a brit egészségügyi minisztérium új törvénytervezetét.
George W. Bush amerikai elnöknek kevés hűségesebb embere volt a Fehér Házban, mint texasi földije, Scott McClellan. A volt szóvivő megadóan viselte az újságírók kínvallatását, soha nem tért el a számára engedélyezett mondanivalótól, három év után azonban leváltották. Ma került az amerikai könyvesboltokba McClellan könyve, amelyből kiderül, a béketűrő Scotty valójában nehezen viselte el, hogy a…
Hillary Clinton biztos előnnyel nyerte meg a vasárnapi Puerto Ricó-i demokrata előválasztást Barack Obamával szemben. Clinton a győzelemmel nem tud sokat lefaragni Obama előnyéből, viszont további el nem kötelezett szuperdelegátusokat nyerhet meg.
Hillary Clinton nyerte meg a demokraták előválasztását az Egyesült Államokhoz tartozó Puerto Rico szigetén - jelentette az AFP hétfőn az adatok 100 százalékának feldolgozása után.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei több helyen is győzelmet arattak Székelyföldön a vasárnapi helyhatósági választásokon. A Magyar Polgári Párt (MPP) jobb eredményre számított, bár vezetői és jelöltjei a "választás szabadságának győzelmét" hangsúlyozták.
Hillary Clinton biztos előnnyel nyerte meg a vasárnapi Puerto Ricó-i demokrata előválasztást Barack Obamával szemben. A Fox News szerint Clinton elsősorban a nők és idősek támogatásával nyert a 4 milliós népességű területen, amely 55 kötött delegátust küld a nyár végi jelöltállító konvencióra.
Hillary Clinton biztos előnnyel nyerte meg a vasárnapi Puerto Ricó-i demokrata előválasztást Barack Obamával szemben. A Fox News szerint Clinton elsősorban a nők és idősek támogatásával nyert a 4 milliós népességű területen, amely 55 kötött delegátust küld a nyár végi jelöltállító konvencióra. Clinton a győzelemmel nem tud sokat lefaragni Obama előnyéből, de az eddig rá leadott szavazatok…
[1909. második félév] De különösen a trónörökös ismeretes az igazságosságnak nagy szelleméről, a ki minden körülmény között jóakaró érzéssel volt a magyar és osztrák birodalom román alattvalói iránt...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei több helyen is győzelmet arattak Székelyföldön a vasárnapi helyhatósági választásokon, a Magyar Polgári Párt (MPP) jobb eredményre számított, bár vezetői és jelöltjei nyilatkozataikban a "választás szabadságának győzelmét" hangsúlyozták.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei több helyen is győzelmet arattak Székelyföldön a vasárnapi helyhatósági választásokon, a Magyar Polgári Párt (MPP) jobb eredményre számított, bár vezetői és jelöltjei nyilatkozataikban a "választás szabadságának győzelmét" hangsúlyozták.
Új oldaláról, beszélgető műsorral mutatkozott be vasárnap este Natascha Kampusch, az a húszéves ausztriai lány, aki jószerével egész gyerekkorát elrablója fogságában töltötte.
Hillary Clinton nyerte meg a demokraták előválasztását az Egyesült Államokhoz tartozó Puerto Rico szigetén - jelentette az AFP hétfőn az adatok 100 százalékának feldolgozása után.
Hillary Clinton kényelmes előnnyel nyeri meg a vasárnapi Puerto Ricó-i demokrata előválasztást Barack Obamával szemben - tették közzé az urnazárás után nem sokkal előrejelzéseiket az amerikai hírcsatornák az exit poll eredmények alapján.
Usain Bolt tegnap előtt 9,72 másodperccel világrekordot állított fel száz méteres síkfutásban, ezzel Asafa Powell után hivatalosan is ő lett „A világ leggyorsabb embere”. Még az érintett számára is kissé váratlan ez a teljesítmény, hiszen már évek óta kétszáz méteren versenyez, az olimpián pedig 400-ra készült.
„Egy fekete lyukba az anyag csak belehullni képes, onnan nem jön ki semmi.” – az iraki társadalom szempontjából ilyennek tűnhet a dollármilliárdokat felemésztő Újjáépítési Program.
Továbbra sem sikerült teljes egészében megfékezni a vasárnap kitört tüzet a hollywoodi stúdiókban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet a 162 hektáros területen, az azonban már bizonyos, hogy az anyagi kár több millió dollárra tehető. Több tűzoltó szenvedett könnyebb sérüléseket, a stúdiókat látogató turisták közül azonban senki nem sérült meg - közölték a Universal illetékesei.
Továbbra sem sikerült teljes egészében megfékezni a vasárnap kitört tüzet a hollywoodi stúdiókban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet a 162 hektáros területen, az azonban már bizonyos, hogy az anyagi kár több millió dollárra tehető. Több tűzoltó szenvedett könnyebb sérüléseket, a stúdiókat látogató turisták közül azonban senki nem sérült meg - közölték a Universal illetékesei.…
A KPMG tanácsadó céget kérte fel a Magyar Szálloda Szövetség (MSZSZ) arra, hogy készítsen tanulmányt az áfakulcs esetleges csökkentésének hatásairól - írta a hétfői Napi Gazdaság.
[1909. második félév] Úgy látszik ugyan, hogy néhány diák tervbe vette a magyar lobogó meggyalázását, azonban a rendőrség által tett óvóintézkedéseknek köszönhető, hogy a terv keresztülvitelét még csak meg sem kisérelhették...
Továbbra sem sikerült teljes egészében megfékezni a vasárnap kitört tüzet a hollywoodi stúdiókban. Az anyagi kár több millió dollárra tehető. Több tűzoltó szenvedett könnyebb sérüléseket, a stúdiókat látogató turisták közül senki nem sérült meg - közölték a Universal illetékesei.
A hétvégi romániai helyhatósági választásokon elsősorban az önkormányzati testületekben hódított el pozíciókat a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől a két hónapja bejegyzett Magyar Polgári Párt.
A részleges eredmények alapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több helyen is felülmúlta vele szemben álló Magyar Polgári Pártot a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon. A két szervezet a vasárnapi romániai helyhatósági választások kapcsán kampánycsend megsértésével vádolta egymást.
A nyár kezdetével megindul a pihenni vágyók áradata a különböző tengerparti üdülőhelyek irányába. Nem árt azonban az elővigyázatosság, ugyanis a cápáktól a medúzákon át a szennyezett vízig sokféle veszélyforrás keserítheti meg a szabadságot. Az alábbiakban bemutatunk néhány helyet, amelyeket érdemes lehet elkerülni.
A Viktor Juscsenko államfő és Julija Timosenko kormányfő közötti ellentét mindezidáig ukrán belpolitikai problémának számított, de a közelmúltban történt egy olyan esemény, amely a határokon túlra is kiszélesítette a témakört.
A ma öt család által lakott, egykor Horthy Miklós és hozzátartozóinak otthonaként szolgáló villából magyar házat alakítana ki Pulában a HMDK (Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége) Isztriai Egyesülete - tájékoztatták az MTI-t a szervezet vezetői.
[1909. július] Kedves dr. Wekerle! Vonatkozással folyó évi április hó 27-én kelt elhatározásomra Önt magyar miniszterelnökömmé újból kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában megerősítem...
Hatalmas tűz pusztított a Los Angeles-i Universal filmstúdió egyik parkjában, történelmi díszletek égtek porrá. A több száz méter magas füstfelhőben helikopterek oltották a levegőből a tüzet, a földön több mint 100 tűzoltó küzdött a lángokkal.