2008. június 3. kedd

jún. 3
1:27
Szabad a vadászat a szomáliai kalózokra (origo.hu)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából.
jún. 3
1:27
Pótválasztás jön Macedóniában (Népszabadság)
Az eddigi macedón kormánypárt az abszolút többséghez is közel került, mert az előzetes adatok szerint a szavazatok 48,33 százalékát szerezte meg.
jún. 3
1:31
A cseh éhségsztrájknak vége, erősödik a tiltakozás (Népszabadság)
Hétfő éjfélkor véget ért két prágai aktivista, Jan Bednár és Jan Tamás három hete tartó éhségsztrájkja, amellyel tiltakoztak a Csehországban létesítendő amerikai radarbázis ellen.
jún. 3
1:35
RMDSZ-sikerek a testvérharcban (Népszabadság)
Jó eredményeket ért el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, de ugyanakkor Székelyföldön a Magyar Polgári Párt (MPP) hangsúlyos jelenlétével kell számolnia az önkormányzati testületekben.
jún. 3
1:42
Amerika megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit (Index)
Indulás előtt legalább 72 órával online regisztráltatni kell az amerikai kormánynál.
jún. 3
1:42
Véget ér a flúgos futam (Népszabadság)
Hillary Clinton a várakozásoknak megfelelően fölényesen megnyerte a Puerto Ricó-i előválasztást, de ezzel sem került közelebb az elnökjelöltséghez.
jún. 3
1:46
Behatolhatnak a hadihajók Szomália felségvizeire (Index)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából.
jún. 3
1:46
Orbán: A Déli áramlat önmagában nem rossz (Népszabadság)
Az Európai Uniónak az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatok elmélyítésére van szüksége ahhoz, hogy megtartsa jelenlegi világpolitikai súlyát - mondta Orbán Viktor tegnap Budapesten az Oroszország és az EU biztonságpolitikai kérdései című konferencián.
jún. 3
1:50
Dzsihád a terrorizmus ellen (Népszabadság)
A tálibokat is ihlető szunnita deobandi iskola üldözendőnek ítélte a terrorizmust a hét végén. Az indiai muzulmánok egyik nagy befolyású, ultrakonzervatív iskolája törvényen kívül helyezte a terrorizmust egy szabadtéren rendezett szombati békekonferencián Újdelhiben.
jún. 3
1:54
Távirati stílusban (Népszabadság)
jún. 3
1:57
Öngyilkos merénylő robbantott Moszulban (origo.hu)
Legkevesebb kilencen vesztették életüket hétfő este az észak-iraki Moszulban amikor egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával a város rendőr-főkapitánysága épületének hajtott.
jún. 3
1:58
Újra öltek a karikatúrák miatt (Népszabadság)
Legalább nyolc ember halt meg és 25-en megsérültek tegnap az iszlámábádi dán követség előtt, mikor nagy erejű robbanás rázta meg az épületet helyi idő szerint a déli órákban.
jún. 3
2:01
Amerika megszigorítja a vízummentes beutazást (origo.hu)
A vízummentességet élvező államok polgárai számára is szigorítja a beutazás feltételeit az Egyesült Államok. A programhoz tartozó 27 államból érkezőknek indulásuk előtt legalább 72 órával regisztráltatniuk kell magukat. Az amerikai biztonsági szervek szerint ugyanis a terroristák nyugati állampolgárok beszervezésére törekednek, akik könnyebben juthatnak az USA területére.
jún. 3
6:28
Hadihajókat vethetnek be a szomáliai kalózok ellen (Népszava)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából.
jún. 3
6:39
Baseballütővel vertek meg egy horvát újságírót (Index)
A zágrábi lap, ahol Dusan Miljus dolgozik, nevekkel közölte az egykori fegyvercsempészek listáját.
jún. 3
6:44
Kilenc halott egy iraki robbantásban (Népszava)
Legkevesebb kilencen vesztették életüket hétfő este az észak-iraki Moszulban annak következtében, hogy egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával a város rendőr-főkapitánysága épületének hajtott.
jún. 3
7:02
Amerika megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit (Népszava)
Az Egyesült Államok megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit.
jún. 3
7:12
Clinton visszalép? (FigyelőNet)
Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.
jún. 3
7:12
Megvertek egy horvát oknyomozó újságírót (origo.hu)
A volt jugoszláviában működő fegyvercsempészekről írt cikket az a horvát újságíró, akit hétfőn este bántalmaztak saját othona előtt. A horvát újságírók szövetsége a kormányfőtől vár segítséget.
jún. 3
7:14
Nagyon megvertek egy horvát újságírót (FigyelőNet)
Súlyosan bántalmaztak egy horvát újságírót, aki tevékenységével a szervezett bűnözés szálait igyekezett felderíteni - közölte hétfőn a zágrábi rendőrség és a sértett lapjának, az egyik legolvasottabb horvát újságnak, a Jutarnji Listnek a szerkesztősége.
jún. 3
7:16
ENSZ: mehetnek a hadihajók Szomáliába (FigyelőNet)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából.
jún. 3
7:19
Félholtra vertek egy oknyomozó horvát újságírót (Népszava)
Súlyosan bántalmaztak egy horvát újságírót, aki tevékenységével a szervezett bűnözés szálait igyekezett felderíteni - közölte hétfőn a zágrábi rendőrség és a sértett lapjának, az egyik legolvasottabb horvát újságnak, a Jutarnji Listnek a szerkesztősége.
jún. 3
7:22
Amerika szigorít a vízummentes beutazás feltételein (Hír 3)
Az Egyesült Államok szigorít a vízummentes beutazás feltételein - jelentette be Michael Chertoff belbiztonsági miniszter kedden Washingtonban. Chertoff közölte: azoknak az utasoknak, akik a vízummentes státust élvező államokból érkeznek Amerikába, indulásuk előtt legalább 72 órával on-line regisztráltatniuk kell magukat az amerikai kormánynál. A januártól érvényes intézkedés Amerika…
jún. 3
7:36
Mintegy 130 egykori Tienanmen-téri tüntető már 19 éve börtönben (Népszava)
Az 1989-es Tienanmen-téri tüntetések kapcsán bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte hétfőn a pekingi hatóságoktól a Human Rights Watch.
jún. 3
7:37
Sikeres volt Edward Kennedy szenátor agyműtéte (DunaTV)
Sikeres agyműtétet hajtottak végre a rosszindulatú agydaganattal diagnosztizált Edward Kennedy amerikai szenátoron hétfőn - közölték a politikust kezelő, Észak-Karolina államban található Duke Egyetem orvosi központjának illetékesei.
jún. 3
7:38
A czár Francziaországban (huszadikszazad.hu)
[1909. második félév] Augusztus 1-én II. Miklós orosz czár a francziaországi Cherbourg város kikötőjében találkozott szövetségesével, Falliéres franczia köztársasági elnökkel...
jún. 3
7:39
Huszonheten haltak meg a kolumbiai földcsuszamlásban (DunaTV)
Huszonhétre emelkedett a hétvégén az észak-kolumbiai Medellín környékére lezúdult földcsuszamlás halálos áldozatainak a száma - közölték a helyi hatóságok, hozzáfűzve, hogy ezzel végleges az áldozatok névsora, a kutatást befejezték.
jún. 3
7:45
A munkások miatt égtett le a Universal-stúdió (FigyelőNet)
Építőmunkások hibája okozta a vasárnapi tüzet a hollywoodi Universal stúdiókban.
jún. 3
7:46
Még mindig 130-an ülnek a Tienanmen-téri tüntetések miatt (Index)
A Human Rights Watch követelte a pekingi hatóságoktól a politikai foglyok szabadon bocsátását.
jún. 3
7:53
Fordulat: Hillary Clinton visszalép? (Hírszerző)
Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.
jún. 3
7:55
A Tienanmen-téri foglyok szabadon bocsátását követeli a Human Rights Watch (Hírszerző)
Az 1989-es Tienanmen-téri diáktüntetések kapcsán bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte hétfőn a pekingi hatóságoktól a Human Rights Watch. Az áldozatok anyáinak szervezete ismét az események tisztázására szólított fel.
jún. 3
8:04
Washington megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit (Népszabadság)
Michael Chertoff belbiztonsági miniszter várhatóan kedden jelenti be: azoknak az utasoknak, akik a vízummentességi programhoz tartozó 27 országból érkeznek az Egyesült Államokba, indulásuk előtt legalább 72 órával online regisztráltatniuk kell magukat az amerikai kormánynál. A tervek szerint januártól érvényes intézkedés Amerika biztonságának erősítését hivatott szolgálni.
jún. 3
8:13
A tienanmen-téri foglyok szabadon bocsátását követeli a Human Rights Watch (Hír 3)
Az 1989-es tienanmen-téri tüntetések kapcsán bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte a pekingi hatóságoktól a Human Rights Watch. A New York-i központú emberi jogvédő szervezet az események 19. évfordulójának előestéjén tette közzé felhívását. Ebben egyúttal azt is követelte, hogy Kína tegye közzé az összecsapásokban megöltek, megsebesültek az utána bebörtönzöttek teljes listáját. Ilyen…
jún. 3
8:19
Építőmunkások hibája okozta a tüzet a Universal stúdiókban (hvg.hu)
A helyi tűzoltóság illetékeseinek hétfői közlése szerint a munkások lángszórót használtak, hogy felhevítsék az egyik díszletépület tetejére szánt aszfaltot. Úgy vonultak azonban pihenőre, hogy nem ellenőrizték a hátrahagyott terepet. A tüzet végül egy biztonsági őr vette észre.
jún. 3
8:27
Több mint egymillió fős az észak-koreai hadsereg (Népszava)
Észak-Korea komoly biztonsági fenyegetést jelent és a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderők készek gyorsan és határozottan szembeszállni bármilyen támadással - jelentette ki kedden Szöulban Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
jún. 3
8:29
Anglia tengeri hatalmáról (huszadikszazad.hu)
[1909. második félév] Az angol alsóház julius 28-iki ülésén Mac Kenna, az admiralitás első lordja bejelentette, hogy a kormány megtett minden intézkedést a négy további Dreadgnought hajó 1912 márcziusáig való elkészülésének biztosítására...
jún. 3
8:36
A munkások miatt égett le a Universal-stúdió (FigyelőNet)
Építőmunkások hibája okozta a vasárnapi tüzet a hollywoodi Universal stúdiókban.
jún. 3
8:36
Ingyen MP3-lejátszó a diákoknak (Napi Online)
jún. 3
8:36
A nyögései sem mentették meg Sarapovát (hvg.hu)
A férfi világelső Roger Federer magabiztosan jutott tovább, a nők rangsorát vezető Marija Sarapova azonban kiesett a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
jún. 3
8:44
EU: élet a pártokon túl (Kitekintő)
A legtöbb embernek a lobbi szóról alighanem a washingtoni szenátorok és az azok kampánykasszáit feltöltő cégóriások jutnak eszébe. Pedig a lobbi igazi csúcsa itt, Európában van.
jún. 3
8:52
WC-s néni lesz a repülőgépeken? (Napi Online)
jún. 3
9:00
Olmert elutasította az építkezésekkel kapcsolatos amerikai bírálatot (Népszava)
Jóváhagyta 884 új kelet-jeruzsálemi lakás építését Ehud Olmert izraeli kormányfő - jelentette be kedden Zeév Boim építés- és lakásügyminiszter.
jún. 3
9:10
"Elég világos, hogy Obama szenátor lesz a jelölt" (hvg.hu)
Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja. (6 hozzászólás)
jún. 3
9:17
A csata kellős közepén az ég elsötétült (Népszava)
Egy előre megjósolt napfogyatkozás Kr. e. 585. május 28-án kényszerítette a harcoló médeket és lüdiaiakat, hogy fegyverszünetet kössenek - olvasható a NASA honlapján.
jún. 3
9:25
Obama ma átléphet a küszöbön (Napi Online)
jún. 3
9:27
Drámai helyzetben a General Motors (Napi Online)
jún. 3
9:27
Amerika megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit (hvg.hu)
Michael Chertoff belbiztonsági miniszter várhatóan kedden jelenti be: azoknak az utasoknak, akik a vízummentességi programhoz tartozó 27 országból érkeznek az Egyesült Államokba, indulásuk előtt legalább 72 órával online regisztráltatniuk kell magukat az amerikai kormánynál. A tervek szerint januártól érvényes intézkedés Amerika biztonságának erősítését hivatott szolgálni.
jún. 3
9:34
Dzurindát mindenki otthagyta (Kitekintő)
Mikulás Dzurinda ex-kormányfő pártja a pozsonyi kerületben elvesztette tagságának háromnegyedét, a kerületi pártszervekben nemrégiben lezajlott belső csatározásokat követően.
jún. 3
9:34
Aung Szan Szú Kji többségében házi őrizetben (Népszava)
A mianmari katonai junta által kidolgozott új alkotmány elfogadásával okafogyottá vált Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki párt 1990-es választási győzelme - írta kedden egy mianmari állami napilap.
jún. 3
9:41
A trónörökös és Magyarország (huszadikszazad.hu)
[1909. augusztus] Azok a kötelékek, melyek Magyarországot és Ausztriát összekötik, a nélkül is igen meglazultak: katonai téren való lázítás a hadseregre lenne veszedelmes, a gazdasági és pénzügyi téren való lázitás pedig első sorban Magyarországot fenyegetné gazdasági katasztrófával...

Keresés