Lezuhant egy teherszállító repülőgép pénteken Szudánban, a balesetben életét vesztette a nyolcfős személyzet hét tagja - közölte a szudáni polgári légügyi hatóság.
Bukarest új főpolgármestere, Sorin Mircea Oprescu sebészprofesszor függetlenként nyerte meg a júniusi választásokat. A második fordulóban a Traian Basescu államelnök által támogatott Vasile Blagát győzte le fölényesen. Komoly férfi, ritkán mosolyog, és minden eddigi nyilvános cselekedetéből rendkívüli határozottság sugárzott. A legfrissebb felmérések szerint népszerűsége már majdnem elérte az…
Miért borult térdre Willy Brandt 1970-ben, Varsóban, melyik évben alapították meg az NSZK-t, hány tartománya van Németországnak? Ízelítő azokból a tesztkérdésekből, amelyek szeptembertől a német állampolgárságért jelentkező bevándorlókra várhatnak.
Szabályos hadművelet zajlott nemrég az Egyesült Államok fővárosában. A washingtoni Trinidad negyed bejáratainál ellenőrző pontokat állítottak fel, a rendőrség egy héten át minden autóst igazoltatott, és csak azokat engedte be, akik ott laktak, vagy meg tudták mondani, mit keresnek arra.
Amerika az elmúlt héten Michelle Obamával, Barack Obama 44 éves jogász feleségével ismerkedett - ám a média a választási kampány kapcsán leggyakrabban két másik nő nevét emlegette. Miközben az Obama-stáb a reménybeli First Ladyt próbálta minél előnyösebben bemutatni a közvéleménynek, az internet Scarlet Johansson nevétől volt hangos.
Németország - „Minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér." Miért jutott ez a dal eszembe? Mert az öröknek hitt Német Szövetségi Posta három éven belül bezárja a hagyományos postahivatalokat. Megszünteti a középkorból ránk öröklődött legősibb állami szolgáltatást.
A prágai parlament alsó háza szoros szavazati különbséggel (95 igen, 91 nem) jóváhagyta a nyugdíjkorhatár fokozatos növelését. Ősszel kerül a parlament elé a magánnyugdíjpénztárak megalapításáról és működéséről rendelkező törvénytervezet. Mivel a prágai szenátusban a kormánypártiaknak jóval jelentősebb az erőfölényük, mint az alsóházban, bizonyosra vehető, hogy a két tervezetet ott simán…
Észak-Korea - ígéretének megfelelően - lerombolta tegnap nukleáris fegyverkezési programjának "legláthatóbb jelképét", a jongbjoni atomlétesítmény húszméteres hűtőtornyát. A torony felrobbantásánál diplomaták, valamint külföldi sajtó- és tévétudósítók is jelen lehettek, noha műszaki okok miatt nem tudták élőben közvetíteni az eseményt.
Menjenek, és szavazzanak Robert Mugabe elnökre, ha fenyegetve érzik az életüket - üzente híveinek Morgan Tsvangirai a zimbabwei elnökválasztás második fordulójának napján. Az ellenzéki MDC jelöltje a hét elején lépett vissza, így a 28 éve hatalmon lévő Mugabe egyedül indul a második fordulóban.
A csütörtök-pénteki csúcstalálkozó volt az első, amelyen a májusban beiktatott államfő, Dmitrij Medvegyev képviselte Oroszországot. Elődje, a kormányfői székbe átült és továbbra is az ország gyakorlati vezetőjének tekintett Vlagyimir Putyin nem vett részt a tanácskozáson. Medvegyev az "euroszolidaritást" kritizálta, és többször utalt az EU és Oroszország kapcsolatát olykor megnehezítő Egyesült…
A baszk parlament elfogadta pénteken az autonóm kormány elnökének javaslatát, hogy írjanak ki népszavazást a Baszkföld és Spanyolország többi része közötti kapcsolatok jövőjéről.
Markó Béla RMDSZ-elnök és az RMDSZ-ellenes erdélyi magyar erők legtekintélyesebb vezetője, Tőkés László europarlamenti képviselő július ötödikén, azaz jövő szombaton találkozik Marosvásárhelyen.
Látványos aktussal, a jongbjoni atomlétesítmény hűtőtornyának felrobbantásával demonstrálta Észak-Korea tegnap, hogy nem folytatja nukleáris programját ahogy azt egy tavaly, az év elején megkötött megállapodásban vállalta. A megállapodást a Phenjannal tárgyaló öt érdekelt állam Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország képviselőivel írta alá. A dokumentum része volt az is,…
Végeztek három lázadóval az orosz különleges rendőri erők szombaton a Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi Dagesztánban, Csecsenföldön előző este viszont négy rendőr és két lázadó halt meg egy lövöldözésben.
A zimbabwei választópolgárok valószűleg rekordszámban járultak az urnák elé az elnökválasztás második fordulójában - állította szombaton a Herald című lap, amely szerint ez arculcsapásként érheti Robert Mugabe zimbabwei elnök bírálóit.
A nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban szombaton megkezdődött a Finnugor Népek V. Világkongresszusa, amelynek alkalmából a finnugor országok - Észtország, Finnország és Magyarország - és a vendéglátó Oroszország köztársasági elnökei csúcstalálkozót is tartanak.
Az elszenvedett veszteségek hatására a brit hadsereg újabb megerősített védelemmel rendelkező csapatszállító típust állít csatasorba Afganisztánban. A Ridgback névre keresztelt típust ezen a héten mutatták be a közvéleménynek.
Légi szerencsétlenségben életét vesztette Vinicio Gómez guatemalai belügyminiszter és helyettese a latin-amerikai ország északi részén - közölték a hatóságok.
Mélységes sajnálkozását fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) annak kapcsán, hogy Zimbabwéban a nemzetközi tiltakozások ellenére pénteken megtartották az elnökválasztás második fordulóját, de a voksolás törvénytelenné nyilvánításáról nem jutott egyetértésre a testület. A BT a világszervezet New York-i székházában egyhangúlag elfogadott - kötelező jogi érvénnyel nem bíró - nyilatkozatban…
A zimbabwei választópolgárok valószínűleg rekordszámban járultak az urnák elé az elnökválasztás második fordulójában - állította szombaton a Herald című lap, amely szerint ez arculcsapásként érheti Robert Mugabe zimbabwei elnök bírálóit.
Fordulópontot hozhatnak az eheti események az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokat illetően. De tényleg hajlandó felszámolni atomprogramját Phenjan?
Legalább kilenc halottja van a Fengsen (Fengshen) tájfunnak Kína déli részén, a trópusi szélviharban előzőleg a Fülöp-szigeteken 540 ember vesztette életét.
Végeztek három lázadóval az orosz különleges rendőri erők szombaton a Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi Dagesztánban, Csecsenföldön előző este viszont négy rendőr és két lázadó halt meg egy lövöldözésben. A dagesztáni belügyminisztérium egyik tisztségviselője az Interfax hírügynökség szerint elmondta: a rendőrök egy mahacskalai házban ütöttek rajta a felkelőkön, akik tüzet nyitottak a…
Az elmúlt hónapokban egyre kevesebb támadást követtek el Irakban a páncélzat átütésére is alkalmas pokolgépekkel, amelyek amerikai feltételezés szerint Iránból kerültek az arab országba - közölte az amerikai haderő. A közel- és közép-keleti hadműveleteket irányító amerikai Középső Parancsnokság egyik tisztje Washingtonban elmondta: májusban 16 százalékkal csökkent az ilyen robbanóeszközökkel…
Érdekes vita borzolja az ausztrál közéletet: a gazdasági problémák közepette az ellenzék megkérdőjelezi, hogy a pénzügyminiszter miért vesz ki öthetes szabadságot, amely alatt egy veszélyeztetett állatfaj megmentéséért munkálkodik majd.
Zimbabwe borzalmas állapotban van. Háromtrillió zimbabwei dollár egy szendvics ára, amit Mugabe elnökön és barátain kívül gyakorlatilag senki sem engedhet meg magának.
Legalább kilenc halottja van a Fengsen (Fengshen) tájfunnak Kína déli részén, a trópusi szélviharban előzőleg a Fülöp-szigeteken 540 ember vesztette életét.
A nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban szombaton megkezdődött a Finnugor Népek V. Világkongresszusa, amelyen áttekintik az előző kongresszus óta eltelt négy évet, a finnugor identitásnak, a hagyományok ápolásának és a nyelvek megőrzésének kérdéseit.
Hatalmas szuperkoncerttel köszöntötték a világ legnagyobb sztárjai péntek este Londonban a hamarosan 90 éves Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt, aki az eseményen kimondatlanul, de egyértelműen elköszönt a közélettől.
Irán támadás esetén ellenőrzése alá vonná a hajózást a Perzsa-öbölben, ahol a létfontosságú olajszállítmányok haladnak - jelentette ki Mohammed Ali Dzsafari, az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka.
Megfigyelők szerint erőszakkal kényszerítették az embereket szavazni, egy kormányközeli lap szerint viszont önként és nagy számban voksoltak a zimbabweiek az elnökválasztás második fordulójában. A szavazást több állam és az ENSZ is kritizálta, az első fordulóban nyertes ellenzéki jelölt erőszakra hivatkozva bojkottálta. A szavazási bizottság szombatra eredményeket ígért, holott a márciusi első…