Ha hinni lehet a híreknek, kész a megállapodás a szerb politika két korábbi ősellensége között. A demokraták és a Milosevics által alapított szocialisták a B92 hírportál értesülése szerint ezen a hétvégén bejelentik: koalícióra lépnek az ország európai integrációja érdekében.
- Legalább most már az ENSZ-es kocsik is kapnak parkolócédulákat - kommentálta egy pristinai lakó, hogy a múlt hét végén hivatalosan is életbe lépett a koszovói alkotmány, amely szerint elvileg a februárban függetlenedett állam, az igazságszolgáltatáson kívül, átveszi a világszervezettől a teljes hatalmat.
Több uniós vezető, köztük Sarkozy elnök és Merkel kancellár szerint is leáll az EU bővítése, amíg nincs új szerződés. Már a brit ratifikáció sem biztos.
Kétséges, hogy a brit sajtó hasonló figyelmet szentelne a héten Egyenlítői-Guinea fővárosában lezajlott pernek, ha abban távollétében nem lenne érintve Sir Mark Thatcher, a volt brit kormányfő fia.
Javier Solana, az EU külügyi főképviselője "teljesen aránytalannak" minősítette Hugo Chávez venezuelai elnök fenyegetőzését, hogy nem szállít kőolajat az Európai Unió új bevándorlási irányelveit alkalmazó országoknak.
Barack Obama komolyan gondolja, hogy megváltoztatja Amerikát. A folyamatot az elnökválasztási kampány finanszírozásával kezdi: a mai rendszer 32 évvel ezelőtti bejelentése óta ő az első nagypárti jelölt, aki lemond a szövetségi támogatásról, és az egyéni donorok kezébe helyezi sorsát.
Egy New York-ban született, Németországban élő izraeli művész, Ronen Eidelman provokatív ötlettel állt elő: zsidó államot kellene létrehozni a kelet-németországi Türingiában. A weimari Bauhaus Egyetem, ahol tanít, már elhatárolta magát a professzor tervétől, és nem engedi a projekt bemutatását múzeumában. Eidelman nem adja fel: június 22-én, 37. születésnapján, Weimarban nagygyűlésen és…
Az Európai Unióval kötött megállapodásokat kijátszva kér egyre több személyes adatot az Egyesült Államok a vízummentességi programba igyekvő európai államoktól - mondta Peter J. Hustinx európai adatvédelmi biztos pénteken Budapesten adott interjújában.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért néhány hete még ádáz harcot vívó Barack Obama és Hillary Clinton szenátor már együtt fog kampányolni a jövő héten - derült ki az Obama-kampány szervezőinek pénteki közleményéből.
Az amerikai képviselőház helyi idő szerint csütörtök este kompromisszumos törvényjavaslatot fogadott el az iraki és afganisztáni háború finanszírozásáról. A törvénytervezet, 2009 nyaráig hivatott finanszírozni a háborús kiadásokat, összesen 161,8 milliárd dollár értékben, amely az eredeti elképzeléshez képest 3,6 milliárddal kevesebb.
Magyarország támogatja azokat a törekvéseket, hogy befejeződjék a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamata - mondta Gyurcsány Ferenc a csúcs második napján, amelyen a tagállamok vezetői megerősítették: októberi csúcstalálkozójukon döntenek a hogyan továbbról. Több tagállami vezető kifejezte azt a reményét, hogy jövő márciusig hatályba léphet a dokumentum.
Két hét börtönbüntetést kapott az a dán fiatalember, aki feltörte Michael Rasmussen országúti kerékpáros internetes postafiókját, s pénzért próbálta több médiumnak értékesíteni a klasszis elektronikus leveleit.
2009. januárjától lép életbe a korábban már nagy port kavart francia törvényrendelet, amelynek értelmében az internetszolgáltatók akár egy évre is eltilthatják azokat, akiket háromszor figyelmeztettek: ne töltsenek le kalóztartalmakat, még ingyenesen sem.
Fidel Castro volt kubai elnök pénteken "óriási álszentségnek" nevezte a Kuba elleni európai uniós szankciók feloldását egy hivatalos internetes honlapon megjelent cikkében.
Fidel Castro volt kubai elnök pénteken óriási álszentségnek nevezte a Kuba elleni európai uniós szankciók feloldását egy hivatalos honlapon megjelent cikkében. "Az én koromban és az én egészségi állapotomban nem tudni, mennyi időm van még hátra, de mindenesetre tudatni kívánom, hogy megvetem azt az óriási álszentséget, amit ezt a döntés jelent" - írta a kubai vezető a Cubadebate című portálon…
Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója ellenzi a tengeri olajfúrások szövetségi tilalmának feloldását, nem támogatja George Bush amerikai elnök, illetve John McCain szenátor erre vonatkozó javaslatát.
"Erdély földjén most és mindörökké (akinek van szeme lássa) még parvenübb Menükről még ropogósabb röplapokról még ármányosabb l'étlapokról Álmodik a gyomor -" (Kovács András Ferenc: Álmodik a gyomor)
Újpogányok, druidák, New Age-hívek és egyszerű kirándulók éljenzéssel, énekléssel, dobok és kürtök megszólaltatásával köszöntötték szombaton reggel az év leghosszabb nappalának napfelkeltéjét a dél-angliai Salisbury-fennsíkon álló ősi Stonehenge-köveknél.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója pénteken közölte, lemond, ha katonai támadást intéznek Irán ellen, és figyelmeztetett, hogy egy ilyen támadás lángba borítaná a térséget. Irán NAÜ-képviselője viszont ismét leszögezte: Teherán nem állítja le az urándúsító programot.
Ismét Bulgáriába utazott néhány brit nyomozó, hogy Georgij Markov halála ügyében vizsgálódjon. Az 1969-ben a kommunista országból Nagy-Britanniába szökött újságírót 1978-ban egy mérgezett esernyővel ölték meg.
Az amerikai elnökválasztások történetében az első egymilliárd dolláros kampányra kerülhet sor idén - mondta pénteken Richard Parker, a Harvard Egyetem Kennedy kormányzati iskolájának előadója.
Kísérleti jelleggel rövidesen bölénycsordát telepítenek a csernobili tiltott övezetbe, hogy megfigyeljék, miként reagálnak az állatok az ottani létfeltétekre.
Gyakoribbá válnak az áradások, aszályok és súlyos viharok a jövőben Észak-Amerikában az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása miatt - áll a héten közzétett amerikai kormányjelentésben. A szélsőséges időjárási jelenségek a jövőben súlyosan érinthetik az emberek egészségét, a mezőgazdasági termelést, a vízminőséget és a vízhez való hozzájutást - áll a Klímaváltozási Tudományos Program által…
Scott McClellan, a Fehér Ház volt szóvivője pénteken egy kongresszusi meghallgatáson kijelentette: George Bush amerikai elnök elvesztette a közbizalmat, mivel nem képes őszintén beszélni adminisztrációjának hibáiról és ígérete ellenére sem tárta fel, ki szivárogtatta ki korábban egy CIA-ügynök nevét.
Izraeli vadászgépek az Irán elleni lehetséges támadásra gyakorlatoztak heteken át - közölte a New York Times hivatalos amerikai forrásokra hivatkozva pénteken.
Pénteken terjesztették elő az "Elővárosi-reménység" terv következő lépéseit, amely szerint 215 kerületben indítanak be kísérleti jelleggel speciális programokat az elővárosi lakosság társadalmi integrálására.
Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója ellenzi a tengeri olajfúrások szövetségi tilalmának feloldását, nem támogatja George Bush amerikai elnök, illetve John McCain szenátor erre vonatkozó javaslatát. A leggazdagabb és legnépesebb szövetségi állam republikánus kormányzója - aki McCain elnökjelöltsége mellett áll ki - pénteken közleményben tudatta: szerinte nem az olajfúrási tilalom az oka…
Pokolgép robbanásában meghalt az amerikai vezetésű nemzetközi szövetséges erők egyik katonája szombaton a délnyugat-afganisztáni Faráh tartományban, két társa pedig megsebesült - közölték a szövetségesek. A közlemény szerint a támadásban egy civil is megsebesült. Nem közölték sem az elesett katona, sem a két sebesült állampolgárságát. Az Iránnal szomszédos Faráh tartományban az utóbbi hónapokban…