A Genk 4-3-ra legyőzte a Sint-Truident idegenben a belga bajnokságban. A találkozó győztes gólját a mérkőzést végigjátszó Tőzsér Dániel szerezte a hajrában.
Az augusztus végére, szeptember elejére szabadföldön mély pirosra érő kápia paprikákat egyre többen termelik és kedvelik idehaza. Ez a frissen is nagyszerű, aromákban gazdag paprikatípus a sütőben szinte újra életre kel - érdemes minél többet fogyasztani belőle!
A vártnál sokkal simább mérkőzésen, három játszmában jutott túl Andy Roddickon a US Open címvédőjének számító Rafael Nadal, aki készülhet a Murray elleni szombati elődöntőre.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország egypárti féljogállam lett, ahol a Fidesz uralma kiterjed az igazságszolgáltatás bizonyos területeire is. A volt miniszterelnök ezért nem biztos benne, hogy sikerül ártatlanságát bizonyítani az ügyészség koncepciós vádjaival szemben. Ocsmánynak, agresszívnak és embertelennek nevezi a jelenlegi hatalmat, amely ellen ellenzéki összefogásra van szükség.
"Feszített tempójú, kiváló hangulatú" ülést tartott a Fidesz-KDNP frakciója három napon át Hajdúszoboszlón - közölte a hírt Lázár János, de a munka - mint a frakcióvezető hozzátette - nem állt le arra az időre sem, míg ezt elmondta. A legnagyobb vita az önkormányzati törvény körül volt. Bár hivatalosan csak hétfőn indul a parlament őszi ülésszaka, a kormánypártok láthatóan mindent ismét…
Öt hónapot biztosan egy börtön falai között tölt majd Stohl András, miután a bíróság kedden úgy döntött, hogy csupán a tíz hónapos börtönbüntetés felének letöltése után helyezhetik a színész-műsorvezetőt feltételes szabadlábra. A szakértő úgy véli, csupán az első hét kritikus, utána feltehetően Stohl is ugyanolyan rabbá lesz a többiek szemében, mint ők maguk.
A vád "koronatanújának" ismételt meghallgatásával folytatódott tegnap az erzsébetvárosi ingatlanügy büntetőpere, ám a tárgyaláson Nagy György - aki vélhetően a másokra terhelő vallomásának köszönheti, hogy gyanúsítottból tanú lett - nem vádolta Hunvald Györgyöt. Mint mondta, vesztegetési pénzt soha nem adott a volt MSZP-s polgármesternek, ám Gál György korábbi bizottsági elnöknek igen. Azért, hogy…
Nem politikai, hanem szakszervezeti megmozdulást szervezünk szeptember 29-étől, a D-Day a munkavállalói jogokról szól - mondta lapunknak Székely Tamás. Az akcióegységbe tömörült szakszervezetek egyik vezetője úgy fogalmazott: azt a szakszervezeti tisztségviselők és a munkavállalók többsége is látja, hogy Magyarország fejlődése érdekében hozzá kell nyúlni a strukturális rendszerekhez.
Hiába várják a hagyományos ünneplést a nyugdíjasok, valószínűleg az idén sem lesz országos rendezvény az Idősek Világnapja alkalmából. Hegyesiné Orsós Éva emlékeztetett arra, hogy az ENSZ közgyűlés 1991-ben nyilvánította az idősek ünnepévé október elsejét, de a kormány tavaly sem tartotta fontosnak, hogy országos rendezvényre hívja őket.
Választási év következik Romániában, de egyelőre még nem tudni milyen szabályozás szerint zajlik majd a két megmérettetés. Júniusban helyhatósági, novemberben parlamenti választásokat kellene tartani, de a román politikai élet egyelőre még csak a módosítási javaslatokban tobzódik. Traian Basescu államfő vetette fel legtöbbjét és ragaszkodik is azok megvalósulásához.
Mintegy ötmillió ember maradt áram nélkül az amerikai Kalifornia és Arizona államban, valamint Mexikóban, s várhatóan a hétvégén is a szolgáltatás szünetelésével, fennakadásokkal kell számolniuk.
Ankara megfellebbezi azt az ENSZ jelentést, melyet a szervezet bizottsága, az úgynevezett Palmer bizottság készített a tavaly májusi, izraeli kommandós-akcióról. Egy Gázába tartó segélyflottilla ellen végrehajtott izraeli művelet során kilenc török állampolgár vesztette életét. A dokumentum szerint az izraeli fellépés túlzó volt, de a gázai blokádot jogszerűnek ítélte meg.
Az Egyesült Államok hálás Magyarországnak és más államoknak, amelyek kivették és kiveszik részüket a terrorizmus elleni küzdelemből és segítik a demokrácia terjedését - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis, a budapesti amerikai nagykövet tegnap a Közép-európai Egyetem (CEU) és a Demokratikus Átalakulás Intézet (ICDT) közös szervezésében, a szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulója…
"Konkrét, hiteles, de nem megerősített" információnk van egy lehetséges, Egyesült Államok elleni al-Kaida fenyegetésről, melynek ideje egybeesik a szeptember 11-ei terrortámadás tizedik évfordulójával - jelentették amerikai tisztségviselők.
A gyomor-és bélrendszeri fertőzések nagyon gyakori kórképnek számítanak. A legtöbb esetben vírus okozza az infekciót, de baktérium és protozoon is válthat ki fertőzést. A fertőzések gyakran alakulnak ki közösségbe járók esetében, kórházakban, idős otthonokban.
A tehetségkutatón próbálkozó fiatal férfi mindent bedobott, a zsűri egyetlen hölgy tagja előtt vonaglott, s azt színlelte, hogy szexuális csúcspontra jutott fel a dal és Ildikó együttes hatására
A kormány a gazdasági növekedés vártnál lassabb üteme miatti 2011-es költségvetési hiányt többek között az áfa-ellenőrzések gyakoriságának és hatékonyságának növelésével kívánja pótolni. Az adóhatóságnak 40 milliárd forintos többletbevételt kell még ebben az évben teljesítenie, ezért az elkövetkező hónapokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal aktív fellépésére számíthatunk. A fiktív számlákkal és a…
A Medgyessy-kormány idején működött egy orvoscsoport, ahol parafenomének is óvták a miniszterelnök egészségét – állítja dr. Opál Sándor, Brezsnyev és Kádár János egykori orvosa.
Mióta a Tata a Jaguar háza táján átvette a gyeplőt, a nagymacska megtáltosodni látszik. Lassan felpezsdült az élet, ráadásul a látványos külső-belső kialakításhoz a kezdeti tapasztalatok szerint a német gyártókkal is konkurálni tudó minőség társul. Aztán az alapok felépítése után már különcködő innovációknak is örülhettünk, s sokak számára csak a C-X75 tanulmány kapcsán vált érthetővé, hogy a…
Frankfurtra több gyártó is egy-kétüléses elektromos városi autóval készül. Az Opel is úgy érezte, nem érdemes kimaradni a sorból, így négykerekű, kétszemélyes elektromos apróságot ötöltek ki, amely a jövő metropoliszaihoz ugyanúgy passzol, mint a többiek koncepciói.
Míg a BMW Frankfurti Autószalonon mutatott jelenlétét leginkább az új 1-es sorozat, a BMW M5 és az i3 és i8 modellek övezik, a nagy felhajtás hátterében még maradt energia a sportos vonal továbbvitelére is, így utólagos erősítéssel és különösen sportos 1-essel is jelentkezik a márka a német nagyszemlén.
Orvosai szerint nem lehet őt kitenni a gyógyulással kecsegtető kemoterápia megpróbáltatásainak. Már csak legközelebbi barátai, családtagjai látogathatják.
Noha a magyar labdarúgó-válogatott megnyerte két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjét, így matematikai esélye maradt a pótkvalifikációt érő második hely elérésére, akadnak olyan szakemberek is, akik nem osztoznak a hurráoptimizmusban: Csank János korábbi szövetségi kapitány a honi állapotokból kiindulva azt mondja, a magyar futball nem érdemli meg, hogy jelen állapotában ott legyen egy…
Jótékonysági jazz-koncertet adott tegnap este a KovácsÁgiBand a budapesti Ladó Caféban. A bevételt az Arany János Épületgépészeti Szakközép- és Szakiskola diákjainak ajánlották fel, akik az így szerzett pénzből kulturális programokon vehetnek részt.
Már egy éve felesége leszúrásával vádolja a főügyészség a 64 éves markazi vállalkozót, R. Ernőt. A férfi állítólag egy nagy késsel szúrta mellbe nejét, ám mindkét fél bizonygatja: baleset történt.
Két nap esőzést követően végre az időjárás kegyeibe fogadta a US Open szervezőit, még versenyben lévő játékosait, valamint a nézőket, akik végre teniszt láthattak. Méghozzá felsőfokút...
A világ egyik legismertebb képzőművészének, William Kentridge-nek nyílik kamarakiállítása a Szépművészeti Múzeumban szeptember 20-án. A dél-afrikai művésszel, akit a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolt, október 4-én, egy múzeumi beszélgetés keretében találkozhat a közönség. Ezen az egy napon levetítik Kentridge filmes munkáinak jelentős részét.
A világszép magyar költészetnek talán legdrámaibb, de bizonyosan az egyik legszebb szerelmes verse, az Erőltetett menet, amelynek a múzsája most tölti be kilencvenkilencedik, egy híján századik életévét. És idestova hét évtizede az őrzött közös Pozsonyi úti lakásban él az özvegy, Fanni, Fifi, Radnóti Miklósné, magányosan.
A Lánchíd tetejéről csalogatott le egy zavart öngyilkosjelöltet Nenus, a tisztánlátó. Az Ezo Tv jósa és műsorvezetőtársa, Ákos beszélték le az ugrásról az egykori mentőst, Sz. Lászlót, aki tegnap megköszönte őrangyalai segítséget.
A szeptember 11-i terrortámadás 10. évfordulója alkalmából készült felmérés szerint az Egyesült Államokban élő iszlám bevándorlók jól érzik magukat lakóhelyükön, szeretnének integrálódni és elégedettek Barack Obama elnökpolitikájával.
180 forintos árfolyamon lehessen kiszállni a frankhitelekből– javasolja Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A bankok megdöbbentek, a hírre beszakadt a tőzsde, az OTP részvényei romokban.
Magyar idő szerint tegnapra virradóan elstartolt az Egyesült Államokban a profi amerikaifutball-liga, az NFL legújabb idénye. A címvédő Green Bay Packers 42-34-re verte az előző szezon bajnokát, a New Orleans Saints gárdáját. A látványos meccs tökéletes nyitánya volt a szezonnak, egyúttal jelzése annak, milyen hatalmas hiba lett volna, ha pénzügyi vita folytán elmarad a sorozat.
Sokan hihetnék, hogy a legfeltűnőbb rovarokat már mind felfedezték, de ez nem így van: eddig ismeretlen, hatalmas koromfekete darázsfajt azonosítottak, méghozzá nem is a vadonban, hanem a berlini természettudományi múzeum végtelen gyűjteményében.
Tragikus évfordulóra emlékezhetünk vasárnap, ugyanis pontosan 10 évvel ezelőtt történt a közelmúlt legsúlyosabb terrorcselekménye. 2001 szeptember 11-én a New York-i World Trade Center épületébe két...
Hétről-hétre egyre több részlet derül ki az uzsorások döbbenetes módszereiről: a nyomor vámszedői már állami támogatásokra, civil szervezeti forrásokra is rátelepedtek. Az uzsorakölcsön bolti formája gyakorivá vált, főként az ország északi részében, ugyanakkor az elmúlt hetekben látványosan megnőtt az uzsorásokkal szemben indított büntetőeljárások száma is....
Itthon több helyen is megemlékeztek a szeptember 11-i terrortámadások tizedik évfordulójáról. A Vöröskereszt és az Amerikai Nagykövetség szervezésében véradásra várták az önkénteseket, akikhez személyesen az amerikai nagykövet is csatlakozott. A budapesti Tűzoltó Múzeumban pedig mécsesekkel, és fotókiállítással emlékeztek a tűzoltók hősi halált halt társaikra, és az áldozatokra.