Rendkívül egészséges, igen frissítő ital a kefir. Eredete a múlt ködébe vész, de annyi bizonyos, hogy arról a vidékről származik, ahol többen érik meg a 100. születésnapjukat, mint a világon bárhol másutt. Talán épp a kefirnek köszönhetően.
Budapest – Az egykori nyuszilány, Pantinchin Edina (31) húga, Bea (20) is harcba száll kedd este a szenvedélyes nők csapatában, hogy bekerülhessen a villába, és megmutathassa a világnak, ő nem csupán egy híres szépség húga, hanem önmagáért is érdekes személyiség.
Az első két szettet a szerb világelső nyerte 6-2, 6-4 arányban, majd a harmadikban feltámadt a spanyol, és fergeteges labdameneteket produkálták az örjöngő New York-i közönség előtt.
Budapest — Nem maradhatott el a Ferencváros az Újpest mögött! A múltjukhoz eddig méltatlanul szereplő élvonalbeli futballklubok szurkolói egyaránt a nyolcadik fordulóig vártak arra, hogy kedvenceik megszerezzék első diadalukat az NB I-ben.
Most egyszeri és kihagyhatatlan lehetőség nyílt azok számára, akik arról álmodoznak, hogy egyszer saját versenypályát birtokolhassanak. Persze a kedvező ár mellett kell kompromisszumokat kötni, s az sem árt, ha jó barátságban vagyunk a mocsarak élővilágával: aligátorokkal, szúnyogokkal.
Bár nemrég egy igazi szuper-SUV frankfurti bemutatásáról adott hírt az Eterniti, sajnálatos módon közel sem beszélhetünk egy teljesen új modell születéséről, ugyanis, mint kiderült, a nagy csinnadrattával beharangozott Hemera nem más, mint egy alaposabban átépített Porsche Cayenne.
A hot hatchek katgóriájában a sok feltöltött vetélytárs mellett gyakorlatilag egyedül maradt szívómotorjával a Honda Civic Type-R, ám ennek ellenére mégis jól helytállt a mezőnyben. A legújabb emissziós normáknak viszont már nem tud megfelelni az erős szívó négyhengeres, így mennie kell – a könnyes búcsút még izmosabb Mugen változat teszi könnyebbé.
Igaz, Európában élünk, ennek megfelelően alakulnak sportautós ízlésünk ésszokásaink is, azért manapság már az Egyesült Államokból is érkeznek komoly gépek, amelyek bizony meg-megszorongathatják a nagy hagyományokkal rendelkező, az öreg kontinensen kedvelt márkák legkihegyezettebb példányait. Ezúttal a Chevrolet törhet sokak orra alá borsot az 580 lovas Camaro ZL1 segítségével.
Egészen eddig úgy tűnt, a Volkswagen spanyol vállalata az autószalont mindennemű újdonság nélkül vészeli át, hiszen semmilyen ízelítőről vagy készülőfélben lévő modellről nem kaptunk híradást. Most viszont egy kiszivárgott fotó mindent megváltoztat és úgy tűnik, mégsem múlik el izgalom nélkül a Seat számára a frankfurti megjelenés.
Habár az elmúlt héten is jelentős áremelést könyvelhettünk el a hazai töltőállomásokon, szerdától ismét növekszik az üzemanyagok ára, értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból. Az eheti 5 forintos emelést követően a benzin literje 390 forint lesz, míg egy liter gázolajért átlagosan 377 forintot kérnek el. Ennek eredményeképpen az árak rekordmagasságokba kúsznak a héten, aminek akár újabb…
Budapest — Böröczky József (63) harcol, ám úgy tűnik, a rák is egyre keményebb: a humoristának már morfiumtapaszra is szüksége van, hogy úrrá tudjon lenni a betegség okozta fájdalmakon.
Alig egy napja vagyunk Németországban a holnap kezdődő Frankfurti Autószalon kapcsán, mégis rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk útitársunkat, az Opel Insignia OPC-t illetően. Kezeink között eddig éppen 1370 kilométert töltött a fekete automataváltós sportlimuzin, miközben ezekben a percekben épp a Nürburgring legendás Nordschleife aszaltcsíkja felé tartunk.
Barátai esküvőjére érkezett a kis skót faluba Pippa Middleton. Az erre az alkalomra választott gyűrött és előnytelen ruhája azonban minden képzeletet felülmúlt!
A kormányzati struktúra átalakításának előszele, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén álló Fellegi Tamás átrendezte tárcája vezérkarát, és több hetes "hírlapi kacsázás" után távozott államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt is. A jövőben a konzultációs kérdőíveken dolgozó fideszes pártpolitikus mellett új szóvivők is érkeztek a Miniszterelnökségre, ahonnan a következő hónapokban levezénylik a…
Darázsfészekbe nyúlt Pierre Péan oknyomozó francia újságíró, amikor a napokban a párizsi Fayard kiadónál megjelentette "A miniböröndök köztársasága" című könyvét. Ő csak egyetlen afrikai árnyékherceget, az Élysée-palota hajdani titkos összekötőjét leplezte le, másnapra azonban kettő lett belőle.
Szeptember 17-én, szombaton rendezik meg a Hungexpo "B" csarnokában a 14. őszi BabyMarkt Babaruhabörze és Gyerek Expo-t. A tapasztalat azt mutatja, hatalmas igény van jó minőségű babaruhákra, játékokra, könyvekre és minden egyéb kiegészítőre - babakocsi, kiságy, hordozó - ami az évek során kell a gyerekeknek.
Első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap azt a családot, amelynek tagjait az ügyészség azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodtak, amikor Kaiser Edének alibit igazoltak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére.
A volt miniszterelnök szerint szó sincs jogi ügyről, legfeljebb látszólag - valójában Obán Viktor akarja őt politikai értelemben megölni. De Gyurcsány Ferenc szerint vádlottból vádlóvá magasodik, ott, ahol a hatalom basáskodik.
Baktalórántháza városközpontját és Budapest XIV. kerületének régi épületeit is ugyanaz a cég újíthatja fel - előbbi település a mostani zuglói polgármester, Papcsák Ferenc választókerülete volt korábban - adta hírül a hvg.hu, megemlítve, hogy a kerületben eközben több korábbi szolgáltatóval indoklás nélkül mondták fel az addigi szerződést.
Első fokon hat év börtönre ítélte Damu Rolandot a Pesti Központi Kerületi Bíróság: a Jóban rosszban kirúgott színészt hat évre a közügyektől is eltiltották, illetve az 1,2 millió forintos perköltséget is meg kell fizetnie. "Nevetséges" - kommentálta az ítéletet Damu, míg exmenyasszonya annyit mondott a színészre utalva, "magának köszönheti".
Két héttel a várható ítélethirdetés előtt támadásba lendült a védelem a négymilliárdos ipari kémkedési ügyben. Az új ügyvédekkel erősítő vádlottak immár a vádat is törvénytelennek tartják, és hamisítással vádolják a károsultat.
A játékadó beharangozott, bár körül nem írt emelése mellett egy teljesen új adót is "kiosztott" az idei százmilliárdos költségvetési lyukat betömni kívánó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerencsejáték-szektorra.
Öt-hétszáz milliós károkozást gyanít a BKV-nál, ezért hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Állami Számvevőszék. Egy belső BKV-s iratra hivatkozva azt állítják: 2005-2006-ban száznál több jármű beszerzésekor a gazdaságilag legrosszabb megoldást, a lízinget választotta a cég, melyet akkoriban Aba Botond irányított. Kérdés, volt-e más választása? A volt vezérigazgató…
Mindössze kilencpercnyi SpongyaBob Kockanadrág nézése is rövid távú figyelemzavart és tanulási problémákat okozhat a négyéves kisgyerekeknél - állítják a szakemberek egy mini tanulmány eredményeire támaszkodva.
Egyes hólyagpanaszok gyakrabban fordulnak elő a dohányosoknál, mint a nem dohányzóknál, ennek ismerete tovább motiválhatja a nőket abban, hogy szokjanak le káros szenvedélyükről - vélik egy friss tanulmány szerzői.
Ma szavaz a pozsonyi parlament az Iveta Radicová kormánya elleni bizalmatlansági indítványról. Bár a Robert Fico-vezette Smer javaslata minden bizonnyal megbukik, a koalíció munkájának megítélésén ez mit sem változtat.
Fordított áfafizetéssel szeretne gátat vetni az agráriumban elburjánzó áfacsalásra szakosodott vállalkozások tevékenységének a kormány. Az olajügyekhez hasonló csalássorozatra néhány nappal ezelőtt a Pénzcentrum.hu hívta fel a figyelmet. Cikkünkben kiszámoltuk, hogy az adócsalók csak a gabonaágazatban évente legalább 21-27 milliárd forint áfát csalhatnak el. Ennek talán vége lesz, ám a…
Görögországot ismét az államcsőd fenyegeti. Ha a kormányzat nem kapja meg az újabb pénzügyi segítséget, már október közepétől nem marad pénze a közalkalmazottak és a nyugdíjak kifizetésére. A kabinet ezért újabb és újabb intézkedésekkel próbál meg bevételhez jutni.
Másfél héttel azután, hogy New Yorkból Párizsba érkezett Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) májusban lemondott vezérigazgatója, kihallgatta őt a párizsi rendőrség egy 2003-as ügy kapcsán. A vád ellene ezúttal is szexuális erőszak.
Robbanás történt tegnap egy francia atomerőmű területén. A detonáció 11 óra 45 perckor következett be egy használt fűtőelemeket tároló részlegben azután, hogy a helyszínen tűz ütött ki.
Fehéríti a gazdaságot a fordított adózás bevezetése a mezőgazdasági termékek kereskedelmében - mondta el az Ernst&Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint helyesek a miniszterelnök által bejelentett adózást érintő lépések.
A játékadó, illetve a gázolaj, a dohány- és az alkoholtermékek jövedéki adójának emelésére irányuló kormányzati előterjesztést és a nemzeti energiastratégiát is megvitatja mai ülésén az Országgyűlés.
Nyíregyháza öreg város. Olyan öreg, hogy 1209-ben már Nyír néven megemlítik. 1236-ban temploma is lett, innen kapta neve második felét. A XVIII. század végén mezővárosi rangra jutott, a XIX. században megváltotta magát a földesuraitól, csak egy nem volt még soha a 120 ezer lakosú település: főváros. Idén egy napra ez a vágy is teljesült, a Magyar dal fővárosa lett, ahová más településekről is…
Durva beavatkozás a piacgazdaság rendjébe a végtörlesztésről szóló kormánydöntés, amely ellentétes a hatályban lévő alkotmánnyal és a jövőre életbe lépő új alaptörvénnyel is - vélik a Portfolio...
Nem sok költőnek adatott meg, hogy túl a hetvenedik évén, legalább tizenöt versesköteten - és számtalan műfordításon, most éppen Dantén, meg egyéb munkákon -, kiadhatja 17-23 éves korában írt verseit.